Megújulásra vár a baloldal Csehországban is

Csehországban a baloldal sok szempontból a magyarhoz hasonló utat járt be, és azonos kihívásokkal néz szembe. De a belső pártstruktúra eltérő fejlődése, a stabilabb cseh demokratikus berendezkedés, illetve a szélesebb cseh középosztály megléte miatt izgalmas különbségeket is érzékelhetünk a Cseh Szociáldemokrata Párt rendszerváltás utáni történetében.

Bőtös Botond

Katasztrofális vereséget szenvedett a cseh baloldal a 2017 októberi országgyűlési választásokon. A Zöldek (Zelení) 1,46 százalékkal az állami támogatáshoz szükséges küszöböt sem érték el, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) 7,27 százalékos eredményével országos méretű, vezető pártból kis párttá küzdötte le magát, és még a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM) 7,76 százalékos eredményétől is elmaradt.

Az így megüresedett politikai teret a populista-liberális Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO), a neoliberális Polgári Demokrata Párt (ODS) és a fasiszta jegyekkel politizáló nacionalista Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) foglalta el. A választások egyetlen kellemes meglepetése a Cseh Kalózpárt (Piráti) lett, amely képes volt mobilizálni a nagyvárosok fiatal, progresszív szavazóit. Rajtuk kívül még néhány, a parlamenti küszöböt éppen átlépő ötszázalékos, pro-európai, szabadelvű, jobbközép-liberális párt jutott a parlamentbe. De a cseh baloldal általános helyzete 2018 januárjában a fenti számokhoz mérten is rosszabb.

A cseh szociáldemokrata mozgalom a tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején olyan széles körű tömegmozgalom volt, amely a városokba érkező, dolgozni akaró embereket képviselte, és új szintű, modern műveltséget adott. Napjainkban a cseh baloldali pártok nem képesek tömegesen megszólítani a városi embereket, akik Csehországban inkább a progresszív, neoliberális és jobboldali populista pártokra szavaznak.

Miloš Zeman cseh köztársasági elnök. – Fotó: Miloslav Hamřík, Wikimedia Commons

Bajban lehetünk akkor is, ha közelebbről megnézzük a cseh baloldali pártokat. Magyarországon elterjedt a tévképzet, hogy a KSČM-t a baloldali csoportosulások közé sorolják. Valójában a cseh kommunisták egy mai szélsőjobboldali pártra hasonlítanak, jellemző rájuk a 19. századi „nemzeti ébredés” összes negatív karakterjegye − a homofóbia és az idegenellenesség. Ez részben igaz a cseh szociáldemokrata pártra is. A Zöldek egy értelmiségi elitpárt karanténjába szorították be magukat. Környezetvédelmi, emberjogi és kisebbségvédelmi agendájukkal képtelenek voltak megszólítani még a hagyományosnak mondható városi szavazótáborukat is.

Hogyan jutott el a Cseh Szociáldemokrata Párt odáig, hogy a modern cseh demokrácia egyik legmeghatározóbb pártjából jelentéktelen középpárttá zsugorodjon? Milyen konfliktusok és események befolyásolták a párt fejlődését? Van-e még visszaút? Mi lehet a cseh szociáldemokrácia jövője?

Cikkemben ezekre a kérdésekre keresem a választ. Bemutatom a ČSSD rendszerváltás utáni történetét, kitérek a legfontosabb fordulópontokra, a párton belüli erőviszonyokra és a cseh baloldal aktuális állapotára, illetve a párton belül kibontakozó reformtörekvésekre.

Zeman, a szocdem párt atyja

A ČSSD és a cseh munkásmozgalom történelme a 19. század végén kezdődik, de most csak az 1989-es Bársonyos Forradalomig utazunk vissza az időben.

Ahogy a térségben mindenhol, a demokratikus rendszerváltás idején Csehszlovákiában is újjáalakultak a történelmi pártok. Kezdetben a ČSSD-t az amerikai emigrációban élő, Csehszlovákia területi egysége mellett kiálló Jiří Horák vezette. A párt 1992-ben jutott be először a parlamentbe. Az emigrációból az óhazába visszatért antikommunista politológusnak azonban kevés valódi befolyása volt a cseh belpolitikában.

