Munkaerőhiány, alacsony bérek, külföldre távozott magyarok, és Magyarországra jövő külföldiek. Ezek a szavak összekapcsolódnak a magyar valóságban. Keveset beszélünk a külföldi vendégmunkásokról. Ezt a hiányt próbálja orvosolni tanulmányában a legnagyobb szakszervezeti konföderáció vezetője.

Kordás László

Több médium, köztük az Új Egyenlőség is sok írásában foglalkozott a munkaerőhiány kérdésével. Ma már senki sem vitatja, hogy a gazdasági fejlődés egyik akadálya az, hogy a versenyszféra nem talál magának elegendő munkaerőt. Számos megoldás felmerült ennek kezelésére, többek között a Magyar Szakszervezeti Szövetség által meghirdetett Program a dolgozói szegénység ellen című javaslatunk, amely az alacsony keresetűek bérének jelentős emelését tűzte ki célul. De naivitás lenne azt hinni, hogy képesek vagyunk a munkaerőhiány problémáját csak és kizárólag azzal megoldani, hogy emeljük a béreket.

Kutatások sora mutatja, hogy képzettség nélküli vagy rossz alapkompetenciákkal rendelkező munkaerőt nagyon nehéz feladat beilleszteni a munkaerőpiacra. Ez első körben nem a munkabér nagyságának a kérdése, hiszen nem arról van szó, hogy az adott munkaerő ne vállalná el akár a jelenlegi bérszínvonalon is a felajánlott munkát. A probléma ott van, hogy nem tudja azt elvégezni. Ezen pedig csak az segíthet, ha a már aktív korúak meglévő ismereteit bővítjük, és a még iskolapadban élők esetében hatékony képzési rendszert építünk ki. Sokkal drágább egy rosszul „megtanított” gyereket újraképezni (és ez rendszerhiba, nem a tanároké), mint rendes, minőségi alapokat lerakni. Ez azonban nyilvánvalóan nem történhet meg egyik pillanatról, azaz a ma munkaerőhiányát az sem oldaná meg, ha holnaptól új szemléletű, magas hatékonyságú és több pénzből gazdálkodó alapképzés, szakképzés, felsőoktatás és felnőttképzés működne.

Akkor három út maradhat számunkra. Az egyik a külföldön dolgozó magyarok hazacsábítása. A másik a munkaerőpiac átszervezése, a harmadik pedig a külföldi munkavállalók bevonása. Az első kettőről már sokat beszéltünk/beszéltek, és főleg a közmunkát már többször boncolgatták. Egy ügyet viszont szeretünk megkerülni, és diszkréten nem beszélni róla, ez pedig a külföldi vendégmunkások Magyarországra hozatala.

Kik a külföldi vendégmunkások?

Még az is nehézséget okoz elsőre, hogy meghatározzuk, kiket is értünk külföldi vendégmunkások alatt. Első körben persze könnyű definiálni a kérdést, hiszen a köznyelvben mindenkit annak nevezünk, aki nem magyar állampolgár. De ez csak elsőre ilyen egyszerű, hiszen mi van a tartósan, akár több éve, évtizede itt élőkkel, családot alapítottakkal, és mi van az Európai Unión belülről érkezőkkel? A problémát nehezíti, hogy hajlamosak vagyunk a mostani migránshullámot belekeverni ebbe a kérdésbe, és ekkor már erős politikai felhangja is lesz az ügynek.

melos1

Érdemes jogilag megközelíteni a kérdést, mert ez jól meghatározza, hogy mely területeken van probléma, és mit kell tenni. Két csoportra lehet osztani a lehetséges külföldi munkavállalókat.

Egyrészt vannak az ún. harmadik országbeli állampolgárok (lényegében az EU-tagállamokon kívülieket kell idesorolni), akiknek a foglalkoztatása engedélyeztetés után lehetséges. Főszabályként esetükben vizsgálják azt, hogy valóban nem talált e magyar munkavállalót az adott munkakörbe a foglalkoztató. Ezenkívül van egy létszámszabály is. A nemzetgazdasági miniszter ugyanis meghatározza egy rendeletben, hogy összesen hány ember számára lehet munkavállalási engedélyt kiállítani. A jelenlegi szabály az, hogy ez 49 ezer főnél nem lehet több, ami egyébként a megelőző évben bejelentett munkaerőigények havi átlagával egyezik meg.

