Aláássa-e a munkavállalói jogokat a sharing economy – magyarul megosztáson alapuló gazdaság – terjedése, vagy éppen ellenkezőleg, szabadabbá teszi a munka világát? Nem csoda, hogy heves viták folynak az Uber és az Airbnb miatt nálunk is jól ismert üzleti modellekről szerte a világon. A tét egyre nagyobb, hiszen e körben 2015-ben több mint 28 milliárd euró cserélt gazdát csak Európában.

kis-miklos
Kis Miklós

A PwC tanulmánya szerint a terület 77 százalékkal bővült egy év alatt, de a tranzakciók értékénél is nagyobb arányban nőtt a közvetítő weboldalak, a platformot szolgáltatók bevétele. A növekedés előreláthatóan folytatódik, a PwC szerint 2025-re a sharing economy mérete a jelenlegi mintegy hússzorosára nő, amiből az elemzés arra a következtetésre jut, hogy e trend alapvetően változtatja meg életmódunkat már a közeli jövőben.

De mi is az a megosztáson alapuló gazdaság? Gyakori, hogy a fogalmakon mindenki egy kicsit mást ért, így van az sharing economynál is, azzal a különbséggel, hogy itt nagyon eltérőek az értelmezések.

Akadnak, akik úgy gondolják, hogy a sharing economy fogalmi körébe valójában csak azok a kezdeményezések vonhatók be joggal, ahol a megosztás célja nem a profitszerzés, hanem legfeljebb a költségek csökkentése. Ilyen például a coachsurfing, amelynél üres ágyat adhatunk ki ingyen, „jófejségből” idegeneknek (az óvatosabbak csak azoknak, akiket már előzőleg valaki pozitívan értékelt). Ilyen a telekocsizás, ahol az újsütetű útitársak csak az útiköltségbe adnak bele. Ebben a felfogásban például az Uber vagy az Airbnb nem a sharing economy része, hiszen a gazdasági szereplők a profitért hajtanak, s nem valami már meglévőt osztanak meg. Egyes sofőrök például kifejezetten az Uber-tevékenység kedvéért bérelnek autókat. Egy, a Princeton Egyetemen készült tanulmány szerint az Egyesült Államokban az Uber-sofőrök 24 százalékának csak az Ubertől származik jövedelme, további 16 százalékuknak pedig, ha nem is az egyetlen, de fő jövedelmi forrása az Uber. Ez nem megosztásnak látszik, sokkal inkább munkának. Egyes Airbnb-vendéglátók hosszú távra bérelnek lakásokat, amelyeket aztán rövid távon, az Airbnb-n értékesítenek. Ez sem az erőforrások jobb kihasználásának, hanem inkább gazdasági tevékenységnek hangzik.

rasterapostropheA sharing economyban dolgozók kikerülnek a szabályozott munkapiacról, nem jogosultak munkanélküli segélyre, még a minimálbérük sem garantált, nincs fizetett szabadságuk, s ha megbetegszenek, táppénzre sem számíthatnak.

Jogos követelésnek tűnhet, hogy ezeket a platformokat zárjuk ki a megosztáson alapuló gazdaság fogalmából. Egy baj van csak ezzel, hogy sokan ezeket a platformokat is beleértik a sharing economyba, sőt leginkább ezeket a típusú platformokat tartják a sharing economy legjobb példáinak. Kétségkívül szerencsétlen elnevezés, ami számtalan elemzés szerzőjét  csábította már arra a paradox kijelentésre, hogy a megosztáson alapuló gazdaságnak semmi köze a megosztáshoz.

Minden ellenérzésünk ellenére tudomásul kell venni, hogy a nyelvhasználók többsége a sharing economyba beleérti a telekocsizást és az uberezést, a coachszurfinget és airbnb-zést egyaránt. A magunk számára azonban érdemes szétszálazni a megosztás alapú gazdaságot profitalapú és nonprofit részre (a profitorientáltság kifejezetten a tárgyat vagy szolgáltatást „megosztó” szereplőre vonatkozik, és nem a piactér működtetőjére, mert utóbbi szinte mindig profitorientált).

agyban
Az Airbnb ágyaiban egy egész új ökoszisztéma nyugszik. A sharing economy még csak ébredezik, de máris hatalmas

