A második Orbán-kormány eredményeit elemezve hét év szabadság- és egyéb típusú harc, illetve több száz millió eurónyi uniós pénz elköltése után ideje képet kapnunk róla, hogyan áll a magyar gazdaság és társadalom a legfrissebb számok tükrében 2010-hez képest.

veres-mate
Veres Máté

A kormánypárti padsorokban 2010 után sokat használt „elmúlt nyolc év” ismert frázis lett mára. Fideszes és KDNP-s politikusok előszeretettel alkalmazták ellenérvként, amikor az ellenzék megpróbálta kikezdeni a kormány bizonyos intézkedéseit. A 2002–2010 közötti kormányok teljesítményét számos területen lehetett kritizálni (ahogy ezt elemzéseinkben mi is megtesszük), de általában véve az „elmúltnyolcévezés” mindig is leegyszerűsítő, sokszor az érdemi vitákat megkerülő politikai kommunikációs eszköznek számított. A Fidesz kormányzás most következő értékelése során más utat követünk, és sommás politikai kinyilatkoztatások helyett a tényeknél és számoknál maradunk, hogy bemutassuk milyen is volt az „elmúlthétév”.

Hét év már kellő távlatot ad a kormány eddigi eredményeinek értékeléséhez. Ehhez azonban szükséges, hogy a változás számszerű bemutatásán túl is magyarázatot találjunk az eredményekre, és ezért – ahol lehet –összehasonlítsuk azokat régiós versenytársaink eredményeivel is. Ezek után vegyünk sorra néhány, az ország jövője szempontjából fontos kulcsterületet.

Munkanélküliség

2010-ben 10,3%, 2016-ban már csak 5% a KSH szerint, illetve 6,8% az Eurostat szerint.
Látszólag javult a helyzet, de érdemes hozzátenni, hogy a rendkívül gyenge 2010-es adatokban nagy szerepet játszott a válság, míg a sokkal jobb 2016-os számokban benne vannak mind a külföldön dolgozók, mind pedig az éhbérért (nettó 50 ezer forintért) közmunkában vegetálók.

Ugyanennek köszönhetjük azt is, hogy az Eurostatnál is csodába illő növekedést mutat Magyarország foglalkoztatási rátája (2010-ben 59,9%, 2015-ben 68,9%). A hivatalos adat szerint felzárkóztunk az uniós átlaghoz, a külföldön dolgozók és a közmunkások nélkül viszont éppen hogy utolértük a keleti tagállamok csoportját. Mindenesetre javulás van, elsősorban az uniós finanszírozású munkaerő-intenzív építőipari beruházásoknak köszönhetően.

Humán fejlettség mértéke

2010-ben 36. hely, 2016-ban 44. hely

A humán fejlettség egy, az ENSZ által létrehozott, az emberi jólét fogalmát a GDP-nél tágabban értelmező mutató. Három érték számszerűsített átlagolásával jön létre: születéskor várható élettartam, iskolázottság, valamint az életszínvonal (amelyet a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó bruttó hazai termék reprezentál). Ebben nemcsak, hogy sikerült jelentősen visszaesnünk, de minden V4-es régiós versenytársunk megelőz minket, pedig Lengyelország 2010-ben még mögöttünk volt.

orban
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőt tart 2009-ben. Elmúlt hét év
Fotó: Népszava

Háztartások hitelállománya

2010-ben 7844 milliárd Ft, 2016-ban 5683 milliárd Ft

Ezen a téren egyértelmű siker könyvelhető el. Az adósság belső összetétele legalább annyira fontos, mint a mértéke, amit a válság a magyar középosztály jelentős részének is megtanított. 2010-ig régiós léptékben mérve is kiemelkedő mértékben adósodott el a magyar lakosság devizában, ami elsősorban a rossz jegybanki kamatpolitikának és a szabályozás hiányának volt köszönhető. A jegybank kamatpolitikájával 2001 és 2007 között arra ösztönözte a lakosságot, hogy devizában adósodjon el.

Államadósság

2010-ben 20 420 milliárd Ft, ami akkor körülbelül 78,8%-os GDP-arányos adósságot jelentett. Hét évvel később, 2016-ben ez 25 393 milliárd Ft volt, ami körülbelül 75,5%-os GDP-arányos adóssággal egyenlő.

