A kilencedik Európai Parlament megalakulása után a von der Leyen-bizottság felállása került a brüsszeli reflektorfénybe. A Bizottság indulása nem mondható zökkenőmentesnek (habár nem számít különösebben botrányosnak sem), nemcsak az európai csúcsjelöltek rendszere dőlt meg néhány nap alatt, de jelenleg úgy tűnik, hogy 2019-ben már nem tudja érdemben elkezdeni a munkát.

Csiba Katalin

A von der Leyen-bizottság programját és a biztos jelöltek ambícióit most annak fényében vesszük górcső alá, hogy mennyiben reagálnak az elmúlt ciklusok legjobban feszegetett politikai kérdéseire, illetve a globalizáció és a változó társadalmi és gazdasági környezet által támasztott kihívásokra.

Mennyire politikai testület az Európai Bizottság?

Elsőként tekintsük át, milyen szerepe is van az Európai Bizottságnak az európai döntéshozatalban. A Bizottságról alkotott kép pont olyan sokrétű, mint amilyen összetett a politikai szerepe. A populista narratíva értelmében a Bizottság a technokrata szürke eminenciások intézménye, akik mindenféle társadalmi felhatalmazás nélkül döntenek létfontosságú kérdésekben. Ez a torz kép azon a tényen alapszik, hogy a Bizottság rendelkezik a legjobban felszerelt szakmai apparátussal, több mint 30000 magasan specializált szakértővel és adminisztratív kollégával, akik a legritkább esetben írnak közérthető szövegeket. Szakmai munkájuk alapvetően befolyásolja az intézmény álláspontját és elengedhetetlen pillére az Unió szakmai hitelességének. A Bizottság kollektív függetlenségét az európai narratíva rendszeresen hangsúlyozza, amely abban a tekintetben valós, hogy a szervezet egészen magas szintig hivatásos közszolgákból áll. A biztosokat ugyan a tagországok kormányai jelölik, és komoly lobbi zajlik a kulcspozíciók megszerzése érdekében, azonban későbbi működésükre – az Európai Unióról és működéséről szóló szerződés 245-ös cikkelye értelmében – nincs intézményes befolyásuk, az uniós biztosok lelkiismeretük szerint cselekedhetnek. Az Európai Bizottság azonban távolról sem egy üres technokrata végrehajtó intézmény és az intézményen belüli szereplők politikai viselkedését ugyanannyira befolyásolja az ideológiai hovatartozás, mint a politikai függőség a delegáló kormányzattól (például jövőbeli politikai pozíciók reményében). Ennek fényében érthető, hogy miért bizakodó Philippe Pochet, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) főtitkára, amikor a 10 szociáldemokrata és 9 néppárti hátterű biztost tartalmazó kollégiumot biztatónak tartja. A maradék nyolc biztos döntő többsége liberális vagy szociálliberális pártokból érkezett. A Bizottság az európai jogalkotási napirend gyakorlati kialakítója, és ugyan nem döntéshozó testület, az elkészített szövegtervezeteik adják a vita alapját.

Bizottság a hatékonyság hálójában

A megalakulás körüli nehézségek, az európai választások csúcsjelölti rendszerének tagállamok általi bedöntése, az elkaszált jelöltek sora láttán úgy tűnik, hogy ez a Bizottság nem is kezdhetne rosszabbul. A gyenge mandátumról szóló cikkek vészjóslóan vetítik előre a bukdácsoló Bizottság jövőjét. Azonban a pillanatnyi késlekedésről szóló főcímek ellenére nincs ok azt feltételezni, hogy ez a Bizottság bármivel is esetlenebb lesz, mint a korábbiak, ha egyszer feláll. Amint megvan a politikai jóváhagyás, a kezdeti herce-hurca a múlt homályába fog veszni, hiszen a szereplők többségének az érdeke a hatékony munkára fog sarkallni. Az elmúlt évek, és főleg a 2016-os politikai apokalipszis (Brexit és Trump) és következményei után a brüsszeli légkör inkább reményteli és új lendületre éhes.

Von der Leyen a hatékonyság égisze alatt tovább centralizálta a Bizottság szerkezetét, a végeredmény azonban végül elég bizáncira sikeredett.

