Magyarországon általánosan elterjedt nézet, hogy Norvégiának azért van irigylésre méltóan jól működő társadalmi ellátórendszere, mert a nagymennyiségű kőolaj és földgáz kitermelésnek köszönhetően bőséges anyagi forrás áll a jóléti állam finanszírozására. A északi tengeri lelőhelyek történetét nyomon követve azonban világossá válik, hogy ez nem igaz. Ennek a részleteiről beszélgetett Vajna Ádám skandinavistával Pogátsa Zoltán főszerkesztő.

  • A közhiedelemmel ellentétben Norvégia történelmileg nem számított kiemelkedően gazdag országnak, olyannyira, hogy a 20. század első felében a skandináv országok közül kifejezetten a legszegényebbnek számított. Ekkor a hagyományos iparágak a földrajzi adottságból adódóan a halászat, a papíripar, illetve a különböző ércek és fémek bányászata voltak.
  • Az olaj- és földgázmezők feltérképezését csupán az 1950-es években kezdték el, de egy széleskörű geológiai jelentés 1958-ban elhanyagolható mennyiségűre értékelte ezeknek a fosszilis energiahordozóknak a jelenlétét Norvégiában. Ennek a jelentésnek köszönhetően meglehetősen mérsékelt volt az érdeklődés a kitermelő cégek között, egyedül az amerikai Philips Petroleum kérvényezte, hogy kereshessenek olajat. A norvégok azonban olyan törvényi kereteket alakítottak ki, melyeknek értelmében minden nyersanyag, amit norvég területen találnak, a norvég állam tulajdona. Ráadásul azt is elértek idővel, hogy a szomszédos országok közötti tengeri határok az országok között pontosan középen húzódjanak.
  • 1966-ban indultak meg a kutatófurások, 2 évig semmit sem találtak, majd később sem értek el jelentősebb eredményeket. Csak a Philips legutolsó fúrása találta meg az addig ismert legnagyobb olajmezőt 1969-ben.
  • Mivel csak a 70-es évek közepére vált jelentős olajkitermelővé Norvégia, adódik a kérdés, hogy valóban az olajnak köszönhető-e a jóléti állam, vagy már előtte is megvoltak az alapjai.
  • Hogy ennyire jól tudták kezelni az olajból befolyó összeget, azt mutatja, hogy már előtte jól felépített, működő rendszerük volt; társadalmasították az olajvagyont, összhangban az általános javak szétterítésével; szemben más olajban gazdag országokkal, ahol egy család vagy törzs kezében összpontosul a vagyon, ami többnyire káoszt és társadalmi igazságtalanságot eredményezett (pl. Szaúd-Arábia, Nigéria stb.).
  • Az olajat nem arra használták, hogy csökkentsék az amúgy magas adókat, azok a mai napig számottevőek (jövedelemadó kb. 46%, áfa 25%, vállalati adó 26%), így az állampolgár, aki ennyi pénzt ad be, jogosan várja el és kéri számon, hogy magas színvonalú szolgáltatást kapjon vissza belőle.
  • Az olajból befolyó összegeket tehát nem felélik, hanem a jövőre gondolva befektetik szerte a világban, 77 ország 9 ezer cégébe, állampapírokba, ingatlanokba, teljesen transzparens módon. Beszámolási kötelezettségük van és a polgárok beleszólhatnak, ha számukra nem elfogadható iparágakba fektetnének be (pl. fegyvergyártó cégekbe).
  • A skandináv modell olaj nélkül is működik, ez abból is látszik, hogy a dánoknak van ugyan egy kevés, de a svédeknek, finneknek, izlandiaknak nincs, mégis erős jóléti államot működtetnek.

(Összefoglaló: Benczi Melinda)

Kapcsolódó írások