Ha valaki 10-15 évvel ezelőtt a klímaváltozásról beszélt, még kinevettük. Mára azonban a szemlélet olyannyira megfordult, hogy a világ országai klímaegyezményt írtak alá. Minek köszönhető e változás? Mit tehet és mit tesz Magyarország a globális klímaváltozás ellen? Pogátsa Zoltán beszélgetőtársai Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Bart István, az Energiaklub társelnöke, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója.

  • Az emberek nagyon gyakran akkor kezdenek valami ellen tenni, amikor már nagy a baj. Mostanság már konkrét, kézzel fogható jelei vannak a klímaváltozásnak: hosszabb és melegebb nyarak, szárazság, majd monszunszerű esőzés, illetve (más országokban) az erdőtüzek. Világszinten is megfigyelhető, hogy olyan helyeken fontos téma a klímaváltozás, ahol annak jól látható jelei vannak (például Kaliforniában, Louisianában, Portugáliában stb.). Magyarországon is sokan gondolják problémának a klímaváltozást, bár inkább globális szinten, nem pedig a hazánkat is fenyegető közvetlen veszélyként.
  • A szemléletváltás talán annak is köszönhető, hogy most már látszanak azok a megoldási módok, amelyekkel enyhíteni lehet a környezetre rótt terhet. Globális szinten azonban politikai vonzata is van a témának, hiszen egy-egy politikus népszerűsége, vagy akár pozíciója is függhet az ezzel kapcsolatos intézkedésitől.
  • A Koppenhágai klímacsúcs idején a világ kormányainak még nem sikerült megállapodásra jutniuk. Ám 10 évvel később, a Párizsi klímacsúcson megszületett egy megállapodás, amelyet a világ összes országának képviselője aláírt. Ennek az éles váltásnak több oka van, többek között az is, hogy kimondták, az éghajlatváltozás emberi tevékenység eredménye.
  • A Párizsi Klímaegyezményt azonban több kritika is érte: nem elég radikális, nem elég hatékony, hogy az országoknak vállalásokat kell tenniük. Még ha ez igaz is, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a politikai környezetet, amelyben élünk. Az egyezménynek az is a céljai között volt, hogy a fejlődő országok is tegyenek vállalásokat. Ezt figyelembe véve pedig a megállapodás kifejezetten jó eredménynek számít.
  • Kínában kormányzati döntés van arról, hogy csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, ugyanis olyan elviselhetetlenül rossz a levegő minősége, amivel már kezdeni kell valamit. Ez jellegzetesen egy olyan probléma, ami ugyanannyira érinti a szegényebb és gazdagabb társadalmi csoportokat is, hiszen ugyanazt a levegőt szívja mindenki. A kínai kormány intézkedéseinek globális haszna van, így mi is a haszonélvezői vagyunk.
  • Sok esetben egy-egy jobban teljesítő ország ösztönzi és „importálja” a károsanyag-kibocsátást azzal, hogy fejlődő országok olyan termékeit vásárolja meg, amelyek gyártása magas károsanyag-kibocsátással járt.
  • Magyarországnak nincs önálló vállalása a Párizsi egyezményben, mi az uniós vállalás részese vagyunk. Ez alapján 2030-ra 40 százalékkal csökkentjük a szén-dioxid kibocsátásunkat. E tekintetben kifejezetten jól állunk, nem sok tennivalónk van 2030-ig, pontosabban csak annyi, hogy ne növekedjen a kibocsátásunk. Ezzel jelenleg hadilábon áll az ország. A karbonadó bevezetése ezen segíthet, de ennek is vannak hátulütői.
  • Nálunk – a közlekedés okozta környezetszennyezésen túl – a fűtés az egyik nagy probléma. Sokszor olyan dolgokat is elégetünk (például műanyagot), aminek fűtőértéke alacsony, ugyanakkor rendkívül környezetszennyező. Másik oldalról az épületek fűtésének és szigetelésének hatékonysága is komoly probléma Magyarországon: egy átlagos lakásban a hő 20-30 százaléka marad bent.
  • Paks II fejlesztése több szempontból is problémás. Egyrészt a beruházás folyamatosan drágul: a teljes költsége a tapasztalatok alapján végül kb. a két-, két és félszeresébe kerül a tervezettnek. Másrészt a radioaktív hulladék elhelyezését százezer évig kell biztonságosan megoldanunk, aminek valós költségét senki nem veszi figyelembe. És akkor még az atomerőmű lebontásáról nem is beszéltünk, ami többe kerül, mint a megépítése. Ha ezeket a tételeket mind összeadjuk, akkor valószínűleg sohasem térül meg a beruházás.
  • Az egyéni felelősség mellett alapvetően rendszerszintű problémáról beszélünk. Ha az egyén tudatos fogyasztóként vagy választópolgárként nyomást gyakorol a döntéshozókra, akkor hatással lehet a jövő környezeti változásaira.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.