Ugyanakkor van ez alól is kivétel, amikor harmadik országbeli a munkavállaló, de nem kell számára munkavállalási engedély. Anélkül, hogy a részletes listát leírnánk, két csoportot érdemes idevenni. A munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül kell az engedélyt kiadni például:

  • felsőfokú oktatási intézmények, tudományos kutatóintézetek, valamint közművelődési intézmények által meghívott, nemzetközileg elismert harmadik országbeli állampolgárnak a naptári évenként 10 munkanapot meghaladó oktatási, tudományos vagy művészeti munkavégzéséhez,
  • legalább nyolc éve Magyarországon foglalkoztatott harmadik országbeli állampolgárral legalább öt éve Magyarországon együtt élő közeli hozzátartozó munkavégzéséhez, stb.

Van még egy terület, amely egy kissé váratlanul került fel a mentesülőlistára. 2015. augusztus 1-től a közfoglalkoztatottként foglalkoztatható személy közfoglalkoztatási jogviszony keretében történő munkavégzéséhez sem szükséges engedély.

Azaz a kormány egy „saláta-kormányrendeletben” lehetővé tette, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (ennek jelentős részét a munkaadók és a munkavállalók fizetik be) működtetett közmunkarendszerben nem EU-tagállamok munkavállalói is foglalkoztathatók legyenek.

Akkor a kormány ezt azzal indokolta, hogy a migránsok számára van ez a lehetőség, de ha a dolog életszerűségét nézzük, akkor valójában a környező országok nem magyar származású polgárai számára nyitották ezt a kaput. És mivel az EU- tagállamok esetében a munkaerő szabad áramlása biztosított, ezért ez két országot jelent, Ukrajnát és Szerbiát.

Ha megnézzük, hogy a harmadik országokból hogyan alakult a munkaerő-bevándorlás, azt látjuk, hogy a munkavállalási engedélyek száma 6303 volt 2016-ban. Ez 20 százalékos növekedés 2015-höz képest. A növekedés meglepő módon leginkább az Európán kívüli országokból származik: a szomszédos országokból jövők aránya (természetesen a nem EU- tagállamokat kell ezalatt érteni) 44 százalék volt. Miközben a Szerbiából jövők száma csökkent, az ukránok aránya jelentősen (23 százalékkal) nőtt.

A külföldi munkavállalók másik csoportját azok jelentik, akik csak bejelentéshez kötöttek. Ebbe a csoportba tartoznak 2009. január 1-jétől az EGT állampolgárok és családtagjaik. Az ő esetükben a munkáltató egyszerűen bejelenti, hogy külföldi munkavállalót akar foglalkoztatni, és természetesen nem vizsgálják azt, hogy milyen a munkaerőpiaci helyzet, kerestek-e magyar munkavállalót az adott munkakörre, vagy sem. 2015-ben ilyen módon 11 729 embert foglalkoztattak. A TOP5 ország a származási ország szempontjából Románia, Szlovákia, Egyesült Királyság, Olaszország, Németország volt. Természetesen hatalmas különbséggel, mivel a román és a szlovák munkavállalók tették ki az összes bejelentett foglalkoztatott 63 százalékát, míg az őket követő három ország már csak 12 százalékot.

2016-ban jelentős változás történt. Az is önmagában érdekes, hogy csökkent a bejelentések száma 6 százalékkal, de átalakult a kiinduló országok listája. A legtöbben továbbra is Romániából érkeztek, de már 26 százalékkal kevesebben, mint előtte egy évvel. A szlovák munkavállalók száma is csökkent 19 százalékkal. Egyetlen ország volt, amely jelentősen növelte a vendégmunkásainak számát, és ezzel azonnal a TOP5-ba is került. Ez pedig Ukrajna, ahonnan 2016-ban 789 dolgozó jött bejelentés útján.

És itt érdemes megállni. A korábban általam ismertetett főszabály az volt, hogy az EGT országokból származók számára biztosított a bejelentési lehetőség (és nem kell engedélyt kérni). Az Európai Gazdasági Térség tagállamait az Európai Unió tagállamai, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia alkotja. Jól látszik, hogy Ukrajna ebbe nem tartozik bele. Mégis mi történt?

2016. április 30-ai dátummal megjelent egy kormányrendelet, amely „az egyes migrációs tárgyú és velük összefüggésben egyes további kormányrendeletek módosításáról” címet viselte. Ebben valójában öt kormányrendelet változtatására került sor 93 paragrafuson keresztül. A jogszabály 82.§-a következőt mondja ki: A harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történő foglalkoztatásához nincs szükség engedélyre.

