Egyre többször szembesülünk vele, hogy a munkahelyek átszervezése után – még akkor is, ha a korábbi tevékenység fennmarad –, kisebb létszámmal működik tovább ugyanaz. Ráadásul, ha az alkalmazottak nem vállalják az új feltételeket (például az alacsonyabb bért), a helyüket lehet, hogy nem is másik ember, hanem egy robot vagy algoritmus foglalja el. A gépek valóban kiszorítanak bennünket az állásainkból?

mzkerek
Meixner Zoltán

Imádjuk a technológiát. Elég csak a közösségi hálózatokon hömpölygő tömegekre, a mobiltelefonhasználók milliárdjaira, a kiokosított autókat hajtók tumultusára vagy az “intelligens” gyógyításért vastagon fizető páciensek hosszú soraira tekinteni. Nászt ülünk – de legalábbis összeköltöztünk – az appokkal, a fejlesztésekkel, a 3D nyomtatással, a navigációval, az IoT-vel, az önvezető járművekkel, az okos otthonokkal, a drónokkal, a virtuális valósággal, a mesterséges intelligenciával, a viselhető “hájtek” kütyükkel és ezernyi mással, ami ráadásul messze nem merül ki a digitalizálással. Buli van, ha bármilyen újdonságot a kezünkbe kapunk, és ez egyre gyakrabban történik meg. Csakhogy a technikai fejlődésnek a munkavállalók számára igen nagy ára van.

Az üzleti életben az utóbbi néhány évben minden az úgynevezett diszruptív technológiák térnyeréséről és a hozzájuk való alkalmazkodásról, illetve a velük szerezhető versenyelőny eléréséről szólt. A diszruptív innováció kifejezést Clayton M. Christensen, a Harvard Business School professzora alkotta meg. Egy 1995-ben publikált cikkében mutatta be azokra az esetekre, amelyekben az innováció segít új piacokat és értékláncokat létrehozni, s az új technológia néhány éven vagy évtizeden belül felváltja a régit. Manapság a kifejezést már némileg tágabb értelemben is használják, s olyan innovációkat sorolnak a körébe, amelyek a piac által nem várt módon javítanak a termékeken és szolgáltatásokon. Tökéletes példája volt ennek, ahogy a mobiltelefonok kiszorították a vezetékes készülékeket, majd az okostelefonok felváltották a hagyományos mobilokat.

Ott a bibi, ahol nem keresnénk: támogatóhálózatok 

Diszruptív technológiákról azonban Milan Zelezni, a New York-i Fordham Egyetem menedzsment professzora beszélt először 2009-ben, amikor kifejtette, hogy a high tech elsősorban a támogató hálózatokra gyakorolt hatása miatt felforgató. Az elektromos autóknak például nem lesz szükségük benzinkutakra. Hosszú távon a diszruptív technológia megkerüli, átalakítja vagy helyettesíti az idejétmúlt támogató hálózatot.

Ebből már elég világosan látszik, hogy a technológiai fejlődés elméletben képes nagyon erős hatást gyakorolni a munkaerőpiacra is, hiszen egyáltalán nem biztos például, hogy az önjáró elektromos autók kiszolgálására egy az egyben átkonvertálható a benzinkutakon dolgozó munkaerőállomány. Ráadásul a technológiai fejlődés exponenciálisan halad, aminek a hatása emiatt mind nehezebben válik kiszámíthatóvá.

A cikk a keretes írás után folytatódik!
A következő 28 év

kurzweil
Ray Kurzweil
Wikimedia Commons

Ray Kurzweil futurológus, a Google műszaki igazgatója többek között azt állítja, hogy a jelenleg prognosztizálható fejlődési ütem mellett körülbelül 2045-re bekövetkezik a technológiai szingularitás, azaz a mesterséges intelligencia szintje eléri azt a fokot, amelyet az emberi elme már képtelen követni, s ezért attól fogva már nem fogjuk feltétlenül érteni, de bizonyosan képtelenek leszünk előre jelezni a történéseket. Ha igaza van a túlságosan hosszútávú prognózisok értelmetlenek, noha a ma élő emberek döntő többsége életben lesz 28 év múlva, sőt a többség nem fog kilépni addigra a munkaképes korból.