A párt politikája és stílusa 1993 februárjában változott meg, amikor a ČSSD élére a párt prágai szervezetének elnöke, egy remekül kommunikáló és az egykori kommunista párt politikusaival megengedőbb álláspontot képviselő gazdasági elemző, Miloš Zeman került. Az újjászülető ČSSD Csehország mai köztársasági elnökének köszönheti, hogy a pártok közül a szocdemek néhány év alatt kiemelkedtek és megerősödtek, 1996-ban a legerősebb ellenzéki párttá váltak, végül 1998-ban 32 százalékkal megnyerték az országgyűlési választásokat is.

A kilencvenes évek közepétől Zeman kemény, ellenzéki stílusával a korszakot uraló Václav Klaus jobboldali polgári demokratáinak (ODS) első számú ellenfele lett. Zeman gyorsan hírhedté vált sokszor kegyetlenül éles bonmot-jaival és a média iránti gyűlöletével. E két tulajdonsága emelte ki a korabeli politikai felhozatalból. A választási diadal éjszakáján eltökéltéségét és kérlelhetetlenségét azzal jelezte, hogy kijelentette: a szocdemek „be fogják varrni párttagsági könyveiket az ODS-tagok bőre alá”. A náci praktikákra emlékeztető kijelentés óriási botrányt kavart.

A ČSSD 1998-as választási sikere annak a kétéves intenzív kampánynak volt köszönhető, amely során Zeman és munkatársai személyesen járták be az országot. A turné jelképévé a Zemák névre keresztelt autóbusz vált. Zeman sikeresen szélesítette ki a párttagságot a toborzókörút során. Olyan politikai alakulat jött létre, amely csaknem teljesen lefedte a cseh baloldalt. A párt egyszerre képviselte az egykori kommunistákat, a modern európai baloldaliakat és a látens nacionalistákat.

A különböző politikai világnézetek ilyen mértékű keveredése egy olyan pártban, amely alapvetően az alacsony jövedelmű emberek táborát fogta össze, kódolta a párton belüli konfliktusok, a különböző világnézeti és politikai klikkek közötti leszámolás valószínűségét. De 1998-ban ezzel a felszín alatt rejtőző problémával senki nem akart foglalkozni, mivel a párt magabiztosan, 1,9 millió szavazattal megnyerte a választásokat. Zeman végleg befutott, de megosztó személyisége lehetetlenné tette egy koalíciós kormány kialakítását.

A 1998-as úgynevezett „Ellenzéki szerződés

Sokan Csehországban a mai napig ezt a megállapodást, köznyelven a Zeman-Klaus paktumot tartják az 1989-es demokratikus rendszerváltás első elárulásának. Miután sem a szocdemek, sem a választásokon második helyen végzett Polgári Demokraták nem tudtak kormányt alakítani, a két nagy párt kiegyezett egy szociáldemokrata kisebbségi kormányzásban. Ez gyakorlatilag egy csendes ČSSD-ODS-koalíciót jelentett. A színfalak mögött a két párt egymás között osztotta szét a cseh állami pozíciók feletti befolyást, illetve több korrupciógyanús üzletet bonyolítottak le (D47-es autópálya, Gripenek beszerzése).

 

Ma már látjuk: a Klaus-Zeman paktum alapvetően rombolta a csehek bizalmát az ország demokratikus berendezkedésével kapcsolatban, amely a mai napig meglátszik a választásokon való alacsony részvételi arányon. Amíg 1998-ban a szavazók 74 százaléka jelent meg az urnáknál, addig 2002-ben a választásra jogosultak csupán 58 százaléka tartotta fontosnak a választásokon való részvételt. A 16 százalékos különbség okát cseh politológusok az „ellenzéki szerződéssel” magyarázzák. A részvételi arány az ezt követő országgyűlési választásokon is hatvan százalék körül mozgott.

