Miért nincs több nő a magyar politikában? Nem a választókban vagy egyéb tényezőkben kell keresnünk a hibát, hanem belátnunk, hogy éppen maguk a politikusok a leginkább előítéletesek a nőkkel szemben. A pártok jelöltállítási gyakorlatának jelentős szerepe van abban, hogyan néz ki a parlament összetétele. A jelenlegi társadalmi berendezkedésben is változásokra van szükség, hogy egy nőnek ne legyen nehezebb közéleti vagy politikai szerepet felvállalnia, mint egy férfinak.

Zorigt Burtejin

A 2018. áprilisi 8-ai országgyűlési választások nem hoztak meglepetést a nők politikai részvételét illetően. A nők aránya a rendszerváltás óta 10 százalék körül stagnál a parlamentben és a következő négy évben is a női képviselet a parlamenti összlétszám 11,6 százalékát fogja kitenni. Miközben a világ legtöbb országában trendként megállapítható, hogy növekedett a nők aránya a parlamentekben, addig Magyarország az IPU adatai szerint húsz év alatt a 42. helyről a 149. helyre csúszott vissza a női képviselők arányában. Hazánk az utolsó európai ország ezen a 193 országot tartalmazó listán. Az Európai Unió 28 tagállama közül egyedül Máltán hasonlóan alacsony a nők részvétele a parlamenti munkában, ráadásul Közép-Kelet-Európa többi országában, azaz közvetlen környezetünkben is sokkal magasabb a nők parlamenti aránya. AZ EU-s országok közül egyedül Magyarországon fordult elő a 2014-2018-as ciklusban, hogy a kormánynak nem volt női tagja. Azonban újdonság ebből a szempontból a május 18-án megalakult új kormány összetétele, amelynek lett egy női tagja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tevékenységi körének egy részét átvéve Bártfai-Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterként lépett hivatalba.

Rendszerint három fő lehetséges érv szokott felmerülni a nők alacsony politikai részvételével kapcsolatban: 1) szocio-gazdasági és kulturális érvek, 2) intézményi érvek, illetve 3) a különböző szervezeti akadályok.

A szocio-gazdasági és kulturális magyarázatok alatt egyrészt a nők politikai ambíciójának a hiánya szokott felmerülni, másrészt az a vélekedés, hogy a választók a férfi jelölteket helyezik előnybe a női jelöltekkel szemben. Tény, hogy Magyarország még mindig tradiconális országnak tekinthető a nemi szerepeket illetően, annak ellenére, hogy az elmúlt években elindult egy pozitív irányú változás a magyar társadalomban a nők politikai szerepvállalását illetően. A magyar társadalom a nők elsőszámú feladatává a családot és a gyereknevelést helyezi. Az is igaz, hogy kevesebb nő aspirál közéleti vagy politikai életpályára hazánkban, mint más európai országban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez csak részben magyarázhatja a nők alacsony politikai részvételét. Egyrészt, Magyarországgal sok tekintetben nagyon hasonló kulturális és történelmi hagyományokkal rendelkező másik három Visegrádi országban is sokkal magasabb a nők parlamenti aránya, mint Magyarországon: 20 százalék Szlovákiában, 22 százalék Csehországban és 28 százalék Lengyelországban.

Másrészt, Magyarországon az a furcsa a helyzet állt elő, hogy a jelöltek között a nők aránya szinte folyamatosan nő, de egyre kevesebben válnak közülük megválasztott képviselőkké. Ebből két dologra következtethetünk: egyfelől téves az a vélekedés, hogy azért nincsenek nők magasabb arányban a politikában, mert hiányzik belőlük a politikai ambíció. Hiszen láthatjuk, hogy a nők aránya a jelöltek között folyamatosan emelkedik, csak éppen nem jutnak el oda, hogy ez parlamenti mandátumot eredményezzen. Másfelől ez azt is jelenthetné, hogy a választók „tehetnek arról”, hogy a női jelöltekből nem lesznek képviselők. Az egyéni választókerületi jelöltek esetében lehet ezt hitelt érdemlően vizsgálni, nevezetesen, hogy két különböző nemű jelölt közül valóban inkább a férfi jelöltre adják le a szavazatukat a választók, semmint a nőkre. Azt láthatjuk, hogy a férfiak és a nők megválasztási arányában nincs jelentős különbség, vagyis a választók nem diszkrimimálnak nemi alapon, így a második feltevés sem állja meg a helyét. Sőt Magyarországon az egyéni jelöltekre való szavazásnál különösen igaz, hogy a pártlogónak sokkal több befolyása van arra, hogy a választó végül melyik jelöltre szavaz – azaz nem a jelölt neme az, ami döntő befolyással bír.