Kurzweil nézeteit sokan megkérdőjelezik (például Paul Allen, a Microsoft és az Allen Institute for Brain Science társalapítója is), azt állítván, hogy az emberi agy túlságosan bonyolult ahhoz, semhogy egyszerűen leváltható lenne. A mesterséges értelem azonban bizonyos képességeinket meghaladhatja – ahogy erre már az egyszerű számítógépek is példát adnak –, csak azt nem tudjuk, hogy az elvont gondolkodásunknak azokat az elemeit, amelyek igazán emberré tesznek bennünket (az érzéseket, a humort, az iróniát, a gyászt stb.), s amelyek a jelenlegi munkakörök komplex feladatainak ellátásához kellenek, milyen ütemben és milyen mélyen sajátítják el a gépek. A velük való együttműködésünk jellege és kiterjedése ugyanis ettől függ. Ez a magasabb fokú gépi értelem már nem sci-fi, az úgynevezett cognitive computing nagyon is létező valóság.

 

Nemrégiben egy olyan hír borzolta a kedélyeket, hogy egy japán biztosítótársaság elbocsátja 34 munkatársát, mert a feladatukat a jövőben mesterséges intelligencia (AI) látja el. A Fukoku Mutual Life Insurence számára az IBM kognitív műveletekre képes szuper számítógépe, a Watson fogja kiszámolni a biztosítottaknak járó kifizetéseket. Ezzel a lépéssel 30 százalékkal fog nőni termelékenységük, és a befektetés kevesebb mint két év alatt megtérül.

Kínából pedig arról tudósítottak, hogy a Hongkong és Kanton között félúton elterülő nagyvárosban, Tungkuanban a Changying Precision Technology Company 650 ember helyett ma már 60 gyártja egy robotizált üzemben a mobiltelefonokat, s a cég termelékenysége hatalmasat ugrott a humánmunkaerő radikális leépítésével, s ez a fejlesztés nagy lépés abba az irányba, hogy létrejöjjenek a tisztán robotok által benépesített üzemek.

Csoda-e, ha Bill Gates, a világ leggazdagabb embere és a technológiai ipar egyik kulcsfigurája (habár felvetése helyességét vitatják) arra hívta fel a figyelmet, hogyha a robotok elveszik az emberek munkáját, akkor adót kell fizetni utánuk. Azaz komolyan számol az emberek megélhetését veszélyeztető robotok terjedésével. Elon Musk, a technológiai ipar fenegyereke (Tesla autók, SpaceX űrhajózás stb.) és Stephen Hawking, a világhírű kozmológus pedig a mesterséges intelligencia hatalmas, az emberiség számára potenciálisa végzetes fenyegetésére hívta fel a figyelmet nemrégiben.

Az ilyen hírek akár nyugtalanságot is szülhetnének, csakhogy a digitális hatások nem olyan gyorsak, mint azt első pillantásra gondolnánk. Sőt globálisan a termelékenység növekedése éppen lassulóban van. A Világbank fejlődésről szóló legutóbbi átfogó jelentésében (World Development Report 2016) pedig arról számolt be, hogy miközben a digitális technológia igen gyorsan terjed, a termelékenység növekedésének üteme csökken, durván emelkedik az egyenlőtlenség, és egyre kevesebb helyen szabadok és tisztességesek a választások.

vilagbank2

Elvben az új technológiák, amelyek vagy maguk is digitálisak, vagy ezekkel valamilyen szoros összefüggésben jönnek létre és működnek, a vállalkozásokat egyre termelékenyebbé teszik, az emberek könnyebben találnak munkahelyet és nagyobb lehetőségek nyílnak előttük, a kormányok pedig jobb közszolgáltatásokat működtetnek.

rasterapostropheElvileg: a szolgáltatások elérhetőbbé, olcsóbbá, gyorsabbá vagy kényelmesebbé válnak, az emberek könnyebben találnak munkát, nagyobb lehetőségek nyílnak előttük, a kormányok pedig jobb közszolgáltatásokat működtetnek.