Valójában a sharing economy profitalapú része forgat föl mindent. Ez egy széles és változatos terület, amely különféle üzleti modelleket és tevékenységeket ölel fel. Ennek közös pontjai a következők:
▪ A „megosztás” (valójában inkább vásárlás) színtere az online piactér, amely lehetőséget ad az úgynevezett peer to peer kapcsolatokra. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a hálózat bármely tagja egyenrangú kapcsolatba kerülhet a hálózat bármely másik tagjával.
▪ A minőségbiztosítást leginkább a közösségi értékelés jelenti, s a szereplők igyekeznek jó értékeléseket gyűjteni, hiszen a gyenge osztályzatok könnyen odavezetnek, hogy senki nem akar velük gazdasági kapcsolatba kerülni. Ez erős motiváció a jó minőségű szolgáltatásra. Az érem másik oldala, hogy ez a rendszer némi kiszolgáltatottságot teremt, az igazságtalanul kapott rossz értékelések ugyanis komoly kárt okozhatnak a szolgáltatónak.
▪ A „megosztást”, vásárlást szervező online piactér, platform jellemzően nem foglalkozik azzal, hogy a tagjaik adóznak-e a bevételük után, vagy hogy megvannak-e mindazok az engedélyeik, amelyeket a hatóságok egy adott tevékenységre esetlegesen előírnak. Minden felelősséget igyekeznek a piactér résztvevőire hárítani.
▪ A tranzakciók után jellemzően jutalékot számolnak föl, ebből származik a bevételük, méghozzá a piac egészét tekintve egyre több.

Aláássa-e tehát a profitalapú sharing economy terjedése a munkavállalói jogokat? Nagyjából három különböző lehetséges forgatókönyv rajzolódik ki a vitákból.
1. A sharing economy felerősíti azt a tendenciát, hogy egyre többeket foglalkoztatnak bizonytalan, rövid távú státuszokban. A sharing economyban dolgozók kikerülnek a szabályozott munkapiacról, nem jogosultak munkanélküli segélyre, még a minimálbérük sem garantált, nincs fizetett szabadságuk, s ha megbetegszenek, táppénzre sem számíthatnak. Ezt a megközelítést képviseli például a korábbi amerikai munkaügyi miniszter, Robert Reich, aki az alábbi rövid videón is összefoglalja érveit.


2. A szabadpiaci megközelítés a legnagyobb gondot abban látja, hogy a sharing economyt némelyek nem átallnák valamiképpen szabályozni. A sharing economy jó, mert az innováció növekedést hoz, jó, mert a vállalatok megszabadulnak az alkalmazottaikkal járó kötelezettségektől, s így jobban növekedhetnek, s végül jó a dolgozóknak, akik olyan rugalmasságot kapnak, amire mindig is vágytak. E hozzáállás neves képviselője az egykori amerikai pénzügyminiszter, Larry Summers.
3. Figyelmet érdemel végül az a megközelítés is, amely a munkavállalói jogok problémáját egy sajátos perspektívába helyezi. Onnan nézve a sharing economy magát az alkalmazás jelenségét szünteti meg, s ez nem más, mint az elnyomó intézményektől való megszabadulás.

Ami persze nem is hangozhat rosszul azon baloldali radikálisok fülében, akik Brecht Koldusoperájának nevezetes idézetében látnak némi igazságot: „Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben? Mit jelent egy ember meggyilkolása, szemben egy ember alkalmaztatásával?” Az új típusú gazdaság filozófiáját The Lateral Freelancer: How to Make A Living in the Share Economy (Az oldalazó szabadúszó: Hogyan teremts megélhetést a megosztásos gazdaságban) című könyvében a maga is szabadúszó Saul Of-Hearts szerint ezeken az úgynevezett peer to peer online piacterekben az az igazán új, hogy a fogyasztókat közvetlenül köti össze a szolgáltatást igénylőkkel. Ez lehetővé teszi szerinte számunkra, hogy közvetlenül dolgozzunk, szolgáltassunk egymásnak ahelyett, hogy vállalatoktól vásárolnánk.

Az optimizmusra Arun Sundararajan, a New York-i Stern üzleti akadémia professzora rátesz még egy lapáttal, amikor fölvillantja annak lehetőségét, hogy a Piketty által emelgetett tőkekoncentráció egy olyan gazdaságban kevésbé valószínű, ahol mind több és több mikrovállalkozó van, s szerinte  modell terjedése éppen errefelé visz bennünket.

rasterapostropheA termelőeszközök feletti kontroll adja a tőke számára azt az alkuerőt, amivel a munkaerőt kizsákmányolhatja. Ez itt nem alkalmazható, a sharing economyban a termelőeszközöket azok tulajdonolják, akik a munkát is végzik.