A csehekben olyan benyomás alakult ki, hogy a választások végeredményét a politikusok egymás között lezsírozzák.

Ezt az elméletet támasztotta alá, hogy például az egyszínű szocdem kormány fejezte be a korábbi jobboldali Klaus-kormány által megkezdett banki privatizációt, amely végleg lezárta a cseh gazdaság átalakításának folyamatát. Zeman a ciklus végén bejelentette: a következő választási ciklusnak már nem megy neki pártelnökként. A ČSSD Vladimír Špidla vezetésével térhetett vissza a hagyományos jobb- és baloldali pártcsatározásokba, ami 2002-ben újabb, 30 százalékos választási győzelmet hozott a szocdemeknek.

Zeman, a szocdem párt démonja

Miloš Zeman, a cseh szociáldemokraták (ČSSD) köztársasági-elnökjelöltje 2003-ban megszégyenülve elmenekül a prágai Várból.

A 2002-es választási győzelem a ČSSD legzavarosabb éveit hozta el a rendszerváltás utáni korszakban. Szintén ekkor csapott össze először látványosan a ČSSD haladó és maradi szárnya − róluk később még lesz szó −, melynek során a párt atyja, Zeman, örök politikai sebeket szerzett.

Történt, hogy az egykori pártelnök 2003-ban köztársasági elnöknek jelölte magát, örök riválisával, Václav Klausszal szemben. Csakhogy egy titkos paktumnak köszönhetően a szocdemek egy része nem Zemant támogatta a szavazáson, így a megszégyenített jelölt a Prágai Vár hátsó kijáratán távozhatott (lásd: fenti videó).

Ez a vereség azonban alaposan beleégett Zeman agyába. Ma már tudható: többek között Lubomír Zaoralek későbbi külügyminiszer, Bohuslav Sobotka és Vladimír Špidla későbbi ex-miniszterelnökök sem szavazták meg Zeman elnökségét. Zeman nem törődött bele a vereségbe, és addig nem nyugodhatott, amíg el nem érte elnökké választását, amely 2013-ban az első közvetlen elnökválasztással össze is jött neki.

Zeman, a bosszúálló

A saját párttársai által elárult politikus minden fronton igyekezett leszámolni párton belüli ellenfeleivel, akik megakadályozták 2003-as megválasztását.

Csehország 2004-ben az Európai Unió tagjává vált, de a Špidla-kormány nem tudta kitölteni a rábízott négy évet. A ČSSD az európai parlamenti választásokon alaposan leszerepelt. A vereség egyik döntő oka az volt, hogy a 2003-as köztársaságielnök-választáson kigolyózott Zeman a hivatalban lévő Špidla miniszterelnököt is az őt elárulók közé sorolta. Václav Klaus köztársasági elnök Zeman kedvencét, Stanislav Gross ČSSD pártelnököt nevezte ki Csehország új miniszterelnökének 2004 augusztusában.

Csakhogy Gross sem tölthette ki a rábízott négyéves ciklust. Nyolc hónappal megválasztása után nem tudta a választóknak megmagyarázni, miből vett olyan lakást Barrandovban, Prága egyik elitnegyedében, amire képviselői fizetéséből nyilvánvalóan nem telt volna. Gross akkori kijelentésével, miszerint vagyonának eredete „még a kristálynál is kristálytisztább”, a modern cseh demokrácia egyik legnagyobb politikai botrányát okozta. Nemcsak a kormányzó szociáldemokraták népszerűsége zuhant be, de az ország újabb alkotmányos válságba került.

Csehországban a miniszterelnök lemondásával bukik az egész kormány is, ezért 2005 áprilisában újabb kormány alakult, ismerős felállásban. A ČSSD-Néppárt-Szabadság Unió hárompárti kormánykoalíció a korábbi Špidla-kormány felállását hozta vissza. A párt elnöke és az ország miniszterelnöke az a Jiří Paroubek lett, aki az egykor emigációból hazatérő Horák elnök embere volt. A ČSSD Horák és Paroubek fémjelezte szárny krédója a szakértelem és az antikommunizmus volt, de korábban, a kilencvenes években alulmaradtak a kommunista párttal megengedőbb politikát hirdető Zemannal szemben.

