Válasz Máriási Dóra és Vida Katalin vitaindító cikkére

A pszichológus szakma társadalmi felelőssége vitathatatlan. A vitaindító cikk szerzőivel ellentétben azonban úgy gondolom, hogy a társadalmi felelősség és a természettudományos elkötelezettség között nincs valódi ellentmondás. Épp ellenkezőleg: a pszichológia akkor fejthet ki maradandó társadalmi hatást, ha a természettudományos alapelvek tiszteletben tartásával minél sikeresebben képes feltárni az elme működését.

Kurdi Benedek

Máriási Dóra és Vida Katalin Kritikai pszichológiát! címmel közölt vitaindító cikket az Új Egyenlőség hasábjain. Máriási és Vida írása – Magyarországon sajnos szinte egyedülálló módon – a pszichológus szakma társadalmi felelősségét fejtegeti és igen lesújtó képet fest a szakma állapotáról. A kérdés 2018-ban, Orbán Viktor regnálásának nyolcadik és Donald Trump regnálásának második évében, különösen időszerű. Bár az elvben, azaz a pszichológia társadalmi felelősségének fontosságában, maximálisan egyetértek a cikkel, annak a megítélésében, hogy ennek a felelősségnek milyen módon kell vagy érdemes eleget tenni, markánsan különbözik a véleményem a szerzőkétől. Válaszcikkem főként a cikk pszichológiáról mint tudományról tett állításaira reagál. Megjegyzéseim mutatis mutandis vonatkoznak azonban a pszichológiára mint segítő szakmára is, mivel meggyőződésem, hogy

a pszichoterápia sikerességének záloga kizárólag a (természet-)tudományosság legszigorúbb kritériumainak figyelembevételével végzett kutatómunka lehet.

Rövid történelmi áttekintés

A vitacikknek a pszichológia tudományos beágyazottságával foglalkozó harmadik része azzal a tézissel indít, hogy „[a] pszichológia tudománya mindig is a természet- és a társadalomtudományok között ingadozva határozta meg magát.” Ez az állítás némi magyarázatra szorul, hiszen megengedi azt az értelmezést is, hogy adott kutatók vagy pszichológiai iskolák a természet- és a társadalomtudományok közötti átmeneti területhez sorolták vagy sorolják magukat, illetve hogy önmeghatározásuk esetleg az idők során változhatott is. Valójában azonban az esetek nagy többségében nem erről van szó. A szerzők által a cikkben kritizált amerikai pszichológiai mainstream a története során mindig természettudományos elkötelezettségű volt, és elődeiként olyan, a kísérleti természettudományok módszerét alkalmazó kiváló kutatókra tekint, mint Wilhelm Wundt, William James, Hermann von Helmholtz és Hermann Ebbinghaus. Sigmund Freud neve az amerikai akadémiában legfeljebb az angol tanszéken tartott regényszemináriumokon fordul elő.

A cikkel sugalltakkal ellentétben ez az egyértelmű természettudományos elkötelezettség azonban nem jelent egyet a pszichológiát az agyi fiziológiára redukáló szemlélettel, a közvetlen szituáció és a társadalmi folyamatok fontosságának tagadásával vagy az elnyomott csoportok problémáin való enyhítés felelőssége alóli kibújással.

A természettudományos megközelítést megtagadni nem kell kételkednetek jó lesz

Máriási és Vida cikke kritikusan viszonyul a pszichológiában egyre inkább egyeduralomra törő természettudományos szemlélet térnyeréséhez. A szerzők Buda Bélára hivatkozva kifogásolják, hogy a kurrens pszichológiai kutatások – a társadalmi folyamatok, valamint az élettörténet, sőt az interperszonális környezet rovására – egyre inkább olyan objektíven mérhető jelenségekre fókuszálnak, mint az agyi képletek, neurális mechanizmusok és neurotranszmitter-hatások. A Freuddal azonosított pszichologizáló nézőpont egyre inkább elveszíti jelentőségét az új medikalizáló szemlélet hatására.