A Világbank szerint ezek a hatások azáltal bontakoznak ki elsősorban, hogy a digitális technológiák jelentősen csökkentik a személyek, cégek és állami intézmények közötti tranzakciók költségeit. Ez a már meglévő tevékenységek hatékonyságát is fokozza, a szolgáltatások olcsóbbá, gyorsabbá vagy kényelmesebbé válnak. Növekszik a társadalmi integráció azzal, hogy az emberek hozzáférnek olyan szolgáltatásokhoz, amelyeket korábban nem érhettek el.

Csakhogy a világ népességének közel 60 százaléka még mindig nem tud teljes mértékben részt venni a digitális gazdaságban, mert nem éri el a netet. Nem csak a földrajz vagy az országok fejlettsége szerint rajzolódik ki az eltérés, hanem a nemek, az életkor és a jövedelem mentén is az egyes országokon belül. Számos munkahely megszűnhet az automatizálás miatt, különösen a középszintű irodai pozíciókban, ami a munkaerőpiacon növekvő egyenlőtlenséget eredményez. Az e-kormányzati kezdeményezések pedig nem csak a bevezetésük kudarca miatt lehetnek veszélyesek, hanem e projekteket az államok és a vállalatok a polgárok, a fogyasztók ellenőrzésére használhatják a digitális technológiákon keresztül.

vialgbank11

Ezért a legnagyobb társadalmi haszon és a tiszta üzleti verseny érdekében hatékonyan kell szabályozni az internet- és a mobilszolgáltatókat, hogy a magánberuházók a hozzáférést egyetemessé és ennek feltételeit elfogadhatóvá tegyék. A nehezebb feladat annak elérése lesz, hogy az internet továbbra is nyitott és biztonságos maradjon, s a felhasználóknak ne kelljen szembesülniük a digitális bűnözéssel, a magánélet megsértésével és az online cenzúrával. Ha ezek az alapok nem biztonságosak, úgy a munkavállalás is igen megnehezül.

A Világbank szekértői Siddhartha Raja és Mavis Ampah úgy vélik, hogy a hatások többirányúak. A robotok számos embert szorítanak ki a munkahelyekről. Például a fejlettebb országokban végrehajtott technológiai beruházások kínai gyári munkások elől szívják el a munkalehetőséget, s a munkakínálat szűkítésével mélyül a gazdasági egyenlőtlenség.

Ezzel párhuzamosan azonban a digitális eszközök segítségével már több mint tízmillió ember dolgozik a fejlődő országokban olyan órabérért, amiről a helyi munkaerőpiacon nem is álmodhatnának. Ráadásul a hazájukban a fogyasztásukkal és a szakértelmükkel is pozitív hatást gyakorolnak.

Az ilyenfajta hatás az alacsony jövedelmű térségekben, különösen a fejlődő országokban igen fontos, hiszen csak az idén világszerte mintegy 125 millió gyermek kezdi meg a tanulmányait, akiket olyan ismeretekkel kellene ellátni, hogy végül versenyképes tudás birtokában csatlakozhassanak a munkaerőpiachoz. Ezért az oktatás reformja és a képességek fejlesztésébe való beruházás kritikus tényező már ma is, s még inkább az lesz a jövőben. Csak Indiában és Kínában körülbelül fél milliárd fiatal keres majd munkát a következő 15 évben, és Afrikában is minden évben 11 millió fiatal lép a munkaerőpiacra a következő évtizedben. Ha nem találnak munkát, a kudarc alááshatja a nemzeti és a regionális stabilitást, ami akár egy évtizeddel is visszavetheti a fejlődést és a szegénység csökkentését. És még nem is beszéltünk a migrációs nyomás fokozódásáról.

