Az Új Egyenlőség és a Friedrich Ebert Stiftung Közbeszélgetések sorozatának vendégei Ferge Zsuzsa professzor és munkatársai voltak, akik az Osiris kiadónál megjelent Társadalom- és szociálpolitika, Magyarország 1990-2015 című könyvüket mutatták be. A nagyformátumú, átfogó munka megvitatását Ferge Zsuzsa a szociálpolitika jellegének változásáról szóló rövid előadásával vezette fel, amelyben olyan kérdéseket is érintett, mint hogy melyek a szociálpolitika főbb céljai, milyen volt a szociálpolitika az elmúlt 25 évben, illetve milyenné alakult mára.

A Széchenyi-díjas szociológus azzal kezdte előadását, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy bár a szociálpolitika valódi közügy, a magyar közbeszédben még sincs kellően tisztázva, pontosan mit is értünk alatta. Az általános európai felfogás szerint azonban a fő céljai a társadalmi egyenlőtlenségek, esélyegyenlőtlenség, szegénység csökkentése; a létbiztonság növelése; alapvető szükségletek hatékonyabb kielégítése a piac korlátozásával vagy helyettesítésével; szociális és munkajogok erősítése, valamint egy integrált, összetartozó társadalom kiépülésének elősegítése.

Ezeket a célokat csupán összehangolt és hosszú távú szerves építkezéssel lehetne elérni – egy olyan politikai akarattal, amelyre az elmúlt 25 év során nem igazán volt példa. A könyv több mint 600 újraelosztással kapcsolatos törvény elemzésén keresztül mutatja be azt, amit Ferge professzor az előadásában úgy fogalmazott meg, hogy „az egymást követő kormányzati ciklusok sportot űztek abból, hogy ciklusváltáskor lehetőleg olyan radikális szociálpolitikai változás legyen, hogy minden, ami addig volt, érvénytelenné váljon.”

Arra, hogy a hosszú távú, átgondolt és konszenzusra alapuló szociálpolitika hiánya milyen következményekkel járt a magyar társadalom egészére, hogyan hatott a társadalmi egyenlőtlenségekre, az integrációra, a szociális jogok gyengítésére vagy az egyéni, kisközösségi és intézményi autonómiára, a könyvben részleteiben is választ kaphatunk, de nagy vonalakban már az előadásból is vonhatunk le tanulságokat:

  • Az összkormányzati kiadásokat tekintve Magyarország az OECD átlaghoz viszonyítva nem számít kivételnek, azaz abból az összegből, amit kiadott az ország, elvileg csökkenhetett volna is a szegénység. (A Fidesz kormány időszakában már az összköltés is meredeken csökkent.) Ehelyett azonban a statisztikák azt mutatják, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek a rendszerváltás óta ugrásszerűen a négyszeresükre növekedtek és a népesség egyötöde olyan életszínvonalon él, amit jelentős szakadék választ el a népesség egészének átlagától.
  • A különböző társadalmi tendenciák hátterét vizsgálva a jogszabályok indítékait és következményeit is figyelembe kell venni. Az előadás során bemutatott adatok azt mutatják, hogy az elmúlt hat kormányzati cikluson keresztül gyakorlatilag folyamatosan csökkent az egyéni, kisközösségi és intézményi autonómia és nőtt a központi kormányzat autonómiája – ez különösen igaz a két egymást követő Fidesz-KDNP ciklusra.
  • A bemutatott diagramokból az is látszik, hogy melyik kormányzati ciklus melyik társadalmi réteget részesítette előnyben az újraelosztás során: a Fidesz-KDNP egyértelműen a közép- és felső osztályoknak kedvezett, ami illeszkedik is a többé-kevésbé nyíltan megfogalmazott társadalmi víziójukba. Az elemzésből kitűnik, hogy ebbe a társadalomképbe az integráció nem kap fontos szerepet; az alsóbb társadalmi rétegek számára jelentősen kevesebbet juttatnak mint korábban, így nő a mélyen a megélhetési szint alatt, mélyszegénységben, élők száma és aránya.
  • Ahhoz, hogy egy politikát el lehessen fogadtatni, vagy ösztönzésre vagy büntetésre van szükség. A felmérés szerint Magyarországon a büntetőállam jelleg folyamatosan erősödik: egy preferált magatartásformára bíráshoz az állam inkább választja a büntetés eszközeit mint a jutalmazásét vagy a magatartás indítékainak megértését és a feltételek megváltoztatását.

Benczi Melinda összefoglalója
Kép forrása: Népszava

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.