Ez a szembeállítás azonban több okból is sántít. Először is a természettudományos megközelítés nem azonosítható azzal a redukcionista, leegyszerűsítő nézőponttal, amely szerint az agyban zajló kémiai folyamatok (akár tökéletesen kimerítő, minden egyes neuronra kiterjedő) leírása kiválthatja a pszichológiai jelenségek vizsgálatát. A pszichológia mint tudomány ugyanis elsősorban nem az agy működésével, hanem az emberi elmében lejátszódó információfeldolgozási folyamatokkal foglalkozik. Az agy a pszichológus számára körülbelül annyira érdekes, mint a számítógépes hardver egy szoftverfejlesztő számára: Ha azt akarja, hogy a program használható legyen egy 2017-ben gyártott laptopon, nem írhatja meg úgy, hogy csak lyukkártyás számítógépen fusson. De ebből arra nézve, hogy a program milyen funkciót tölt be, nem sok minden következik. Ebben az összefüggésben érdemes kitérni a tragikusan fiatalon elhunyt pszichológus zseni, David Marr (1982) által felállított hármas megkülönböztetésre, amely szerint az emberi gondolkodás komputációs, algoritmikus és implementációs szinteken írható le. A komputációs szinten helyezkedik el a megoldandó probléma (például két szám összeadása), az algoritmikus szinten azok a konkrét lépések, amelyekkel a probléma megoldható (például az alsó tagozatban tanult összeadási módszer), az implementációs szinten pedig az a hardver, ahol az információfeldolgozás fizikailag megvalósul (például az emberi agy vagy a számítógép). 2018-ban nincs olyan komolyan vehető pszichológus, aki úgy gondolja, hogy kizárólag az implementációs szinttel foglalkozva megoldható az emberi gondolkodás megfejtésének problémája. Az összeadás az emberi agy mellett szorobánon, számológépen és hüvelykujjon is elvégezhető, és az emberi agy az összeadáson túl számos más információfeldolgozási feladat végrehajtására is képes.

A második problematikus szembeállítás, amelyet a vitaindító cikk megfogalmaz, az egyén és a társadalom viszonyára vonatkozik. Mivel a pszichológia az emberi gondolkodást leírni kívánó tudomány, a legtöbb pszichológiai kutatás esetében az individuum képezi az elemzés egységét. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a pszichológia tagadná az egyén társadalmi beágyazottságát. Ilyen értelemben Máriási és Vida nyitott kapukat döngetnek. A szociálpszichológiában teljesen magától értetődő az, hogy az ember gondolkodását és viselkedését kizárólag a szűkebb kontextus (a szituáció) és a tágabb kontextus (a társadalmi környezet) ismeretében értelmezhetjük. Az 1950-es, ’60-as és ’70-es évek nagy, ma már klasszikusnak számító szociálpszichológiai kísérletei pontosan erre mutattak rá. Ha egy kísérleti helyzetben mindenki más úgy gondolja (rosszul), hogy három vonal közül a középső a leghosszabb, jó eséllyel mi is egyetértésünket fogjuk kifejezni, bár pontosan tudjuk, hogy a többiek tévednek (Asch 1951). Ha a hatalmi helyzetben lévő kísérletvezető több alkalommal felszólít minket az utasításai követésére, a legtöbben – némi tépelődés után – hajlandóak vagyunk halálos áramütést mérni a szomszéd szobában ülő embertársunkra (Milgram 1963). És végül, ha egy játékban véletlenül a börtönőr szerepébe kerülünk, nem habozunk lelki és fizikai erőszakot alkalmazni a fogvatartottakkal szemben (Haney et al. 1973). A kulturális és társadalmi kontextus figyelembevétele azonban nem csak a szociálpszichológia sajátja. Hogy csak egy példát említsünk más területről, a természetes szám fogalmának kialakulását kutató kognitív pszichológusok előszeretettel foglalkoznak olyan kultúrákkal (például a pirahákkal), amelyeknek a nyelvéből hiányoznak a számnevek (Spaepen et al. 2011).