A nagyobb hatáskörrel rendelkező csúcsbiztosok rendszere a bővítés utáni nagyszámú biztosból álló kollégiumot próbálta áramvonalasítani, nem teljesen indokolatlanul. Most azonban többszörös hierarchia jön létre. Nem kevesebb, mint nyolc alelnök lesz, beleértve Josep Borrell külügyi főképviselőt is. Az alelnökök fognak felelni a Bizottság tematikus prioritásaiért, mely bonyolult, de azért intézményen belül kezelhető hatáskör átfedéseket eredményez az alelnöki funkciót nem ellátó biztosok portfoliójával. Ez egy alapvetően működtethető rendszer, és a szuper-biztosok koordináló és politikai szerepe elősegítheti a hatékony munkát. Most viszont a nyolc alelnökből három biztos “ügyvezető-alelnök” lesz, ami inkább a politikai manőverek eredménye, semmint a hatékonyság eszköze. Timmermans, a szocialisták korábbi elnök-jelöltje, a csúcsjelölti rendszer bedöntése miatt kapott megerősített hatásköröket, míg a liberalisok Margrethe Vestager megerősített pozíciójáért cserébe támogatták von der Leyent. A harmadik ügyvezető-alelnök a korábbi lett miniszterelnök, Valdis Dombrovskis lesz. Egyáltalán nem világos ennek a három szintű struktúrának a hozzáadott értéke, leginkább annyi mondható el róla, hogy így alakult. Reméljük, hogy nem lesz akadály az előrehaladásban.

A hatékonyság jegyében merült fel az “egy be, egy ki” jogalkotási elv is, mely azt jelenti, hogy új EU-s jogszabályt csak abban az esetben lehet bevezetni, amennyiben egy korábbi kivezetésre kerül. Maroš Šefčovič, az EU intézményközi kapcsolatokért felelős biztos jelölti meghallgatásán ez a fűnyíró elv a Parlament össztüze alá került, és a biztos-jelölt nem támogatta von der Leyen elképzelését, csupán azt, hogy az elavult jogszabályok kerüljenek kivezetésre. Az uniós törvények tervezett felülvizsgálata (REFIT program) pontosan ezt a célt szolgálja, továbbá semmi akadálya annak, hogy összefüggő területeket szabályozó törvényeket összevonjanak a jogalkotók.

Bizottsági prioritások az elnöki program és a biztos-jelölti meghallgatások fényében

A von der Leyen program első megközelítésre sokkal progresszívebb és ambiciózusabb, mint az előző Juncker vagy Barroso éra öt éves tervei, és hat prioritás köré csoportosítja a következő ciklus feladatait. A program zászlós hajója, a Zöld Program (Green Deal) Frans Timmermans kezében lesz. Egyelőre még nem lehet se jót, se rosszat mondani erről a tervről a kellő konkrétumok hiányában.

Az már magában jó hír, hogy Európa zöldítése végre a napirend tetején van és konkrétumokat is korán, a megalakulás utáni első 100 napban ígér az elnökjelölt.

Másfelől, egy zöld program sikere vagy kudarca tipikusan a részletekben rejlik, és von der Leyen például aláígért a Parlament által támogatott 2030-as kibocsájtás-csökkentési célszámnak (55%). Többek között ezen okból kifolyólag a Parlament zöld frakciója nem támogatta az elnök-jelöltet, ezzel jelezve, hogy ennél sokkal többre lesz szükség ahhoz, hogy a témát több évtizede hangoztató zöld politikusok jóváhagyását elérje.

A második prioritás, az “emberekért működő gazdaság”, lényegében egy európai gazdaságélénkítő csomag, amely előrevetíti a fiskális szigor lazítását, valamint a kis- és középvállalatok támogatását az innováció jegyében.