Raja és Ampah szerint 2030-ig globálisan 600 millió új munkahelyre van szükség, többségükben Ázsiában és a Szaharától délre eső térségben. Nem a mesterséges intelligencia térhódításán vagy a robotok terjedésén múlik, hogy ez sikerül-e.

Ez már a kreatív rombolás?

A fejlett országokban azonban más a helyzet. A digitális technológia munkaerőpiaci kezelésére több elképzelés is kialakult. Az egyik szerint nyilvánvalóan nem lehet kitérni egy ilyen erős trend elől, ezért érdemes belevágni a kreatív rombolásba, s Joseph Schumpeter nyomdokain haladva az alkalmazkodni képtelen üzleti szektorok helyébe felépíteni azokat a növekvő területeket, amelyek az új állások megteremtéséről is gondoskodni fognak. De a leépítés régi időléptéke túlságosan lassú az exponenciális sebességgel száguldó digitális fejlődésnek. Sok fiatal már azért is fél az egyetemre beiratkozni, mert tart tőle, hogy mire onnan kikerül az ismeretei elavulttá válnak, s a tanulásra fordított idő és pénz pedig kárba veszik. Ezért az oktatás átalakítása sem kerülhető el, ha az államok a munkaerő felkészültségét a mindenkori piaci igényekhez kívánják közelíteni.

Egy másik elképzelés szerint egy olyan korszak kezdődik a munkaerőpiacon, amelyben a strukturális munkanélküliség viszonylag magas szintje mellett új munkavállalói kategóriák alakulnak ki, mert a fizetésért munkába járó dolgozó modellje már nem felel meg az új körülményeknek. Lesznek alkalmazottak állandó szerződéssel, lesznek olyan munkavállalók, akik kvázi független vállalkozóként vállalnak munkát (hálózatokon keresztül csatlakozva projektekhez, s egyik vállalattól a másikra váltva a feladat függvényében), valamint rugalmasan munkát vállaló szabadúszók. Egy ilyen rendszer igen nagy változást hozhat mind a fizetések, mind a társadalombiztosítás, mind a munkavállalói szerződések területén.

Nyilvános mészárlás

Az MIT két professzora – Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee – a “második gépkorszakról” írt könyvékben (The Second Machine Age – W. W. Norton & Company, New York, 2014) kifejtette, hogy az új technológia magasabb munkanélküliséghez és növekvő egyenlőtlenséghez vezethet. Ezt az Instagram és a Kodak példáját illusztrálták.

Az Instagram egy egyszerű alkalmazás, amely lehetővé tette több mint 130 millió ember számára, hogy megosszon 16 milliárd képeket. A bemutatásától számított 15 hónapon belül az alapítók az Instagramot eladták a több mint egymilliárd felhasználót számláló Facebooknak 1 milliárd dollárért. Néhány hónappal később, a Kodak csődöt jelentett.

A Facebook-Instagram duó piaci értéke a többszörösére nőtt annak, ahol az Eastman Kodak elérte a csúcspontját. Brynjolfsson és McAfee számítása szerint a cég hét milliárdost termelt ki, akik mindegyike 10-szer nagyobb nettó értéket tudhat magáénak, mint amennyije George Eastmannek valaha volt. A második gépkorszak ilyen sebességgel és mértékben képes nagy vagyonokat termelni.