Végül, de nem utolsósorban az objektív mérhetőség és a társadalmi hasznosság vélt szembenállásának problematikájára szeretnék kitérni. A saját kutatásaimban gyakran használom az Implicit Asszociációs Tesztet (IAT; Greenwald et al. 1998), amelynek lényege, hogy objektíven mérhető reakcióidők alapján enged következtetéseket levonni arra nézve, hogy bizonyos fogalmak milyen kapcsolatban állnak egymással a tesztet elvégző alany elméjében. A feladat egyszerű: a képernyőn szavak és képek jelennek meg, és ezeket kell (minél gyorsabban és minél kevesebb hibával) csoportosítani. Ha a szó pozitív jelentésű (szerelem, béke, gyémánt), illetve a képen szereplő ember bőrszíne fehér, az E billentyűt nyomjuk meg, negatív jelentésű szavak (rák, halál, háború), illetve fekete bőrszínű arcok esetén pedig az I billentyűt választjuk. A legtöbb amerikai alany nagyon gyorsan és kevés hibával képes elvégezni ezt a feladatot. A második körben azonban nehezedik a dolog. Ekkor ugyanis a pozitív jelentésű szavak és a fekete arcok esetén kell az E billentyűt és a negatív jelentésű szavak és a fehér arcok esetén az I billentyűt nyomnunk. A legtöbb amerikai (ideértve az amerikai feketék körülbelül felét is) lelassul, a hibák száma megemelkedik. A bátrabb olvasók kipróbálhatják a tesztet, a még bátrabbak pedig a magyar viszonyokhoz igazított, magyar nyelven elérhető magyar–roma verziót is.

És hogy – a személyes elfogultságon túl – miért taglalom ezt a szinte primitíven egyszerű tesztet, amely a természettudományos objektivitáshoz ragaszkodva, a szubjektív nézőpontot semmibe véve a számítógép gombjait nyomkodó kísérleti alanyok reakcióidejét rögzíti? Két okból: egyrészt az IAT társadalmi hasznossága, másrészt pedig a keletkezésének története miatt. Az Implicit Asszociációs Tesztet az 1998-as bevezetése óta számos különböző kontextusban használták. Kutatók egy csoportja azt demonstrálta az IAT használatával, hogy a transznemű gyerekek implicit (azaz indirekt módon, reakcióidők segítségével mért) nemi identifikációja statiszikailag teljes mértékben megkülönböztethetetlen a velük egykorú cisznemű gyerekekétől (Olson et al. 2015). Ez – a sokak számára talán meglepő – kutatási eredmény minden bizonnyal fontos mérföldkő lesz a transzneműség patologizálásának leépítésében. Szintén az Implicit Asszociációs Tesztet használta az a tanulmány, amelyben a kísérleti alanyoknak az ént és az öncsonkítást jelképező szavakat kellett minél gyorsabban és minél kevesebb hibával kategorizálniuk (Nock & Banaji 2007). A teszt eredménye szignifikánsan és a már ismert kockázati tényezőkön felül jelezte előre az alanyok öngyilkossági fantáziáinak gyakoriságát, sőt a jövőbeli öngyilkossági kísérleteiket is. Egy tavalyi kutatás (Hehman et al. 2017) pedig arra mutatott rá, hogy az Egyesült Államokban regionális szinten mért, feketékkel szembeni negatív implicit attitűdök mértéke szignifikánsan összefügg a feketékkel szembeni halálos kimenetelű rendőri brutalitás előfordulásával. Ez utóbbi tanulmány nem csupán az objektív természettudományos elveket követő alapkutatások társadalmi relevanciájára mutat rá, hanem kapcsolódik az individuum és a társadalom elválaszthatatlanságához kapcsolódó korábbi érvemhez is. Ebben a kutatásban ugyanis az egyéni válaszadók által generált reakcióidőket átlagolták területi szinten az adott területen zajló társadalmi folyamatok megértése érdekében.