Paroubek konfrontatív stílusáról híresült el, másrészt sikerrel kísérelte meg az elveszített bizalmat visszaszerezni a szocdem párt szavazóinál azzal, hogy populista módon próbálta a jobboldali kormány hibáira felhívni a figyelmet. Ez részben bejött neki, a választásokon 32 százalékos eredményt ért el 2006-ban. Csakhogy a Polgári Demokraták három százalékkal több szavazatot kaptak, és Mirek Topolánek (ODS) megalakította második kormányát.

A Paroubek vezette ČSSD ellenzékben eltöltött három éve politikailag sikeresnek volt mondható, köszönhetően a kórházi napidíj és a vizitdíj elleni kampánynak. A 2008-as megyei választásokon a szocdemek az összes vezető pozíciót elvitték. De az ellenzék vezető pártjának számító szocdemek hagyták a jobboldali Topolánek-kabinetet megbukni egy olyan kiemelt időszakban, amikor Csehország éppen betöltötte az Európai Unió elnöki tisztségét. Ez sokakban visszatetszést szült. A kormányzást Ján Fischer szakértői kormánya vitte tovább, közmegelégedéssel. A 2010-es választásokat végül 20 százalékkal Paroubek megnyerte, de mégis Petr Nečas (ODS) alakíthatott hárompárti, jobboldali kormányt.

A ČSSD újra ellenzékbe került, immáron Bohuslav Sobotka vezetésével. A gazdasági világválság negatív következményei miatt a belső koalíciós torzsalkodásokban kimerült jobboldali kabinet sem töltötte ki négyéves ciklusát. A felmérések a szocdemek 30 százalék feletti győzelmét jósolták, de helyette megismétlődött a négy évvel korábbi forgatókönyv. Szakértői kormány helyett ezúttal a köztársasági elnök kormánya állt fel átmenetileg. A választásokat újra a ČSSD nyerte 21 százalékkal, de ez az eredmény újra nem volt elegendő egy tiszta szocdem kormány felállításához.

A 2013-as lány-i puccskísérlet

A frissen megválasztott Miloš Zeman köztársasági elnök a választási győzelem napján titkos tanácskozásra hívta el Lányba a szocdem párt konzervatív szárnyának vezetőit, hogy régen dédelgetett politikai bosszúját beteljesítse. A szocdem hátterű találkozó résztvevői Sobotka pártelnököt − Zeman 2003-as köztársasági elnökké választásának egyik megakadályozóját − szerették volna eltávolítani a párt éléről, megakadályozva miniszterelnöki kinevezését. De a puccs elbukott.

 

Sobotka miniszterelnök stabilizálta a párton belül a haladó szárny vezető helyzetét. De az elemzők legalább ilyen kemény támadásokat jósoltak számára a kormánykoalíció másik erős embere, a cseh belpolitikába üstökösként berobbanó Andrej Babiš oligarcha részéről, aki azonnal az új kormány pénzügyminisztere lett. A cseh sajtó akkor úgy fogalmazott, hogy Sobotkára „tigrislovaglás” vár a politikában a következő négy évben.

Igazuk volt az elemzőknek: Andrej Babiš egy pillanatra sem hagyta abba politikai kampányát a következő négy évben, csak lejjebb csavarta a hőfokot. Mint miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter ugyanazzal folytatta, amivel majdnem megnyerte már a 2013-as választásokat is. E narratíva szerint csak az ANO az egyetlen rendszeren kívüli, nem főáramú párt, amely képes megérteni és felkarolni a cseh politikai elit egésze által becsapott embereket. Ez az üzenet működött. Ráadásul Babiš képes volt eljátszani kétszer ugyanazt: egy kormányzati ciklus alatt a benne csalódott jobbközép szavazók táborát (2013) kicserélte a baloldali − tehát kommunista és szociáldemokrata − szavazókra (2017).