De a fotózás evolúciója azt is bemutatja, hogy e vagyont milyen egyenlőtlenül osztják szét. Ugyanis nem csak egy új szupergazdag vállalkozói és befektetői osztályt termelt ki ez a korszak, hanem felborította a foglalkoztatási piacot is. Azt a mindössze 4600 alkalmazottat foglalkoztató vállalatot kell ugyanis a Kodakhoz hasonlítani, amelynek a csúcson 145 ezer ember dolgozott, többnyire középosztálybeli státuszt eredményező munkahelyeken.

kodak
A Kodak székháza Rochesterben. Ez a torony már nem ér az égig
Fotó: Thomas Belknap, CC

Az első gépkorszakban – a Kodak korszakában – a termelékenység, a foglalkoztatás és a medián jövedelem egymással párhuzamosan emelkedett. A második gépkorszakban azonban a termelékenység növekedése lényegében függetlenné vált az álláspozícióktól és jövedelmektől. De ez nem a munkajogi vagy adójogi környezetben gyökerezett, hanem abban, hogy a digitális gazdaságban, annak természeténél fogva, egy sor áru és szolgáltatás végtelen számú újabb fogyasztónak adható el, miközben a fogyasztók számának bővülésével megjelenő költség gyakran közel esik a nullához.

Steven Pearlstein a Wahington Postban Brynjolfsson és a McAfee könyvét ismertetve felhívta a figyelmet, nem új gondolat, hogy az új technológia magasabb munkanélküliséghez és növekvő egyenlőtlenséghez vezethet. John Maynard Keynes már az 1930-as években előállt a „technológiai munkanélküliség” fogalmával, azt jósolva, hogy dolgozók gépekre cserélése révén egy olyan korszak következhet, amelyben rövidebb a munkahét és több a szabadidő. És a 1990-es években egyes közgazdászok, így Sherwin Rosen és Robert Frank úgy látta, hogy a globalizáció és a technológia összejátszása létrehozza a „szupersztár”, vagy „a győztes mindent visz” munkaerő-piaci helyzetet. Eddig az volt a konszenzus a közgazdászok között, hogy e fejlemények csak csekély vagy ideiglenes hatást gyakorolnak a gazdaságra.

Mit kell tudni a robotoknak?

Annak értékeléséhez, hogy ez fennmaradhat-e, érdemes visszapillantani Kurzweilre és a diszruptív technológiák egyre gyorsabb fejlődési ütemére. Ha ez a trend mozgatja a világot (a versenyképesség meghatározásán keresztül), akkor könnyen lehet, hogy a közeljövőben egyre több „Instagramm-Kodak” típusú eseménynek lehetünk tanúi, amelyek a gazdaság különböző területein okoznak majd felfordulást. A kérdés csupán az, hogy a megjelenő technológiákat mekkora sebességgel lesz képes adaptálni a piac.

A McKinsey Global Institute csak néhány hete jelentette meg azt a tanulmányt (A Future That Works: Automation, Employment, and Productivity), amely éppen erre keresi a választ. Az elemzők állítják, hogy a technológiai változások komoly haszonnal járnak a vállalkozások és a nemzeti gazdaságok számára világszerte, de nem fognak elterjedni túl gyorsan. Az automatizálás (ahogy a folyamatot összefoglalóan nevezik) teljes potenciáljának kiaknázásához az emberek és a technológia kéz a kézben való munkájára van szükség.

A robotika, a mesterséges intelligencia vagy a gépi tanulás láthatóan megváltoztatja a világunk működését. A robotok és a számítógépek ugyanis nem csak rutinalgoritmusok, rutin fizikai munkaelemek ismételgetésére alkalmasak jobban és olcsóbban, mint az emberek, de mind inkább képesek végrehajtani olyan feladatokat, amelyek kognitív képességeket kívánnak, s így leomlanak a korlátok a technológia előtt, amellyel nem lehetett az embereket segíteni vagy helyettesíteni olyan helyezetekben, amikor az érzékelés vagy az érzelmek is számítottak.

mckinsey_adopt2

Az automatizálás tehát egyre erőteljesebben megjelenik az élet minden területén, s javítja a teljesítményt, a hibák csökkentésével a minőséget, a sebességet, és bizonyos esetekben túlmutat az emberi képességeken. Az automatizálás emellett hozzájárul a termelékenység fokozásához is. Ez egy olyan korszakban, amikor a termelékenység növekedési üteme lanyhul, megadhatja a szükséges lökést a gazdaság és a jólét növekedésének. Továbbá segít ellensúlyozni a munkaképes korú népesség arányának csökkenését sok országban. A McKinsey úgy becsüli, hogy az automatizálás évente 0,8-1,4 százalékkal javíthatja a termelékenység növekedését globálisan.