A tudományos objektivitás és a társadalmi hasznosság kérdésének vonatkozásában érdemes kitérni az Implicit Asszociációs Teszt keletkezésének történetére is. Az 1970-es évek kognitív pszichológiájában többen foglalkoztak az úgynevezett priming (előfeszítés) jelenségével, amelynek a lényege, hogy a korábban feldolgozott információk hatással lehetnek a későbbi információfeldolgozási folyamatok lezajlására, például a sebességére (Meyer & Schvaneveldt 1971; Neely 1976). Így például a kísérleti alany gyorsabban fogja felismerni az ápoló szót akkor, ha közvetlenül előtte hozzá jelentésében kapcsolódó szót olvas (például orvos), mint akkor, ha a közvetlenül előtte megjelenő szó jelentésében irreleváns (például kenyér). Szociálpszichológusok egy csoportja az 1980-as években hasonló módszereket kezdett el használni annak eldöntésére, hogy ugyanilyen előfeszítési jelenségek megfigyelhetők-e társadalmilag fontos összefüggésekben, így például tipikusan fekete nevek (például Tyron) és negatív jelentésű (például halál) vagy sztereotípiák alapján ehhez a csoporthoz köthető szavak (például jazz) esetében. Miután ezt a jelenséget több alkalommal sikerült dokumentálni (Devine 1989; Fazio et al. 1986; Gaertner & McLaughlin 1983), az a kérdés is felmerült, hogy a kísérleti alanyok között megfigyelhetők-e stabil különbségek a feketék (vagy más csoportok) és a negatív vagy sztereotip szavak közötti implicit asszociációk erőssége tekintetében. Így született meg az IAT, amelynek kifejlesztését egyetlen szempont motiválta: az emberi gondolkodás minél pontosabb, alaposabb és módszertanilag kifinomultabb megismerése. Ekkor még senki nem gondolt transznemű gyerekekre, öngyilkosság által veszélyeztetett fiatalokra, rendőri brutalitás áldozataivá váló feketékre, és még kevésbé rendszerigazolásra, osztálytudatosságra, hatalmi viszonyokra és interdiszciplinaritásra.

A teszt megalkotóit pontosan ugyanaz a cél vezérelte, ami az összes kiemelkedő pszichológust Hermann Ebbinghaustól Elizabeth Loftusig és Hermann von Helmholtztól Elizabeth Spelke-ig: az emberi kogníció megértésének igénye.

Nem lehetne-e jobban csinálni?

A fentieket olvasva felmerülhet a kérdés, hogy minden rendben van-e a pszichológia háza táján. Természetesen nincs (Chambers 2017). A legjobb folyóiratok sokszor a meglepő (mert csupán a véletlennek köszönhető) újdonságokat favorizálják a kevésbé szenzációs, de valódi előrelépést jelentő munkákkal szemben. A statisztikai módszerek következetlen alkalmazása miatt ugyanazokból az adatokból szinte bármilyen következtetés levonható. A korábbi kísérletek változatlan formában történő megismétlését az érdeklődés szinte teljes hiánya övezi. A cikkek alapját képező kísérleti adatok általában egyáltalán nem hozzáférhetők a nagyközönség számára, sőt sokszor maguk a cikkek is csak tetemes anyagi áldozat árán. Probléma van tehát bőven. De történtek már lépések a megoldás – azaz a tudományosság kritériumainak minél teljesebb körű érvényesítése – felé is: olyan folyóiratok, amelyek a problémafelvetés és a megoldására kiötlött kísérlet tervének ismeretében kötelezik el magukat a cikk közlése mellett (az eredmény ismerete nélkül), a használni kívánt statisztikai módszerek előzetes regisztrációja, nagy hatású kísérletek megismétlésére rendszeresített anyagi források és folyóiratoldalak, adatok archiválására szolgáló ingyenes felületek és szabad hozzáférésű cikkek.

***

Martin Luther King, az amerikai feketék jogegyenlőségéért vívott harc kiemelkedő alakja 1967-ben, a meggyilkolása előtt néhány hónappal, beszédet tartott az Amerikai Pszichológiai Társaság plénuma előtt. A pszichológusok – és általában véve az emberi viselkedést kutatók – feladatát elemezve így fogalmazott: „Mi, feketék mindenekelőtt azt szeretnénk, ha a társadalomtudósok a tényekkel ismertetnék meg a fehér közösséget [kiemelés tőlem – K. B.]. Az amerikai fehér többségnek a feketék mindennapi életével kapcsolatos tudása megdöbbentően hiányos” (King 1968). A pszichológia társadalmi felelősségét illető viták fellángolása abszolút érthető Magyarországon és az Egyesült Államokban is. Kicsit más értelemben talán, de mindkét országban ég a ház.