»26. olyan harmadik országbeli állampolgárnak a miniszter közleményében meghatározott foglalkozásokban történő magyarországi foglalkoztatásához, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is, aki Magyarországgal szomszédos ország állampolgára.«

Azaz Szerbia és Ukrajna esetében megnyílt a kapu. Ezt a kaput már csak egy közleményben szabályozza a nemzetgazdasági miniszter. Ez alapján 100 foglalkozás (37 munkakör) esetében van arra lehetőség, hogy csak bejelentéssel jöhessenek a munkavállalók. És ezekbe beletartozik olyan, is mint vegyész- vagy a telekommunikációs mérnök, de például az éttermi dolgozók vagy a bolti eladók is.

Jogilag tehát két csoportra osztottuk a munkavállalókat, de van egy harmadik réteg, akik átmenetet jelentenek. Ők a határon túl élő kettős állampolgárok. Munkavállalási szempontból az esetükben az történik, hogy a határt átlépve ugyanolyan szabadon vállalhatnak munkát, mint az itt élő magyar állampolgárok. Azaz még bejelentési kötelezettség sem terheli őket, tehát nem tudjuk, hányan jelentek meg a magyar munkaerőpiacon.

Munkavállalói jogok és a vendégmunkások

Nehéz és szakmailag ingoványos területre jutunk, amikor azt vizsgáljuk, hogy milyen hatással vannak a magyar munkaerőpiacra, ha tömegesen jelennek meg külföldi munkavállalók. Akkor, amikor 4,2 millió a foglalkoztatottak száma, a kb. 7200 érvényes munkavállalási engedéllyel rendelkező és a 10 553 bejelentett EGT-munkavállaló, valamint szomszédos országokból jövő nem borítja fel a munkaerőpiacot. Talán azt is mondhatnánk, hogy ezzel nem is kell foglalkozni.

A probléma az, hogy van egy valós munkaerőhiány, amit rövid távon is kezelni akarnak a munkáltatók. Ennek számukra a legegyszerűbb módja, hogy képzett, és dolgozni akaró, olcsó munkaerőt „szereznek”.

És ennek egyetlen útja van ebben a munkaadói logikában (hiszen a külföldön élők magyar dolgozók hazacsábítása drága, az oktatási rendszer fejlesztése nem jár azonnali eredményekkel, és az idősek újra vagy tovább munkába állítása kockázatos), ez pedig a külföldi vendégmunkások behozatala.

Eddig egyetlen átfogó javaslat jelent meg a munkaadói oldal részéről, ezt pedig 2016. június 23-án a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége tette le az asztalra. Ebben az írják többek között, hogy: „célzottan kell keresni, és kormányzati program szükséges a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő bevonására (például Lengyelországban 1 millió ukrán dolgozik, ez népességarányosan nálunk 250 ezer munkavállaló lenne)”.

melos2

Későbbi nyilatkozataikban ezt a számot mérsékelték 30-40 ezer főre, de látjuk, hogy ez is akár 340 százalékkal megnövelhetné a külföldi vendégmunkások számát. Még mindig mondhatjuk, hogy ez a szám arányait tekintve nem jelentős a munkaerőpiacon. Ugyanakkor ezek a munkavállalók koncentrálódva jelennek meg, egyrészt foglalkozás, másrészt területi alapon. Amennyiben egy-egy gyárban akár komplett műszakokat tölthetnek fel ukránokkal, akkor annak már van hatása a bérekre, a munkavállalói jogokra.

Ez a hatás kétféleképpen jelenik meg. Egyrészt a béreket képesek leverni, másrészt még inkább háttérbe szorulnak a munkavállalói jogok. Egy brit kutatás kimutatta, amely 1997 és 2005 közötti időszakot ölelt át, hogy az átlagbérekre ugyan alacsony a hatása a bevándorlásnak, de az alacsony keresetűek vesztesei ennek a folyamatnak.

Elég megnézni a lengyel helyzetet. Lengyelországban – politikai és nyelvi okok miatt is – akár milliós nagyságrendben is vannak ukrán vendégmunkások. Körükben gyakori az illegális foglalkoztatás, a nem szerződés szerinti bérezés, a több ideig való foglalkoztatás, mint ami jogilag lehetséges volna. Ez pedig előrevetíti a magyar helyzetet.

Mi a szakszervezetek feladata?

