A brüsszeli Európai Szakszervezeti Kutatóintézet kutatója szerint Kelet-Európa termelékenységi mutatói az alacsony bérek miatt alacsonyak. Bőven van tehát lehetőség béremelésre – és szükség is van rá!

Liberális közgazdászoktól az egyik leggyakrabban hangoztatott érv az alacsony kelet-európai bérek mellett az úgynevezett Unit Labour Cost (ULC, egységnyi munkaerő költség) mutatóra alapozódik. E szerint a nézet szerint nem is lehetnének magasabbak a keleti bérek, hiszen az egységnyi termelésre (például munkaórára) jutó bérek szerint pontosan ennyire „futja”. Azaz a termelékenység miatt a béreink „rendben vannak” ezen a szinten. Majd ha „jobban dolgoznak” a magyarok, „emelik/emelkedik a termelékenység”, akkor lehetnek magasabbak a bérek.

myant_ose-be
Martin Myant
Forrás: ose.be

Ugyan mitől emelkedne a termelékenység, ha éppen az alacsony bérek miatt jön ide a multi? Mitől emelne termelékenységet a hazai kis és középvállalkozás, ha a liberális közgazdászok nem engedik emelni a minimálbért, fenntartva a lehetőséget a KKV tulajdonosának, hogy a drága technológiai beruházások helyett továbbra is kizsákmányoló bérekkel tartsa fenn vállalkozását? Nagyon komoly módszertani problémák is fennállnak a Unit Labour Cost-ra alapozó elméletekkel. Ezekre igyekszik rámutatni Martin Myant, a brüsszeli szakszervezeti kutatóintézet (ETUI) vezető közgazdásza, aki a London School of Economics (LSE) honlapján a következő címmel írt bejegyzést: Felzárkózás felfelé: A béremelésnek prioritásnak kell lennie a kelet- és közép-európai országokban!

Myant blogbejegyzése saját kutatásaira alapul, melyben a jól ismert termelékenységi érvelést dekonstruálja, szedi szét. (Ez a tanulmány innen letölthető ingyenesen.) A UCL azért népszerű a közgazdászok körében, mert egy egyszerű mutató, amely összefoglalja a termelékenység és a bérek közti összefüggést. A versenyképesség ugyanis nem csupán alacsony bérek kérdése, hanem magasabb termelékenységé, amely magasabb béreket tesz lehetővé: ha egységnyi idő alatt több hozzáadott értéket termelünk meg, ebből magasabb béreket (és persze magasabb profitot is!) fizethetünk ki. Mindebből adódóan ez az egyszerű mutató gyakran szerepel az Európai Bizottság szakpolitikai javaslataiban, Myant szerint azonban módszertanilag tévesen.

Az egységnyi munkaköltség mutató nem működik az eurozónában

Myant első számú kritikája a bér számításához kötődik: az egységnyi bérköltséget az Eurostat az egész gazdaságra számolja. Így benne vannak a gazdaságnak azok a részei is, amelyek egyáltalán nem exportálják a termékeiket: az ő egységnyi bérköltségük tehát lényegtelen az ország nemzetközi versenyképessége szempontjából. Egy példa: Írország válság utáni újabb export bővülését a Bizottság annak tudta be, hogy az írek „visszafogták a béreiket”. A valóságban azonban a bérek csökkenése mindenek előtt a megszorítások miatt az állami szektorban történt meg, amely nem exportál semmit. Ez pedig a nemzeti átlagadatokban több mint kompenzálta, hogy a ténylegesen exportáló szektorokban sok esetben konkrétan a bérek növekedés következett be!

A Bizottság tehát a teljes ír bérszínvonal csökkenésének tudta be az ír versenyképesség növekedését, miközben a tényleges ír exportőrök bérköltsége és ebből adódóan összköltsége ténylegesen növekedett!

A bérek „visszafogása” tehát valójában nem magyarázhatta az ír export versenyképesség javulását.