Azonban ettől függetlenül – sőt, talán pont ezért – a pszichológia tudományának dolga 2018-ban ugyanaz, mint ami 1967-ben is volt: a lehető legjobb minőségű, legmagasabb szintű munkát végezni azért, hogy kis, de biztos lépésekkel egyre közelebb kerüljünk az emberi gondolkodás és viselkedés alapvető tényeinek leírásához, megértéséhez és a nagyközönséggel való megismertetéséhez.

Az elnyomott kisebbségek érdekében annyit tehetünk és kell tennünk, hogy addig mondjuk az igazságot, ameddig a tüdőnk bírja. Az osztályhelyzet tudatosításának feladatát pedig meghagyhatjuk az ebben az ügyben valószínűleg egyébként is kompetensebb politikai aktivisták számára.

Hivatkozások

Asch, S.E., 1951. Effects of group pressure upon the modification and distortion of judgments. In H. Guetzkow, ed. Groups, Leadership, and Men: Research in Human Relations. New York, NY: Russell and Russell, pp. 222–236.

Chambers, C., 2017. The seven deadly sins of psychology: A manifesto for reforming the culture of scientific practice. Princeton, NJ: Princeton University Press.

Devine, P.G., 1989. Stereotypes and Prejudice: Their Automatic and Controlled Components. Journal of Personality and Social Psychology, 56(1), pp.5–18.

Fazio, R.H. et al., 1986. On the automatic activation of attitudes. Journal of Personality and Social Psychology, 50(2), pp.229–238.

Gaertner, S.L. & McLaughlin, J.P., 1983. Racial Stereotypes: Associations and Ascriptions of Positive and Negative Characteristics. Social Psychology Quarterly, 46(1), pp.23–30.

Greenwald, A.G., McGhee, D.E. & Schwartz, J.L.K., 1998. Measuring Individual Differences in Implicit Cognition: The Implicit Association Test. Journal of Personality and Social Psychology, 74(6), pp.1464–1480.

Haney, C., Banks, C. & Zimbardo, P.G., 1973. Interpersonal Dynamics in a Simulated Prison. International Journal of Criminology and Penology, 1, pp.69–97.

Hehman, E., Flake, J.K. & Calanchini, J., 2017. Disproportionate Use of Lethal Force in Policing Is Associated With Regional Racial Biases of Residents. Social Psychological and Personality Science, 2, pp.194855061771122–9.

King, M.L., 1968. The role of the behavioral scientist in the civil rights movement. American Psychologist, 23(3), pp.180–186.

Marr, D., 1982. Vision: A computational investigation into the human representation and processing of visual information. San Francisco, CA: W. H. Freeman.

Meyer, D.E. & Schvaneveldt, R.W., 1971. Facilitation in recognizing pairs of words: Evidence of a dependence between retrieval operations. Journal of Experimental Psychology, 90(2), pp.227–234.

Milgram, S., 1963. Behavioral Study of Obedience. Journal of Abnormal and Social Psychology, 67(4), pp.371–378.

Neely, J.H., 1976. Semantic priming and retrieval from lexical memory: Evidence for facilitatory and inhibitory processes. Memory & Cognition, 4(5), pp.648–654.

Nock, M.K. & Banaji, M.R., 2007. Prediction of suicide ideation and attempts among adolescents using a brief performance-based test. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 75(5), pp.707–715.

Olson, K.R., Key, A.C. & Eaton, N.R., 2015. Gender cognition in transgender children. Psychological Science, 26(4), pp.467–474.

Spaepen, E. et al., 2011. Number without a language model. Proceedings of the National Academy of Sciences, 108(8), pp.3163–3168.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.