Ez az érték ingadozott a második Orbán-kormány alatt. Volt 80% fölött is a GDP-arányos adósságunk, de év végén ’trükkök százaival’ – a legtöbben a nyugdíjpénztárasat ismerik – mindig sikerült azt az előző évhez képest csökkenteni. Nagyon sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy fenn tud-e maradni a csökkenő tendencia az államadósság mértékét tekintve, azonban ha a pénzforgalmi hiányt sikerül nullán tartani, akkor ezen a fronton akár egyértelmű győzelmet is arathat a kormány.

A munkát terhelő elvonások

2010-ben 54,1%; 2016-ban 49,0%

Ennek kérdésnek hosszú irodalma van. A munkát vagy/és nyereséget terhelő differenciált és átlagosan magasabb adók egyáltalán nem problémásak, ha azokból az állam magas színvonalú, mindenki számára elérhető egészségügyi, oktatási és egyéb szolgáltatásokat nyújt. Ezt évről évre bizonyítják az „északi modellként” ismert, Svédországban, Norvégiában, Dániában és Finnországban alkalmazott gazdasági rendszerek eredményei is, miután a fent említett országok ott szerepelnek minden versenyképességi, innovációs és környezetvédelmi lista élén évtizedek óta. Azonban Magyarországon egyrészt az északi modellel teljesen ellentétes irányba haladnak a dolgok, másrészt a kérdés azért érdekes, mert a Fidesz-KDNP az adócsökkentés kormányának kiáltotta ki magát.

Egyértelmű, hogy ha csak összességében nézzük a helyzetet, csökkentek a munkát terhelő adók. Bár érdemes hozzátenni már itt is, hogy nemzetközi összehasonlításban, amíg 2010-ben nálunk volt az összes elvonás mértéke az egész OECD-ben a második legmagasabb, mára csupán két helyet sikerült előre lépnünk, és így a negyedikek vagyunk alulról. Ez az apró siker elsősorban annak köszönhető, hogy egykulcsos lett és 16%-ra csökkent az szja. Azonban kiemelendő, hogy az addig használt progresszív adórendszer leváltása egykulcsosra éves szinten 444 milliárdos lyukat vágott a büdzsén, és csupán a leggazdagabbaknak kedvezett. Mindemellett még soha nem terhelte ilyen sokféle adó az élőmunkát Magyarországon, mint ma, sőt nálunk a legrosszabb a helyzet a régióban. Közben a kormány beígért egy középtávon nagyarányú járulékcsökkentést, és egy egyszámjegyű nyereségadót. Már a nagyarányú járulékcsökkentés szükségességéről is régóta vita van a gazdaság versenyképessége szempontjából. Az mindenesetre biztos, hogy a 2010-es ígérettel ellentétben nem kerültünk közelebb a söralátét méretű adóbevalláshoz. Azonban a szintén 2010-es „felvesszük a küzdelmet az offshore lovagokkal” szlogenből az új, egykulcsos és rendkívül alacsony 9%-os nyereségadóval mára, úgy tűnik, „felvesszük a versenyt az offshore államokkal” lett. Hasonlóan az egykulcsos szja-hoz ezzel megint csak a leggazdagabbak (illetve most a nagyvállalatok) járnak majd igazán jól, de jelen esetben még csak nem is a magyarok, hanem a multik, ahogy azt a General Electrics (GE) a kormánnyal kötött külön megállapodásnak köszönhetően már teszi is.

Nemzeti össztermék növekedése

2004 és 2010 között 9,9%, ami abszolút számokban azt jelentette, hogy 114,2 milliárd dollárról, 129,4 milliárd dollárra nőtt (15,2 milliárd dolláros különbség). Ezt követően 2010-2015 között 129,4 milliárd dollárról ugyanennyi idő alatt az Orbán kormány 138,8 milliárd dollárra tornázta fel (9,4 milliárd dollár különbség).