Sajnálatos módon az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre nem ad komplex és szisztematikus választ. Két kisebb programpont van viszont, ami feltűnhet szociális szempontból. Az egyik az Európai Munkanélküli Juttatás, ami ugyan nem egy közvetlen európai újraelosztási forrást jelent (pedig jó volna), hanem a gazdasági nehézségbe kerülő tagállamok által igénybe vehető európai forrást a munkanélküli ellátás zavartalan biztosítása érdekében. A javaslat kedves a szívünknek, mert az még az Andor-kabinet egyik kezdeményezése volt, és a folyosói pletykák azt mondják, hogy ebben a ciklusban minden esély megvan a megvalósításra. Ezt jelzi az is, hogy – valószínűleg a várható gazdasági lassulásra vagy válságra számítva – több biztos-jelölt is megerősítette a javaslat teljes támogatását. Nicolas Schmit, jövőbeli foglalkoztatásügyi biztos, talán egyetlen karakteres megszólalása a javaslat védelme volt a kételkedő konzervatív képviselőkkel szemben. Sajnos alig esett szó a gazdasági kormányzásról, pedig annak szociális kritikája a korábbi Európai Szemeszter reformok fényében is aktuális. Az egyik legkonkrétabb javaslat, amit felkarolhatna a kollégium az a szociális egyensúlytalanság esetén követendő eljárás, ami egyenlő szintre emelné a társadalmi viszonyokat monitorozó és irányító európai intézkedéseket a most létező makrogazdasági eljárással. A javaslat lényege, hogy a rendszeres monitorozás során észlelt krízishelyzet esetén – elsősorban az oktatás, egészségügy, lakhatás, szegénység, társadalmi kirekesztés, foglalkoztatáspolitika területén – az EU közvetlenül beavatkozhatna a tagállam szakpolitikájába, elsősorban támogató eszközökkel, illetve szükség lenne az “ezüst szabályként” ismertté vált javaslatra is, amely kivonja a humánerőforrásba fektetett állami pénzeket a Stabilitási és Növekedési Paktum esetleges költségvetési megszorításai alól. Így az EU-s gazdasági kormányzás eszköztára nem tudna társadalmi nehézségeket okozni, amire a várható gazdasági lassulás miatt egyre nagyobb szükség volna.

Fotó: Dimitris Vetsikas – Pixabay

A másik ikonikus szociális kérdés, melyet az előző parlamenti ciklusok vezettek be, a minimálbér és a minimáljövedelem európai szintű szabályozásának kérdése. Ezügyben ugyan dicséretes, hogy az elnök-jelölti program kiemelten kezeli az előbbit, azonban a Schmit-meghallgatás világossá tette, hogy a Bizottság csupán annyit kíván javasolni, hogy minden tagországban legyen minimálbér szabályozás, de minimum sztenderdeket, harmonizált számítási módot nem fog javasolni, sőt kiskaput adna a bérekről az állami helyett szektoriális szinten tárgyaló skandinávoknak (és mindenki másnak, aki a kiskaput használná). Ezen felül szóba sem kerül a minimáljövedelem, mely a nem bérből élők emberhez méltó megélhetését is biztosítaná. A szegénység elleni küzdelem egyetlen eszközeként a Gyermek-garancia programot említi a program, mely a Parlament 2015-ös javaslata alapján kerülne végül be a jogalkotói folyamatba, és amelynek célja, hogy véget vessen a gyermekszegénységnek az ellátórendszer hiányosságainak felszámolása segítségével.  Az “Egyenlőség Európája” alpont főleg a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségek és másodsorban az egyéb diszkriminációra fókuszál. Helena Dalli, máltai biztos-jelölt lesz felelős a területért, aki kifejezetten meggyőző és elkötelezett volt például a családon belüli erőszak elleni fellépés terén. Az egyik ígéret az Isztambuli Egyezményhez való EU csatlakozás további szorgalmazása, illetve annak a Tanács általi blokkolása esetén egy családon belüli erőszakra vonatkozó egységes európai jogi definíció és az áldozatok jogait védő irányelv kezdeményezése.

A harmadik prioritás a digitalizáció világára hivatott felkészíteni Európát. A program fejest ugrik a mesterséges intelligencia, block chain, algoritmus univerzumba, egyértelműen favorizálva az átállást, felvéve a versenyt a világ több innovátor nagyhatalmával. A hurráoptimista tervezetben egy árva szó sem esik a megváltozó környezet társadalmi veszteseiről, a digitalizáció által generált igazságtalanságokról, és ezek kompenzációjáról. Sajnos a program (az előző Bizottsághoz hasonlóan) egyedül az oktatásban látja a megoldást, amely legjobb esetben is közép-, hosszú távú megoldás, és jelentős társadalmi csoportokon nem segít érdemben.

