Beérni látszik a szakszervezetek sokéves próbálkozása, hogy a mozgalmat fellendítsék és megszólítsák a fiatalokat. Legalábbis ezt támasztja alá a Policy Agenda, a Friedrich Ebert Stiftung és a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) közös, reprezentatív felmérése.

Kunert Annamária – Kiss Nikoletta

A felmérés arra kereste a választ, hogy az elmúlt több mint fél év sztrájkjai, a rabszolgatörvény elleni megmozdulások, demonstrációk milyen mértékben változtatták meg a 35 év alattiak véleményét a szakszervezetekről. A kutatás apropóját az adta, hogy szubjektív tapasztalatok alapján a rabszolgatörvényhez kapcsolódó aktív szakszervezeti jelenlét és ellenállás nyomán egyre több munkavállaló kezdett érdeklődni a taggá válás iránt. Az erről készült két korábbi felmérés jó alapot ad az esetleges eltérések szemléltetésére, ám a változás mértéke még az elemzőket is meglepte.

A kutatás háttere

Az úgynevezett rabszolgatörvény által kiváltott tiltakozások, illetve a bértárgyalások miatti sztrájkok ráirányították a figyelmet a szakszervezeti mozgalomra. A korábbi, 2018-as felmérés sok tekintetben lesújtó képet adott a szakszervezetek társadalmi megítéléséről, ezért kíváncsiak voltunk, miképpen változott a tüntetések, sztrájkok hatására ez a kép. Az eredmények jó alapot adhatnak a szakszervezeteknek tevékenységük továbbgondolásához, a problémák, kihívások azonosításához és legfőképpen a lehetséges irányok körvonalazásához.

Sztereotípiák döntögetése

Évek óta, sőt több 10 éve él az a sztereotípia, miszerint a szakszervezetek elavultak, régimódiak és a szocializmus hagyatékai, amely már nem képes betölteni egykori funkcióját. Nem lehet teljes mértékben megcáfolni ezt az állítást, azonban azt látjuk, hogy

az elmúlt hónapok erőteljesebb, harciasabb szakszervezeti kiállása közel megkétszerezte azoknak a számát, akik szerint a szakszervezet nem a szocializmusból ránk maradt „őskövület”.

Ezt mind az Y, mind a Z generáció egyre inkább így gondolja. A szakszervezetek − mondhatni − óvatoskodók voltak az utóbbi években, hallhattuk is gyakran, hogy lassacskán elfogynak, hiszen folyamatos taglétszámcsökkenéssel néztek szembe évről évre, míg mostanra már alig 10 százalékon áll az országos, átlagos szervezettség. Azonban ez a viselkedésmód megváltozni látszik, aminek már számokkal kimutatható eredményei is vannak. A fiatalok véleménye kezd megváltozni az érdekvédelem eszméjéről, és úgy tűnik, a szakszervezetek átalakulása pozitív változást eredményezett. Figyelemre méltó adat, hogy 2018-hoz képest 37 százalékról 14 százalékra csökkent azok aránya, akik nem tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy a szakszervezet a szocializmusból ránk maradt őskövület-e, ami arra enged következtetni, hogy ilyen-olyan formában kapcsolatba kerülhettek a válaszadók a szakszervezetekkel, így sokkal nagyobb arányban meg tudják ítélni azokat. Azt is fontos kiemelni, hogy a fiatalok sokkal inkább tisztában vannak azzal, hogy van-e a munkahelyükön szakszervezet. Egy egészen konkrét adatot nézve a tavalyi 7 százalékos átlagos szervezettségi arány a 35 év alattiak körében mostanra 12 százalékra ugrott. Ez tehát alátámasztja azt a korábbi benyomásunkat, hogy megnőtt a hajlandóság a szakszervezeti taggá válásra, ami pedig még inkább bizakodásra ad okot, hogy ez a szám az átlagos szervezettséget is meghaladja. Tehát jó okunk van azt feltételezni, hogy a fiataloknak szimpatikus ez az irány, és ez megfordíthatja a tagság elöregedő tendenciáját is. Ha pedig nagyon a számok mögé nézünk, ez azt is jelenti, hogy a társadalmi aktivizmusra is nyitottak, feltéve, hogy van rá terep, és megvan hozzá a támogató háttér.

