Az oktatás beruházás a gazdasági versenyképességbe, az igazságos társadalomba. Ráadásul megtérül, ezért nem szabad sajnálni rá az állami kiadásokat. Nahalka Istvánnal, az ELTE Neveléstudományi Intézetének professzorával beszélget Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője.

  • Az oktatás számos funkciót tölt be egy társadalomban és bár a legtöbbet hangoztatott funkció a munkaerő következő generációjának kitermelése, ha kizárólagosan és mereven erre a funkcióra koncentrál a tanügyi rendszer (mint ahogyan azt jelenleg teszi), akkor az iskolából kikerült fiatalok tudása a technika fejlődése során rövid/középtávon elveszíti versenyképességét. Ehelyett nagyon fontos lenne, hogy a különböző készségeket, kritikai gondolkodást, a folyamatos tanulás és adaptáció képességét sajátítsák el a diákok az iskolában.
  • Továbbá az oktatásnak vannak kiemelten fontos társadalmi funkciói is. Az iskola mélyítheti vagy gyengítheti a társadalmi egyenlőségeket. Magyarországon az oktatási rendszeren belül elképesztően nagyok a belső egyenlőtlenségek; az egyik legnagyobb egyenlőtlenségeket létrehozó oktatási rendszer a magyar, ami nagyon sok mutatóval kimutatható (pl. a PISA eredmények is mutatják, hogy a szociális helyzet szerint alakulnak ki különbségek a gyerekek közt a tanulási eredményeiket tekintve).
  • A mai pedagógia egyik legérdekesebb kérdése az, hogy min múlnak az esélyegyenlőtlenségek és hogyan lehetne ezeket tompítani. A triviális válasz a szociális helyzetet jelöli meg: a hátrányos szociális helyzetű gyerekek rosszabb tudással jönnek be az iskolába, rosszabbul kommunikálnak, rosszabbak a képességeik, kevésbé ambiciózusok stb. Ellenben számtalan kutatás alátámasztja, hogy ezek a gyerekek bizonyos értelemben nem igaz, hogy kevesebbet tudnak a világról, csak a világnak más szeleteiről tudnak többet, de ott meglehetősen jó tudásuk van.
  • A probléma gyökere, hogy az iskola nem használja az ő tudásukat, hanem csak arra a tudásra épít, amit a fehér középosztálybeli gyerekek hoznak magukkal. Azaz a hátrányos helyzetet az iskola hozza létre, mert nem alapoz arra a tudásra, amit a diákok hoznak magukkal. Ezt a látens diszkriminációt kellene megszüntetni az iskolai szervezeti kultúrának a modernizálásával, hogy a tehetséges de szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek ne vesszenek el, hiszen ez Magyarországnak jelenleg egy hatalmas gazdasági és morális veszteséget jelent.
  • Azaz a pedagógusoknak el kell sajátítaniuk a modern pedagógiát, aminek a lényege, hogy egyénre kell szabni az oktatási módszereket: minden gyereknek van egy optimális fejlődési útja, adottsága, személyisége, amihez alkalmazkodni kell. Ennek természetesen nem az a technológiája, hogy 30 tantervet kell minden órára összerakni, hanem következetesen a kooperatív, csoportos feladatokon keresztül kell tanítani, hisz így minden diák a saját képességeinek megfelelően tudjon bekapcsolódni és fejlődni.
  • A finanszírozást tekintve elmondható, hogy összehasonlítva az OECD-s és EU-s átlagokkal, Magyarországon az oktatásnak a GDP-ből való részesedési aránya az utolsók közt van. Azonban mielőtt hirtelen megemelnénk a forrásokat, előbb egy jól átgondolt tervet, koncepciót kellene kialakítani aminek például része, hogy – a finn példát követve – a pedagógusoknak teret adni arra, hogy valóban értelmiségi munkát végezhessenek és nem legyenek teljesen beszabályozva a jó vagy kevésbé jó központi tantervek és keretek által.
  • Fontos kiemelni, hogy ugyan a teszteknek megvan a fontos szerepük (az oktatáspolitikát informálhatnák, amennyiben a kormányzat használná az eredményeit), nem célravezető ha az iskolák folyamatos terhelés alatt vannak, mert az elvonja a figyelmet a rendes tanulásról és arra ösztönözi a tanárokat, hogy a csupán a tesztre tanítsanak.
  • A jó oktatásirányítás, az oktatáspolitika szakpolitikai folyamata nem felülről építkezik, hanem amennyire csak lehet bevonja a szakembereket, szakpolitikai elemzőket, pedagógusokat, tanárokat és diákokat a döntési folyamatokba. Az oktatáspolitika két nagy hibát követhet el: vagy egyeztetés nélkül átviszi az akaratát, melyet nem akar a szakma, vagy túlságosan alkalmazkodni a közeghez és nem véghezvinni reformokat.
  • A jelenlegi oktatáspolitika egyik leggyakrabban vitatott kérdése a tankötelezettség korhatárának csökkentése illetve a szakképzés átalakítása. Mindkét területen számos kritikát fogalmaztak meg a szakértők; a két leghangsúlyosabb tendencia a növekvő korai iskolaelhagyók száma és a szakképzésbe kerülő fiataloknak gyorsan elévülő szakmai tudása. Félő, hogy Magyarország olcsó összeszerelő-üzem marad a jól képzett, versenyképes munkaerő hiányában.

(Összefoglaló: Benczi Melinda)

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.