Bizonytalan a kimenetele annak a népszavazási kezdeményezésnek, amely az euró tárgykörében indult hazánkban nemrég. A javaslat látszólag egyszerű logikát követ. A szlovákoknak bejött az euró, mi pedig lemaradtunk róla. Érdemes lenne talán felgyorsítani a folyamatot. Ha a kormány ezt nem akarja, tegyük népszavazás útján! Bár nem elsöprően, az euró népszerű Magyarországon; a javasolt eszköz nem olyan evidens, mint azt első látásra gondolhatnánk.

Andor László

Az inspiráció északi szomszédunk felől valóban maradéktalanul megvan. Szlovákia nagy menetelése látványos, mint ahogy a balti hármak eurózónába való bevonulása is az. Ez azonban nem a teljes kép az egységes valuta teljesítményéről. A 2004-ben csatlakozó országcsoport két legfejlettebbje, Csehország és Szlovénia közül az egyik a nemzeti valutára, a másik az euróra tett – egyikük sem lett kiugróan sikeres vagy kudarcos.
Ha párokat állítunk össze az eurózónán belüli és kívüli országokból, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt tíz évben a kívüliek lényegesen jobban teljesítettek, mint a bent levők: Svédország jobban, mint Finnország, az Egyesült Királyság jobban, mint Franciaország, Lengyelország sokkal jobban, mint Spanyolország.

Összességében az elmúlt tíz évben nemhogy nem muzsikált jól az eurózóna, de 2011–12-ben a szétesés határán billegett. A keleti belépők javítják az átlagot, de nem ők az átlag. Ennek az instabilitásnak az oka az, hogy a kezdet kezdetén (lásd maastrichti szerződés) a valutaunió (EMU) szerkezetéből kifelejtettek vagy kihagytak fontos elemeket, amelyek a létező valutauniókat fenntarthatóvá teszik (például egységes bankszabályozás, automatikus stabilizátorok). A hiányos eszköztárból dolgozó válságkezelés csak tökéletlen lehetett: túl mély gazdasági visszaeséssel és túl nagy szociális költségekkel fizettek az európaiak, különösen az eurózóna peremországaiban.

Több eszközt használnak

Vannak olyan tekintélyes szerzők (például Martin Sandbu és Simon Wren-Lewis), akik szerint lehetséges szakítani a belső leértékelés (megszorítások) irányában elfogult, prociklikus gazdaságpolitikával anélkül, hogy a rendszer elmozdulna a fiskális unió felé, illetőleg az eurózónát saját költségvetéssel szerelnék fel. Többen vannak azonban (Joseph Stiglitz, Peter Bofinger), akik szerint az euró előbb-utóbb összeomlik, ha viszonylag hamar nem kap egy erős fiskális pillért (kockázatmegosztó eszközök és különösképpen közös eurózóna-kötvénykibocsátás nélkül).

Az átépítés szükségességét nem egy uniós dokumentum megfogalmazta már, és a reformfolyamat már öt éve halad – a csiga gyorsaságával. Van már bankunió, de nem teljes (a betétbiztosítás hiányában). Van stabilitási alap (ESM), amely még messze nem tekinthető egy Európai Valutaalapnak. Az Európai Központi Bank sokkal több eszközt használ, mint 2012 előtt, de folyamatos jogi támadások kereszttüzében; anélkül tehát, hogy mandátumának komplex értelmezését visszafordíthatatlannak tekinthetnénk. A német választás bizonyosan kihat erre a folyamatra, de hogy pontosan miképp, azt az év vége előtt nem fogjuk meglátni.

Egy stratégia része

Bár a tempó lehetne gyorsabb is, az említett változások bátoríthatnak bennünket az euróval kapcsolatos pozitív várakozásokra. Ha hazánkban a nem túl távoli jövőben egy új fejlődési modell napirendre kerül, akkor az euró bevezetése annak modernizációs horgonya lehet. A magyar gazdaság bizalomhiányos, mint amilyen Szlovákia volt 15 évvel ezelőtt. Ez az egyik fő oka a versenytársaktól elmaradó növekedési ütemnek, még akkor is, ha néhány paraméter (például alacsony költségvetési hiány) tekintetében a kormány következetesnek látszik.

Az euró iránti elköteleződés egy általános bizalomépítő stratégia részeként nyerhet értelmet. De vajon érdemes-e ezt népszavazás útján sürgetni? És jó megoldás-e az, ha a szavazásra feltett kérdésben a jelenleg érvényes európai árfolyam-mechanizmus (ERM-II.) szerepel?

Andor László: “Összességében az elmúlt tíz évben nemhogy nem muzsikált jól az eurózóna, de 2011–12-ben a szétesés határán billegett” – Fotó: 24.hu

Bár némely más országban volt népszavazás az euróról vagy a valutaunió alapjául szolgáló maastrichti szerződésről, Magyarországon a jogi körülmény az, hogy a forintot az alaptörvény védi, így népszavazni róla nem lehet. Megítélésem szerint ezt a fontos politikai problémát egy technikai részletre vonatkozó másik kérdés segítségével megkerülni kockázatos lenne.

Ha netán jogilag lehetséges volna is, nem biztos, hogy jó ötlet az ERM-II.-be való belépésre kötelezni a kormányt. Nem zárható ki ugyanis, hogy az ország „beragad” az árfolyam-mechanizmusba, mivel a további kritériumok valamelyikének nem felel meg, vagy nem kap megfelelő értelmezést hozzá. Különösképpen az adósságráta szempontjából érdekes ez, hiszen ott a magyar szint jelentősen meghaladja az európai referenciaértéket (mint ahogy egyébként számos EU-tagországban is ez a helyzet). Erény, ha az adósság nem nő, de a magyar gazdaságpolitikának a 60 százalékot rövid távon megcéloznia értelmetlen és káros lenne (és persze az is kérdés, hogy miért szerepel ez egyáltalán ilyen formában az úgynevezett maastrichti kritériumok között).

Tudatos döntés kell

A valutareform költségét (a nominális konvergencia reálgazdasági árát) mind a politikai elitnek, mind a társadalomnak fel kell tudnia mérni. A nemzeti valuta ugyanis nem egyszerűen egy elszámolási eszköz. Neve nem pusztán azért érdekes, hogy mi szerepel a forgalomban levő bankjegyen vagy az érmén, hanem azért is, mert az önálló nemzeti valuta eszköz, amelyről csak tudatos döntés útján szabad lemondani. Különösen óvni kell magunkat attól az értelmezéstől, hogy a valuta pusztán a hovatartozásunk jelképe, és e minőségében fontosabb, mint a hozzá kapcsolódó közgazdasági paraméterek.

Magyarországon nem az ERM-II.-be való belépést, hanem magának az eurónak a bevezetését kell politikai közmegegyezés tárgyává tenni.

Ehhez nem feltétlenül kell népszavazás; elég, ha a választásokon győztes koalíció programjában ez egy prominens pontként szerepel. Egyidejűleg pedig – tehát már a csatlakozás formális megkezdése előtt – részt kell venni azokban a vitákban, amelyek az EMU további reformjáról szólnak. Az euró ugyanis a szerződés értelmében nem egyszerűen az eurózóna valutája, hanem az egész unióé.

Ez az írás eredetileg a Világgazdaságban jelent meg, s a lap szerkesztőségének engedélyével közöljük. 
Címlapfotó: Tóth Gergő, Népszava

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.