Meg van-e Magyarországon a megfelelő emberállomány, intézményrendszer, finanszírozás Kína tanulmányozására? Pogátsa Zoltán kommunizmusról, kapitalizmusról, fejlesztési modellekről, keleti és nyugati gondolkodásmódról beszélgetett Szunomár Ágnessel, az MTA Világgazdasági Intézet, és Matura Tamással, a Corvinus Egyetem Kína-kutatójával az Új Egyenlőség stúdiójában.

Miközben Magyarország évente körülbelül 1,4 százalékos növekedést tud felmutatni, addig Kína az elmúlt harminc évben folyamatosan évi közel 10 százalékos növekedést ért el, azaz hétévente gyakorlatilag megduplázta a gazdaságát és ezzel a világtörténelem egyik legnagyobb vagyonfelhalmozását hajtotta végre. Miből áll ez a növekedés, hogyan indult be, milyen új irányok fele mozdul el és mi mindezen folyamatokban az állam szerepe? A beszélgetésben (amelynek főbb megállapításait az alábbiakban összefoglaljuk) többek között e kérdések is terítékre kerültek.

  • Magyarországon a felsőoktatás és a kutatás mélységes alulfinanszírozása miatt messze nincs meg a kapacitás arra, hogy a világgazdaság új centrumát jelentő Kina fejlődését, társadalmi gazdasági folyamatait megfelelő színvonalon értelmezzük és átadjuk a széles magyar közvéleménynek.
  • Kína látványos robbanását ugyan nem előzte meg hivatalos rendszerváltás, a ’70-es évek végén meghirdetett új politikai és szakpolitikai irány sok szempontból megreformálta a korábbi rendszert és egy egészen sajátságos, más modellekből inspirálódó de sosem teljesen lemásoló, az új körülményekhez dinamikusan alkalmazkodó fejlődési utat jelölt ki Kína számára. Ugyanakkor tulajdonképpen elmondható, hogy leginkább a korábban Japán, Dél-Korea, Szingapúr és más távol-keleti kis tigrisek által bejárt fejlesztőállami modellre tért át Kína a kommunizmus fenntartott homlokzata mögött.
  • A keleti holisztikus, induktív gondolkodásra jellemzően Kína nem kategóriák mentén köteleződik el egy választott modell mellett, hanem a számára működő elemeket válogatja össze, azaz a szocializmus, kommunizmus, nacionalizmus, kapitalizmus, liberalizmus és a konfucianizmus egyes elemeit organikus egyveleggé gyúrja össze.
  • Ha az egyenlőség, igazságosság szempontjából vizsgáljuk Kínát, akkor azt látjuk, hogy a kommunizmus ígéretéből nem sok vált valóra. A társadalmi egyenlőtlenség, jövedelmek közti különbség rendkívül magas (az USA szintjén mozog) és az állami újraelosztás szinte semennyire sem járul hozzá, hogy csökkentse ezeket az egyenlőtlenségeket. A redisztribúció nagyon gyenge, mivel az erőforrásokat koncentrálva próbálnak fejlődni és arra számítanak, hogy a jólét majd lecsorog – azonban ezt az elvet már számos tanulmány és vizsgálat megcáfolta nemzetközileg.
  • Azonban a kínai gondolkodásra jellemző a nagyobb távlatokban és idősávokban való gondolkodás, így nagyobb a türelem; amiért itthon 2-3 év után elégedetlenkednének az emberek, ott 30-40 év után sem, bár azt is ki kell emelni, hogy ugyan nagy a társadalmi egyenlőtlenség, de a szegények helyzete jelentősen javult az elmúlt évtizedek során. 1980-ban a vidéki szegénységi ráta 90% fölött volt, most 4-5%, úgy, hogy közben még a küszöbértéket is emelték; azaz a kínaiak 99% sokkal jobban él mint 20-30 évvel ezelőtt.
  • Noha hatalmas regionális különbségek vannak, számos mutató jelzi Kína látványos fejlődését: mára a kínai átlagbér a mexikóinál vagy az argentinnál is magasabb, Bulgáriával és Romániával, azaz EUs országokkal, versenyzik. Ebből is látszik, hogy a Kínáról kialakult olcsó összeszerelő ország képe már egyáltaláb nem igaz. Magyarország tehát nem a keleti modellt utánozza, amikor olcsó összeszerelő országként reklámozza nemzetközileg az egyre képzetlenebb magyar munkaerőt. Kína a magasabb hozzáadott értékkel ért el magas növekedést és ma már a magyarhoz hasonlítható béreket. 
