Ne maradékelven, hanem a szükségletek felől közelítve!  Avagy miképpen kellene átgondolni egy ország, egy város, vagy egy közösség fejlesztési igényeit. Mindezt Budapest példáján keresztül mutatjuk be.

Kiss Ambrus

Egy ország, egy város, egy közösség költségvetése kétféle módon készülhet el. Az egyik megközelítés abból indul ki, hogy mennyi pénzünk van, és azt osztjuk fel az egyes feladatok között. A másik megközelítési mód ennél alapvetően progresszívebb. Ez arra épül, hogy mire van szükségünk, és ehhez mekkora források kellenek. Azaz nem a bevételeink maradékelvűsége, hanem szükségleteink vezérlik a kiadásainkat.

Bevételorientált költségvetési logika

Egy ország esetében nem kell magyarázni, hogy mit jelent a bevételorientált, maradékelvű költségvetési politika. Ez zajlik most is, és tulajdonképpen a neoliberális – kisebb állam, alacsonyabb adó − politika is erre épül. Azaz a társadalmi újraelosztást úgy formálja át a gazdaságpolitikai vezetés, hogy abból kevesebb szétosztható forrás teremtődjön. Helyes-e ez a megközelítés?

Valójában a kisebb adók, kisebb állam, kisebb újraelosztás politikájának semmi köze sincsen a versenyképességhez. Vastagh Zoltán az Új Egyenlőségen megjelent írásában így összegez: „Általános tendenciaként megfogalmazható, hogy gazdaságilag fejlettebb országokban átlagosan magasabb, míg a fejletlenebb országokban alacsonyabb mind az újraelosztás, mind pedig a szociális feladatokra, ezen belül is a segélyezésre fordított GDP-arányos kiadás mértéke.”

Kisebb újraelosztás esetén a jobb érdekérvényesítésű, tőkeerősebb társadalmi csoportok (lásd a társadalom felső 10 százaléka vagy a multinacionális nagyvállalatok) meghatározzák a szabályokat, és ehhez közgazdasági törvényeknek látszó dogmákat is íratnak.

Ennek terméke például a rugalmas munkaerőpiac teóriája, a bürokrácia lebontásának tézise. Ezek darabra azt jelentik, hogy a vállalkozások egy szűk rétege számára forrásokat hagy vissza az állam, amelyekből nem garantálja senki, hogy új munkahely, növekvő bér lenne. Ezzel szemben viszont biztos, hogy profitként meg tud jelenni.

Amennyiben a forrásokat szűkítjük, elkezdődik a belső kannibalizmus. Azaz a kisebb erőforrásokra rávetődnek az egyes közpolitikák, ellátórendszerek, és megpróbálnak saját maguk számára kiharapni egy-egy darabot. Miután forrásszűkösség van, a különböző érdekérvényesítési csatornák (pl. politikai szempontból mi a hasznosabb, a gazdasági elit mit támogat stb.) döntenek ezekben az ügyekben.

Ha végiggondoljuk, ez a folyamat ment végbe az elmúlt években, évtizedekben, és ennek esett áldozatául a szociális ellátórendszer, az egészségügyi rendszer vagy a nyugdíjrendszer.

Mi a szükséglet által vezérelt költségvetés?

Ennek ellentéte, ha fogjuk az egyes közpolitikai területeket, és megszámoljuk, hogy mennyi kell az azonosított problémák megoldására. Azaz nem maradékelvet követünk, hanem a szükségleteket vesszük számba. Az Új Egyenlőség digitális hasábjain megjelent írásomban a nyugdíjrendszerrel összefüggésben mutattam meg ennek a logikáját és hatásmechanizmusát.

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miből finanszírozható a szükségletvezérelt megközelítés. Ez a társadalmi újraelosztás valódi kérdése. Ha tudjuk, hogy mennyi kell, akkor el kell döntenünk, kitől, kiktől mennyit veszünk vissza. Azaz nem feltétlenül azt kell csinálni, hogy csökkentjük az adókat, hanem fogjuk, és megnézzük, melyek azok a szerencsés csoportok, amelyek helyzetük alapján előnyökben részesülnek, és ezáltal tovább jutottak, mint a többség. Erről az alapvetésről már többször írtunk az Új Egyenlőségen is, illetve a gazdaság demokratizálásáról szóló podcast-adásunk is ezt járja körbe.