A ČSSD haladó és maradi szárnya

Sobotka miniszterelnöksége idején − az ANO-val vívott koalíciós harcok mellett − állandósultak a párt belső ellentétei is, amit 2015-től a nagy európai menekültválság csak felerősített.

A ČSSD-ben több hivatalos platform működik, mint például a keresztény-szociális, a zöld, a szocialista vagy európai baloldali platformok. Rajtuk kívül a párt szavazóbázisa és politikusai legalább két nagyobb csoportban − haladó és maradi − tömörülnek.

A szocdem párt haladó szárnyában hangsúlyosabban jelenik meg az emberi jogi érvelés, a környezetvédelem, a kisebbségek védelme és a politika hatékonyabb kontrollja. Sobotka hívei, a haladó szárny, folyamatos modernizációs, pro-európai politikát képvisel, a ČSSD jövőjét nyugati típusú baloldali pártként képzelik el. E szárny jellegzetes arca Sobotkán Jiří Dienstbier egykori pártjogtanácsos és Michaela Marksová, volt szociális és munkaügyi miniszter.

A ČSSD maradi szárnya hagyományosan közel áll a párt egykori kulcsfigurájához, Zeman köztársasági elnökhöz. Ők a belpolitikában erősen támaszkodnak a szakszervezetekre, politikájuk központjába a munkaügyi kérdéseket teszik és hangsúlyosan fogalmaznak az ún. nemzeti jellegű témákkal is. Az elmúlt években a maradi szárny politikusai nyitottak az Okamura (SPD) és részben a Babis (ANO) által is megcélzott xenofób, muszlimellenes szavazók felé, akik közül sokan szavaztak Zeman elnökre is 2013-ban.

Három miniszterelnök: Stanislav Gross, Vladimír Špidla és Bohuslav Sobotka – Fotó: Wikimedia Commons

De a maradi szárny arcai − Michal Hašek, Jiří Zimola vagy Zdeněk Škromach – annak idején részt vettek a lány-i puccskísérletben, ezért Sobotka négy éve alatt nem sok lehetőségük volt a párt belső irányának érdemi befolyásolására. Erre bizonyíték, hogy az elnökség új tagjainak kizárólag Sobotka embereit választották meg, és konkrétan egyetlen egy tag sem képviselte a maradi tábort.

Ez taktikai hibának bizonyult, mivel Babiš ebben az időszakban ment rá a szocdem szavazókra, akik úgy érezhették, hogy a pártelnökség cserben hagyta őket. Sobotka nem is titkolta, hogy szeretné meghódítani pártja számára a fiatal, városi, progresszív baloldali szavazókat. Ez a réteg országosan nagyjából 10-15 százalékot jelent, de a nem elhanyagolható számú fiatal, városi szavazópolgár végül a ČSSD helyett a Kalózoknál kötött ki.

A 2017-es választások előtt fél évvel a párt vezetése is érzékelte a negatív tendenciákat, és megpróbáltak rajta változtatni. A magyar sajtóba is eljutott Milan Chovanec belügyminiszter több nagy visszhangot kiváltó bejelentése az állampolgárok fegyverviselési engedélyének megadásáról, illetve arról, hogy ezt a fegyvert használhatják terroristák ellen is. Chovanec keményen elkezdte támadni Brüsszelt és a migránskvótákat, és hangsúlyozta, hogy a választásokig már nem is akarnak több menekültet befogadni. A 2017 októberi választás eredménye viszont megmutatta: a párt retorikájában véghezvitt populista-nacionalista fordulat elkésett.

Ismerje meg a tipikus szocdem konzervatív szavazót!

Jellemzően egy cseh kisvárosban vagy falun él, alkalmazotti státusban, és az utóbbi években semmilyen komolyabb erőfeszítést nem érzékelt a kormány részéről, amely életszínvonalát emelte volna. Ellenkezőleg: a szocdem kormány beleszólt szabadidejének eltöltésébe, amikor betiltotta a sörözőkben a dohányzást. Szintén zavarhatta a kormány radikális iskolareformja vagy az elektronikus számlakiadás bevezetése.

