A 2010 utáni Fidesz-korszaknak gyakorlatilag az összes gazdasági mutatója jobb, mint az azt megelőző Gyurcsány-időszaké, aminek az oka részben az, hogy katasztrofális volt a bázis, az összehasonlítási alap. Ezek a rövidtávon kedvező számok azonban fenntarthatatlanok.

Pogátsa Zoltán

A fentarthatatlanságnak több oka is van: 1.) jelentős külső erőforrásokra alapoznak 2.) az érdemi gazdaságszerkezeti átalakulás nem történt meg, a magyar gazdaság továbbra is a multik alacsony hozzáadott értékű összeszerelő bázisa 3.) alapvetően a felső osztályoknak kedvez, az ország alsó kétharmadát az út szélén hagyja.

Tény, hogy a Fidesz-korszak gyakorlatilag az összes meghatározó gazdasági mutató (GDP növekedés, foglalkoztatás, adósságpálya, bérdinamika, infláció, stb.) tekintetében jobb eredményeket produkál, mint az IMF hitelbe és drámai megszorításokba torkolló, eladósodást és bérstagnálást hozó Gyurcsány-éra.

Az Orbán-kormány jobb mutatói azonban fenntarthatatlanok. Ennek elsődleges oka, hogy az külső erőforrásokra alapoz, és az alsóbb társadalmi osztályok humántőkéjének erodálásával nem hozza létre egy valóban autonóm módon is versenyképes hazai tulajdonú gazdaság alapjait.

Külső erőforrásokra alapozó gazdaságpolitika

A Fidesz kormányzása alatt körülbelül éves átlagban 5%-os nettó uniós pénzbeáramlás volt, és ebből egy átlagosan 2,2% körüli növekedést sikerült elérni. Ez nem annyira jó eredmény.

Lett volna-e gazdasági növekedés az uniós források nélkül? (Forrás: Portfolio, Eurostat)

Ráadásul az uniós támogatások nem kizárólagos külső források. Ma már jelentős összeget, éves átlagban a nemzeti össztermék (GDP) majd 3%-át teszik ki a főképp Nyugat-Európában dolgozó magyarok hazautalásai is. Sőt az utóbbi években még ennél is többet.

Ma már a nyugaton dolgozó magyarok hazautalásai is komoly külső forrást jelentenek (Forrás: Világbank)

Csupán ebből a két külső forrásból, tehát

az uniós támogatásokból és az unióban dolgozók hazautalásaiból nettó 8%/GDP külső forrása volt az Orbán-időszakban Magyarországnak. Ebből lett körülbelül 2,2%-nyi átlagos növekedés. Félő belegondolni, mi lett volna az uniós pénzek nélkül.

Az uniós tagságunk komoly mértékben hozzájárul a foglalkoztatási helyzet javulásához is. Egyrészt körülbelül 350 ezer magyar dolgozik külföldön, elsősorban az Egyesült Királyságban, Ausztriában és Németországban. Ők a magyar statisztikákban mint foglalkoztatottak jelennek meg. Másrészt elemzések szerint körülbelül 175 ezer ember Magyarországon az uniós beruházásoknak köszönhetően dolgozik. Ha ehhez még hozzávesszük a 200-220 ezer közfoglalkoztatottat, akkor a jelentős foglalkoztatás javulás többségét már meg is magyaráztuk. Ezek a munkahelyek azonban nem fenntarthatóak, nem a hazai gazdaság autonóm teljesítményéből adódnak.

Az érdemi szerkezeti átalakulás nem történt

A gazdaság átrendeződése, versenyképes hazai gazdaság kialakulása annak ellenére nem történt meg ebben az időszakban, hogy a kormányzatnak ez explicit – egyébként helyes – célja volt. Retorikája szerint szakítani kívánt a multik támogatására épülő alacsony hozzáadott értékű termeléssel, a valóságban azonban nem ebbe az irányba indult el, sőt, titkos külön megállapodásokat kötött a multikkal, és minden eddiginél nagyobb arányban támogatta őket.

Az Orbán-kormány retorikája ellenére minden eddiginél nagyobb mértékben támogatta a multikat (Forrás: Mérce grafika kormány.hu alapján)

Közben a hazai szektor szerény méretű maradt. A rendszerváltás utáni évtizedek kormányai olyannyira a multik helyzetbe hozására koncentráltak, és közben olyannyira elhanyagolták a hazai szektort, hogy mire a Matolcsy-féle jegybank – ismét csak helyesen – elindította a növekedési hitelprogramot, már alig maradtak hazai kkv-k, melyek azt igénybe vehették. A Concord MB Partners 2017-es összesítése szerint

a hazai tulajdonú, nem tőzsdei, nem pénzügyi cégek mindösszesen 1859 milliárdnyi cégértéket testesítenek meg. Összehasonlításul: az OTP tőzsdei kapitalizációja egyedül 2927 milliárd forint, a Molé 2639 milliárd.