Mi köze van ehhez egy város, legyen az akár a főváros, költségvetésének? Elsőre biztosan furcsának tűnhet a kérdés, hogy az újraelosztás miként értelmezhető ebben a metszetben. Pedig itt is ugyanolyan relevanciája van, mint a kormányzati szinten. Egy nagy kassza van, amibe befolynak a pénzek, majd a kormányzati pénz elkezdi azt szétosztani. Az állam határozza meg a beszedési mértéket. Sőt az állam még fel is pántlikázza a beszedett pénzeket, és gyakran meghatározza, hogy mire lehet azokat költeni.

Ez az önkormányzatok esetében sem történik másképpen. Az állam a törvényhozó hatalom által alkotott törvények alapján ad lehetőséget források szerzésére, és gyakran el is rendeli azok költésének a módját. Ennek egyik formája a megadóztatható területek meghatározása, vagy az állami normatív által a költési területek determinálása. Azaz az állami kéz engedi az újraelosztás mértékének és irányának meghatározását, és ebből a keretből nem lehet kitörni.

A szükségletvezérelt költségvetés ideáját támasztja alá az is, amint azt az endogén növekedéselmélet gazdag irodalma bizonyítja, hogy a humántőkébe történő befektetés – azaz az egészségügyi, oktatási és szociális infrastruktúra fejlesztése – elengedhetetlen a gazdasági fejlődéshez. Ezek nem pusztán kiadások, hanem hosszú távon sokszorosan megtérülő befektetések.

Azt is fontos aláhúzni, hogy nem igaz az az állítás, hogy egy ország növekedése attól függ, hogy milyen az újraelosztási rátája. Bergh és Henrekson tanulmánya (innen letölthető) arra világított rá, hogy a magasabb újraelosztás nem fogja vissza a növekedést. (Sőt ha az eladósodottságot is néznénk, akkor az derülne ki, hogy az alacsonyabb újraelosztású országok hitelből növekednek.)

Budapest szükségletei

Nehéz objektív módon meghatározni egy ország, egy város, egy közösség szükségleteit. Szükségszerűen ez már ideológiai vita is. Baloldaliként azt mondom, hogy az én fókuszomban az ember van.

Erős gazdaság, versenyképesség csak jó oktatási, szakképzési, felnőttképzési rendszer által lehetséges. Azaz egy városnak is a humánerőforrást kell fejlesztenie, és nem feltétlenül betonba önteni a pénzt.

Mégis egy közgazdasági megközelítést ajánlok, ha meg akarjuk érteni a fővárosi szükségleteit. És itt fontos aláhúzni, hogy ez csak egy terület. Ez pedig a vagyon szinten tartásának, illetve adaptív fejlesztésének forrásigénye. Azaz vegyük számba Budapest számszerűsíthető vagyonelemeit, és mondjuk meg, hogy mennyi pénz kell ezek fejlesztésére.

Ennek a számításnak a kiindulópontja egy 2011. évi fővárosi közgyűlési előterjesztés, amely meghatározta Budapest 2012. évi költségvetési koncepcióját. Az előterjesztés melléklete összefoglalta az immateriális javakat, tárgyi eszközöket, és meghatározta ezeknek a befektetett eszközöknek a számviteli bruttó értékét.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonának szinten tartásához, illetve adaptív fejlesztéséhez szükséges forrásigény (2010. évi áron) – időközben kikerült vagyonelemek átvezetésével

forrás: www.budapest.hu

Ez a számítás egy 2002. évben becsült érték alapján történt, mely eredményeként a befektetett eszközöket 2111,6 milliárd forintban számszerűsítették. Ehhez két érték társult. Egyrészt a pótlás/felújítást igénylő eszközállomány és a hasznos élettartam, illetve a felújítási ciklusból képzett %-os mutató alapján került meghatározása az éves pótlási, felújítási szükséglet. Ez 2010. évi szinten számolva 59,6 milliárd forintot jelentett.

