A felhalmozó állam az egyik lehetséges válasz a globalizáció és a demokrácia közötti feszültségre: a nemzetközi és a nemzeti tőke, valamint a politikai osztály rövid távú vagyongyarapodását szolgálja, és az ebből fakadó társadalmi feszültségeket tekintélyelvű megoldásokkal kezeli.
Milyen politikai lehetőségek rejlenek a populáris kultúra retrospektív kisajátításában? Hogyan vált a Kádár-kori popzene a NER emlékezetpolitikájának állatorvosi lovává? Mi történik a 60-as, 70-es, 80-as évek nemzedéki zenéjével a szimbolikus politika játékterében?
Ha más országok problémás hagyományaiból, rossz módszereiből akarnánk meríteni a „legrosszabb gyakorlatok demokráciájának” megtervezéséhez, akkor az USA szilárd, pozitív demokratikus alapjai ellenére széles tárházát nyújtja az erre alkalmas elemeknek.
A kilencedik Európai Parlament megalakulása után a von der Leyen-bizottság felállása került a brüsszeli reflektorfénybe. A Bizottság indulása nem mondható zökkenőmentesnek, nemcsak az európai csúcsjelöltek rendszere dőlt meg néhány nap alatt, de jelenleg úgy tűnik, hogy 2019-ben már nem tudja érdemben elkezdeni a munkát.
Fél éve vette kezdetét az éves túlórakeret megemelése ellen szerveződött tüntetési hullám. A “rabszolgatörvénnyel” szemben olyan akciók szerveződtek, amelyekben nem csak az egyes ellenzéki pártok, de párton kívüli mozgalmárok, civil csoportok és a szakszervezetek között is egység jött létre.
A közösségi média meglehetősen komoly szerepet tölt be a magyar a magyar pártok életében. Ez jól kirajzolódott a két legutóbbi kampányidőszak közötti békésebb periódusban is. Bemutatjuk, hogy milyen aktivitási mintákat követtek a pártok, és ezekre az üzenetekre miként reagáltak követőik.
Csak az elvárások fényében lehet értékelni, de azokat felidézni mindig kényes művelet. Nem is törekszünk az elmúlt öt év teljes szakpolitikai és politikai értékelésére, hanem cikkünk egy személyes betekintést és értékelést próbál nyújtani a 2014−19-es uniós ciklus folyamatairól zöld és szociális szempontból.
Azóta, hogy Magyarország uniós tag lett, az európai integrációhoz való viszonyulás átalakult. Az ellenzéki pártok pozitív identitáselemként és referenciapontként tekintenek az Európai Unióra, a kormányzati kampányokban azonban visszatérő elemmé vált az uniós intézmények vagy egyes vezető uniós politikusok kritikája.
A mainstream médiában csak „baloldali populistákként” emlegetett szereplőket joggal tekinthetjük egyazon globális gazdasági-társadalmi folyamat termékeinek, miközben azért fontos világnézeti, szakpolitikai és cselekvésbeli különbségeket is felmutatnak.
Az Orbán-rendszer lemondott a magyar társadalom döntő többségéről, hogy egy rendkívül szűk elit jólétét és túlélését biztosítsa. Ezért az autoriter populista rendszerrel való szakítás és vele szemben egy átfogó baloldali alternatíva kidolgozása elkerülhetetlen.