Itt egyértelműen a jobboldal teljesített gyengébben. Ugyanakkor ezek a számok is csalókák lehetnek, mert nagyon sok múlik külső tényezőkön is. Azonban, ha csupán a régiós versenytársainkat nézzük, szinte minden kelet-európai tagállam, még Románia is jobban teljesített nálunk, kivéve a cseheket és a bolgárokat.

graf1

Tömegközlekedés

A jegyár Budapesten 2010-ben 320 Ft, 2016-ban pedig 350 Ft volt. A régióban a menetjegyárak a következők voltak 2016-ban. Szófia: 158 Ft; Bukarest: 90 Ft; Varsó: 240 Ft; Prága: 275 Ft. Tehát a helyzet keleten továbbra is változatlan, mi vagyunk a legdrágábbak.

Egy kilométer autópálya ára

A Gyurcsánykormány alatt hírhedt volt a túlárazás, ennek mértékéről azonban máig nincsenek mértékadó tanulmányok. Érdekes, hogy Németh Lászlóné, 2010-2014 közötti fejlesztési miniszter szerint a Magyarországon épített autópályák kilométerenkénti ára folyamatosan csökkent a Gyurcsány-kormány alatt, és 2010-re átlagosan 1,8 milliárd Ft-ba került. Ehhez képest a szintén Németh Lászlóné vezette minisztérium szerint az autópálya-építések fajlagos kilométerköltsége 2013-ra 2,3 milliárd Ft-ra nőtt. De voltak szakaszok, ahol majdnem elérte a 4 milliárd Ft-ot is.

graf2
A tényleges egyéni fogyasztás (actual individual consumption – AIC) az elfogyasztott javak és szolgáltatások összege, amely tartalmazza a kormányzat és a nonprofit intézmények által a háztartásoknak nyújtott szolgáltatásokat is.

Hány percet kell dolgoznunk egy Big Macért?

Válság ide vagy oda, a változás egyértelműen pozitív: 2009-ben 59-et, 2015-ben már csak 44-et. Igaz, ezzel továbbra sem előzünk meg senkit sem a régióban, Bukaresttel vagyunk egy szinten. Fontos azt is kiemelni, hogy a Big Mac-index a városokra koncentrál, és amíg Budapest egyértelműen felzárkózik, addig a vidék folyamatosan lemarad az Unió többi tagállamához képest. És ez a romló tendencia ugyanúgy fennmaradt az elmúlt hét évben, mint előtte bármikor.

Budapest (Közép-Magyarország) GDP/fő vásárlóerőparitáson az uniós átlaghoz képest

2010-ben 144%; 2014-ben 143%

A 100% itt az EU-átlagot jelenti. Csak Budapest áll az EU átlagon felül, a második megye – Győr-Moson-Sopron – is csupán 77%-on áll. Az előzőek fényében érdemes továbbá kiemelni, hogy a legjobban teljesítő magyar régió – ahol 2010-hez képest romlott a helyzet ilyen téren – mire elég a V4-es versenytársainkhoz képest. 2014-ben ugyanebben a kategóriában Prága: 173%, Pozsony: 187%, Varsó 197%. Igaz, Budapest esetében a régió része Pest megye is.

Import élelmiszerek aránya

2010-ben 24,5%; 2015-ben 22%

Minél több élelmiszerünket termelik meg helyi, hazai termelők, annál jobb mind környezeti, mind gazdasági szempontból. A Corvinus viszonylag friss kutatása szerint, ha szerény is, de pozitív
változás ment végbe ezen a téren.

tbexp

Nyugdíjak reálértéke

Ezek a második Orbán-kormány időszakában egyelőre ismét nőnek, ami egyrészt köszönhető a tavaly már harmadik éve tartósan alacsony inflációnak, másrészt annak, hogy még a Gyurcsány-kormány idején bevezették a nyugdíjak inflációkövető indexálását, amit a Fidesz időszakában kisebb trükkökkel sokszor túl is teljesítettek.

Gyes

2008-ban bruttó 28 500 Ft volt a gyes összege, míg 2016-ban ugyancsak bruttó 28 500 Ft. Nemzetközi összehasonlításban ez drámaian alacsony.