A fenti ábrán elsősorban a tendenciát érdemes megvizsgálni. Az első sor esetében egyértelműen úgy tűnik, megnőtt a csatlakozási kedv a szakszervezetekhez az elmúlt fél évben. Ugyanakkor az itt bemutatott számok, különösen a Z generáció esetében túl magasnak tűnnek. Kérdés, hogy valóban minden ötödik 1995 és 2010 között született fiatal szakszervezeti tag-e ma. Valószínű, erre az egyik magyarázat lehet a negyedik sor, ahol azt látjuk, hogy ezúttal a mintába sokkal több dolgozó fiatal került. Kérdés persze, mit tekint a megkérdezett munkának, munkaviszonynak (pl. az egyetem melletti heti egy-két napos munkát is). Egy másik lehetséges magyarázat, hogy az egészen fiatalok a szakszervezetekkel kapcsolatos szimpátiájukat mutatják ki azzal, hogy úgy nyilatkoznak, ők tagok, mert – tegyük fel − már elgondolkoztak rajta, hogy belépnek.

További fontos adat, és a tájékozottság növekedését mutatja, hogy 12-ről 27%-ra nőtt azok aránya, akik szerint működik szakszervezet a munkahelyükön. Ez egyébként egyezik a KSH országos felmérésével, amely szerint a munkahelyek 25%-ánál működik szakszervezet. A növekedés okai között lehet az is, hogy az utóbbi fél évben több munkahelyen is megalakult a szakszervezet.

A szakszervezet mint segítő kéz

Nemhogy a pályakezdők, még a szakszervezeti tagok közül sincsenek sokan tudatában annak, hogy a szakszervezet miben segíthet, vagy hogy egyáltalán munkahelyi probléma esetén hozzá fordulhatnak támogatásért.

Azonban azzal az állítással, hogy „a szakszervezet valódi közösség, amely képes segíteni az egyéni problémák megoldásában” 56 százalék értett egyet valamennyire, ami jelentős javulás a korábbi 2018-as 33 százalékhoz képest.

Ugyanez a tendencia figyelhető meg a bizalom kapcsán is, vagyis, hogy mennyire bízna meg a szakszervezetekben munkahelyi problémák megoldása esetén, figyelembe véve, hogy jelenleg mi a helyzet az országban. Különösen szembeötlő a változás a Z generációnál: majdnem a válaszadók fele bízna meg a szakszervezetekben, míg 2018-ban ez csupán 30 százalék volt.

Tavaly év végén még mindössze 26%-uk bízott volna meg bármilyen szinten abban, hogy alkalmas bármilyen probléma megoldására a szervezet. Ma az arányok kiegyenlítettek. Itt sem tudunk mást feltételezni, mint hogy az akcióképesség demonstrálása, a sztrájkok, illetve a sztrájkok által elért eredmények miatt javult a bizalom.

Ez tehát jól mutatja, hogy van igény a közösség támogatására és az is látszik, hogy a „mai fiatalok” címszóval illetett, most még valóban nagyon fiatal generáció különösen fogékony erre. Az is érdekes, hogy a fent említett változások egy viszonylag rövid, de intenzív periódusnak köszönhetők. Ez nem kifejezetten egy jól átgondolt stratégia eredménye, azonban jó alapot adhat hosszabb távra, amely tapasztalatokra érdemes építeni.

Növekvő bizalom, csökkenő aktivizmus

Mindazonáltal, a pozitív változások között határozott csökkenés figyelhető meg az aktivitást illetően. Az Y generáció esetében a tiltakozó levél és a demonstrációban való részvétel ért el növekedést – tehát a „puha” eszközök irányába tolódott el az érdeklődés – viszont a Z generáció esetében mindegyik tiltakozási formára való hajlandóság csökkent és megduplázódott köztük azok aránya, akik egyik tiltakozási formát sem választanák. Ennek lehet az az oka, hogy a válaszadók szerint a szakszervezetek hatékonyabbak lettek az érdekérvényesítés szempontjából és nem gondolják, hogy ilyen eszközökhöz kéne folyamodniuk, ugyanakkor az is lehet, hogy nem tarják hatásosnak az utcai megmozdulásokat. Itt érdemes elgondolkozni azon, hogy

hogyan lehetne tudatosítani a fiatalokban, hogy egy alulról szerveződő mozgalomnak éppen a közösségi részvétel a lényege és attól lesz erős, hogy tagjai aktívak és kiállnak a maguk és egymás érdekeiért.

Hiszen egy szakszervezet erejét éppen a mögötte álló aktív tömeg adja és ettől függ érdekérvényesítő képessége is.

