Az önkormányzati választások váratlanul és jelentős módon átalakították a belpolitikai erőviszonyokat. Legalábbis az ország egyik részében. Az Új Egyenlőség podcast két adásban is foglalkozik azzal, hogy mi az oka településtípusonként ennek a különbségnek. Az első részben Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán beszélgetett a nagyvárosokban lezajlott átalakulásról.

A 2019-es európai parlamenti választás eredményei településtípusos bontásban már egyértelművé tették, hogy az ország végletesen megosztott politikai szempontból. Miközben a fővárosban a kormánypártoknak 41%-os támogatottsága volt, addig a falvakban 61%-os. Egyetlen választáson sem mutatkozott ekkora különbség ebben a metszetben.

Az Új Egyenlőség podcast két adásban mutatja meg a különbségeket, és felvázolja az ellentétes hatásokat, stratégiákat. Az első adásban a megyei jogú városok, a középvárosok és természetesen a főváros politikai térképét néztük meg.

A centrális erőtér létrejötte óta folyamatosan meglévő stratégiai kérdés a szétaprózódott ellenzéki pártok számára, hogy miként lehet érdemben versenyhelyzetet előállítani a Fidesz−KDNP-vel szemben. Jól látszott, hogy az a taktika, mely arra épít, hogy egy párt „kinövi” magát, és közel 30%-os támogatottságúvá válik, nem működőképes. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy a politikai tömegvonzás hatására szinte pillanatok alatt lett volna kihívója a kormánypártoknak. 2013-tól kezdve végképp egyértelmű lett, hogy ezt egyik ellenzéki párt sem képes megvalósítani.

A második lehetőség egy részleges összefogásra épülő rendszer, amely az elképzelések szerint rendelkezett volna olyan mágneses erővel, amely az ellenzéki szavazókat magához vonzza. Ez sem bizonyult sikeres stratégiának, aminek 2014-ben, illetve részben 2018-ban láttuk az eredményét. A 2014. évi önkormányzati választáson a nagyvárosokban az ellenzék egy része olyan típusú koordinációt állított a fókuszba, melynek lényege, hogy az együttműködésben részt vevő pártok nem indítanak egymással szemben jelöltet, de nem is valósítják meg a tényleges összefogást. Ez a stratégia sem működött.

A politikai „innovációk” piacán egyedül a teljes ellenzéki együttműködés maradt. Ennek két politikai eredője volt. Egyrészt a 2018. évi országgyűlési választások utáni ellenzéki szavazók elégedetlensége, akik azt kérték számon, hogy teljes összefogással miért nem sikerült megállítani legalább a Fidesz−KDNP kétharmados többségét.

Az összefogás eredettörténetének második elemét a rabszolgatörvény miatti megmozdulások jelentették, amikor már akcióegységbe forrtak az addig a politika két pólusán lévő ellenzéki pártok is. Ez az akcióegység kijelölte számukra az utat az önkormányzati választáson való együttműködésre is.

Az október 13-i választáson összefogással, ügyes politikai konstrukciókkal, új arcok politikába való beengedésével vagy behozatalával a 100 legnagyobb lélekszámú település felét az ellenzéknek sikerült megnyernie.

A beszélgetés során egyetértés mutatkozott abban, hogy az ellenzéki pártok nem csak egy anti-Orbán/anti-Fidesz karaktert tudtak felmutatni a választók számára, hanem rendelkeztek pozitív üzenetekkel is. Ez Budapest esetében a zöld, szociális és szabad jelzőkkel írható le.

Címfotó. Erdős Dénes – Népszava

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.