A lakhatás, lakáspolitika kérdéseit három irányból célszerű körbejárni: a legelesettebbek helyzetének javítását, a lakhatási nehézségekkel küzdők megtámogatását, illetve a civil szervezetek és az újonnan megválasztott önkormányzatok feladatait szem előtt tartva.

Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület elnöke, az „Emberközpontú lakáspolitikát!” című novemberi nyilvános beszélgetés házigazdája bevezetőjében elmondta, hogy a szervező Polgárjogi Akadémia rendezvényeinek célja a társadalmi sorskérdések, így a lakhatás problémáinak megvitatása és a politika számára is használható civil gondolatok, kapaszkodók megfogalmazása. Különösen aktuális egy új lakáspolitika vázának, keretének kialakítása az október 13-i önkormányzati választásokat követően, amikor az új fővárosi és kerületi önkormányzatok leállították a kilakoltatásokat.

A pódiumbeszélgetés résztvevői voltak Szatmári Andrea jogász, az Utcajogász Egyesület aktivistája, Ladányi János városszociológus, egyetemi tanár, a Gettóellenes polgárjogi mozgalom szakértője és Misetics Bálint szociálpolitikus, a Város mindenkiért mozgalom alapító−aktivistája. A beszélgetést Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője vezette.

Pogátsa Zoltán: A lakhatás, lakáspolitika kérdéseit három irányból célszerű körbejárni − javasolta a beszélgetőpartnereknek a moderátor. Az első a legelesettebbek, a kilakoltatottak, az utcán és hajléktalanszállón élők helyzetét javító lehetőségek számbavétele. A második kérdéskör a lakhatás megoldásnak feladatai abban az egyre szélesebb társadalmi csoportban, amelyik mind nehezebben képes anyagilag saját és családja lakhatását megoldani vagy fenntartani. A harmadik megközelítés pedig az lehet, hogy mit tudnak tenni a civil szervezetek és az újonnan megválasztott önkormányzatok azért, hogy a nem veszélyeztetett társadalmi csoportok is a lakhatás egyre növekvő problémáját érzékenyebben kezeljék, vállaljanak nagyobb szolidaritást a lakhatási kérdések megoldására irányuló hosszabb távra szóló erőfeszítésekben.

Misetics Bálint: A legkiszolgáltatottabbak, a hajléktalanok körében a jelenlegi keretek és anyagi lehetőségek között is van mód a helyzeten valamit javítani. A hajléktalanszállók élhetőbbé tételével – poloska- és patkánymentesítéssel, akadálymentesítéssel, a betegellátás megoldásával, a szállón dolgozó szociális munkások fizetésének javításával − az utcán élők egy részét biztosan rá lehet venni arra, hogy a hajléktalanszállót válassza. Budapesten nem a férőhelyek száma, hanem annak sok helyen elborzasztó minősége riasztja el a fedéllel nem rendelkező embereket attól, hogy ne az utcát válasszák. Az utcán vagy szállón élők mellett egyre nő a lakásukban télen kihűlő emberek száma is, ami az egészségügyi és szociális alrendszerek funkcióinak újragondolását teszi szükségessé. De a közvetlenül és közvetve veszélyeztetettek problémáinak enyhítése mellett a politika és az önkormányzatok a legtöbbet mégis a hajléktalanság megelőzése és a lakhatási programok bevezetés terén tehetik. A hajléktalanság valójában nem férőhelyprobléma, hanem lakhatásprobléma! A magyar társadalom nem annyira szegényellenes, mint a politikai uralkodó osztály, ezért van esély egy szegényeket támogató bérlakás- és szociálpolitika elfogadtatására.

Ladányi János: Nagy baj van, mert a lakásrendszer legalján lévő társadalmi csoportok problémái közül − minden gondja ellenére − a közterületi hajléktalanrendszer a leginkább megoldott. A lakhatás megoldására megalkotott programok jelentenék a valódi előrelépést, de önkormányzati bérlakási programok nincsenek, nem is akar senki sem építeni, hanem csak a meglévőket akarják rendbe hozni. A megfelelő szociálisbérlakás-program kialakításának elengedhetetlen feltétele lenne a fővárosi és városi kompetenciák és pénzek növelése a kerületi és települési önkormányzatok „rovására”. Különösen Budapesten elképzelhetetlen kerületenként önálló szociálisbérlakás-programot megvalósítani. Nagyon fontos, hogy a szociálisbérlakás-program a szegénység egyik problémájának megoldását szolgálja és ne valamiféle cigányprogram része legyen. Ez feltétele lehet egy szolidárisabb társadalmi gondolkodás kialakulásának. Fontos lenne az is, hogy a szociálisbérlakás-program ne csak a szegényeket, hanem a munkakezdő, első lakást keresőket is célcsoportjának tekintse. Így elkerülhetővé válna a szegregáció és talán a társadalmi támogatottsága is nagyobb lehetne a szociális bérlakás programoknak.

Szatmári Andrea: A parlament által jóváhagyott éves költségvetések és jogszabályi keretek alapvetően befolyásolják általában az önkormányzatok, így a fővárosi és kerületi önkormányzatok mozgásterét is a lakhatási kérdések kezelésében. A budapesti hajléktalan ellátás pl. a fővárosi önkormányzati feladat, miközben a főváros relatíve rosszabb anyagi helyzetben van mint a kerületi önkormányzatok. Feladattelepítési anomália az is, ha egy kerület a szociális bérlakásból kiköltöztet valakit annak hajléktalan ellátása már a fővárosi önkormányzat kötelezettsége lesz. A lakhatási kérdésekben a jövőben célszerű újratárgyalni a fővárosi és kerületi önkormányzati kompetenciákat. Egy jól működő társadalom nem engedheti meg, hogy olyan emberek is legyenek, akik gyűlölnek másokat – a jog eszközei mellett ennek megértése megteremtheti talán egy szociális lakhatási program társadalmi támogatottságát is. 

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.