Beszélgetés Erik Olin Wright amerikai szociológussal – részlet

Miközben sokan „az osztályok haláláról” beszélnek, Erik Olin Wright immár negyven éve bizonyítja könyvek sorában, hogy az osztályok igenis erősen hatnak az emberek életére. E beszélgetésben elmondja, miért fontos az osztály, de beszél arról is, hogyan képzelhető el a ma ismert kapitalizmus meghaladása, amit szocializmusnak nevez.

Mike Beggs: Miért fontos az osztály? David Grusky tette fel ezt a kérdést igen élesen amellett érvelve, hogy a makroszociológiai értelemben vett osztály pusztán tudós konstrukció. Mi a válaszod erre?

Erik Olin Wright: Nem értek egyet azzal az állítással, hogy az osztály nem valós kategória. Úgy gondolom, hogy a „valós kategória-e az osztály?” kérdésére akkor kaphatunk választ, ha egy másik kérdést teszünk fel helyette, mégpedig ezt: „segít-e az osztály fogalma megragadni azokat a valós mechanizmusokat, amelyek oksági hatást gyakorolnak emberek életére, függetlenül attól, hogy maguk az emberek felismerik-e ezeket az oksági hatásokat vagy azokat a jogi kategóriákat, amelyek határokat vonnak e mechanizmusok köré?”

A mi válaszunk e kérdésre az, hogy a termelés rendszerén belüli társadalmi viszonyok az emberek életét alakító valós mechanizmusokként meghatározzák a konfliktusok terepét, és hogy e mechanizmusok központi eleme kizsákmányolás és uralom kombinációja. Kizsákmányolás és uralom – az osztályok e sajátos mechanizmusokat nevezik meg fontos okokként.

Ebből következően Grusky állítása, miszerint az osztály nem valóságos, azt kell, hogy jelentse: a kizsákmányolás és az uralom nem valóságos, mindkettő pusztán az elemzői képzelet szülötte. Úgy gondolom, ez a kapitalista társadalmak természetének nyilvánvaló félreértése.

Abból az állításból persze, hogy a kizsákmányolás és az uralom valóságos mechanizmusok, még nem következik, hogy ezek egyből meg is magyaráznak mindent, ami az osztály elemzőjét érdekli. Vegyük csak tudat problémáját! Milyennek látják az emberek a világot? Hogyan fogják fel saját helyzetüket? A kizsákmányolás és az uralom, valamint az emberek különböző mérvű alávetettsége e mechanizmusoknak valóban megmagyarázza tudatukat? Nos, nem magyarázza meg. Az osztály önmagában sosem magyarázta meg a tudatot. A tudatot ezen kívül számos további tényező is formálja, így olyanok is, amik túlmutatnak ezeken az osztály fogalma alá sorolt mechanizmusokon. Ha mindazokat a tényezőket figyelembe akarnánk venni, amik a tudatot formálják, azt kellene mondanunk: „Önmagában az osztály nem a legfontosabb.” Ez azonban rendkívül szűk és korlátozott keretek közé szorítaná e fogalmak jelentését, relevanciáját és magyarázóerejét.

Mike Beggs: Az a gondolat, hogy az osztály fontos – vagy legalábbis, hogy az egyenlőtlenség fontos – a válság, az Occupy Wall Street mozgalom és Thomas Piketty fellépése óta újra a főáramú álláspontnak tűnik. Te mégis bírálod az egyenlőtlenségek azon gyakori megközelítésmódjait, amik az egyenlőtlenséget emberek különféle pozíciókba történő elrendeződésének kérdéseként tárgyalják. Mire gondolsz, mi hiányzik e megközelítésmódokból?

Erik Olin Wright: Annak számításba vétele hiányzik belőlük, hogy mitől vannak ott e pozíciók, miért ilyen pozíciók érhetőek el, és miért olyan tulajdonságokkal bírnak e betölthető pozíciók. Mondhatjuk azt, hogy a kulturális tőke, a társadalmi tőke és a képzettségből fakadó tőke lehetővé teszi a számodra, hogy menedzser legyél egy multinacionális nagyvállalatban, szépen emelkedj a ranglétrán és egy napon esetleg te legyél a vezérigazgató. De miért eleve az a kiinduló helyzet, hogy vannak vezérigazgatói pozíciók, amelyekbe fel lehet emelkedni?

