A baloldali és liberális pártok az elmúlt években elsősorban a már meglévő támogatóikat „osztották újra” egymás közt, és a nagyvárosokon túl főleg az ország olyan területein szólítottak meg új szavazókat, ahol sose fogják legyőzni a Fideszt. A következő négy év sorsdöntő kérdése az ellenzék számára ezért az, hogy lesz-e köztük olyan politikai erő, amelyik képes egyszerre beszélni a budapestieknek és Kelet-Magyarország kilátástalanságban lévő szavazóinak a nyelvét.

boros-tamas
Boros Tamás

Ha az ellenzék többséget akar szerezni a magyar társadalmon belül, akkor két lehetősége van: vagy meggyőzi a szavazók többségét a maga igazáról, vagy a politikáját igazítja – bizonyos kereteken belül – a társadalmi igényekhez. A jelenlegi baloldali ellenzék ideológiája, értékrendje, követett életstílusa, témája és beszédmódja immár hét éve nem képes meggyőzni 1,6 milliónál több szavazót.
Amikor a baloldalnak utoljára alkalma volt megmérettetni a társadalmi gondolkozást radikálisan átalakítani kívánó kormányzati programját, akkor – a 2008-as vizitdíjról és tandíjról szóló népszavazás alkalmával – 3,3 millió ember szavazta azt le, míg mindössze 700 ezer támogatta.

Az elmúlt években, a gazdasági válság erősödésével az a szabadságon, versenyen, nyitottságon alapuló világkép, mely sokáig a baloldal sajátja volt, csak még jobban vesztett vonzerejéből. Mindez nem azt jelenti, hogy nem a baloldalnak lenne igaza számos társadalmi, gazdasági, kulturális kérdésben. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy igaza van, de többsége nincs. Diktatúrában elég, ha egy politikusnak igaza van, demokráciában többsége is kell, hogy legyen. A baloldal persze megteheti, hogy mégis újra és újra ezzel az ajánlattal és az ezt az ajánlatot megtestesítő személyekkel próbál többséget szerezni, de nehéz belátni, hogy ha az elmúlt évtizedben nem sikerült meggyőzni a magyarok többségét arról, hogy ezen ajánlatuk előnyös, akkor a következő választásokkor miért is sikerülne.

Közös civil-ellenzéki tiltakozás 2016. október 23-án a Blaha Lujza téren Fotó: Molnár Ádám, Népszava
Közös civil-ellenzéki tiltakozás 2016. október 23-án a Blaha Lujza téren
Fotó: Molnár Ádám, Népszava

Ugyanakkor dönthet úgy is a baloldal, hogy – értékrendjét megtartva – elkezd úgy és olyan témákról beszélni, amelyekre valóban van kereslet ebben az országban.

Ha egy baloldali párt „a rendet és biztonságot”, „teljes foglalkoztatottságot”, vagy a „munka becsületét” tűzi zászlajára, attól még fontos számára a demokrácia és a szabadság, csak odafigyel a választói tömegek problémáira.

A modern politika ugyanis egy pragmatikus műfaj, melyet sok taktika, kompromisszum, matematikai számítás, közvélemény-kutatás és politikusi színészkedés is jellemez a világmegváltó szándék és a közjó iránti elkötelezettség mellett.

A „kettő a tábor” dilemma

A baloldal megerősödésének az egyik jelentős akadálya, hogy a gazdasági válság, valamint a Fidesz társadalmi különbségeket erősítő politikája és populista retorikája miatt egyre nagyobbak az értékrendbeli és problémaérzékelési különbségek a baloldal elitje és potenciális szavazói között. Hogyan lehet egyszerre megszólítani a polgárosodott nagyvárosi értelmiséget és a lecsúszó kelet-magyarországi kisvárosi munkást, amikor lényegében minden létező értékükben és problémájukban különböznek? 2006-ig erre volt válasza a baloldalnak.

Az Orbán-ellenesség és az MSZP-SZDSZ szerep- és értékmegosztása egy táborba lökte azokat, akiknek reális esélyük volt cukrászdát nyitni Bécsben azokkal, akik még életükben nem is jártak Bécsben. 2010 óta ez többé nem megvalósítható út.

A Jobbik megerősödése révén az Orbán-ellenes szavazók már nem egyetlen oldal, hanem két nagyjából egyforma méretű tábor közül választhatnak: a baloldal és a szélsőjobboldal tábora közül. Az átalakított választási rendszer pedig ellehetetleníti azt a kétszólamúságot, amit az MSZP és az SZDSZ képes volt létrehozni, azaz egyszerre két különböző társadalmi csoporthoz beszélni, majd a választások után összefogni. A baloldali ellenzék csak akkor tud nyerni a mostani rendszerben, ha képes egyetlen tömböt alkotni, amelyik a választások napjáig politikában és kommunikációban is egységet alkot. Hogyan lehet egyetlen tömböt alkotni, de két különböző hangon beszélni? – erre kell választ találnia a baloldalnak a következő években.