Általános iskolai tanár éves bruttó keresete

2009-ben 9.500 dollár; 2015-ben 9.149 dollár

A kereseteket érintő legnagyobb változás – ahogy erről korábban szó volt – az elmúlt időszakban az egykulcsos szja volt, amely elsősorban a gazdagabbakat érintette pozitívan. Első ránézésre ez még csökkenésnek tűnik, de az azóta jelentősen gyengült forintárfolyamnak köszönhetően a mérleg inkább pozitív. Ennek ellenére nem lehet felhőtlen az öröm, mert az egyébként frissítésre szoruló OECD-adatok alapján még a 9500 dollár körüli kereset (pár évvel ezelőtt is) csak a legutolsó helyre volt elegendő a tagországok között.

Mélyszegénységben élők

2010-ben 3 millió; 2016-ban 3,6-3,8 millió

A borzasztó magas számon túl a legfontosabb talán, hogy a KSH 2011 óta – közel negyedszázad után – nem közli, hogy pontosan hányan is élnek létminimum alatt. (A Policy Agenda think tank azonban kiszámította a 2015-ös értéket is, és azt találta, hogy az 41,5%-ra nőtt. Itt írtunk minderről.)

Továbbá, hogy a szintén a KSH-által számolt létminimumhoz 87 351 Ft-os havi nettó jövedelem szükséges (és ez az adat 2014-es), ehhez képest a minimálbér még 2016-ban is nettó 73 815 Ft volt. Az előbbi esetében végre elmozdulás látszik, köszönhetően a szakszervezetek kitartó küzdelmének 2018-ra a minimálbér elérheti a 90 000 Ft körüli létminimumot. Azonban pontosan a messze kimagasló 35%-os minimálbért sújtó adóterheknek köszönhetően nettóban számolva még mindig fényévekre elmaradunk régiós versenytársainktól 2008-2016 között végrehajtott minimálbéremelés tekintetében. Ráadásul Magyarországon a legmagasabb az egész EU-ban azok aránya (72,2%), ahol egy váratlan kiadást nem tudnának kifizetni a háztartások.

Kórházi ágyak száma

2009-ben 70 971; 2014-ben 66 000

Csökken a népesség 2010 óta is folyamatosan, de ennyivel biztosan nem lettünk kevesebben. Öregebbek viszont igen. Így éppenséggel többre lenne szükség, nem kevesebbre.

Egészségügy

Nemhogy 2010-hez képest, de 1990 óta még soha nem költött kormány ilyen kevés pénzt GDP arányosan az egészségügyre, mint az elmúlt években. Márpedig ez nemcsak alapfeltétel lenne a gazdaság sikeresebb működéséhez, hanem összességében az egész ország kedélyállapotán jelentősen javíthatna. Friss kutatások kimutatták, hogy egy ország általános elégedettségi szintjét nem is elsősorban az ott élők keresetének a növelésével lehet a leghatékonyabban emelni, hanem a mentális típusú problémákra költött kis arányú összegekkel. Igény lenne is rá. A 2016-os Európai Szociális Felmérés szerint rettenetes állapotban van a magyar társadalom Európa többi országához képest: Magyarországon fogyasztják az emberek a legkevesebb zöldséget és gyümölcsöt, a magyar nők mozognak a legkevesebbet, a magyar férfiaknál csak a litvánok dohányoznak többet, a magyar férfiaknál csak a csehek túlsúlyosabbak, a magyar nők a leginkább túlsúlyosak, nálunk a legnagyobb a rossz vagy nagyon rossz egészségi állapotban lévő férfiak aránya, a magyar nőknél csak a spanyol nők vannak rosszabb egészségi állapotban, a magyar férfiak közül mutatják a legtöbben a depresszió tüneteit, és magyar lakosságot érinti legsúlyosabban a rák mind a férfiak, mind a nők között. Ezek után talán nem meglepő, ha az OECD országok között mi járunk a legtöbbet orvoshoz is.