Ezek éves jövedelme miért négyszázszorosa a munkásokénak ahelyett, hogy mondjuk a húszszorosa vagy a hatszorosa lenne? Mi magyarázza e pozíciók éppen ilyen voltát?

E jelenségre külön fogalmunk volt forgalomban: osztálypozíciónak hívtuk. Ma ezt „üres állásokra” keresztelték át, amikre embereket kell toborozni, hogy betöltsék őket. Az embereket osztálypozíciójukkal azonosító felfogás helyett e szemléletmód az adott személy sajátosságainak tekinti ugyanezt. Mostanra persze összekuszálódott, hogy mik az adott személy tulajdonságai és mi vetül rá az osztályszerkezetben elfoglalt pozíciójából, azaz mit tulajdonítanak neki pozíciójából adódóan. Ennek ellenére meg kell különböztetnünk a személy tulajdonságait és a pozíció tulajdonságait. Az osztályelemzés marxi hagyományában mindig a pozíció számít. […]

Mike Beggs: Hogyan nézne ki egy szocialista gazdaság? Milyen mechanizmusok gátolnák meg a tőke felhalmozódását?

Erik Olin Wright – Forrás: ssc.wisc.edu

Erik Olin Wright: Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a teljes egészében piaci elveken nyugvó szocialista gazdaságot elképzelhetetlennek tartom. Ugyanúgy, ahogy a teljes egészében piaci elveken nyugvó kapitalista gazdaságot is. Valamennyi gazdaságban jelen van számos különféle, minőségileg különböző termelési és elosztási mechanizmus. A kérdés ezért mindig az, hogy „mely mechanizmusok a legerősebbek?”, nem pedig az, hogy „mely mechanizmusok az egyeduralkodók?”

Mint minden szocialista gazdaságban, ebben is lenne a hasznos közjavaknak egy igen széles szektora, ami közvetlenül az állami újraelosztás alá tartozik. Ha az oktatás, az egészségügyi ellátás, a pihenés és feltöltődés közösségi terei, valamint egy sor további szolgáltatás dekommodifikált, azaz árunak nem minősülő közjószágként hozzáférhető, ez könnyen kiteszi a gazdaság hatvan százalékát. Ez nem a piaci szocializmus elképzelése, ez egyszerűen csak a szocializmusé. A piac így tehát csak a gazdaság kisebbik részére terjed ki. Mint minden olyan szocialista gazdaságról, amiben piac is van, erről is elmondható, hogy e piaci rész nem szocialista. Ennek ellenére nem látok semmilyen okot arra, miért ne lehetnének olyan kis éttermek, amiket egyszerűen olyan emberek működtetnek, akik egy kis éttermet szeretnének működtetni.

És talán nem is kell mindnek szövetkezetinek lennie. Én előszeretettel érvelek amellett, hogy a kis cégek legyenek szövetkezetek – ezeket demokratikusan lehet vezetni –, de ez nem végtelenül fontos. Bizonyára lesz hely egyének által tulajdonolt, nem-szövetkezeti formájú vállalkozásoknak is e szocialista viszonyok által uralt gazdaságban. Hogy e különböző formáknak milyen lenne az optimális aránya, azt nem tudom megmondani.

Mike Beggs: A dolgozóknak ebben az elképzelt magánétteremben volna lehetőségük másutt dolgozni?

Erik Olin Wright: Természetesen. Mindenki alapjövedelmet kapna, így mindenki mondhatna nemet. A közjavak széles készlete állna rendelkezésre, így fogyasztásának jelentős része mindenkinek biztosított volna, mégpedig nem-piaci alapon.

Az emberek életszínvonala nem pusztán a jövedelmüktől függ, hanem a széles körben elérhető hasznos közjavak hozzáférhetőségének és jövedelmének függvénye. Az alapjövedelem és a hasznos közjavak együttesen biztosítják a tisztes megélhetést a nélkül is, hogy szükségképpen be kelljen lépni a kapitalista termelési viszonyok közé.

E piaci szocialista gazdaság egy sor további módon ösztönözné a szövetkezeti termelés különféle formáit. Úgy képzelem, kifejezetten támogató lenne a szövetkezetekkel: közösségi garanciavállalással segítené és előnyben részesítené őket az egyéni vállalkozásokkal szemben. Gondoljuk csak meg, mennyi lehetőség lenne erre! Létrehozhatnának a számukra saját hitelpiacot, de közösségi terek szervezésével is támogathatóak volnának. E piaci szocialista gazdaság például fejlett technológiával kísérletező kisléptékű fejlesztéseknek is teret adna a kibontakozáshoz.

