Az Új Egyenlőség stúdiójában Pogátsa Zoltán ezúttal Gál Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia pécsi Közgazdasági és Regionális Kutatások Központjának főmunkatársával, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető tanárával beszélgetett a külföldi működő tőkére alapuló gazdasági kapitalizmus modell sikertelenségének történelmi és gazdasági okairól, következményeiről és esetleges alternatíváiról.

  • Az amerikai gyökerű geoökonómia tudományága vizsgálja azoknak a stratégiáknak az együttesét, amely a globalizáció előretörése óta a feltörekvő multinacionális vállalatoknak a világgazdasági térben való pozicionálását, pozíció szerzését, befektetéseit támogatja. Ennek a területnek a megértése és elemzése rendkívül fontos, hiszen a közép-kelet-európai térség államai az aktuális gazdasági stratégiájukat a főként nyugat-európai multinacionális cégek bevonzására alapozzák, azaz a felzárkózásukat a kívülről vezérelt, külföldi tőkére épülő modelltől várják.
  • Ez nem az első felzárkózási kísérlet az elmúlt 200 évben, hiszen a kora újkortól Kelet-Európa egy fél-periférikus (nem teljesen periféria a földrajzi közelségnek és a gazdasági kapcsolatok intenzitásának köszönhetően, de nem is centrum a fejlettségi lemaradás miatt) pozícióban ágyazódott be a világgazdaságba.
  • Az elmúlt 170-180 évet tekintve legsikeresebb felzárkózási periódusra a 19-20. század fordulóján került sor, amelyben paradox módon azok a kelet-európai országok mutattak sokkal sikeresebb felzárkózást, amelyek birodalmi keretekben fejlődtek és nem az akkor önállóan alakuló kis balkáni országok. Ennek a magyarázatát abban kell keresni, hogy az iparosodás és a felzárkózás legalapvetőbb kritériuma a tőke megléte illetve a tőkefelhalmozási mechanizmusok beindulása, például tőkeimporton keresztül.
  • Ezt követte a második felzárkózási ciklus, amely a tervgazdaság, kommunizmus időszaka. Az 1950-70-es évek során ugyan mérsékelt, de bizonyos szempontból sikeres felzárkózás figyelhető meg. Ezt követte a mostani, a harmadik felzárkózási ciklus, amely a külföldi működő tőkére épülő modell.
  • A kapitalizmus válfajai közül a kelet-Európára jellemző modell a függő piacgazdaságok modellje: a magtérségektől való függőséget építi újra a multinacionális vállaltok láncain keresztül. Ennek a külföldi működő tőkének az új Marshall segély szerepét kellett volna betöltenie, miközben már ez utóbbiról is kimutatták, hogy nem volt annyira pozitív, mint amennyire a közhiedelemben él. (Olyan kötelezettségekkel járt, amelynek következtében inkább az amerikai gazdaság élénkítése mint a kedvezményezett ország megsegítése következett. pl. Görögország a GDP-jének 2%-át kitevő segélyt kapott, míg 3,5%-nyi fegyvert vásárolt az Egyesült Államoktól). Ehhez hasonlóan a külföldi működő tőke sem egy segélyprogram, hanem egy teljesen racionális döntés volt a transznacionális cégektől, annak érdekében, hogy bevonhassák ezt a régiót a maguk globális értékláncaiba.
  • A külföldi működő tőke, ha komplementerként funkcionál a gazdaságban, akkor hasznos, akkor viszont káros, ha nagy tömegben akkor érkezik egy viszonylag fejlődő országba, ahol szembe van állítva, akadályozza a hazai vállalatok megerősödését.
  • Azok a pozitív hatások, amelyeket vártunk a külföldi működő tőkétől (mint például új menedzsment technikák, vállalati know-how, innováció, technológia fejlődése, termelékenység, beszállítói hálózatok terebélyesedése stb.) meglehetősen csökevényesen valósultak meg. Ezzel szemben a külföldi vállalatok piacszerzése mellett a kiszorítóhatás és a jó minőségű munkaerő elszívása nagyon domináns – így pedig a hazai tudás alapú gazdaság gyökereit rombolja le.
  • A neoliberális modellnek nem is célja a humántőke fejlesztés, sőt, a privatizációkor két dolgot szüntettek meg leghamarabb a multinacionális befektetők: a szakszervezeteket illetve a kutatás-fejlesztés egységeit a privatizált nagyvállalatoknak, hiszen nem is volt érdekük mivel az összeszelő üzemeiket telepítették ide. Nyitott kérdés, hogy mi lesz a robotizáció után, amikor az olcsó munkaerő mint telepítő tényező megszűnik. Kelet-Közép Európában Magyarország különösen veszélyeztetett, mivel a magyar gazdaság külföldi működőtőkének való kitettsége az egyik legmagasabb a Visegrádi országcsoporton belül. (A feldolgozóipar termelési értékéből 70%-ot a külföldi vállalatok állítanak elő.)
  • A főáramú közgazdaságtan optimista volt a külföldi működő tőkére alapuló felzárkózást tekintve, ma már inkább szkeptikus. Egy másik véglet szerint viszont a világgazdaságtan centrum-periféria függőségére épülő rendszere olyan erős, hogy nem is nagyon létezhet egy ilyen rendszerben felzárkózás.
  • A számok és a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy – legalábbis a jelenlegi struktúrák között – nem nagyon várható felzárkózás kelet-európában. A struktúrák átalakítása nagyon nehéz, különösen, hogy a nyugati fejlődési pályák nagyon determinálják kelet-Európa növekedését. Ráadásul a teljes Európa világgazdasági jelentősége folyamatosan csökken.
  • Elképzelhető lenne egy olyan modell, ahol az állam beruház a humántőke képződésbe, tudatos bérpolitikát folytat, itthon tartja a képzettebb embereket, hazai kkv-kra koncentrál, azaz az erőforrások belső újraszervezésére építene, de ez nem annyira gazdasági, mint inkább politikai kérdés.

Gál professzorhoz nagyon hasonló kételyeket fogalmazott meg Greskovits Béla professzor is, a Közép-Európai Egyetem tanára. A vele folytatott stúdióbeszélgetésünk itt nézhető meg.

 

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.