A szocdem szavazó nem érti, a kormány miért nem lép fel hatékonyabban az airbnb szolgáltatásban bérelhető lakások elterjedése ellen, és számára a lakhatással kapcsolatos szabályok is túlságosan bonyolultak. Nem sikerült a párt vezetésének meggyőzni az ilyen embereket a szociális alapon kiutalt lakások témájában sem. Jellemző, hogy az emberi jogi, modern baloldali érvekkel próbálkozó haladó szárny a falun élő emberek romákkal kapcsolatos panaszait sem hallotta meg.

Bár a menekültkérdésben a ČSSD-szavazó szerint a cseh kormány jól teljesített, szerintük gyakran nem nevezték néven a problémát, ahogy a szlovák Fico vagy Orbán Viktor tette, miközben az emberek erre várnának. A ČSSD azt sem értette meg, hogy nem a migránsoktól való félelem volt a döntő, hanem szélesebb kontextusban egy eljövendő, új átláthatatlan világtól való félelem, amit nem magyaráztak el nekik, helyette lerasszistázták őket. Végül nem elhanyagolható szempont, hogy a prágai haladókon kívül már senkit nem érdekel a közszereplők ügynökmúltja, miközben Sobotkáék folyamatosan ezzel támadták Andrej Babišt.

A ČSSD jövője

A szocdemek belső megosztottsága tükröződik a párt megújítására tett első kísérletekben is, de a választási vereség és a párt népszerűségvesztése mindkét irányzatot cselekvésre ösztönözte.

A maradi szárny elérkezettnek látja az időt, hogy leszámoljon a haladó hegemóniával a párton belül. A maradiak által uralt brnói csoport néhány hete kizárta a pártból a haladó szárnyhoz tartozó Jakub Patočkát, aki egyben a baloldali Deník Referendum internetes hírportál főszerkesztője is. A hivatalos indoklás szerint Patočka szembe ment a helyi szocdem párt hivatalos véleményével a brnói vasútállomás felújításáról kiírt népszavazás ügyében. Sobotka ex-miniszterelnök „bolsevik módszerekkel” vádolta meg a brnói pártvezetést.

A vereség után mindkét szárny szinte azonnal elindított egy-egy weboldalt, amelyen ki-ki a maga módján a párt megújításáról beszél.

A maradi csoport nyilvánosan hitet tett a köztársasági elnök és politikája mellett. Bejelentették, hogy a 2018-as elnökválasztáson Miloš Zeman elnökségét támogatják. Egy új pártplatform − és weboldal − megalakulását is kihirdették „Mentsük meg a ČSSD-t!” néven. A platform eddigi nyilatkozatai meglehetősen ködösek, egy konkrét követelés azonban már kiolvasható: hagyják abba a sörözők törzsvendégeinek buzerálását! Igen, kedves magyarországi olvasó, ez Csehországban nagyon fontos szempont.

A haladó manifesztó, „Lehetséges egy jobb ČSSD”, konkrétabb célokat fogalmaz meg, legalábbis elvi síkon. Az írás szerzői a megújulást szélesebb nemzetközi kontextusban képzelik el, amikor a brit Munkáspárt Momentum mozgalmához és az amerikai Demokrata Bernie Sanders köré csoportosulókhoz próbálják szándékaikat kötni. Szerintük vissza kell térni az alapokhoz, a dolgozó munkás, a nem privilegizált emberek érdekeit védeni, művelni és öntudatra ébreszteni őket. Vissza kell hozni a pártsejtek és a szakszervezetek, sportklubok, társadalmi, kulturális közösségek aktivitását.

