Mi, a Hallgatói Szakszervezet, egyetemi diákok vagyunk, mozgalmunk elsődleges célja a hallgatók érdekképviselete. Számunkra ez elválaszthatatlan a társadalmi rétegeken átívelő szolidaritás ügyétől. Az elnyomást a kormánypropagandában megfenyegetett egyetemi tanár és a rabszolgatörvény által sújtott gyári munkás is tapasztalja, mi abban hiszünk, hogy csak egységben küzdhetünk meg vele.

A kormány szisztematikusan von ki forrásokat a magyar felsőoktatásból. Ugyan ez a tendencia már a 2000-es évek elején is általános volt, az utóbbi időben vált látványossá a hiány. Idén Magyarország legnagyobb egyetemének, az ELTE-nek több Karán is megszorításokat rendeltek el. A forráshiány drasztikusságát jól mutatja, hogy a Természettudományi Kar dékánja lemondásra kényszerült, a Biológiai Intézet több oktatója pedig sztrájkba kezdett. A szűkös pénzügyi keret vezetett ahhoz is, hogy az idei tanévben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a tervezett 26 mesterszak helyett csak 10 indult el.

A forráskivonással párhuzamosan strukturális átalakítás is zajlik a magyar felsőoktatásban. A Corvinus Egyetemet az Innovációs Minisztérium alá rendelték, a megszokott állami fenntartás 2020-tól kezdve ösztöndíjrendszerré alakul át. Hiába állítja a kormány, hogy az ingyenes helyek száma nem fog változni, az érintettek körében nagy a bizonytalanság, hiszen az egyetemi polgároknak nem volt semmilyen beleszólásuk a tervezett átalakításokba.

Ezt az önkényes döntéshozatalt máshonnan is ismerhetjük. Az ELTE társadalmi nemek tanulmánya mesterszakát a minisztérium egy tollvonással és különösebb indoklás nélkül szüntette meg, felülírva két évvel korábbi döntését, amelyben engedélyezte a szak működését. Az akadémiai szabadság korlátozása nem állt meg az egyetemeknél, a központosítás az MTA-t is elérte.

Mindezt a diákok és az oktatók nem hagyták szó nélkül, november 14-én információs sztrájk szerveződött az ELTE Társadalomtudományi Karán, amelynek keretében előadások hangzottak el a társadalmi nemek vizsgálatának fontosságáról, illetve különböző egyetemek oktatói ültek le arról beszélni, kit hogyan lehetetlenít el a forráskivonás. Ezzel párhuzamosan más karok és egyetemek számos oktatója kiállt a sztrájk mellett. Számunkra azonban ennél is fontosabb, hogy a sztrájk záróeseményeként hallgatói fórum szerveződött, amely bázisát képezte szervezetünknek. Az egyetemek közötti szolidaritás jegyében a Corvinuson és a CEU-n is szerveztek megmozdulásokat, képviseltették magukat a sztrájkon, később pedig a BTK-n is szerveződött hallgatói fórum.

A november 24-i, CEU melletti tüntetésen a különböző karok, egyetemek hallgatói már együtt vonultak. Az esemény viszont ennél jóval többet jelentett. A beszédek és a rigmusok is túlmutattak a CEU ügye által érintett értelmiség elefántcsonttornyán, tematizálódott egy, a társadalom szélesebb rétegeit érintő probléma, a néhány nappal korábban beharangozott rabszolgatörvény. Nem volt még ezelőtt olyan tüntetés, ahol a privilegizált elit tagjai együttesen szólaltak fel a dolgozókért.

Ennek szellemiségében alakult meg a Hallgatói Szakszervezet, amely alapító gyűlése a tüntetést követő egyhetes, Kossuth teret elfoglaló Szabad Egyetemen kapott helyet. A Szakszervezet az egyetemi és tudományos élet autonómiájának védelme mellett képviselni törekszik a gazdasági függés problémáját is, amely az egyetemi alkalmazottakon túl a társadalom széles rétegeit teszi kiszolgáltatottá az uralkodó hatalomnak, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

Fontosnak tartjuk, hogy a képviselt ügyeket nemzetközi kontextusban értelmezzük. A felsőoktatás financializációja például globális tendencia, amelybe beletartozik a holland egyetemről történő drasztikus forráskivonás vagy a rekordmértékű amerikai diákhitel-felhalmozás is. Bár a tudástermelés az egész világon egyre inkább profittermelésként értelmeződik, tisztában vagyunk azzal, hogy csak a globális jelenség helyi megjelenése ellen tudunk eredményesen kiállni.

A Hallgatói Szakszervezet bázisdemokratikus szervezet, amely működésének alapját a rendszeres fórumok jelentik. Célunk létrehozni egy olyan hosszútávon működő szervezetet, amely nagy hangsúlyt fektet az önképzésre és a közösségiségre, tevékenységét képezi  különböző akciók szervezése, illetve rendszeres programok elindítása, amelyekkel megoldásokat kínál a felsőoktatás hiányosságainak pótlására. Fontosnak tartjuk, hogy a fővárosból kilépve vidékre is kiterjesszük a Szakszervezet működését, hiszen így lehet az ország egészét érintő problémákat hitelesen képviselni.