Az Uber rendkívül sikeres cég. Igaz, olyannyira a növekedésre koncentrál, hogy egyelőre csak nyeli a befektetők pénzét. Akik azonban nagyon szívesen finanszírozzák a vállalkozást, amelynek értéke tavaly szeptember közepén már meghaladta a 62,5 milliárd dollárt. Summers 2014-ben még az Uber 18,2 milliárd dolláros cégértékét ünnepelte, rámutatva, hogy ez nagyobb, mint a Hertz és Avis értéke együtt.

Persze, akadnak szeptikusok is a cég jövőjével kapcsolatban. Mindent összevéve azonban mégiscsak elgondolkodtató, hogy egy ennyire sikeres cég kvázi főállású sofőrjei gyakran a minimálbért sem keresik meg. Nem is kell annyira megveszekedetten baloldalinak lenni, hogy valamiféle kizsákmányolásra kezdjünk gyanakodni.

Számos baloldali gondolkodású embernek a kizsákmányolásról az a klasszikus marxi ihletettségű gondolatmenet jut eszébe. Eszerint a tőke tulajdonolja a termelőeszközöket, s a termelőeszközök feletti kontroll adja a tőke számára azt az alkuerőt, amelynek segítségével a munkaerőt kizsákmányolhatja. Ez a gondolatmenet itt nyilvánvalóan nem alkalmazható, a sharing economyban a termelőeszközöket azok tulajdonolják, akik a munkát is végzik, az Ubernél például a sofőrök a saját autójukkal viszik az utasokat.

Ötletként fölmerülhet, hogy a kizsákmányolás alapja valamiképpen az algoritmus, amely egyébként sokkal hatékonyabb főnök, mint bármely ember. Márpedig, hogy valamiféle algoritmus vagy más szellemi tulajdon alapja lehet kártékony monopóliumoknak és mindent elsöprő alkuerőnek, az nagyon is valószínűnek hangzik, s szembeötlő példáit láthatjuk is a gyógyszeriparban vagy a szoftvereknél. Sokat köszönhetünk a Bill Gates által korábban csak kommunistákként emlegetett szabad szoftverek fejlesztőinek, mert így valamivel szabadabb világban élhetünk, mint nélkülük élhetnénk.

halo
Minél kiterjedtebb egy hálózat, annál többen használják. Monopolizált megosztás

Jelen esetben azonban mégsem igazán átütő erejű a magyarázat. Az Uberhez hasonló applikációk létrehozása nem lehetetlenül nehéz vagy elképzelhetetlenül drága, néhány kiábrándult Uber-sofőr tervezi is olyan alkalmazás indítását, amelynek maguk a sofőrök lennének a tulajdonosai.

Borítékolható azonban, hogy ezzel nem győzhető le az Uber. Ennek megértéséhez messzebbről kell megszemlélnünk a digitális gazdaság működését. Ennek legfontosabb jellemzője, amely markánsan megkülönbözteti a hagyományos gazdaságtól, a nulla határköltség.

Plusz egy termék eladása a hagyományos világban mindig valamennyi pénzbe kerül, míg a digitális világban egy újabb digitális termék (még egy e-book, még egy év hozzáférés a felhőben lévő szoftverhez, még egy online tranzakció) határköltsége nulla. A jelenségnek nem csak az ingyenes (belépőként szolgáló) termékek, szolgáltatások tömeges megjelenése az eredménye, hanem a „nyertes mindent visz típusú” piacok terjedése is. A digitális gazdaságban a kezdeti kis előny óriásira képes nőni a versenytársakkal szemben a nulla határköltség és a gyakorlatilag korlátlan kapacitás révén. A folyamatot erősíti az úgynevezett hálózati hatás is – minél többen használnak egy hálózatot, annál értékesebb, következésképp még többen fogják használni.