Arra azonban nem vállalkoztak, hogy számszerűleg előre jelezzék az automatizáció hatását a foglalkoztatásra. Minden foglalkozás többféle tevékenységből épül fel, amelyek mindegyike különböző követelményeket támaszt az automatizálással szemben. A jelenleg alkalmazható technológiákat alapul véve potenciálisan az összes foglalkozás kevesebb mint 5 százaléka automatizálható teljes mértékben. Ugyanakkor szinte minden szakma automatizálható részlegesen. Úgy becsülik, hogy körülbelül a fele azoknak a tevékenységeknek, amelyért az emberek fizetést kapnak a világon, automatizálható már a jelenleg is működőképes technológiákkal. Ez mintegy 16 000 milliárd dollárnyi bérnek felel meg, ami nagyságrendileg annyi, mint az USA éves GDP-je.

Kattints a számozott fülekre!

Az automatizáció ütemére és mértékére ható tényezők:

Műszaki megvalósíthatóság. A technológiát ki kell találni, integrálni és adaptálni olyan megoldásokba, amelyek konkrét tevékenységeket automatizálnak. A munkahelyi bevezetésük csak akkor kezdődhet, ha a gépek elérték a képességek megfelelő szintjét, amelyen már alkalmasak specifikus feladatok elvégzésére. A gépek már ma is elérik vagy felülmúlják az embereket néhány dologban, így az információk lehívásában, a durva motoros készségekben, az optimalizálás és a tervezés lehetőségeiben, de sok más képességüknek még fejlődni kell. Különösen a természetes nyelv megértésében, amely új távlatokat nyithat az automatizálásban. A gépek érzelmi és szociális reagálási képességének kialakulása is jelentős előrelépést hozhat. Egy tipikus munkahelyi tevékenység több olyan képesség együttes használatát tételezi fel, mint az érzékszervi észlelés vagy a mobilitás. Amíg ezeket nem fejlesztik ki a gépek nem helyettesíthetik az embereket.
Fejlesztési és bevezetési költségek. Az automatizálás költségei hatással vannak az üzleti adaptációra, azaz ehhez tőke kell. Itt elég széles a paletta a számítógépektől az alkalmazásspecifikus hardverekig, robotokig, célmozgásokat végző eszközökig, sőt fegyverekig. Kamerák és szenzorok szükségesek bármely érzékelési képességet kívánó feladathoz, a mobilitáshoz pedig guruló, repülő vagy más módon közlekedő hardver kell. Ezek a tulajdonságok növelik a költségeket egy általános célú hardverplatformhoz képest. A virtuális megoldásoknál pedig a szoftverek kívánnak jelentős beruházásokat. A drága hardverek miatt az automatizálás kezdeti költségei sokkal magasabbak, mint a bérek. A szoftveres megoldások olcsóbbak, talán a béreknél is kevesebbet visznek el, így ezek üzleti elfogadása könnyebb. Idővel mind a hardver- és szoftverköltségek csökkennek, ami versenyképesebbé teszi őket az emberi munkához képest, így a terjedésük előtt is kisebbé válnak az akadályok.