Névválasztásunkkal a szakszervezeti hagyományt vesszük mintául, amelynek központi motívuma, hogy az érintettek az atomizált érdekvédelem helyett közösen összefogva erős tárgyalópozíciót tudnak kiharcolni. A felsőoktatást átalakító tervek azt mutatják, hogy a kormány számára a tudomány egyedül a gazdasági haszon miatt fontos, a hallgatókra csupán jövőbeli munkavállalóként tekint. Ahogyan a dolgozóknak, úgy nekünk, hallgatóknak is a saját kezünkbe kell venni sorsunkat. Úgy látjuk, hogy a jelenlegi magyar felsőoktatásban nincsen megfelelő érdekképviseleti szervezet.

Mozgalmunk a lefektetett elveket először a szombati, rabszolgatörvény elleni tüntetésen ülteti át a gyakorlatba, ahol szolidaritásunkat fejezzük ki a dolgozók széles rétegeit képviselő szakszervezetekkel, illetve mindenkivel, akit a Munka törvénykönyvének módosítása érint. Értékeinket a Hallgatói Kiáltványban fogalmaztuk meg, amely az első egyesült, Kossuth téri gyűlésünkön született meg:

HALLGATÓI KIÁLTVÁNY

Mi vagyunk azok, akiket elüldözöl, és mi vagyunk azok, akiket röghöz kötsz és hátrahagysz.
Mi sajátítjuk el az akadémiai nyelvet, a kanonikus szövegeket, kopogtatunk az intézmények diszkréten behúzott ajtaján, hogy aztán elhagyjuk az akadémiát, mert már nincs miből megélni.
Mi vagyunk azok, akik nem szavaznak a HÖK-választásokon és mi vagyunk azok, akiket a dékán nem hallgat meg.
Mi vagyunk azok, akik idegenszívűek, mert arra az egyetemre járnak, ahol angol nyelvű a tanítás, mégis mi szorulunk ki egyre inkább a kollégiumi helyekről, mert a külföldi diákok jót tesznek a turizmusnak.
Mi vagyunk azok, akiknek már egyre inkább a szüleik is diplomások voltak, akiknek a szüleik nem voltak diplomások, de jómódúak és a mi szüleinknek is áldozatot kellett hozniuk.
Mi vagyunk azok, akiknek a szüleik egyikek sem voltak és egyre kevesebben vagyunk. Egyre kevesebben vagyunk mind, évről évre, nem kell a keretszámokat csökkenteni, ha csak a tandíjunk az ösztöndíjas, mert az ösztöndíj már nem a megélhetésre van, hanem zsebpénznek.
Mi vagyunk az állami ösztöndíjasok, amíg még állami az ösztöndíj és nem alapítványi, mert akkor már nem tudjuk, kinek jár.
Mi vagyunk azok, akik nem tudják, indul-e a mesterképzés, amire jelentkeztek, nem tudják, mennyi a kancellári hivatal költsége és nem tudják, mi lesz velük jövőre.
Mi szorongunk a penészes kollégiumi szobáinkban és mi szorulunk ki a kollégiumokból és tanulunk munka vagy hitel mellett.
Mi vagyunk azok, akik kutatni akartak, míg előadásuk nem lett erősen ellenjavallott, vagy szakuk meg nem lett szüntetve, mert egy felsőbb hatalom szerint az, amit mi művelünk, mégsem tudomány.
Mi vagyunk azok, akik kutattak, írtak, fordítottak, de az, amit mi művelünk, az nem munka. Hát, legalábbis fizetett munka biztos nem.
Mi vagyunk azok, akiknek a munkája értéktelen, de a tudásukat kilóra mérik: mi az árfolyama a szabad piacon egy tanulmánynak, a hipotézisemnek, a gondolataimnak?
Mi vagyunk azok, akik nem budapesti egyetemre járunk, ezért eddig nem hallottál minket.
Mi vagyunk azok, akiknek hallgass a neve és most mégis kiáltunk.
Kiáltunk, üvöltünk, magunkért, az oktatóinkért, az utcára vonultakért, az utcán élőkért, az ingyen dolgozókért, az éhbérért dolgozókért, a megbízási szerződéssel vagy feketén dolgozókért, a közszférában dolgozókért, a közmunkásokért, azokért, akik sosem vették el a munkámat, nemzedékem legjobb elméiért.
És amikor számon kéred rajtunk, hogy mi csináljuk-e ezt? Nem, ezt te, a hatalom tetted. Nem akartuk, hogy a CEU-ra legyen szükségünk, nem akartuk, hogy a társadalmi mobilitásért egyetemre kelljen mennünk, nem akartuk, hogy a magaskultúráért egyetemre kelljen mennünk (nem akartuk, hogy magaskultúra legyen), nem akarunk OTDK-dolgozat helyett kiáltványt írni. Nem mi tettük, te tetted ezt. Mit tettünk mi? Nézd meg a folyóiratainkat, könyveinket, konferenciáinkat, szakkollégiumainkat, az egy hétre a Kossuth térre költöző tudást és kultúrát.
Ez a miénk, ezt mi építettük.
Kiáltunk a hipotézisben, a fórumainkon, a zenéinkben és felszólalunk a testvéreinkért. Testvérként civódunk arról, hogy anya kit szeret kevésbé, de mert testvérek vagyunk megvédjük egymást. Te pedig kérdezed, miért unatkozom annyira, hogy már a más bajáért is üvöltök, pedig te magad tettél minket testvérekké.
Kiáltson velünk, aki eddig hallgatott, üvöltsön mind, aki megtalálta a hangját, mert még sokat kell tennünk, még el se kezdtük igazán!

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.