Ugyanakkor, ha a helyi politikai szintet nézzük, sokkal több nőt találunk az önkormányzatokban, illetve a polgármesterek között is nagyobb arányban vannak jelen. A nők közéleti részvétele közismerten piramis alakú: minél kisebb lélekszámú települések felé haladunk, annál több női politikussal találkozunk az önkormányzatokban és a polgármesteri székekben. Ez is arra utal, hogy politikai ambíciók megvannak ugyanúgy a nőkben is, mint a férfiakban. Az egy másik kérdés, hogy hol és milyen szinteken engednek ennek teret?!

Az intézményi érvek alatt elsősorban a választási rendszert szokták okolni a nők alacsony politikai részvétele miatt. Eszerint a listás-arányos választási rendszerek inkább kedveznek a nők és általában a kisebbségek magasabb politikai részvételének, mint a többségi politikai rendszerek. A választási törvény 2011-es módosítása a többségi ágat erősítette, így a rendszert is jobban többségi elvűvé alakította, hiszen megnőtt az egyéni választókerületek súlya a listás mandátumokkal szemben. Ugyanakkor ez mégsem eredményezte a női képviselők arányának a csökkenését, ezért is merem állítani, hogy a magyar esetre valóban igaz, hogy a választási rendszernek másodlagos szerepe van a nők politikai részvételét tekintve.

Parlamenti képviselőnők magánya. Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet – Fotó: Népszava

Okként magukat a politikai pártokat szokták még felhozni, mint amelyek felelősek a nők alacsony politikai részvétele miatt. Ahhoz, hogy minél több női képviselő legyen a parlamentben, szükséges hogy megfelelő számban és megfelelő helyeken indítsanak női jelölteket a pártok. A pártok kapuőrként viselkednek a női jelöltek előtt a képviselőség felé vezető úton. Ahogy fentebb már írtam, a nők aránya a jelöltek között folyamatosan emelkedik, ez mégsem vezet a nők magasabb parlamenti részvételéhez. Úgy tűnik, hogy a pártoknak valamiért egyre inkább fontos, hogy minél több női induló legyen a jelöltjeik között. Ugyanakkor az is jól látható, hogy ez inkább csak a külvilágnak szóló üzenet, és a gyakorlatban a női jelölteket olyan helyeken indítják, ahol valódi esélyük nincs bejutni a parlamentbe – jellemző, hogy olyan egyéni választókerületekben indítják őket, amelyeket nyerésre esélytelennek tart a párt –, vagy a pártlista végére teszik a nőket, ahonnan ugyancsak nincs sok esély a bejutásra. Egyébként is a gyakorlat az, hogy a pártok alig indítanak nőket az egyéni választókerületekben és inkább pártlistáról jutnak be a női képviselők a parlamentbe. Érdemes megjegyezni azt is, ugyan vannak eltérések az egyes pártok között abban, hogy milyen lehetőségeket nyújtanak a női jelöltek számára, azonban ezek között szignifikáns eltérések nincsenek. Hagyományosan a baloldali pártok között több női jelöltet és képviselőt találunk, mint a jobboldali pártok soraiban, ami igaz a magyar esetre is.

Hogyan lehetne elérni, hogy több női képviselő legyen a parlamentben Magyarországon?

A politikai pártoknak és azok jelöltállítási gyakorlatának jelentős szerepe van abban, hogyan néz ki a parlament összetétele. A képviselők kiléte sok esetben már a jelöltkiválasztásnál eldől, mert képviselő csak abból lehet, akit a pártja jelöl és elindít a választásokon mint egyéni jelölt, vagy mint listás képviselőjelölt. A jelöltek kiválasztásáért felelős döntéshozókon múlik, hogy miként ösztönzik (vagy nem ösztönzik) a nők jelöltté válását, és olyan helyeken indítják-e őket, ahol valóban van esélyük bekerülni a parlamentbe. A pártok szerepét, illetve hozzáállását a parlamenti bizottságok összetétele is jól tükrözi. A legtöbb női képviselő a szociális, oktatási és kulturális bizottságban van, miközben alig található nő a gazdasági és a költségvetési bizottságokan – egyébként általános nemzetközi trend, hogy a szociális területen számtalan női minisztert találunk, míg női pénzügyminiszter nem sok volt.