Munkaerőpiaci dinamika. Az emberi munkaerő minősége (például készségek), mennyisége, kereslete és kínálata, költségei mind befolyásolják, hogy érdemes-e egy tevékenységet automatizálni. Például az éttermekben a főzés műveleteinek 75 százaléka potenciálisan automatizálható már a jelenlegi technológiákkal is, de ezek telepítéséről csak úgy lehet dönteni, ha figyelembe veszik a szakácsok bérköltségét, amennyiért ezek a szakemberek hajlandóak tartósan dolgozni. A munkaerőpiaci dinamika földrajzilag is eltéréseket mutat a demográfiai tényezők és a bérezési környezet miatt is. Az automatizálást nagyobb valószínűséggel fogadják el ott hamarabb, ahol magasabbak a bérek – például Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában –, mint az alacsonyabb bérszintű fejlődő országokban. Az automatizálás emellett kölcsönhatásba léphet a munkaerőpiacon a készségekkel és a kínálattal. Például, ha a közepes jövedelmű dolgozók – irodisták és gyári munkások kiszorulnak a munkahelyekről az automatizálás miatt – elsősorban csak alacsonyabban fizetett munkakörökben helyezkedhetnek el, növelve azon a szinte a kínálatot, s potenciálisan leszorítva a béreket. Ugyanakkor időbe telik, hogy átképezzék magukat magasabb képzettséget kívánó pozíciókra, ami késleltetheti a munkaerőpiacra való újbóli belépésüket, s ez átmenetileg csökkenti a munkaerő-kínálatot.
Gazdasági előnyök. Az automatizálás üzleti mérlegelésénél teljesítménynövekedést, emelkedő profitot, a termelékenység javulását, nagyobb biztonságot és jobb minőséget várnak el, amit több mint emennyi előny valójában remélhető. Másfelől a helyzet komplex elemzése kimutathatja, hogy egy adott munkahely automatizálása messzemenő hatást gyakorolhat további tevékenységekre. Egy logisztikai irányítóközpont automatizálása lehet, hogy a munkaerőn való potenciális megtakarítások miatt indokolatlan, de a hatékonyabb szervezés vagy a járművek és a szállítás növekvő biztonsága miatt csökkenhetnek az üzemanyagköltségek, a karbantartási ráfordítások, a reklamációk miatti kiadások. S ez összességében már indokolhatja a beruházást.
Szabályozási és a társadalmi elfogadottság. Ha az automatizálás üzletileg és technológiailag is indokolt, az elfogadását még befolyásolhatják külső tényezők, például hatósági vagy iparági előírások, illetve a felhasználók véleménye. Hogy az új technológiákat nem vezetik be villámgyorsan, annak több oka is van. Annál ugyanis több kell a megszokott folyamatok megváltoztatásához, hogy üzembe állítanak néhány eszközt. Minél nagyobb léptékű a változás, a kivitelezés is annál nehezebb. Az ellátási láncok, ökoszisztémák újra konfigurálása igen fáradságos lehet, s gyakran ez bizonyos szabályok, rendeletek megváltoztatásával lehetséges csak. A kormányok, önkormányzatok politikája lelassíthatja az elfogadást, ráadásul a különböző vállalkozások eltérő mértékben és sebességgel adaptálják a változásokat. Az alkalmazottak pedig szinte minden esetben ellenállnak a változásoknak, ha azok érintik a berögzött szokásaikat, különösen akkor, ha úgy érzik, azok behatolnak a személyes terükbe. Ilyenkor többnyire csak a szervezett oktatás és a vezetők elkötelezett kiállása segít.

rasterapostropheAz automatizáció a gyors forgatókönyv szerint a ma ismert tevékenységek 51%-át hódítja meg 2036-ra, és a 99%-át 2066-ra. A lassú forgatókönyv szerint a hódítás 2036-ban 2%-nál, 2066-ban 46%-nál fog járni a McKinsey elemzői szerint.

