Egyensúlyozás a választói csoportok között: egyedül vagy koalícióban?

A nem-jobboldali szavazók integrációjára két stratégiai út mutatkozik.

Az egyik lehetőség, hogy a legnagyobb baloldali párt tud olyan politikát és politikusokat, tartalmi lépéseket és stílusjegyeket egyaránt felmutatni, amivel a választások közeledtével a kisebb mozgalmak számára is választható alternatívává tud válni.

Ez egy rendkívül nehéz politikai feladat, amely rendre azzal a veszéllyel fenyeget, hogy amennyiben túlsúlyba kerülnek a választói koalíció egyik felének az értékvilágát kielégítő politikai megoldások, a tábor másik fele elfordul a párttól. Nyugat-Európa némely országaiban ez úgy jelentkezik, hogy míg a még létező munkásosztály szocialista kemény magja örömmel és megkönnyebbüléssel fogadhatja a bevándorlással és a bűnözéssel szembeni keményebb fellépést, addig a kulturális sokszínűség és az emberi jogok felé elkötelezettebb középosztálybeli, értelmiségi szavazók ezt csalódottan vehetik tudomásul. Egy fordított alapállás pedig a legszűkebb szavazói hátországban vezethet lemorzsolódáshoz.

Ha ez az egyensúlyozás a különböző szavazói csoportok között nem működik, a vezető szociáldemokrata pártnak arra érdemes berendezkednie, hogy az alapvető bázisát jelentő társadalmi csoportokban erősíti meg a lehető legjobban hátországát, de ugyanakkor nem zárkózik el riválisaitól. A többi, kisebb baloldali és liberális politikai erővel konstruktív viszonyra törekszik és felkészül a választási és kormányzati együttműködés különböző formáira. Azt az utat nem választhatják a szociáldemokraták, hogy feladják törzsszavazóikat, és kizárólag egy szűk, magasan képzett elitnek politizálnak, az ugyanis választási értelemben a semmibe vezet.

A törzsszavazók nyomában

A törzsszavazókkal való kapcsolat megerősítése most már hosszú évek óta kiemelt téma európai szociáldemokrata körökben, és nem volt ez másként a Progressive Governance konferencián sem. A konszenzusos diagnózis az, hogy a baloldali pártvezetők számos országban nem kezelték/kezelik kellő empátiával szavazótáboruk egy részének vészkiáltásait. A szociáldemokrata pártok sokszor nem vettek arról tudomást, hogy a gazdasági-technológiai változásokból kirajzolódó új világ sokaknak bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot, növekvő versenyt, és emellett alacsony béreket jelenthet. A baloldali szavazótáborok széttöredezéséhez az is jócskán hozzájárult, hogy ami a jól képzett eliteknek a nyitott határokkal megnyíló lehetőségeket, szabad munkavállalást, élethosszig tartó tanulást jelentett a tudásalapú társadalomban, az másoknak már a szlogenek szintjén is maga volt a rémálom.

A baj akkor van, ha a baloldali törzsszavazók a szociáldemokrata pártokat azon modernizációs út részének látják, amely az ő biztonságukat erodálja.

Ezt felismerni persze könnyebb, mint a törzsszavazókkal meggyengült bizalmi viszonyt visszaállítani. Abban mindenesetre egyetért minden szereplő, hogy a szociáldemokrata pártok és a korábbi törzsszavazók közötti kötelék újbóli megerősítéséhez nagyobb odafigyelésre van szükség abban, hogy melyek azok a problémák, amelyek szorongásban tartják a választókat – legyenek azok materiális vagy kulturális ügyek. A több empátia azt jelenti, hogy megértés jelenik meg ott, ahol esetleg korábban a lesajnálás ütötte fel a fejét. Nem történhet meg az, hogy teljes közösségek érezzék úgy, a problémafelvetéseiket a politikai elit irrelevánsnak tekinti. Amennyiben mégis így történik, a pálya Franciaországtól Ausztrián át Magyarországig még könnyebbé válik a baloldali pártoktól jelentős mennyiségű szavazót elcsábító jobboldali populista pártoknak.

Fókuszban az egyenlőtlenségek és az oktatás

Szakpolitikai téren Stefan Löfven svéd miniszterelnök mutatta az utat: az első számú célkitűzés az egyenlőtlenségek elleni küzdelem, amelynek kulcsfontosságú része az oktatási rendszer fejlesztése. „A tudás hatalom” – ez a régi mondás volt a rendezvény címe, de egyben jól érzékelteti az irányt, amelyben a progresszív politikusok a kitörést látják. A növekvő egyenlőtlenségek korában a baloldal prioritása nem lehet más, mint azok csökkentése, a közpolitikai eszköztárban pedig az esélyteremtés legfontosabb eszköze az, ha a fiatal és kevésbé fiatal korosztályokat olyan tudással vértezzük fel, amely megnyitja előttük a társadalmi mobilitás lehetőségét. Az esemény második napján felszólaló svéd pénzügyminiszter, Magdalena Andersson erre a gondolatmenetre az állami szerepvállalás előnyeinek hangsúlyozásával erősített rá. Andersson kiemelte, hogy a piaci alapú reformok után korábban nem látott mértékben zuhant a svéd oktatás teljesítménye a PISA-teszteken, és az idők folyamán olyan helyzet állt elő, amelyben az állami iskolai helyekért megy a küzdelem a szülők között, mivel ezek az iskolák hozzák a jobb tanulmányi teljesítményt a magániskolákhoz képest.

pgovernence

Löfven az európai társadalmak polarizálódását, a szolidaritás fogyatkozását és a populizmus növekedését is nagyrészt az erősödő egyenlőtlenségeknek tudja be, ahogy a globalizációellenes hangok erősödését is. „Az egyenlőtlenségek szörnyen veszélyesek”, hangsúlyozta a svéd miniszterelnök, és az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek mellett a globális gazdaság és az Európai Unió működését is példaként hozta fel. Löfven szerint a globalizációt csak akkor fogják széles körben elfogadni, ha előnyeiből mindenhol részesülnek, a gazdasági átalakulásokból keletkező profit is igazságosan oszlik el, illetve ha globális megállapodások garantálják majd a tisztes munkakörülményeket, a szociális biztonságot, és véget vetnek a lefelé tartó bérversenynek.

A svéd kormányfő az EU jövője szempontjából is fontosnak tartja az integráció szociális pillérének erősítését. Ebben is sok igazság van, hiszen az európai állampolgárok az integrációhoz hagyományosan a javuló életszínvonalat is hozzákapcsolták. Löfven figyelmeztetett, az Európai Unió csak akkor számolhat hosszú távon az európai állampolgárok széleskörű támogatásával, csak akkor növekedhet az EU népszerűsége az utóbbi évek bizalmi eróziója után, ha az emberek azt érzik, a mindennapi életükben is segít az, ha részei az Európai Uniónak. Ehhez több szolidaritásra van szükség minden szinten: az EU-n belüli centrum és periféria közötti polarizációt csökkenteni kell, vissza kell szorítani az országokon belüli egyenlőtlenségeket, új munkahelyeket kell teremteni (főleg a továbbra is súlyos helyzetben lévő fiatalok körében), és fel kell készíteni az állampolgárokat arra, hogy ezeket az állásokat el is tudják látni.

Kapcsolódó írások

Oldaltörés nélküli olvasás

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.