Ez is arra utal, hogy nem a választókban vagy egyéb tényezőkben kell keresnünk a hibát, hanem belátni, hogy éppen maguk a politikusok a leginkább előítélesek a nőkkel szemben.

A politikai pártok saját akaratán múlik leginkább, hogy több nő kerül be a parlamentbe. Várhatunk arra, hogy ez majd organikusan meg fog változni, azonban az elmúlt majdnem 30 év példája nem ad erre sok reményt. Az egyik legkézenfekvőbb megoldásként az úgynevezett nemi kvóta bevezetése jöhetne szóba. Jelenleg a világ országainak felében létezik valamilyenfajta kvóta. A kvótáknak két nagyobb típusa létezi: az úgynevezett törvényi, illetve az önkéntes pártkvóták. A törvényi kvóta azt jelenti, hogy az egyes országok törvényben határozzák meg, hogy a jelöltek bizonyos százalékának valamelyik neműnek kell lennie. Ez a kvótaszabályozás a választáson elindulni kívánó összes pártra érvényes. Ezzel szemben az önkéntes kvótákat a politikai pártok saját maguk vezetik be és csak az adott pártra érvényes, így jogi úton nem lehet azokat szabályozni – mégis rendkívül fontos üzenetértékkel bírnak elsősorban a szavazók felé.

Mindkét típusú kvótáról elmondható, hogy akkor eredményesek igazán a nők politikai részvétele szempontjából, ha a listás helyekre vonatkozóan van egy rangsorelőírás, illetve, ha szankcióval jár a kvóta be nem tartása.

A rangsorelőírás azt jelenti, hogy a jelöltek rangsorára létezik egy szabály, ilyen például az egyik legeredményesebb módszernek tartott „cipzárelv”, amely során a két nem felváltva követi egymást a pártlistán – vagy esetleg az a megoldás, amikor minden harmadik pozíció a másik nem számára van fenntartva a listán. Rangsor-előírás nélkül a pártok rendszerint a lista hátulsó felére helyezik a női jelöltjeiket, ezzel ugyan teljesítik a kvótatörvényt, de ez a női képviselet szempontjából valódi eredményhez nem vezet. A szankció pedig arra utal, hogy a kvóta nem teljesítése valamilyen büntetést von maga után, amit törvényileg lehet érvényesíteni. Ez lehet akár pénzbeli büntetés, vagy pedig a pártlista visszavonását is jelentheti a választásokon való elindulástól. A francia példa azt mutatja, hogy a pénzbeli büntetés sok esetben nem elég hatékony, ugyanis a nagyobb pártok egyszerűen felvállalják, hogy nem indítanak el nőket és inkább kifizetik a büntetés összegét. Emiatt a pártlista eltörlése a választásokon való részvételtől eredményesebb lehet.

Magyarországon egyelőre nem létezik törvényi kvóta, noha volt már kísérlet rá. 2007-ben az SZDSZ képviselőinek kezdeményezése nyomán le is zajlott az úgynevezett kvótatörvény tárgyalása a parlamentben, amelynek célja a választási rendszer átalakítása lett volna a nemi arányok kiegyenlítése érdekében. A javaslat alapján a listás választásokon nők és férfiak egymást felváltva helyezkedtek volna a listán a már említett cipzárelv alapján. Végül a javaslat elbukott, ugyanis kevesebb mint a képviselők harmada voksolt igennel. 2011-ben is volt egy parlamenti vitanap az LMP-s Ertsey Katalin kezdeményezésére a „A nők közéleti, politikai részvételének megerősítése” címen, ám elfogadott törvényi eredményt nem tudott ez a kezdeményezés sem felmutatni.