Az automatizálás leginkább azokat a munkahelyeket veszélyezteti, ahol erősen strukturált és kiszámítható környezetben végeznek fizikai tevékenységet, illetve hasonló a helyzet az adatgyűjtés és feldolgozás területén is. Az Egyesült Államokban például ezek teszik ki az összes tevékenység 51 százalékát. A technológiai nyomásnak leginkább kitett területek a gyártás, a szállodai és éttermi szolgáltatások, illetve a kiskereskedelem. Ráadásul nem csak az alacsony képzettséget kívánó, alacsony bérű munka automatizálható. A középszintű vagy magas képzettséget kívánó, jól fizető foglalkozások területén is lehetséges egy bizonyos fokú automatizáltság. Mivel az automatizálás a résztevékenységek átalakításával fejti ki a hatását, az emberek olyan feladatokat fognak végezni, amelyek kiegészítik a gépek munkáját, és vice versa.

Az automatizálás azonban nem fog eluralkodni egyik napról a másikra. Még ha a technikai potenciál érvényre is jut, a McKinsey szerint évekig fog tartani mire a jelenlegi munkahelyi tevékenységeket az új megoldások teljesen kiszorítják. A változás hatással lesz a különböző szakmájú, tevékenységű, foglalkozású munkavállalókra, ahogy a bérekre és a szükséges képzettségi szintre is. Az automatizálás hatása lassan lesz érezhető makroszinten, az egyes teljes ágazatokban vagy gazdaságokban, de elég gyorsan megérkezhet mikroszinten, az egyes munkavállalókhoz, vagy a vállalatokhoz is, amelyek versenytársai diszruptív automatizálásba fognak.

Lesz-e tömeges munkanélküliség?

Bár sok vita folyik róla, hogy a technológiai előretörés, az automatizálás hatására felléphet-e tömeges munkanélküliség, az bizonyos, hogy az emberek továbbra is dolgozni akarnak majd (együtt a gépekkel), hogy növeljék az adott ország gazdagságát, az egy főre jutó GDP-t. Így a McKinsey emberei azt jósolják, hogy a munkahelyükről az automatizálás által termelékenységi okokból kiszorított emberek más foglalkozásokat találnak majd. Ilyen változások ugyanis máskor is voltak már a gazdaságtörténetben. Volt idő, hogy a lakosság nagy részét a mezőgazdaság foglalkoztatta, s ma már a fejlett világban alig pár százalék dolgozik abban a szektorban. Az átmenet mégsem okozott tartós munkanélküliséget. Élő munkaerőre továbbra is szükség lesz, s a termelékenység növelését akkor lehet a maximumon tartani, ha az emberek együtt dolgoznak a gépekkel. Ám a munkahelyek alapjaikban fognak megváltozni, ahogy magasabb fokára lép a technológia és a dolgozó emberek együttműködése.

Nouriel Roubini a beteljesülő pesszimista jóslataival hírnevet szerzett gazdasági elemező szerint azonban a legújabb technológiai fejlesztések három módon is feszültséget generálnak. Gyakorta tőkeigényesek (így azoknak kedvez, akiknek már van pénzük); szakképzettséget igényelnek (így azoknak kedvez, akiknek már magas szintű műszaki szakértelmük van); és munkaerő-takarékos (így csökkenti a képzetlen és betanított munkások számát a gazdaságban). Ennek az a kockázata, hogy a robotika és az automatizálás kiszorítja munkavállalókat a fizikai munkakörökből, mielőtt a harmadik ipari forradalom pora elülne. E trend növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenséghez vezet. A növekvő egyenlőtlenség pedig visszafogja a keresletet és a növekedést (valamint forrása lesz a társadalmi és a politikai instabilitásnak), mert elviszi a jövedelmet azoktól (az alsó és közepes jövedelmű háztartásoktól), akik többet költenek, azokhoz, akik inkább megtakarítanak (a magas jövedelműekhez és a vállalatokhoz).

Mindenki választhat neki tetsző szcenáriót, a buli ugyanis még sokáig tartani fog, éppen csak elkezdtük.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.