Hogyan előzzük meg a tőkefelhalmozást és a vagyoni ellentéteket? Ma is vannak érvényes szabályozásaink, amik állítólag megakadályozzák a monopóliumok kialakulását. Nem valami hatékonyak, de vannak ilyenek. A vagyoni ellentétek kialakulásának megelőzése érdekében ugyanilyen szabályokra van szükség: a magántőke felhalmozásának világos korlátokat kell szabni. A dolgozók egy meghatározott száma fölött a céget szövetkezetesíteni kell. Ha pedig valaki ezt nem akarja, úgy is jó – ez esetben kicsinek kell maradna. Elvégre nincs olyan parancsoló kényszer, hogy egy vállalkozásnak nagyra kell nőnie.

Erik Olin Wright az antikapitalizmus stratégiáiról

A verseny nem kényszeríti a vállalkozásokat, hogy egyre nagyobbak legyenek, amíg nagyobb a méretgazdaságosságuk, igaz? Ha nincs méretgazdaságosság, növekedniük sincs értelme a versengés érdekében, mert versenyelőnyeik nem növekednek, ha nagyobbak. Úgy látom, a méretgazdaságosság gyorsan csökken a termelés számos területén, ami kedvez a kisléptékű, magas termelékenységű vállalkozásoknak. Ez az együttműködésen alapuló piacgazdaság receptje. […]

Elképzelésem szerint egy mélyen, a termelési gyökerekig hatóan demokratikus társadalom teret enged majd piacoknak is, mert az emberek úgy fogják látni, hogy ez egy igen összetett probléma egyszerű megoldása.

Ha valamennyi olyan tényezőt és kimenetet [trade-offs] mérlegelek, ami megkerülhetetlenül adott, összességében még akkor is jobb megoldásnak látom, ha egy még elfogadható méretű teret a piacnak is hagyunk, mint ha mindent tervezni próbálnánk.

Forrás: Rosa Luxemburg-Stiftung, CC

Úgy gondolom, a szocializmus legfontosabb elve mindent egybevéve a demokrácia. Az azonban nem dönthető el előre, mi legyen a demokratikus tanácskozás végeredménye. Azért vagyunk a demokratikus harc elkötelezettei, hogy a részleteket majd együtt találhassuk ki. Nem tudjuk előre, együtt hogyan döntünk majd, milyen további eshetőségek és kimenetek adódhatnak. Az én fent vázolt elképzelésem egy olyan elképzelés, ami előrejelzésem szerint a demokratikus tanácskozás eredménye lesz, nem pedig valamiféle előírás a számára, hogy mire kell kilyukadnia. Persze az is lehet, hogy valaki azt hiszi, hogy nincsenek dilemmák, mérlegelendő tényezők és kimenetek [trade-offs], sem kétértelműségek abban a közös döntéshozatalban, amely meghatározza a piacok szerepét a kapitalizmus utáni társadalomban.

A fő felvetés, amit Hahnelnek szögeztem (aki szerint a gazdaságot demokratikusan kell tervezni a piacok bármiféle szerepe nélkül), és amire szerintem nem válaszolt, ez volt: „Rendben, ha úgy gondolod, hogy nincsenek mérlegelendő tényezők és kimenetek [trade-offs], ha úgy gondolod, hogy a döntéshozatali folyamat nem vezetne „állandósult találkozókhoz”, „túltanácskozáshoz”, hogy nem adódnának abból előre láthatatlan következmények, hogy az emberek megpróbálják összeállítani következő évük fogyasztási szükségleteit – ami szintén a terv része –, szóval ha mindez igaz, akkor piacokra valóban nincs szükség.” Én azonban kétlem ezt. De amíg van, aki azt gondolja, hogy nincsenek dilemmák, mérlegelendő tényezők és kimenetek [trade-offs], addig előzetesen nem tudod meghatározni, hogy a piac és a  közösségi tervezés milyen együttese lenne optimális.

Az interjút fordította: Éber Márk Áron

A teljes interjú az Eszmélet folyóirat 114-es (2017 nyári) számában olvasható.

Erik Olin Wright (1947) amerikai szociológus, osztályszerkezet-kutató, a University of Wisconsin–Madison professzora, az Amerikai Szociológiai Társaság volt elnöke.

A címkép forrása: twitter.com/irsacongress

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.