Ráadásul a lista élén sem találhatók olyan magas hozzáadott értékű exporttermék gyártók, melyek egy dinamikus, a külső forrásoktól független, versenyképes hazai tulajdonú autonóm gazdaság alapjait adnák. Van ezzel szemben több csak idehaza tevékenykedő ingatlancég, kizárólag hazai közbeszerzésekből élő építőipari vállalkozás, kaszinócég, pornó… Az összes hazai tulajdonú cég átlagos termelékenysége csupán harmada a hazánkban működő multikénak, miközben Dániában vagy Észtországban a hazai cégek gyakorlatilag pariban vannak velük.

A gazdasági szerkezetváltás elmaradásának elsődleges oka, hogy elképesztően keveset költ a kormány a humánerőforrásképző-alrendszerek megfinanszírozására. Ennek egy példájaként lássuk az állami egészségügyi költést:

Az állam drámaian keveset költ egészségügyre a GDP arányában, %/GDP (Forrás: Eurostat)

Az egészségügyben kialakult katasztrofális helyzet elsődleges oka, hogy a magyar állam évről évre több mint 2 százalékponttal kevesebbet költ GDP arányosan például egészségügyre, mint az uniós átlag. Ráadásul nekünk nagyobb arányban is kellene költenünk, mivel a magyarok egészségi állapota sokkal rosszabb, mint az uniós átlag.

Ugyanígy túl keveset költünk oktatásra, szociálpolitikára, közösségi közlekedésre, vagyis azokra az alrendszerekre melyek az alsó jövedelmi és vagyoni tizedek humántőke-képződését lehetővé tennék.

A kormány a felső jövedelmi tizedeknek kedvez

A globális versenyben ma részt nem vevő alsó jövedelmi és vagyoni tizedek humántőkéjének felzárkóztatása nélkül nem lesz versenyképes magyar gazdaság.

Hogy a kormány elsősorban a magasabb jövedelmi tizedeknek kedvez, annak legeklatánsabb példája az egykulcsos adó. Ahogy azt elemzések bemutatják,

az egykulcsos adó egyértelmű nyertesei a magas jövedelműek voltak, az alacsony jövedelműek inkább a vesztesei.

Az egykulcsos adó nyertesei a magas jövedelműek voltak, az alacsony jövedelműek inkább a vesztesei (Forrás: Virovácz-Tóth G „Nyertesek és vesztesek – A magyar egykulcsos adóreform vizsgálata”, Pénzügyi Szemle)

De hasonlóan, a kormány szocpol támogatásainak is a nagyjövedelműek a nyertesei:

Egy főre jutóan a magasabb jövedelmi tizedek több szociális jövedelmet is kapnak. 2014-es adatok (Forrás: KSH)

Fennmaradt tehát az a káros helyzet, hogy a társadalmi transzferek nem a gazdagoktól a szegények felé áramlanak, ahogy várnánk, hanem fordítva, a szegényektől a gazdagokhoz. Ezt nevezi Ferge Zsuzsa szociálpolitikus „perverz újraelosztásnak”. Ilyenkor a szociálpolitika nem hogy nem képes betölteni esélyteremtő funkcióját, de még rá is erősít a társadalmi egyenlőtlenségekre.

Ugyanez történik az oktatási rendszerben is, amely a társadalmi mobilitás (előrejutás) legfontosabb csatornája.

A magyar oktatási rendszer nem kompenzálja a társadalmi hátrányokat, hanem ráerősít azokra (Forrás: OECD PISA)  

Ahogy a fenti ábrán látszik, a magyar oktatás rendszer OECD összehasonlításban is igen rosszul teljesít. Nem csupán arról van szó, hogy folyamatosa romlanak a PISA átlagok, hanem azok belső szórása, úgynevezett szelektivitása is igen magas. Magyarul miközben a legjobb magyar iskolák a világ élvonalába tartoznak, az ország nagy részén az iskola egyenesen meggátolja a társadalmi előrejutást, főleg a legszegényebb térségekben. A gazdagok gyerekei gazdagok maradnak, a szegényeké szegények. Nem meglepő módon Magyarország az egész Európai Unióban a legigazságtalanabb ország társadalmi előrejutás szempontjából:

Magyarország az egész Európai Unió legigazságtalanabb országa társadalmi előrejutás (mobilitás) szempontjából (Forrás: EuroFound)

Összegzés

Az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikája külső erőforrásokra épít, autonóm versenyképes hazai gazdaságot nem hozott létre. Ráadásul igazságtalan is, mert a multikat támogatja a hazai kis és középvállalkozásokkal szemben, a gazdagokat a szegényekkel szemben. Magyarországon bezárultak a társadalmi mobilitás csatornái.

Címfotó: Népszava


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.