A Fidesz parlamenti frakciója. Nők is vannak közöttük – Fotó: Népszava

Ugyanakkor néhány politikai pártnak létezik önkéntes pártkvótája Magyarországon is. Alkalmaz ilyet az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és az Együtt is, noha utóbbi párt e cikk írásának pillanatában már nem létező politikai formáció. A Magyar Szocialista Pártnak létezett először pártkvótája Magyarországon, mind a pártlistára, mind a párton belüli különböző testületekben alkalmaznak egy 20 százalékos kvótát. Az MSZP kvótászabályozása nem jár együtt sem szankcióval sem rangsorelőírással. Ezzel szemben az LMP-nek a kvótaszabályozása úgy szól, hogy minden harmadik helyet egy ellenkező nemű politikusnak kell betöltenie. Emiatt is fordul elő, hogy az LMP esélyesnek tartott listás helyein több nő is szerepel. A Párbeszédnél és az LMP-nél is találkozhatunk olyan kezdeményezésekkel, amelyek kifejezetten abban segítik a hozzájuk forduló nőket, hogy aktív közéleti és politikai szerepet vállaljanak.

A kvóta bevezetésének ötlete mindenhol nagy vitákat váltott és vált ki a mai napig. A kvótatörvénnyel szembeni ellenérzések Magyarországon többek között a rendszerváltás előtti időszaknak is köszönhetők. A kommunista hatalomátvétel és a rendszerváltás ideje között működött egy kvótarendszer, ami szabályozta a nők, parasztok, munkások, stb. politikai szerepvállalását. Ugyanakkor ez korántsem összeegyeztethető azokkal a kvótaszabályozásokkal, amelyek ma működnek a világ legtöbb országában. A kvótaellenes hangok többségében azoknak a képviselőknek az alkalmasságát kérdőjelezik meg, akik a kvóta által kerülnek be a parlamentbe.

Jogosak ezek a kételkedések? Vajon a kvóta által bekerülő képviselők valóban alkalmatlanok lennének a feladataik elvégzésére?

A kvóta bevezetésével valóban olyan emberek kerülnek be a törvényhozásba, akik valószínűleg másképpen nem tudnának bekerülni. Nem azért, mert alkalmatlanok lennének a politikai pályára, hanem azért, mert a pártok többsége olyan zárt rendszerként működik, ahová újoncként vagy nőként nehéz bekerülni. Elég ránézni a pártok honlapjára és látni fogjuk, hogy a vezető pozíciók jelentős hányadát férfiak töltik be. Lehet várni, hogy idővel majd magától egyre több nő, fiatal vagy kisebbségi fog ilyen hatalmi helyzetekbe kerülni, de a kvóta jó eszköz arra, hogy ezt a folyamatot egy kicsit meggyorsítsuk. Idővel pedig szép lassan ki is lehet vezetni, amikor az magától értetődő folyamattá válik. Ez történt a skandináv országokban is, ahol a ’80-as években a politikai pártok önkéntes kvótákat vezettek be és egy idő után természetes folyamattá vált, hogy a nők a valódi társadalmi súlyuknak megfelelő arányban vannak képviseltetve a parlamentben. A kvóták feleslegessé váltak, ezért a kivezetésük mellett döntöttek. A legtöbb helyen tehát nem arról beszélnek, hogy bevezessék-e, hanem már a kivezetéséről döntenek, döntöttek.

A kvótára érdemes lenne úgy tekinteni, mint olyan ideiglenes eszközre, ami abban segít a nőknek, hogy át tudjanak haladni a pártok kapuőrein, valóban esélyt kapva a képviseletre. A feltételezés, hogy a kvóta miatt több alkalmatlan nő kerül be a parlamentbe, azt sugallja, hogy a nők között alaphelyzetben több lenne az alkalmatlan jelölt, mint a férfiak között. Az adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az oktatásban a lányok nagyobb arányban vesznek részt és ugyanolyan jól vagy jobban teljesítenek, mint a fiúk. Tehát nem igaz, hogy a nők kevésbé rátermettek és tehetségtelenebb lennének, mint a férfiak, vagy hogy a tudás nemi alapú lenne. Természetesen joggal elvárható, hogy olyan képviselőket szeretnénk, akik rátermettek és alkalmasak, de ez a férfi képviselők kapcsán is releváns kérdés. Ha alaposan megnézzük akár a mostani parlament összetételét, nem biztos, hogy minden képviselőre jó szívvel mondanánk rá ezzel a jelzőket, akár kvótával akár kvóta nélkül kerültek be. A politikai tőke, ami egy képviselő valódi rátermettségének és alkalmasságának indikátora lehet, nem nemi kérdés, s mint ilyen a kvótától teljesen független.

Ha nem kvóta, akkor mi?