Fontos leszögezni, hogy a szakszervezetek feladata ebben a kérdésben a dolgozók érdekeinek képviselete. És ebben a tekintetben mindegy, hogy magyar vagy nem magyar állampolgárról van szó. Ugyanakkor azt is fontos kimondani, hogy az egyéni érdek nem írhatja felül a közösségét. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor helyes cselekvési forgatókönyveket határozhatunk meg.

Káros lenne, ha a tétlenség által növekvő feszültség akár gyáron belül is szembeállítaná a magyart a külföldivel. Ennek megoldása a munkaadó és a munkavállalói érdekképviselet közös érdeke.

Az angol Trade Union Congress (5,6 millió munkavállalóit képvisel, 50 ágazati szakszervezet tartozik hozzá) például megjelentett egy kiadványt, amely kézikönyvként szolgál szakszervezeti aktivistáknak. Ebben egyértelművé teszik, hogy céljuk és feladatuk, hogy segítsék az Egyesült Királyságban (néha legálisan, néha illegálisan) dolgozó több millió munkavállalót.

Érdekesség, hogy ebben a kiadványban hasonló problémákat gyűjtenek össze a külföldi munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatban, mint amilyeneket a lengyelek esetében már idéztünk. Például sokan többet dolgoznak hetente 60 óránál, és a túlórát nem fizetik ki nekik. Nem tudnak nyelvi képzésen, és munkahelyi képzéseken részt venni. Alacsonyabb bért kapnak, mint a „hazai” munkaerő.

De az angol szakszervezet már eljutott oda, hogy ezzel van teendője. Van egy közelebbi példa is. Ez pedig a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB), amely a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a román és a spanyol munkavállalók számára saját nyelvükön készített egy kiadványt. Ennek egyetlen fő célja, hogy a Németországba készülő munkavállalókat már kiutazás előtt megszólítsa, és a munkavállalással kapcsolatos információkkal elássa: „A kiadvány olyan információkat tartalmaz, melyek segítenek tisztességes feltételekkel legális munkát találni és a kizsákmányolást elkerülni.” Ezt a kiskönyvet a Német Munkaügyi és Szociális Minisztérium támogatta. Azaz az állam feladatának érzi, hogy védelmet kapjanak az odaérkező külföldiek, és legfőképpen ne engedje, hogy a német munkavállalóknak sérüljenek a lehetőségeik.

Magyarországon a munkaerőpiac, a társadalom és a szakszervezetek új helyzet előtt állnak. Jogilag a kormány megteremtette annak a lehetőségét, hogy gyorsan, kontroll nélkül tízezrek érkezzenek főképpen Ukrajnából dolgozni. Ez azért új helyzet, mert a ’90-es években az erdélyi magyarokkal kapcsolatban tapasztaltakhoz képest a kelet-ukrajnaiak esetében nyelvi és kulturális különbségekkel fogunk találkozni.

melos3

Sajnos előbb történt meg a kapu kinyitása, minthogy erre felkészültünk volna, és politikai okok miatt (félve, hogy a választók fejében a migráns és a vendégmunkás összekeveredik) fű alatt zajlott le. De ez már a múlt, fontos lenne – ebben főleg az ágazati szakszervezeteknek van szerepe – cégről-cégre haladva megteremteni annak lehetőségét, hogy mederbe tereljük az érkező vendégmunkásokat. Azaz kapják meg ők is a jogi védelem lehetőségét, ne zárják el tőlük a szakszervezeteket, és legfőképpen ne akarják a magyar bérhelyzet megfordítására felhasználni őket.

Az államnak pedig ott van feladata, hogy tegye szabályozhatóbbá ezt a bevándorlást, és a német példához hasonlóan ne csak arra fordítson közpénzt, hogy külföldön reklámozzák a magyar munkavállalási lehetőségeket, hanem a potenciális érkezők kezébe tájékoztató kiadványokat adjanak.

És van még egy közös feladatunk ennek kapcsán. Egyértelművé kell tenni, hogy a külföldi munkavállalók beengedése rövid távú eszköz a munkaerőhiány kezelésére. Ezzel nem ússzuk meg, hogy a képzési rendszerrel, a pályakezdőkkel kezdjünk valamit. Nem ússzuk meg, hogy végiggondoljuk a bérrendszert és a gazdasági szerkezetünket. Egyszóval az ukrán vendégmunkások idehozatala nem oldja meg társadalmi-gazdasági problémáinkat.

De a végén kibújik belőlem a szakszervezeti vezető: nem a keleti munkaerőt, hanem a nyugati béreket kellene leginkább beengedni.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.