A 2018-as svéd választásokon a tét alapvetően a rendkívül sikeres svéd modell fennmaradása. Eddig a piaci liberalizmus támadta, most pedig az első számú veszély a menekülthullám miatti bezárkózás.

Pogátsa Zoltán

Stefan Löfven svéd szocdem kormányfő négy éve a zöldekkel kisebbségi koalícióban kormányoz, és néha még a radikális baloldal amúgy ellenzékben lévő pártjának szavazataira is számíthat. A svéd szocdem hagyomány történelmileg antikommunista, ezért a radikális baloldalra még mindig gyanúval tekint, habár az a berlini fal leomlása óta már feladta a kommunizmust mint célt.

A proszociális−polgári a svéd politika hagyományos osztata. A szocdemek, a zöldek és a radikális baloldal a proszociális pártok, a másik oldalon találhatók a „polgáriak”, azaz a liberálisok és a konzervatívok. Ez sokkal gyakorlatiasabb osztat, mint a magyarországi, hiszen húsba vágó gazdasági kérdésekről, a források elosztásáról és az esélyegyenlőségről szól, ahol is a liberálisok természetes szövetségesei a konzervatívoknak a piaci liberális platformon, és nem szorulnak be az értelmetlen „ballib” oximoronba kényszerűen, mint nálunk, ahol a jobboldal folyamatos demokráciaszűkítése egy platformra tereli a gazdasági vegetáriánusokat a gazdasági húsimádókkal. Ezenkívül Svédországban a zöldek is teljesen egyértelműen a baloldalhoz tartoznak, eszükbe nem jutna átcsúszkálni a jobboldalra, mint ahogy teszi azt az LMP Magyarországon: a jobboldali zöld párt értelmetlenség. Érdemes még kiemelni, hogy a svéd szocdemek hagyományosan azt a mérsékelt szociális agendát képviselik, amit az Új Egyenlőség is: valódi esélyt teremtő újraelosztás, erős szakszervezetek, aktív minimálbér-szabályozás. Mivel ott létezik a radikális baloldal mint ütőképes párt, senkinek eszébe nem jut radikálisnak vagy szélsőségesnek nevezni a szocdemeket, ahogy azt Magyarországon a piaci fundamentalisták rendszeresen megteszik. (A proszociális oldalhoz tartozik Svédországban ezenfelül a feminista párt is, ők azonban kicsivel alatta maradtak a bejutáshoz szükséges 4%-nak.)

Mára azonban megjelent egy harmadik erő is a politikai térképen, a radikális jobboldali Svéd Demokraták, akikkel náci gyökereik miatt eddig senki nem volt hajlandó összefogni, bár mostanában már a polgári oldal egyes politikusai kacsingatnak feléjük.

A szocdem huszadik század

A svéd szociáldemokraták elképesztően sikeresek voltak a huszadik században. 1932-től 1976-ig, azaz negyvennégy éven át folyamatosan kormányoztak, minden választást megnyerve 45% feletti szavazati arányokkal.

Ezek voltak azok az évtizedek, amikor a svéd szocdemek megvalósították a Folkhemmet, azaz a „nép otthona” gondolatát, ami tulajdonképpen a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmenetet jelentő északi modell romantikus elnevezése.

A nyolcvanas évekre ez 40% feletti arányra csökkent, aztán már csak 30 felettire. Azaz a csökkenés folyamatos volt, ám a mostani közvélemény-kutatások már csupán 24%-ot mértek nekik, szemben a 2014-es 31%-os eredménnyel.

Forrás: DN/Ipsos 2018 május (zárójelben március)

A svéd szocdemek népszerűségének csökkenése beleilleszkedik abba a nemzetközi trendbe, melyről már többször írtunk (például Németország, Franciaország, Csehország, Görögország, Magyarország, Olaszország esetében), és melyet a nemzetközi irodalom paszokifikációnak nevez, a görög szocdem párt, a Paszok után, amely a legmesszebb jutott ebben a folyamatban, gyakorlatilag megsemmisült. A jóléti államot neoliberális megfontolásokból feladó szocdemek kiüresednek, és elvesztik választóikat. A 24% körüli eredménnyel a svéd szocdemek még így is messze jobban állnak, mint kontinentális társaik.