A nagy port kavaró “Európai életmód védelme” prioritás körüli vita a meghallgatás-sorozat egyik legterméketlenebb párbeszéde volt. Egyfelől azért, mert az azonos nevet viselő biztosi portfólió, melyet Margaritis Schinas görög biztos-jelölt kapott, az egyik leggyengébb a 27-ből. A portfolió részben a korábbi Navracsics-kabinet (oktatás, kultúra, ifjúság és sport) hatáskörét örökli, kiegészítve az európai értékek horizontális védelmével olyan területeken, ahol másik különálló biztos fog felelni a jogalkotásért (migráció, foglalkoztatás, egészségügy, egyenlőség).

Az elnevezés főleg kommunikációs szerepe miatt borzolta az idegeket, hiszen első ránézésre – és másodikra is – a menekültválság hatására belobbant idegengyűlölő narratíva normalizálása.

Azt csak remélni lehet, hogy nem az a politikai mesterterv a projekt mögött, hogy az európai politika majd új narratívával tölt fel egy már szélsőjobbra asszociált szlogent. Ez még helyi szinten is ritkán szokott sikerülni. Ugyan a címke vita egy kontinentális kollektív lufihámozás, a programpont maga tartalmaz érdekes elemeket. Ylva Johansson, svéd szocialista biztos-jelölt, kategorikusan az egységes európai menekültügy és migrációs szakpolitika kialakítását nevezte meg fő missziójaként, amely függvényében a jelenlegi – EU szabályokba ütköző – belső határellenőrzések is felszámolhatóak lesznek. Képviselői kérdésre azonban megerősítette, hogy a közös megoldás Tanács általi blokkolása esetén azonban hajlandó kötelezettségszegési eljárást indítani azon tagországok ellen, akik az EU-s szabályok megszegésével jelenleg gátolják a szabad mozgást a Schengen-zónán belül.

Fontos prioritás a jogállamiság kérdése is, aminek egyik sztárja a 7-es cikkellyel játszadozó Magyarország. Von der Leyen a zöld frakció konkrét kérdésére Magyarországgal kapcsolatban azt válaszolta, hogy az átláthatóság és a jogállamiság monitorozása most a legfontosabb, de komolyabb lépéseket nem helyezett kilátásba.  A jogállamiság kérdése a cseh Věra Jourová, értékekért és átláthatóságért felelős biztoshoz fog tartozni. Meghallgatásán magabiztosnak kívánt tűnni, de kevés konkrétumot mondott arról, hogy a konzultáción kívül miként kíván intézkedni a jogállamisági krízisben levő tagállamok ügyében. Habár költségvetési eszközöket említett, azt kategorikusan kijelentette, hogy az állampolgárok javát szolgáló EU-s pénzforrás nem lesz szankcióként felhasználva jogállamisági kérdésekben, ami egy nagyon fontos ígéret.

Ki kell emelni a von der Leyen programból azt a célkitűzést, amely Európa globális szerepét foglalja össze. Ezen belül található a globális kereskedelem, amely a kereskedelmi szerződéseken keresztül megvalósítandó pozitív értékexportra helyezi a hangsúlyt. Elengedhetetlenül fontos, hogy az EU nemzetközi szerződésein keresztül is propagálja többek között a gyerekmunka és embertelen munkakörülmények felszámolását, és az újgenerációs szerződések már tartalmaznak erre vonatkozó cikkelyeket. Azonban, ahogy azt az előző parlamenti ciklus többször hangsúlyozta, nem a szerződések társadalmi és fenntarthatósági fejezeteinek bilaterális elfogadásával van a probléma, hanem azok kikényszeríthetőségével és a bizonyított szerződésszegés szankcionálásának hiányával (például Dél-Korea és Kolumbia esetében). Sok éves parlamenti kérésre reagálva kerül most kinevezésre egy külön megbízott, aki a nemzetközi szerződések végrehajtására fókuszál majd. A szocialisták azt javasolják, hogy a szerződésbe foglalt fejezetek helyett (mellett) a kereskedelmi tárgyalások előzetes feltétele legyen a társadalmi és fenntarthatósági kritériumok teljesítése, amivel kapcsolatban Phil Hogan, kereskedelemért felelős biztos-jelölt jelezte, hogy a javaslat érdekes, habár biztosan nem lesz ingyen. A biztos-jelölt elköteleződött az aktívabb Afrika politika mellett, már csak ebből a szempontból is fontos a társadalmi és fenntarthatósági kritériumok komolyan vétele. Egy másik kardinális kérdés a jelenlegi ingatag lábakon álló transzatlanti kapcsolatok. A kereskedelmi biztos ebben az ügyben semmilyen nagyobb volumenű kijelentést nem tett, úgy tűnik, hogy a stratégia a lehetőleg a pozitív atmoszféra fenntartása, a kármentés és a kivárás.

