Milyen arányban felelős a társadalmi környezet az egyén sikereiért és kudarcaiért? Hogyan befolyásolja a neoliberális ideológia az egyén életlehetőségeit és a társadalmi szolidaritást? A stúdióbeszélgetésben Éber Márk Áron, Fáber Ágoston és Csányi Gergely szociológusok érdekfeszítő esetek és színes példák sorozatán keresztül tárják fel a szocializáció rejtett mechanizmusait.

• A szocializáció az a „társadalmasodási” folyamat, amely során az ember biológiai lényből társadalmi lénnyé válik. Az olyan esetek, mint a Franciaországban farkasok által nevelt fiúé, jól példázzák, milyen lenne az ember, ha nem emberi környezetben szocializálódna. Hiányozna a nyelvhasználat, az absztrakt gondolkodás képessége, hiányoznának a társas viszonyok kialakításához és ápolásához szükséges készségek. Ezek mind a szocializáció során épülnek be az egyénbe. Ezek révén alakul ki a személyisége.

• Nincs ugyanis „velünk született” személyiség. Az, amit személyiségnek nevezünk, gyermekkorunkban alakul ki, de később is formálódik. E szocializációs folyamatban tesszük belsővé a bennünket körbevevő környezeti hatásokat, sajátítjuk el a bennünket érő, ránk vonatkozó impulzusokat. A szocializáció önbeteljesítő jóslatként hat: aki mindig csak negatív visszajelzéseket kap („ostoba vagy!”, „hát ehhez sem értesz?!”), annak sosem lesz önbizalma, hogy tökéletesítse képességeit. Önmagáról is el fogja hinni e leminősítő visszajelzéseket, és valóban nem tud majd jól teljesíteni. Azok a körülmények, amik közé megszületünk, a sajátjainkká válnak és ez által újra is termeljük őket. Aki olyan léthelyzetbe születik, ami nem nyújt neki érdemi esélyeket az érvényesülésre, nem is készül erre. Belsővé teszi az esélytelenséget és mindenről lemond. Olykor még az erőfeszítésről is.

• Noha a szocializáció élethosszig tartó folyamat, a súlypontja a gyermekkorban van. Ezért kiemelten fontos a családi környezet, hogy a szülőknek mennyire van lehetőségük a gyerekek fizikai, szellemi és érzelmi szükségleteit megfelelően kielégíteni. Azok a gyerekek, akikre figyeltek, akiknek olvastak, és akiknek szüleik és környezetük stabil érzelmi hátteret biztosított, folyamatosan ösztönzött és támogatott, jobban fognak tudni teljesíteni az iskolába kerülve. Amikor a tanár jó vagy rossz diáknak azonosítja a gyereket, végső soron a családi helyzetét osztályozza, minősíti.

• Ez azért is rendkívül lényeges, mert a korai szocializációs közeg és élmények erőteljesen formálják későbbi életlehetőségeit is. Különösen igaz egy Magyarországra, ami a társadalmi mobilitást tekintve 2010-re az Európai Unió legzártabb társadalmává vált. Itthon a legkisebb az esélye annak, hogy az egyén el tudjon mozdulni abból a pozícióból, ahová született. Aki alulra születik, alig van esélye, hogy felemelkedjen. Aki felülre születik, családja erőforrásai jobbára fent tartják akkor is, ha nem teljesít jól. Iskolarendszerünk az OECD-országok közül az egyik legszelektívebb: azaz a „jó” családok „jó” iskolákba küldhetik gyermekeiket (ezáltal is áthagyományozva rájuk saját kiváltságaikat). Az erőforrásokban, tőkékben leginkább hiányt szenvedő családok (a piacképes tudás, a jó kapcsolatok, a vagyon és hatalom nélküli emberek) csak a leggyengébben teljesítő iskolákba adhatják gyermeküket, amelyekben felzárkózásukra sem elég figyelem, sem erőforrás nem jut. (A szegénység és kilátástalanság is áthagyományozódik.)

• Ellenben, ha lenne egy viszonylag egyenlően magas színvonalat biztosító, ingyenes és mindenki számára hozzáférhető óvodai, illetve iskolai hálózatunk, akkor nagyobb eséllyel szerezhetnének a különböző társadalmi rétegekből származó gyerekek közös tapasztalatokat, amelyek egymás iránt is szolidárisabbá tennék őket. A magán óvoda és iskola pont ezt ássa alá – a különböző társadalmi rétegek szegregálódnak. Sokszor már 4-5 éves korban élesen elválnak a szocializációs pályák, mivel a gazdagabb gyerekek jobb minőségű ellátást, több figyelmet, korszerűbb oktatást kapnak, mint az állami intézményekbe járó, szegényebb kortársaik. Ezt a folyamatot csak úgy lehet megállítani, ha az egész állami oktatási rendszert olyan szintre emeljük, ami mindenkit jó esélyekkel tud elindítani az életben.

• Ehhez azonban politikai akarat és társadalmi felhatalmazás is szükséges. A média által közvetített neoliberális ideológia viszont ellentmond ennek. Ez egy olyan individualista, az egyént hangsúlyozó ideológia (lásd tanácsadó könyvek: „fejben dől el”, „rajtad áll”, „benned a létra” stb.), amely a szocializációs defektek felelősségét az egyénre hárítja és a társadalmi problémákat – többnyire sikertelenül – az egyén szintjén próbálja megoldani.

• A piaci alapon szerveződő tőkeelosztás egy végtelenül polarizált társadalmat eredményezett: viszonylag kevesen vannak felül és középen, miközben 4 millió ember él Magyarországon a létminimum alatt.

toby-morris_1toby-morris-2 toby-morris-3 toby-morris-4

(Toby Morris grafikáját a szerző engedélyével közöljük. Forrás: thewireless.co.nz)

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.