Emlékszik még valaki, hogy egykoron az iwiw és a Facebook egyszerre volt jelen a magyar piacon? Mára csak a Facebook maradt, de ez nem kizárólag a Telekom hibája, hiszen nem járt jól például a Myspace sem. Ez a hálózati hatás. Hasonlót figyelhetünk meg a sharing economyban, az online piactereknél is, a legsikeresebb piacterek kezdenek ugyanis monopóliumokká válni, mint arra az Európai Parlament tanulmánya is fölhívja a figyelmet. S ahogy kvázi-monopóliumokhoz illik, máris nagyon komolyan érvényesítik az alkuerejüket a szolgáltatóikkal szemben. Ha szigorúak akarunk lenni, akár azt is mondhatjuk, ezek a cégek rosszabbak a legkizsákmányolóbb hagyományos kapitalistánál is, hiszen nem pusztán egy részt hasítanak ki maguknak a dolgozók által megtermelt jövedelemből, de a dolgozókkal vetetik meg a termelőeszközt, a dolgozók állják az amortizációt, és emellett viselnek minden üzleti kockázatot és felelősséget.

A magyar Uber például minden felelősséget kizárt a szerződésben. Amikor a taxisrendelet után az Uber sofőrjeit rendszámlevétel fenyegette, az Uber megígérte, hogy kiáll a sofőrjei mellett. Amikor arra kellett volna válaszolniuk, hogy ez konkrétan mégis mit jelent, például átvállalják-e a büntetést, a cég nem volt hajlandó egyenesen válaszolni.

rasterapostropheDe mit tesz a szabályozatlan sharing economy a munkavállalói jogokkal? Hát, megszünteti őket. S ez valójában nem meglepő, hiszen a szabályozatlan hagyományos gazdasággal sem férnének össze a munkavállalói jogok.

De mit tesz a szabályozatlan sharing economy a munkavállalói jogokkal? Hát, megszünteti őket. S ez valójában nem meglepő, hiszen a szabályozatlan hagyományos gazdasággal sem férnének össze a munkavállalói jogok. Szabályozás nélkül a tőkének a munka semmi mást nem jelent, csak költséget, és ennek megfelelően is bánik vele, legyen az a gazdaság megosztáson alapuló, vagy sem.

Ugyan az alkalmazás hierarchikus intézményei megszűnnek, de a helyükbe lépő, monopóliumközeli helyzetben lévő platformszolgáltató hasonló elnyomó hatalmat jelenthet, s talán még az alkalmazásnál is nagyobb kiszolgáltatottságot eredményezhet.

S hogy van-e igazság Larry Summers, Sundararajan és Saul of Hearts által említett előnyökben? Annyiban igen, hogy ezek mint lehetőségek benne élnek a sharing economyban. A szabályozottban és nem a szabályozatlanban. Még Steven Hill is, aki erősen kritikus a sharing economyt illetően, elismeri, hogy a modell terjedése előnyös a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévőknek, illetve a rugalmas foglalkoztatást keresőknek.

A sharing economy terjedése potenciálisan kedvező változást is jelenthet az életminőségünkben. Ez akkor, és csak akkor következhet be, ha sikerül ezt az új típusú gazdaságot megszelídíteni. Mindenekelőtt a sharing economy szolgáltatóinak jogait kell megerősíteni a platformszolgáltatókéval szemben. Fölmerülhet például az értékelés hordozhatósága, hogy az ne kötődjön kényszerűen a szolgáltató egy rendszerhez. Ez is elősegítené, hogy kevésbé alakuljanak ki monopóliumok a platformszolgáltatásban. Megfontolandó, hogy az értékelés bizonyos időközönként visszaállítható legyen az alaphelyzetbe, hogy egy-két esetlegesen igazságtalan értékelés után is legyen visszaút a digitális gazdaságba. Rá kell venni továbbá a platformszolgáltatókat az adó- és járulékfizetésre, s arra is, hogy tevékenységükért vállaljanak nagyobb jogi felelősséget.

Mindez könnyebben elérhető annál, mint ahogy látszik. Ha az online platformszolgáltatók csak akkor férnek hozzá egy állam piacához, ha betartják a szabályokat, akkor be fogják tartani a szabályokat. A szabályoknak persze betarthatónak is kell lenniük, és a sharing economy terjedésének gátlása helyett a korrekt kereteket kell megteremteniük. Ha ez sikerülne, akkor a megosztáson alapuló gazdaság akár csakugyan jobbíthatna is a munka világán, kevésbé hierarchikussá, de meritokratikusabbá és rugalmasabbá téve azt.

Címfotó: Elekes Andor, CC

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.