Oktatás

Az egészségügyhöz hasonlóan soha nem költöttünk még olyan keveset GDP-arányosan erre a szektorra 1990 óta, mint az Orbán-kormány alatt. Pedig az oktatás szót nyugodtan fel lehetne cserélni akár a „jövővel” is, hiszen ez alapvetően befolyásolja az ország közép- és hosszú távú versenyképességét. Az utolsó előttiek vagyunk Európában is, úgy, hogy közben nálunk hozná és hozza az egyik legnagyobb hozamot az erre fordított pénz az OECD országok között. Ennek meg is van az eredménye: hatodikak vagyunk hátulról az OECD-s világranglistán az országban foglalkoztatott kutatók számát tekintve, és tizenhét éve nem tanultak ilyen kevesen a felsőoktatásban. Nálunk fordítják a legkevesebbet a számítástechnikai ismeretek fejlesztésére, és nálunk töltik a legtöbb időt a nem alapismeretekhez (olvasás, írás, irodalom, matematika, természettudományok, második vagy egyéb nyelvek) szükséges órákkal (tehát erkölcstan stb.) a diákok. A nemrég megjelent és joggal felháborodást keltő PISA-eredményeink talán csak a jéghegy csúcsát jelentik ezek után.

Az elmúlt évek kevés pozitív lépésének egyike, hogy akik nem találnak munkát, azokat az állam végre ingyen továbbképzi, de az OKJ-s képzések valószínűleg nem a legmagasabb hozzáadott értéket eredményező termelést fogják elősegíteni. Ráadásul a résztvevők megélhetése nem szavatolt a tanfolyam idején, így a képzésben csak a jobb anyagi hátterű vagy valamilyen mecénás segítségét élvező munkakeresők vehetik igénybe. Pedig javuló képzettségre szükség lenne a jelenleg már a növekedésünket gátló elképesztően alacsony átlagfizetések emelkedéséhez is.

Korrupcióérzékelési index

2009-ben 46. hely; 2015-ben 50. hely

Ennél Szaúd-Arábia, Botswana, Katar és régiós társaink négyötöde is kevésbé érzi korruptnak kormányát.

Környezetvédelem

E terület iránt ilyen kevés érdeklődést nem mutatott még egy kormány sem. A globális felmelegedés napról-napra súlyosbodó problémájára az Orbán-kormány első válasza az volt, hogy megszüntette a környezetvédelmi minisztériumot, majd azon kevés konkrét ígéretéből, amit a választások előtt tett ezen a téren – többek közt a zöld bank létrehozása – nem teljesített semmit. Időközben sikerült a „fakivágás kormányának” dicsőségét is megszereznie, mert ilyen sok fát, mint az elmúlt hét évben, talán soha nem vágtak ki – és terveznek kivágni – Budapesten. Továbbá a világ talán egyetlen olyan országa vagyunk, ahol adót vetettek ki a napelemekre, miközben minimum az éves magyar GDP 10%-ának megfelelő hitellel – ha nem többel – adósítjuk el magunkat Paks 2-vel egy huszadik századi technológia kedvéért, ami ráadásul teljesen biztos, hogy soha nem fog megtérülni.

Közben minden zászlólengetés és szabadságharc ellenére a magyar gazdaság külső kitettsége nem csökkent egy jottányit sem. És itt nem elsősorban az államadósság devizában denominált részének a súlya fontos elsősorban, vagy a GDP 200 százalékát meghaladó export-import volumen, hanem az, hogy az exportunk, a hozzáadott értéket hordozó Magyarországon gyártott termékek kevesebb mint fele magyar. Más szóval a hozzáadott érték több mint 50 százalékát a külföldi tulajdonban lévő vállalatok állítják elő Magyarországon, ami egyedülálló az Európai Unióban. Ezek után nem meglepő, hogy az ideérkező vállalkozásfejlesztésre szánt uniós pénzeket – miután kihasította belőlük a saját jelentős szeletét a kormány – majdnem 70%-ban külföldi multik nyerik el.