Ennek oka, hogy az északi modell, ha megroggyant is, de lényegi logikáját tekintve még mindig működik, míg más országokban a szocdemek alapvetően a jóléti állam teljes leépítésében segédkeztek, és a választóik olyan mértékben fordultak el tőlük, hogy kis pártokká zsugorodtak.

Sajnos a svéd szocdemek is megosztottak: egy fiskálisan konzervatív neolib szárny vetekszik a hagyományos jóléti állam kitartó híveivel. Az előbbiek a kitűnő gazdasági helyzet ellenére sem akarnak költeni, a kisebb újraelosztás és a költségvetési fegyelem elkötelezettjei. A jóléti szárny szerint viszont a rendkívül alacsony kamatszint miatt az adósság nem jelent problémát, bőven lenne miből költeni. Az államadósság szintje történelmi mélyponton van.

A szocdemek történelmi mélypontja alapján azt gondolhatnánk, hogy az ellenzék eddigi vezető ereje, a konzervatívok állnak nyerésre. Ez azonban nem így van, a hagyományos jobboldal pártjai is népszerűtlenek a felmérések szerint. A középpártok helyett inkább két radikális oldal látszik népszerűbbé válni. Míg a radikális baloldal 6% körüliről 11%-ra erősödött, addig a radikális jobboldal 13%-ról 19%-ra. Az utóbbi tehát behozta a zuhanó nagy pártokat, és akár második erő is lehet.

Veszélyben az Északi Modell

A kisebbségi kormányoknak nagy hagyományuk van Svédországban, az együttműködő politikai kultúra miatt nem jelentenek instabilitást. Stefan Löfven kormánya azonban így ambiciózus szociáldemokrata programot nem hajthatott végre, pedig a gazdasági helyzet erre lehetőséget adna. A gazdasági növekedés meghaladja a fejlett gazdaságok többségét, a bérek jelentősen nőttek, Svédország hamarabb kilábalt a válságból, mint mások, és eleve nem is volt olyan mélyen érintett. A szocdemek nagyon szerették volna például visszafordítani a magánszolgáltatók térnyerését az oktatásban és az egészségügyben, amit még akkor vezettek be, amikor nem a proszociális koalíció volt hatalmon. Ennek az eredménye a kutatók elemzése szerint katasztrofális volt mind a minőségromlás, mind az egyenlőtlen hozzáférés tekintetében. A szocdemek inkább az állami, szövetkezeti vagy civil szervezeteket preferálják hagyományosan, ám a magánszolgáltatók visszaszorításához a bizonyítottan tragikus hatásuk ellenére nem volt meg a kellő számú szavazata a kormánynak a parlamentben az elmúlt ciklusban.

A szocdemek bázisa hagyományosan a szakszervezeti mozgalom volt, melynek tagjai automatikusan tagjaivá váltak a szocdem pártnak is, kampányoltak neki, és anyagilag is támogatták a működését. Az automatikus párhuzamos tagság intézményét aztán megszüntették, és bár ma is a szocdemek lábait jelentik helyi szinten, a kapcsolat gyengülését sajnos a párt is megszenvedte. Míg a hősidőkben 1,2 millió tagja volt a szocdem pártnak, mára ez 89ezerre csökkent. Hasonlítsuk ezt össze Magyarországgal, ahol a magyar szocialisták annyiszor szegték meg az ígéreteiket a szakszervezetek felé, annyi antiszociális intézkedést fogadtak el, hogy nehéz lenne a szakszervezeti tagságot arra felszólítani, hogy a szocialistákra vagy utódpártjaikra szavazzanak. És hát persze Magyarországon még 89 ezer tagja sincs egyetlen egy pártnak sem, nemhogy 1,2 millió, a valós számok sokkal inkább a pár ezerhez vannak közel.