A másik szám az adaptív fejlesztések forrásának szükséglete. Ez a külvilággal való lépéstartás, azaz a XXI. századi igényeknek megfelelő fejlesztések pénzügyi igénye. Ennek mértéke 2010-ben 84,5 milliárd forint volt.

Amennyiben meg akarjuk nézni, hogy hogyan változott az évek során ez a fejlesztési szükséglet, akkor át kell alakítani a vagyoni elemeket, mivel voltak olyanok, amelyek átkerültek állami kézbe (lásd fenti táblázat). Ezek fejlesztéséről innentől kezdve nem kell az önkormányzatnak gondoskodnia. (Az más kérdés, hogy a társadalom szempontjából mennyire szétválaszthatóak ezek a kérdések, de ez az írás módszertani kereteit erősen szétfeszítené.)

A szűkített feladatok, és vagyonelemek alapján nézve 2010-es szinten 2090 milliárd forint volt a befektetett eszközök bruttó értéke. Amennyiben 2018. évi áron akarjuk megnézni, akkor a KSH építményfajták termelőiár-indexei közül az adekvát építményalcsoport-bontást vehetjük alapul, és ezzel lehet kiszámolni az aktuális  értékeket.

Az így megkapott számok alapján 2018-ban a befektetett eszközök szinten tartásához szükséges éves forrásigény 80 milliárd forint volt, míg az adaptív fejlesztési éves forrásigény 85,4 milliárd forint. Összehasonlításképpen 2014 és 2018 között Budapest 153 milliárd forintot költött felhalmozási ágon, miközben a fenti módszer alapján adaptív fejlesztésként 374 milliárd forintot kellett volna költenie. Jól látszik a mértékbeli különbség.

Forrás: Fővárosi Önkormányzat éves költségvetési beszámolói

Ez akkora eltérés, hogy nem lehet azt mondani, hogy politikai hiba történt. Itt az újraelosztási modell rossz.

Budapest bevételi oldalán évente 85-90 milliárd forint fejlesztési lehetőség hiányzik.

Ebben az esetben még mindig nem beszéltünk az emberről. A közösségek fejlesztéséről. Ez pedig talán mindennél nehezebben számszerűsíthető kérdés. Hiszen mit jelent a közösségek adaptív fejlesztése? Hogyan tudunk szükséglet oldaláról beszélni a hátrányos helyzetű csoportok helyzetbe hozásáról? Értelmezhető-e város szintjén az alacsony bérek problematikája? Ez ugyanis egy valódi társadalmi fejlesztési kérdés.

Mi következik ebből?

Nyilván kiragadni ezeket az ügyeket az ország működési folyamataiból nem lehetséges, ez maximum városállami szinten működött. Ezért a szükségletvezérelt költségvetésről szóló vita önmagában csak felvillantja a másfajta megközelítési módot egy város életében, de nem tudja önmagában megoldani.

Ha nem változtatunk a szemléletünkön, és a kisebb újraelosztás, kisebb adók, erős érdekérvényesítésű csoportok kedvezményeinek növelése úton haladunk, akkor valójában nem tudjuk ezeket a problémákat kezelni.

A főváros finanszírozása önmagában nem értelmezhető. Egy maradékelvű költségvetési politika esetén ő is csak egy szereplő azok között, akik a szűk szétosztható forrásra rástartolhatnak, és megpróbálnak minél nagyobb falatot kiszakítani ebből.

Természetesen jelen keretekben is lehet korrekciókat végezni, de ekkora finanszírozási igény és lehetőség közötti különbséget nem lehet megoldani csak ezáltal. Az alapvető kérdés, hogy feladjuk-e azt a dogmát, hogy csak adócsökkentési ígéretekkel lehet választást nyerni. Úgy vélem, a társadalmi újraelosztás más szemléletű megközelítése hozhat olyan válaszokat, amelyhez választói többség teremthető.

Címfotó: Pixabay.com

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.