 A magyar biztos elbukása és a meghallgatás elnapolása miatt egyelőre kevés szó esett a bővítéspolitikáról, pedig kiemelten fontos geopolitikai feladat lesz a közeljövőben.  Az Európai Unió bővítését a Juncker kabinet már megalakulása előtt egyértelműen kizárta, mára viszont világossá vált (mármint ha eddig nem volt az), hogy a Nyugat-Balkánért komoly verseny folyik, amire Törökország, Oroszország és még Kína is bejelentkezett.  Míg Macron a saját EU-reform kampányával van elfoglalva, és különösebb körültekintés nélkül akasztja meg az EU csatlakozási tárgyalások megkezdését, addig Észak-Macedóniában és Albániában egyre kevesebben hisznek abban, hogy valaha is csatlakozni fognak az Európai Unióhoz.

A sikerhez nem fog hozzájárulni az sem, ha végül a magyar biztoshoz kerül a bővítéspolitika, egyfelől az Orbán-kormány kínosan szenvedélyes orosz kapcsolatai miatt, másfelől pedig a kormányt ért jogállamisági kritikák miatt.

Ha a Bizottság azt szeretné, hogy a kritikus tagállamok megbízzanak a csatlakozási folyamat feddhetetlenségét illetően, akkor egészen biztos, hogy nem a magyar jelöltet kell megbízni ezzel a portfolióval. 

Az utolsó programcsomag az európai demokrácia kérdésével foglalkozik. Věra Jourová lényegében kész tényként beszélt a 2020 nyarára tervezett 2 éven át tartó Európa Jövője konferenciáról. Jelenleg az éppen von der Leyen jelölésével dugába döntött csúcsjelölt választás és a transznacionális EP-listák formalizálása a sztár téma (amely egyáltalán nem biztos, hogy üdvös a kisebb országoknak és pártoknak), de ha a hatályos EU szerződés kinyílik, akkor sokkal nagyobb változások is jöhetnek. Baloldali és zöld szempontból is kritikus, hogy a Parlament jogalkotói szerepe megszilárduljon, és törvénykezdeményezői jogkört kapjon. A Parlament jelenleg az EU leghatékonyabban, legátláthatóbban működő intézménye, civilizált politikai kultúrával és sokszínű képviselettel, ezen felül az esetek döntő többségében baloldalibb és szociálisan érzékenyebb európai politikát képvisel, mint a Tanács, melyet felőrölnek a regionális és nemzeti érdekkonfliktusok. A következő öt évnek egy átfogó szerződésmódosítás lehet a legnagyobb húzása. Az elmúlt ciklusban a szélsőjobbtól való félelem meggátolta a szerződések boncolgatását, de úgy tűnik, hogy a széljobb áttörés elmaradása, és az elmúlt időszak politikai tapasztalata, hogy miként lehet az extrém politikai nézeteket informálisan karanténban tartani, talán meghozta a bátorságot.

Összességében annyi elmondható, hogy az Európai Bizottság programja sokkal ambiciózusabb, mint az 5 évvel ezelőtti Juncker-program, és reményre ad okot az is, hogy a politikai közeg talán tettrekészebb és nincs mindent megbénító válsághangulat.

A program ugyan nem egy átfogó reform tervezet, hanem inkább az elmúlt 10 év parlamenti és egyéb javaslataiból készített szelektív válogatás, mégis tartalmaz konkrétumokat, melyből visszatáncolni már nem kellemes. A sok szakpolitikai apróság mellett nagy meglepetést (vagy nagy csalódást) hozhat az Európa jövője konferencia és reményre ad okot von der Leyen nyílt állásfoglalása a szerződésmódosítás mellett. Reméljük, hogy a következő 5 év politikai meglepetései végre nem a végítélet napjait juttatják majd eszünkbe, hanem közelebb kerülünk egy igazságosabb és egyenlőbb Európai Unióhoz.

Címfotó: Glyn Lowe PhotoWorks

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.