Az MSZP utcafóruma Békásmegyeren
Az MSZP utcafóruma Békásmegyeren “Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!” 2017. március 22-én.
Fotó: Tóth Gergő, Népszava

A baloldalon csak egy maradhat

Mindebből az következik, hogy számos területen radikális gondolkodásmód váltásra kényszerülhet az ellenzék a következő években. Azt már régen tudjuk, hogy egy szétaprózódott ellenzék nem képes ebben a választási rendszerben megverni a Fideszt. Az elmúlt hónapok azonban azt is megmutatták, hogy a lelkük mélyén egymást lenéző, egymással versenyző, de a választásokra kényszerszövetséget kötő pártok nem tudnak egy Összefogás keretében valós alternatívát mutatni. A választók igenis jól látják – ha nem, akkor meg a Fidesz a tudomásukra hozza -, hogy ha évekig egymást kritizálják a baloldali ellenzék pártjai, akkor a választások előtt összekovácsolt szövetségük teljesen hiteltelen. Az egyik megoldás ezért, ha egy állandó szövetséget, egy valóban összetartó, új ernyőszervezetet hoz létre az MSZP, az Együtt, a PM, a DK és akár az LMP (illetve ezen pártok többsége), de ez a számos ideológiai és személyi konfliktus miatt jelenleg elég valószínűtlen.

A másik forgatókönyv viszont, hogy végre ki merik mondani a baloldal politikusai, hogy ezek a pártok igenis egymás ellenfelei, és nem összefogni kell, hanem az egyiküknek megerősödnie.

A Fidesz baloldalról ugyanis csak akkor legyőzhető, ha az ellenzéki térfélen csak egy domináns szereplő marad, nem pedig sok közepes méretű párt. Az a párt, politikus nyerheti meg a baloldal vezetője címet, akit a „végén csak egy maradhat” logika vezérli, nem pedig a hol ellenfelek vagyunk, hol összefogunk logika. Viszont ahhoz, hogy egyetlen domináns ellenzéki párt legyen, talán meglepő, de nem egymást kell legyőzniük a baloldali pártoknak. Hanem a Jobbikot és az apátiát.

A Jobbik a gátja a baloldal erősödésének

A 2010 és 2014 közötti időszak megmutatta, hogy nem az lesz képes legyőzni a Fideszt, aki a jelenlegi baloldalon belül domináns szerepet tud kialakítani. Hanem az, aki jelentős számú, jelenleg  új szavazót tud megszólítani. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy kik is ezek az új szavazók. Az új választási rendszerben ugyanis az egyéni választókerületeknek minden eddiginél nagyobb szerepük van. A győzelemhez nem elég egy pártnak az összes választó körében a legerősebbnek lennie, hanem területileg is kiegyenlítetten erősnek kell lennie. Azonban 2010 és 2014 között a baloldal Budapesten és a néhány nagyvároson túl elsősorban pont az ország azon pontjain erősödött jelentősen (Nyugat-Magyarországon vagy éppen Debrecenben), ahol a rendszerváltás óta mindig a jobboldal nyert. Az ország azon területein, ahol régebben baloldali fölény volt – így főleg, de nem kizárólag Kelet-Magyarországon –, alig mozdult a népszerűségük. Sőt, az ország azon vidéki pontjain, ahol történelmileg egyáltalán van esélye a baloldalnak győznie, ott általában harmadik helyen végeztek a Kormányváltók, a Jobbik mögött. Amíg a Jobbiknak 20-30 százalékos támogatottsága van Kelet-Magyarországon, amíg a Fidesztől elpártoló szavazók egy kis része, a választókort elérő fiataloknak viszont jelentős része a Jobbikot választja a baloldal helyett, addig nem lesz képes leváltani a demokratikus ellenzék a Fideszt. Ehhez a baloldalnak beszélnie kell nem csak a budapestieknek, hanem a Jobbik szavazóinak is a nyelvét. Természetesen, a „Jobbik szavazók nyelvét beszélni” nem egyenlő azzal, hogy a Jobbik mint párt nyelvét kell beszélni.

A baloldal nem spórolhatja meg azt a munkát, hogy azokkal a problémákkal foglalkozzon, mint a Jobbik, de más megoldásokat ajánljon.

Azaz, amikor a legnagyobb baloldali párt az eltűnt szavazóit keresi, akkor érdemes elsősorban nem egy másik baloldali párt berkein belül keresni. Ott csak egy töredékük van. Sokkal inkább a kelet-magyarországi Jobbik, az apátia és – a természetes demográfiai folyamatok révén – az elhalálozás vitte el őket. A referenciapontként tekintett 2006-os baloldali választási győzelem óta nagyjából 800 ezer szavazó halálozott el, és körülbelül ugyanennyi új potenciális választó érte el a 18 éves korhatárt. Ez utóbbi fiatalok, a Jobbikra átszavazó korábban szocialista és fideszes választók, az otthonmaradók révén tud a baloldal kormányt váltani, nem pedig a hol az MSZP-nél, hogy az Együttnél, hol a Demokratikus Koalíciónál felbukkanó pár tízezer vándorló szavazó révén.

Amikor a legnagyobb baloldali párt az eltűnt szavazóit keresi, akkor érdemes elsősorban nem egy másik baloldali párt berkein belül keresni Fotó: Tóth Gergely, Népszava
Amikor a legnagyobb baloldali párt az eltűnt szavazóit keresi, akkor érdemes elsősorban nem egy másik baloldali párt berkein belül keresni
Fotó: Tóth Gergely, Népszava

Az idei nyár több baloldali párt életében a tisztújítás és az ezzel járó politikamegújítás időszaka. Az a párt jöhet ki győztesen ezen megújulásból, amelyik képes lesz nem az elitjének, hanem a tömegének beszélni; nem a „megszokott” helyeken, hanem főleg Kelet-Magyarországon keresni eltűnt szavazóit; és amely az ellenzéken belül nem összefogni, hanem dominálni akar a következő négy évben.

A cikk egy korábbi változata megjelent a 168 órában.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.