Ha korábban nem sikerült elérni, hogy legyen kvótaszabályozás, a jelenlegi kormánytól még kevésbé várhatjuk ezt, hacsak nincs megfelelő társadalmi nyomás – bár sem előbbi megváltozására, sem utóbbi kialakulására nincsenek jelek. Ezért a választókon is múlik, hogy mennyire szeretnétek több nőt látni a politikában, és sikerül-e ennek érvényt szerezni. Lehet népszavazást kezdeményezni vagy nyomást gyakorolni az egyéni választókerületi képviselőinkre azzal, hogy levelet írunk nekik – azaz állampolgári cselekvésünk, egyéni felelősségünk megkerülhetetlen a kérdésben. Mindezek mellett elengedhetetlen, hogy ezzel párhuzamosan a társadalomban is átalakuljon a női szerepről alkotott kép. Ehhez szükséges, hogy már az oktatás alsó szintjeitől kezdve jó példákkal találkozzon a fiatal generáció.

A jelenlegi társadalmi berendezkedésben is változásokra van szükség, hogy egy nőnek ne legyen nehezebb közéleti vagy politikai szerepet felvállalnia, mint egy férfinak.

Továbbá az is fontos lenne, hogy a média képviselői minél nagyobb arányban szólaltassák meg a női politikusokat, illetve ne tegyenek fel nekik olyan kérdéseket, amelyeket nem kérdeznének meg egy férfi képviselőtől – ez látszólag triviális felvetés, de igenis létező jelenség. Mindezektől leginkább azt várhatjuk, hogy egyre több nő meri majd felvállalni a közéleti és politikai érdeklődését, ami a legfontosabb kezdőlépés a női képviselet számának és arányának növekedése kapcsán − ugyanis képviselők nélkül nem lehet női képviseletről beszélni.

Miért van szükség több női politikusra?

Legtöbbször az igazságosság érve szokott felmerülni ezzel kapcsolatban. Sokan azt gondolják nem igazságos az, hogy a társadalom nagyobb részét kitevő nemnek (2017-ben 52 százalék volt a nők aránya a magyar társadalomban) csupán 10 százaléknyi képviselői hely jut a parlamentben. Továbbá fel szokott merülni, hogy azért van szükség női képviselőkre, hogy a női ügyek, érdekek jobban képviselve legyenek. Ezt hívjuk szubsztantív vagy tartalmi képviseletnek. Meggyőződésem, hogy akár férfi képviselők is tudnának női ügyeket képviselni, feltételezve hogy vannak ilyen ügyek. Eleve vitatott az a tény, hogy léteznének ilyen ügyek, hiszen korántsem beszélhetünk a nők homogén csoportjáról, akiknek egy közös érdeke lenne. Sok olyan ügy van, amelyek inkább közelebb állnak a férfiakhoz vagy a nőkhöz, de ezeket akár a másik nem tagja is tudja jól képviselni. Abban viszont sok igazság van, hogy nemünknél fogva eltérő élettapasztalatokkal rendelkezünk és ennek meg kellene jelennie az egyes szakpolitikákról való döntéshozatalban is. Például egy férfi képviselő is képes nőgyógyászati témákban felszólalni, ahogy egy női képviselő is tudna a férfiak prosztataproblémáiról beszélni, viszont azt is be kell látni, hogy sok ezekhez hasonló ügyet a másik nem hitelesebben tud képviselni, mert egyszerűen jobban érintett benne, és több tapasztalattal rendelkezik róla – gondoljunk csak a szülés kérdésére.

Számomra a legfontosabb érv amellett, hogy miért van szükség több női képviselőre a parlamentben, a minták és a példák szerepe.

Hiszen a nemek egyenlőtlensége nem csak a politikában, hanem az élet számos más területén is jelen van. A magyar nők eleve a munkahierarchiában is az alacsonyabb pozíciókat foglalják el és a legfelsőbb szintű pozíciókban a nők aránya elenyésző. A nők magas parlamenti aránya példát állítana a lányok és a nők számára, hogy ha nekik sikerült bejutniuk a parlamentbe, akkor nekik is sikerülni fog a saját területükön előretörniük az élet bármely területén jelentkező férfidominancia ellenére. Ebből a szempontból nagyon szomorú példát állít fel a nők jelenlegi parlamenti aránya Magyarországon, amely azt mutatja, hogy mindössze 10 százaléknyi ambiciózus és tehetséges női politikus van az országban – vagy ennyinek adatott meg a képviselet joga.

Címkép: Demeter Márta képviselő a parlamentben – fotó: Tóth Gergő, Népszava

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.