További probléma, hogy a bérarány egészen eltérő lehet a különböző iparágakban. Azaz már az is jelentősen javíthatja a egységnyi bérköltség mutatót, ha a gazdaság belső szerkezete, a iparágak relatív súlya megváltozik. Ez történt az ingatlan boom utáni Írország exportsikerének létrejöttekor is: a munka intenzív, építőipar visszaszorulása jelentősen javította a egységnyi bérköltség mutatót, miközben a ténylegesen exportáló iparágakban nőtt a bérköltség és a teljes exportár is!

Ahogy Myant empirikusan bemutatja, az egyes országok külkereskedelmi mérlegének alakulása a való életben tehát meglehetősen volatilis, és alig van kapcsolata a ULC mutatóval. A javuló külker mérleg sok esetben annak tudható be, hogy a megszorítások nyomán összeomlik a társadalom vásárlóereje, és így az import is. Más esetekben viszont akár magasabb egységnyi bérköltség mellett is bővülhet az export, ha például jobb minőségű terméket képes előállítani, vagy az exportpiacon jelentős béremelkedés és így importkereslet bővülés van (újabb érv a megszorítások ellen).

Egy következő probléma a termelékenység számításához kapcsolódik: míg a bérköltség a foglalkoztatottakra van vetítve, addig a termelékenység minden dolgozóra, így az egyéni vállalkozókra is. Ha az egyéni vállalkozó foglalkoztatottá válik, akkor az egységnyi munkaerő költség mutató (ULC) javul! És fordítva: ha egy dolgozó ugyanazt a munkát egyéni vállalkozóként kénytelen folytatni, a ULC mutató romlik!

Az egységnyi munkaköltség mutató Kelet-Európában sem működik

Myant ezek után bemutatja, hogy a ULC mutatónak és az export mennyiségének Kelet-Közép-Európában sincs kapcsolata egymással. Elvileg az egységnyi munkaerő költség emelkedésének rontania kéne az országok versenyképességét, és ennek meg kellene mutatkoznia az export csökkenő volumenében. Myant eredményei alapján azonban a két mutató között gyakorlatilag semmifajta kapcsolat nincs, illetve:

ez a rendkívül gyenge kapcsolat (Magyarország esetében például R2=0.1) is inkább pozitív, azaz az egységnyi munkaerő költség emelkedésével együtt inkább az export!

Mi magyarázza akkor a visegrádi országok exportjának bővülését? Leginkább a külföldi működő tőke értékláncai. Ezen országok exportjának többsége multiknak köszönhető. A nyugati multi ugyanazon termelési fázist akkor viszi át kelet-európába, ha az ottani bérek sokkal alacsonyabbak. Márpedig ez, mint tudjuk, adott. A cseh bérek a németnek harmada, a románok a csehnek a fele.

Amikor a multi ugyanazt a terméket keleten kezdi el termelni, nem csak a bérköltsége csökken. Statisztikai értelemben csökken a termelékenysége is, mivel ennek a mutatónak az alakulása függ a helyi inputok árától: többek között a bérekétől is.

Azaz az alacsonyabb cseh bérek miatt a Németországból átvitt termelési fázisnak látszólag a termelékenysége is csökken. De csak látszólag, statisztikai értelemben: az alacsonyabb bérek csökkentik a termelékenységi mutatót.

Ha emelkednek a cseh bérek, ezzel együtt automatikusan emelkedik a termelékenységi mutató is. Többet között ezért nincs értelme az egységnyi munkaerő költség mutatónak Myant szerint.

Mi következik ebből a szerző meglátása szerint? Az, hogy Kelet-Közép-Európában emelni kell a béreket. Van ugyanis még bőven tartalék e területen. A magas hozzáadott érték termelésére képez képzettebb keletieket.

∗ A képzettebb közgazdászok tudják Piero Sraffa nyomán, hogy a termelékenység egyszerre a munka és a tőke termelékenysége, külön „munkatermelékenység” nem értelmezhető.

Kapcsolódó írások