  • Kína hosszú távú, fenntartható stratégiákban gondolkozik és ennek megfelelően rengeteget invesztál az oktatásba (már 4 éve elérte az OECD átlagot) és a kutatás, fejlesztés finanszírozásába (utolérte az EU15-öt), azaz hatalmas összegeket költenek arra, hogy az olcsó, összeszerelő üzemből a magas hozzáadott értékű, jó minőségű termelés irányába mozduljanak el.
  • Miközben Magyarország arra hivatkozik, hogy tulajdonképpen egy Kínához hasonló államközpontú fejlesztési modellt valósít meg, lényegi különbségek vannak. A legfontosabb, hogy a kínaiak tudatában vannak, hogy az alacsony hozzáadott értékű és alacsony bérezésű modell a világgazdaságon belül fenntarthatatlan, ezért tudatosan fektetnek a humántőkébe, a technológiába és olyan saját cégek létrehozásába, amelyek magas technológiával tudnak versenyezni exportképes iparágakban. Ehhez képest a kormányzat továbbra is úgy állítja be az országot külföldön, mint egy alacsony bérezésű, összeszerelő ország miközben kivonja a tőkét a humántőke fejlesztésből, nagyon-nagyon lassan emeli a kutatás fejlesztési pénzeket, és nem igazán támogatja a hazai tulajdonú, exportképes nagyvállalatok kifejlődését. Továbbá a bérek és az életszínvonal emelését tekintve sem tűnik úgy, mintha tanulnánk a keleti fejlesztési modellből.
  • Míg Kelet Európa azt gondolta, hogy a felzárkózás útja a cégek eladása a külföldi multiknak, Kína nem állt meg a külföldi tőke bevonzásánál, hanem az elmúlt két évtizedet arra használták, hogy technológiát, tőkét és tudást szerezzenek, amit felhasználva saját nagyvállalatokat tudtak indítani. Tehát Kína ugyanabból az irányból, ugyanazokon az alapokon indult el mint Magyarország, csak továbblépett és a beáramló tőkét visszaforgatta az oktatásba, humántőke és technológia fejlesztésbe.
  • Kínában tehát nem csak „államtalanítás” zajlik, hanem egy nagyon tudatos építkezési folyamat. Ennek megfelelően az export-orientált modellről folyamatosan mozdulnak el a fogyasztói társadalom irányába és kínálatot teremtve mesterségesen is generálják a keresletet. Ezt legszemléletesebben a hatalmas és látványos urbanizációs, infrastrukturális fejlesztések szemléltetik – 2012 és 2015 között Kína annyi vasbetont használt fel, mint az Egyesült Államok a komplett huszadik század során.
  • Bár az eredmények a környezetszennyezés megfékezése kapcsán egyelőre kevésbé látványosak (a szállópor koncentrációját előreláthatólag 2025-ig el sem tudják kezdeni csökkenteni), az irányvonal egyértelműen mutat különbségeket: míg itthon szinte teljesen mellőzzük a megújuló energiaforrásokat, Kína többet költ megújuló energiára mint bármely más ország; világvezetőknek számít a fenntartható technológiákban, például a napelem gyártásban. 
  • A kormány által meghirdetett keleti nyitás bár jó stratégia lehetne, nem bizonyult életképesnek, mivel a magyar kis- és középvállalatok túl kicsik és gyengék ahhoz, hogy Kínába exportáljanak. Félreértés, hogy Kínába el lehet adni a gagyit, ez nem igaz, csak a legfejlettebb, legjobb technikát veszik meg, hiszen minden mást legyártanak maguknak és ezek a téren Magyarország 1-2 példát leszámítva nem tud teljesíteni, így marad a kismértékű, alapanyagszintű agrárium export.
  • A tanulság a kínai példából az, hogy ha nem fektetünk az oktatásba, technológiai- és humántőke fejlesztésbe, akkor nem hogy megrekedünk az adott fejlettségi színvonalunkon, de az automatizálás és mesterséges intelligencia óhatatlan térnyerésével teljesen versenyképtelenné válunk.

(Összefoglaló: Benczi Melinda)


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.