Évek óta beszélnek a szocdem párt kettéválásáról is az elemzők. E vélemény szerint a párton belüli nézetkülönbségek annyira mélyek, hogy megbénítják a párt hatékony működését. A párt évek óta képtelen találni egy erős vezetőt, így a két ellentétes tábor állandóan sakkban tartja egymást. A két szárny közötti szembenállás hosszabb távon fenntarthatatlan, ezért a válás elkerülhetetlennek látszik. Így viszont kialakulhatna egy modern baloldali párt Csehországban is.

A párt tragédiája az, hogy Sobotka miniszterelnök egyébként egyáltalán nem vezette rosszul négy évig az országot és a pártját, és néhány ellentmondásos lépését leszámítva sikeres kormányzást tudhat maga mögött, még baloldali szemmel nézve is. Ellenfelei, részben jogosan, ugyanakkor azért is támadják, mert a koalíciós kormányzás során nagyjából minden belső harcot elvesztett Babišsal szemben, aki a kormány pozitív eredményeit saját pártjának tudta be, és így is kommunikálta a közvélemény felé.

A 2017-es választás eredménye figyelmeztetés lehet a szocdemek haladó szárnyának: még ennél is rosszabb eredményt érhetnek el egy pártszakadás esetén, mert az emberek nem érzik, hogy őket képviselik. Általános vélemény Sobotkáról, hogy nem tud kommunikálni a választókkal, ellentétben a szélsőjobboldali Okamurával, a kalóz Bartossal vagy a Polgári Demokratáktól az ifjabb Klausszal.

Összefoglalva és levonva e cikk tanulságait, 2018 januárjában a Cseh Szociáldemokrata Párt és a cseh baloldal előtt nagyjából két választási lehetőség áll.

Vagy beleáll a radikálisabb alapállású szavazókért folytatott versenybe a cseh szélsőjobbal egy tompított, Zeman-féle retorikával, amely szerint az ilyen szavazók csupán „elvadult szociáldemokraták”, vagy megmarad 1989, azaz a cseh demokratikus rendszerváltás eszméjének talaján, de elindul a Sanders-i, Corbyn-i megújulás útján. Ugyanakkor Csehországban is igaz a tétel, a baloldalnak elsősorban strukturális változásokra van szüksége, mert a társadalmak is alapvető változásokon mennek keresztül.

Zeman kampánysátra Brnóban, 2018 januárjában – Fotó: Martin Strachoň, Wikimedia Commons

Potenciális új szavazók lehetnek az állandó munka nélküli fiatal korosztály tagjai, de őket egyelőre a radikális vagy progresszív pártok szólították meg. Azonban a cseh baloldalnak legalább ilyen fontos, hogy a bal és jobboldal közötti határt újra kijelöljék, és világosan el tudják magyarázni a tőke és munka között feszülő érdekellentétet is.

A ČSSD számára a következő legfontosabb állomás a 2018 februári országos pártnagygyűlés, amelyen változhatnak a párton belüli erőviszonyok. Ezenkívül elképzelhető még az is, hogy a párt megújítását továbbra is kormányzati pozícióból fogják levezényelni. A Babiš-kormány ugyanis még mindig nem kapta meg a parlament támogatását. Politikai elemzők nem zárják ki, hogy Andrej Babiš a kozmetikai okokból elutasított szélsőséges SPD helyett újra összerakja a korábbi, hárompárti kormánykoalíciót. Ehhez viszont meg kell győzni azokat a szocdemeket, akik szerint újra koalícióra lépni az ANO elnökével felér egy politikai öngyilkossággal.

A jelenlegi cseh baloldal aktuális állapotáról a hétvégi köztársaságielnök-választás is tanúskodott. A két fordulós választás második köre előtt nagyon szoros befutót vártak a politikai elemzők. A választást Zeman elnök passzív szimpatizánsai döntötték el. Őket a migrációtól való félelem segítségével aktivizálta az elnök kampánystábja. Végül a ČSSD, a kommunista párt, az SPD és a Babiš-párt szavazóinak voksaival Csehország lakossága, közvetlen úton, öt évre újraválasztotta a jelenlegi államfőt. Miloš Zeman köztársasági elnök és egykori „megvadult” szociáldemokrata szavazói újra egymásra találtak.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.