A svéd szakszervezetek továbbra is arra szólítanak fel, hogy a választók a szocdemekre szavazzanak. A szakszervezeti vezetők intézményesített képviselettel rendelkeznek a szocdem párt elnökségében. Sőt Stefan Löfven miniszterelnök maga is a vasas szakszervezet vezetője volt korábban.

Az északi modell rendszerében nincs országos minimálbér, a szakszervezetek a munkaadókkal kétéves iparági bérmegállapodásokat fogadnak el. Ez egyszerre szabályozza az iparági bérminimumot és a bérmaximumot is! Ennek eredményeképpen ha nő a gazdaság, akkor mindenkinek a bérei együtt emelkednek, nem csak a magas jövedelműeké, mint az angolszász országokban, vagy Magyarországon. Sajnálatos módon az Európai Unió kiküldött munkavállalókkal kapcsolatos szabályozása nem kedvez a bérmegállapodásoknak, mivel azokra nem kötelező a hely bérmegállapodás, ezzel pedig aláássák a hagyományos skandináv modellt.

A valóságban az ingatlanárak, a részvényárfolyamok gyorsabb emelkedése miatt a vagyonosabbak Svédországban is eltávolodtak a szegényektől, amit a svéd társadalom problematizál is, de ez egy másik folyamat. Az állam a kilencvenes évek válságára adott neoliberális válasz formájában kivonult a lakhatás támogatásából. A piaci alapú lakásépítés nem volt képes lépést tartani az igénnyel, a lakásárak az egekbe szöktek, ami emeli a már gazdagabbak vagyonát, de ellehetetleníti a kispénzűek lakáshoz jutását. Az állam visszaszállása a lakhatás támogatásába nem csupán ezt a helyzetet javítaná, de az építkezések terjedése miatt a 6,5% körüli munkanélküliséget is tovább csökkentené. A hagyományos szociáldemokrata intézkedések nemcsak igazságosak, de hatékonyak is.

Bevándorlás, menekültek

Nem vitás, hogy a menekültkérdés felülírja a jelenlegi időszakban még a jóléti állammal kapcsolatos vitákat is. A szocdem−zöld kormány már eleve nyitott és befogadó menekültpolitikát örökölt, és ezt kezdetben folytatta is. A teljes Unióban Svédország fogadott be egy főre jutóan a legtöbb menekültet. Ez azonban túl gyors iramnak bizonyult, és az idegenellenes jobboldali radikálisok előretöréséhez vezetett. A Löfven-kormány kénytelen volt némileg szigorítani a bevándorlást.

A bevándorlást a szavazók egy része a bűnözéshez köti. Ezt a statisztikák nem igazolják vissza, sem drámai emelkedést, sem nemzetközileg kirívó trendeket nem látni. Ennek ellenére a bűnözés médiareprezentációja olyan mértékben erősíti a két jelenség összekapcsolódását a választók fejében, hogy az a radikális jobboldal erősödéséhez vezet.

Erősödtek a bandaháborúk, maszkos fiatalok nyolcvan autót gyújtottak fel Göteborgban és más part menti városokban, Stockholmban pedig kézigránátos támadások, illetve lövöldözések voltak, tavaly 129 csak a fővárosban. 2017-ben 45 ember halt meg lövöldözés áldozataként Svédországban. Míg a Svédországban született népesség körében 4% a munkanélküliségi ráta, addig a külföldön születettek körében 16%. Még a szocdemek is a „biztonság” jelszavával kampányolnak, amely egyszerre jelenti a bűnözés visszaszorítását és a jóléti állam megerősítését. Ez a stratégia egyelőre sikertelen.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.