 

audi-orban
Gyárlátogatás az Audinál. Determinált helyzet
Fotó: Népszava

A külföldi vállaltok és befektetők ilyen szintű befolyása még régiós szinten is kiemelkedő, pedig Kelet-Európában mind ugyanabban a csónakban evezünk, amit a szakirodalom csak függő piacgazdaságnak hív. Azaz, gazdaságaink teljes egészében a nyugati befektetésektől függenek. Ez Magyarországon különösen igaz az idetelepülő autógyártásra, mert az a magyar export több mint húsz százalékáért felelős, és ez a helyzet 2000 óta változatlan. Eközben a Fidesz vezető politikusa azt mondja, hogy nincs mit tenni, mert „Magyarország determinált ország, itt nem lehet másmilyen gazdaságpolitikát folytatni”. Pedig éppen az Orbán-rendszer mutatta meg, hogy mennyire lehetne. Az elmúlt ötven év egyértelmű gazdasági fejlődésén átment országok, mint Dél-Korea, Tajvan vagy Szingapúr mind jelentős állami segítséggel jutottak oda, ahol ma tartanak. A Samsung, az LG vagy a Hyundai nagytőkéseit nagymértékben támogatta az állam, de cserébe exportelvárásokat támasztott feléjük, így folyamatosan kénytelenek voltak költeni az innovációra. Időközben elterjedt az a nézet, hogy a nemzetközi szabályok ellehetetlenítették az ilyen típusú állami beavatkozásokat, ugyanakkor láthatjuk, hogy az Orbán-rendszer minden további retorzió nélkül támogathatja saját nagytőkéseit. A probléma azonban az, hogy innováció helyett csupán politikai lojalitást vár el. Hiába hivatkozunk rájuk mintaként, nem alkalmazzuk a kelet-ázsiai modellek főbb összetevőit.

A fenti adatok fényében talán nem meglepő, hogy soha ennyien nem akartak még kivándorolni az országból. Eközben a középosztály erodálódik, és egyre nőnek a vagyoni különbségek a leggazdagabbak és a legszegényebbek között.

Pedig pénz lenne, eddig 300 milliárd forintot költetett az állam a cégekkel és további 100 milliárdokat saját maga (azaz mi) focira. Összességében négyszer annyit költünk a miniszterelnök hóbortjára, mint útfelújításra, miközben egyre csak csökken a nézőszám. Vannak egyéb félrement költéseink is, eddig ugyanis a Matolcsy György vezette MNB 250 milliárd forintot tolt be kétes értékű alapítványokba és költött műkincsekre. Emellett 850 millió forintba került a szintén soha meg nem térülő felcsúti kisvasút és 6,7 milliárd forinttal támogattuk meg Andy Vajnát a TV2 megvételében. Ha már Andy Vajnánál tartunk, érdemes kiemelni mind közül a legnagyobb tételt, ami ellen semmit nem tett a kormány: az offshore-t. Sőt inkább Magyarország is ebbe az irányba mozdult el. Pedig egy alig pár éves tanulmány szerint, forintban szinte kifejezhetetlen összeg, 247 milliárd dollárnyi adózatlan jövedelem hagyta el az országot az elmúlt évtizedekben. Ezzel az offshore-on a második legtöbbet vesztő ország vagyunk európai szinten.

Mi következik mindebből?

A számokat elnézve a kormány igazán komoly sikereket 2010-hez képest elsősorban az államháztartás és az államadósság terén tudott felmutatni. Esetleg a GDP-növekedést lehetne még idesorolni, de azt elsősorban az uniós beruházások felpörgetésének köszönhetjük, és nem annak, hogy a honi gazdaság elkezdett jobban teljesíteni. Sőt a termelékenységünk 2008 óta stagnál.

A társadalmi egyenlőtlenségek azonban drámaian nőttek e hét év alatt. A rövid távon kedvező gazdasági makroadatok hosszabb távú fenntarthatósága pedig valószínűtlen, elsősorban azért, mert a magyar társadalom humántőke-mutatói jelentősen romlottak a drámaian alulfinanszírozott állami alrendszerek (egészségügy, oktatás, szociálpolitika, közösségi közlekedés) miatt. Ahogy a növekedést jelentős mértékben az uniós pénzeknek köszönhetjük, úgy a rövid távú egyensúlyt a hatalmas megszorításoknak. Egyik sem fenntartható.

Nem is az elkeserítő adatok a legfélelmetesebbek – azokat helyre lehet hozni jó kormányzással – hanem, hogy mennyire egyszerű volt ezeket a számokat megtalálni az interneten. Bárki számára elérhetők, a tanulságuk pedig elég egyértelmű.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.