Szakszervezeti kihívások

A biztató eredmények mellett a szakszervezeteknek még mindig kihívást jelent a 35 év alatti fiatalokkal megtalálni a közös hangot. Azt már tudjuk, hogy megvan bennük a szolidaritás, de azt még nem, hogyan lehetne őket bevonni, aktívvá tenni. Érdekes jelenség, hogy úgy vált jobbá a szakszervezetek megítélése, hogy közben tagjai nagyobb passzivitást mutatnak. A nyitottságuk is adott, a rabszolgatörvény miatti tiltakozásokat a válaszadók majdnem fele követte valamilyen szinten, közülük pedig 66 százalék nem ért egyet azzal, hogy a szakszervezetek a szocializmusból itt maradt őskövületek, illetve 64 százalékuk szerint a szakszervezet valódi közösség, amely segít az egyéni problémák megoldásában.

Jól látható tehát, hogy akik kicsit is tisztában vannak a szakszervezetek tevékenységével, közel kétharmaduk inkább pozitívan nyilatkozik róluk, mintsem negatívan.

Ez jól alátámasztja azt a feltételezésünket, miszerint nem jut el kellő mennyiségű és minőségű információ a munkavállalókhoz, amelyet egyébként maguk a szakszervezetek is érzékelnek. Vannak ugyan próbálkozások, amelyek a hatékonyabb információáramlást hivatottak szolgálni, azonban még mindig nincs elég hatékony eszköz a kezükben, amellyel széles rétegeket lehetne megszólítani.

Merre tovább?

Láthatjuk, hogy a szakszervezetek olyan útra léptek, amely reményt ad arra, hogy az érdekvédelmet, a közösen elért értékeket tovább tudjuk adni a jövő generációjának.

De senki nem dőlhet hátra, hiszen ezek az adatok csak egy pillanatképet mutatnak, amely bizony idővel könnyen megváltozhat.

Véleményünk szerint a szakszervezetek első és legfontosabb teendője a stratégiai gondolkodás lenne. A jelenlegi „reagáló” magatartás helyett a „kezdeményező” szakszervezeteké a jövő. Legyen szó akár ágazati szakszervezetről, akár konföderációról, tudniuk kell definiálni, hogy hová szeretnének eljutni, mi a jövőképük, azaz mi a céljuk, ehhez milyen hosszútávú stratégiára van szükség, és azt milyen apró részfeladatokra kell bontani. Csak így tudnak célzott, egy-egy munkavállalói, vagy társadalmi réteget megszólító kampányt, akciót megvalósítani, ezeket ugyanis ad hoc módon nem lehet eredményesen csinálni.

Ezen kampányok megvalósításához azonban aktív tagságra is szükség van. Azonban egészen addig, amíg a tisztségviselők nem azt mondják a leendő tagoknak, hogy „csatlakozzatok hozzánk, hogy együtt könnyebben elérjük közös követeléseinket, magasabb bért, jobb munkakörülményeket, összességében jobb alkupozíciót”, hanem úgy szól az agitáció, hogy „gyere, lépj be, kiállunk érted, tárgyalunk helyetted, kapsz segélyt, tagkártyát és kedvezményesen üdülhetsz”, addig nem lesz változás. Míg ez utóbbi kommunikáció azt sugallja, hogy ha belépsz a szakszervezetbe, a tisztségviselő minden problémádat megoldja helyetted, nem kell semmit sem tenned, az előbbi arra tanítja a munkavállalókat, hogy ahhoz, hogy változást érjenek el, nekik is tenniük kell.

Márpedig a tagok támogatása és aktivitása nélkül nehéz lesz átütő sikereket elérni, így ez nyilvánvalóan mindennek az alapja, ahogy az utóbbi időszak megmozdulásainak eredményei is ezt támasztják alá. Hiába van tehát egy szakszervezetnek Facebook-oldala, van fenn Instagramon, hiába van YouTube-csatornája, nem éri el a célját, mert hosszú távú stratégia nélkül ezeket az eszközöket is csak ad hoc módon tudja használni!

