A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiuma (TEK) tavaly konferenciát szervezett Antonio Gramsci halálának 80. évfordulója alkalmából. Bár Gramsci munkássága máig releváns és inspiráló, gondolatai eddig nem tudtak jelentősen hatni a hazai kritikai gondolkodásra és gyakorlatra – sem a rendszerváltás előtt, sem pedig azóta.

Az Új Egyenlőség stúdiójában Éber Márk Áron szerkesztő kérdezte a konferencia három szervezőjét, Turai Esztert, Kuklin Endrét és Nagy Kristófot, hogy miért ezt a témát választották, és melyek azok a főbb elemei az olasz gondolkodó és politikus munkásságának, amelyekre ma Magyarországon érdemes lenne jobban odafigyelni.

  • Noha Gramsci munkáinak tanulmányozása a TEK-ben nem előzmény nélküli (a témában két kötetet is gondozott a szakkollégium), a fő motiváció a téma kiválasztásában az volt, hogy Gramsci elemzési eszközeit és fogalmi keretrendszerét használva dialógust kezdeményezzen a világ „mai állásáról”, Magyarország helyzetéről, valamint a globális és félperifériás társadalmi viszonyok, folyamatok változásairól.
  • Gramsci munkáiban rengeteget foglalkozik a hegemóniával, vagyis azzal a gazdasági-társadalmi berendezkedéssel, valamint politikai-intézményi-kulturális viszonyok összességével, amelyek – a fogalom köznapi használatával ellentétben – nem úgy jönnek létre, hogy az elnyomók elnyomják az elnyomottakat, hanem egyfajta kompromisszumként az uralkodó osztály és az elnyomott társadalmi csoportok között. E kompromisszumba valamilyen szinten az elnyomott csoportok érdekei is – igaz csak töredékesen – beépülnek. Ilyen értelemben a hegemónia a különböző társadalmi és osztálykonfliktusokat próbálja elsimítani. Amikor a hegemónia válságba kerül, lehetőség nyílik egy más, új hegemónia kialakítására. Mikor, milyen elemek együttállása indíthat el egy ilyen átalakulást? Milyen új hegemónia foglalhatja el a régi helyét? Kik és hogyan alakítják ezeket a folyamatokat? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Gramsci az egyszerre nagy ívű, elméleti ugyanakkor részletekbe menően praktikus elmélkedéseiben.
  • A válságdiskurzus nagyon erőteljes a hazai közbeszédben is, és Gramsci éppen azért hasznos, mert segít megérteni, hogy a gazdasági válságból nem következik automatikusan hegemóniaváltás. Gramsci azt mutatja meg, hogy a gazdasági válság nem szükségszerűen vezet társadalmi átalakuláshoz, mert ahhoz, hogy ez megtörténjen, a kulturális, intézményi, civil szférában is meg kell harcolni azokat a politikai harcokat, amelyek majd esetleg elevezethetnek a változáshoz.
  • Gramscira, amikor politikai szereplőket, cselekvőket azonosít, jellemző ugyan a marxi hagyomány, ugyanakkor azonban beemel egy olyan speciális réteget, amely bár kapcsolódik az osztályokhoz, mégsem azonos vele: ez az értelmiség csoportja. Ezzel nem próbálja meg elkenni az értelmiség felelősségét sem, hiszen az igenis felelős a társadalom alakulásáért és alakításáért, így Gramsci olvasása után nehezebb nem állást foglalni értelmiségiként az adott társadalmi rendről. Gramsci emellett úgy gondolja, hogy valójában nemcsak azok értelmiségiek, akiket jellemzően annak szoktunk tartani, hanem mindenki az, mert mindenki végez valamilyen szellemi munkát – így elutasítja fizikai és szellemi munka éles megkülönböztetését.
  • Gramsci két részre osztja az értelmiségiek csoportját: organikus vagy szerves értelmiségnek nevezi azokat, akiket – a fennálló társadalmi rend szolgálatában álló tradicionális vagy hagyományos értelmiséggel szemben – egy konkrét társadalmi csoport vagy osztály termel ki magából, és akik aztán e csoport érdekeit képviselik. Ezért rendkívül fontos, hogy az oktatás és egyéb platformok anélkül támogassák az elnyomott csoportok értelmiségivé válását, hogy közben elszakítanák és beolvasztanák őket az elnyomó csoportba. Ilyen kezdeményezés például a Közélet Iskolája, ahol különböző elnyomott, hátrányos helyzetű csoportoknak szerveznek képzéseket különféle témákban a politikai cselekvést támogató, szerveződést segítő képzésektől az elméleti témákig.
  • A rendszerváltás óta gyakorlatilag folyamatosan van olyan párt Magyarországon, amely ideológiamentességét hangoztatja; legutóbb a Momentum határozta meg magát úgy, hogy se nem jobb, se nem bal. Gramscit továbbgondolva új, valódi (baloldali) mozgalom nincs addig, amíg a szakértelem és az ideológiamentesség álcája mögé bújva ugyanazokat a neoliberális hegemónián belül maradó szólamokat hangoztatjuk, amelyek szerves részei a rendszernek. Ha egy új mozgalom valóban komolyan gondolja, hogy fel kívánja vállalni az elnyomottak érdekeit, akkor az a politika nem lesz, nem lehet ideológiamentes. Az ideológia fogalmát azonban nem pejoratív, elfogult, dogmatikus, manipuláló értelemben használja Gramsci, hanem úgy, hogy minden politikai gondolkodás és cselekvés szükségszerűen reflektál a saját világnézetére és értékrendszerére. Következésképpen minden politikai gondolkodás és cselekvés szükségképpen ideologikus.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.