Megoldási javaslatok

A Policy Agenda és a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség közös javaslatcsomagot fogalmazott meg a szakszervezetek számára. Ennek célja a fiatalok megszólítása és hatékonyabb bevonása a szakszervezeti aktivizmusba. Nem a direkt tagszervezéshez ad tippeket, hanem egy olyan progresszív irányt képvisel, amellyel a szakszervezetek hosszútávú céljainak eléréséhez nyújt segítséget, a szemléletformálás nem titkolt szándékával. Ilyen például a szakszervezetek által propagált témák körének bővítése. Gyakori probléma, hogy a szakszervezetek nem látnak tovább a szigorúan munkahelyhez köthető problémákon. Azonban érdemes lenne a szakszervezetek által felkarolt témák körét kiszélesíteni, elmozdulni a közösségi jelenlét felé, az élmény-alapú szakszervezeti tevékenység irányába. Vagy például kis közösségek helyi ügyeit felvállalni, amelyek nem köthetők szigorúan egy munkahelyhez, azonban a helyiek számára fontosak. Ezen keresztül a régi, idejétmúlt beidegződéseket le lehetne bontani és új, a jelen kornak megfelelő tulajdonságokkal felruházni az érdekvédelmet, amely már azok számára is vonzó lehet, akik eddig nem találkoztak a közösségi érdekvédelemmel. A személyes történetek videós anyagon keresztüli feldolgozása, vagy egy-egy sztrájkesemény ilyen módon való ismertetése sokkal közelebb hozza egymáshoz a fiatal munkavállalókat és a szakszervezeteket, így egyfajta szemléletformálás is történik, valamint a falak ledöntése. Fontos lenne bemutatni a „tipikus munkást”, a sztereotípiák megdöntését, a szakszervezeti sikerek szélesebb körben való terjesztését.

Ha hosszútávon gondolkodunk, nem szabad megfeledkeznünk a diákokról, hallgatókról sem. Bár ők nem képezik elsődleges célcsoportját a szakszervezeteknek, hiszen nem munkavállalók, azonban, ha valaki még fiatal korában nem találkozik a szakszervezettel, például az iskolában (ami szinte biztos) vagy első munkahelyén (ami a szakszervezeti jelenlétet bemutató statisztikák alapján valószínű), akkor később, 40-50 évesen már teljesen másképp fog rá tekinteni és szinte kizárt, hogy érdeklődni fog vagy taggá válik. Az expók, fesztiválok, diákok által szervezett rendezvényeken való megjelenés, kitelepülés sokat adna hozzá a szakszervezet láthatóságához, így munkájának, fontosságának megismeréséhez. Ehhez azonban túl kell lépni a tagszervezés kizárólagos fókuszán és a mélyebb elkötelezés felé is venni az irányt. Jelenleg például még mindig kihívás a szakszervezetek számára a diákmunkások érdekképviselete.

És ne feledkezzünk meg a már meglévő tagokról sem. Ők azok, akik valamilyen okból már beléptek a szakszervezetbe. Azonban sajnos gyakori probléma, hogy aktivitásuk alacsony, amikor érdekvédelmi tevékenységről van szó, nehezen bevonhatók a különböző tevékenységekbe. Az ő elkötelezésük viszont az egyik alappillére a szakszervezeti mozgalomnak, ezért a már bevett módszereken túl, újakat is érdemes lenne kipróbálni. A tapasztalatok alapján különösen motiváló tud lenni számukra a szakszervezeti sikerek, eredmények videós feldolgozása, így nem csak a sajtóban gyakorta megjelenő kritikának, de a sikereknek is hangot lehetne adni. Manapság fellendülőben van a különböző vásárlási kedvezmények nyújtása a tagok számára. Ez viszont elég kétélű tud lenni, viszont, ha a szabadidő hasznos eltöltésére vagy kulturális tevékenységekre fókuszálunk – például egy kedvezményes sport-bérlet, vagy mozijegyvásárlás –

azt az érzetet tudnák a szakszervezetek erősíteni, hogy a munkavállaló nem csak munkás, de ember is!

A mostani kutatási eredmények tükrében és az azt megelőző tapasztalatok alapján tehát érdemes elgondolkodni a jelenleg még alternatívnak mondható módszereken a fiatalok megszólítását illetően. Talán még idegenkedünk új utakra lépni, azonban a minket körülvevő világ is folyamatosan változik és vele együtt változik nem csak a munka világa, de a munka és munkahely fogalma is. Azonban az érdekvédelem eszméje egy olyan érték, amely kortalan, viszont innovatív módszerek nélkül egyre nehezebb lesz átadni a következő generációk számára. Fontos, hogy azokat az értékeket és eredményeket se hagyjuk magunk mögött, amikkel a szakszervezetek kivívták létjogosultságukat! A jól működő, eredményes szociális párbeszéd közös érdekünk, amely egy kiegyensúlyozottabb társadalom létrejöttéhez vezet. Ne féljünk változni, változtatni!

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.