Mennyire általánosíthatók az amerikai tapasztalatok a posztkommunista országokra?1

Milyen mértékben nőttek meg az egyenlőtlenségek és a szegénység az elmúlt bő negyven évben az Egyesült Államokban, illetve mit tudunk a közép- és kelet-európai fejleményekről. Az (előadásként is elhangzott) írás második része elsősorban a térségünkből, de különösen Magyarországról származó tapasztalatokat elemzi arról, hogy a társadalom felső osztályai hogyan szakadnak el a többitől.

Szelényi Iván

Folytatásként hadd ejtsek néhány szót a szegénység dinamizmusáról és újratermeléséről az USA-ban, s általában a fejlett piacgazdaságokban. Hipotézisem: az egyenlőtlenségek növekedése és a felső középosztály fokozódó bezárkózása a szegénység növekedésével és fokozott újratermelődésével is együtt jár. Igaz-e ez? Nézzük meg erről először az amerikai adatokat. Ezek azt látszanak mutatni, hogy a legalacsonyabb jövedelműek jövedelme stagnált (nem csökkent), míg a felső középosztály jövedelme számottevően nőtt az elmúlt közel 20 évben.

Forrás: Poverty in the USA: 50 years Trends and Safety Net impact, March 2016. Letöltve 2017. szeptember 2-án

Tehát a szegény relatíve lett szegényebb. Míg 1966-ben a szegények jövedelme a felső középosztály jövedelmének mintegy 15%-a volt, addig 2014-re ez már 7%-ra csökkent, de infláció utáni jövedelme azért még mindig gyakorlatilag ugyanazon a szinten volt, mint 40 évvel korábban. A fő tendencia tehát nem az elnyomorodás, hanem a felső középosztály privilégiumainak a növekedése. Feltehetőleg drámaibb eredményeket kapnánk, ha az alsó decilist a felső decilissel hasonlítanánk össze, az alsó decilis reáljövedelme valószínűleg csökkent, a felső decilisé pedig még erősebben növekedett.

A cikk első része ide kattintva olvasható!

Talán még érdekesebb a szegénységben élők arányának alakulása. A statisztikai hivatal adatai távoltól sem támasztják alá azt az egyébként ésszerűnek tűnő hipotézist, hogy az „aranykorban” (1930–1970 között), amikor az egyenlőtlenség rekordszinten alacsony volt, a szegénység is alacsony szinten lett volna. Megbízhatóbbnak tekinthető és konzisztensen alkalmazott szegénység-mérőszámokat az 50-es évek végétől állítottak elő. Ezek arra utalnak, hogy nincs szükségszerű kapcsolat az egyenlőtlenség és a szegénység növekedése között, mint azt egy vulgármarxista feltételezné. (Ha a gazdag csak attól lehet gazdagabb, ha a szegény szegényebb lesz.) Ehhez képest elképzelhető az is, hogy ha van gazdasági növekedés, mindenki jól járhat, a gazdagabb ugyan általában jobban, de azért a szegény akár jobban boldogulhat, mint korábban („rising tide lifts all boats”). Ráadásul az amerikai adatok arra utalnak, hogy a gazdasági növekedésnél is fontosabb lehet a kormányzati politika. Bár általánosságban igaz, hogy a 70-es évek a stagfláció évei voltak, a szegénység mégis mérséklődött.

Forrás: United States Census Bureau

Az adatok az én olvasatomban azt mondják, hogy az amerikai „aranykorban”, amikor elvileg a gazdasági növekedés a legdinamikusabb volt, és Piketty szerint az egyenlőtlenségek történelmi mélypontot értek el, a szegénységi ráta meglehetősen magas volt.

Van-e ebből valami tanulság a posztkommunista országokra? A válasz nem triviális, hiszen a nyugati fejlett piac gazdaságok (és az USA különösképpen) nagyon különbözik a posztkommunista országoktól:

1/ A fejlett piacgazdaságokban az eredeti tőkefelhalmozás egy vagy több évszázad alatt történt. Az eredendő egyenlőtlenségek (és a széles körben elterjedt szegénység különféle formái) már a 19. században kialakultak. Viszont ezek az egyenlőtlenségek a huszadik század során, s különösen 1930, illetve a II. világháború után politikai alkuk nyomán mérséklődtek. Az egyenlőtlenségek „visszaállása” 1970-ben kezdődött el.

2/ A szocialista országok viszonylag egyenlő jövedelem- s különösképpen egyenlő vagyonelosztást produkáltak aránylag alacsony szegénységi rátával. Ugyan az egyenlőtlenségek növekedése az államszocializmus bukása előtt elkezdődött, de a fejlett tőkés gazdaságokhoz képest megkésve. Így bár az egyenlőtlenség és szegénység növekedése országonként igencsak változó, de általában számottevő, és 1990 után töretlen.

3/ Az USA különösen speciális, hiszen ott az osztályegyenlőtlenségeket kiegészítik az etnikai egyenlőtlenségek, még ha igaz is Putnam feltevése, hogy az etnikai és gender gap mérséklődött, míg az osztályok közötti gap, főleg a felső középosztály és az alsó kvintilis közötti különbség növekedett.

Sajnos a volt szocialista országok múltbeli egyenlőtlenségeiről nincsenek jó adataink. Nem sikerült találnom decilisekre, vagy kvintilisekre vonatkozó adatokat, így Gini-vel dolgozom, s a szegénységnek a mélyszegénység mutatóit használom. A trend világos: az egyenlőtlenségek és szegénység növekedése viszonylag későn indul, de még meredekebb, mint a fejlett piacgazdaságokban. Bemutatok néhány adatot.

Forrás: Brian Nolan – Wiement Salverda – Daniele Cacchi – Ive Marx – Abigail McKnight – István György Tóth – Herriman van de Wersfhorts (eds.): 2016. Changing Inequalities and Social Impacts in Rich Countries. Oxford: Oxford University Press.

Bár az egykori Csehszlovákia utódállamaiban – Csehországban és Szlovákiában – a Gini mutató értéke a skandináv országok alacsony szintjén van (hogy miért? ez bonyolult magyarázatot igényel, valószínűleg kulturális a különbség), de azért az egyenlőtlenség ott is nőtt, bár a tipikus minta, hogy az GINI az alsó 0.1-ből az alacsony 0.3-re nő. (Ennél még sokkal nagyobb a növekedés Oroszországban és különösen Kínában.)

A szegénységgel kapcsolatos adataink még gyengébbek. Megbízható adatok a szocialista országokból csak egy-egy országból állnak rendelkezésre (a „gulyás-szocialista” Magyarországon például Kemény István kitűnő szegénységvizsgálatot végzett, amire más országokban nem volt lehetőség, de adatai nem összehasonlíthatók más országok adataival), ezért az adatokban a korai átalakulás és a viszonylag stabilizált piacgazdaság korát mutatjuk be.

Forrás: Brian Nolan – Wiement Salverda – Daniele Cacchi – Ive Marx – Abigail McKnight – István György Tóth – Herriman van de Wersfhorts (eds.): 2016. Changing Inequalities and Social Impacts in Rich Countries. Oxford: Oxford University Press.

Legjobb tudásunk szerint, ha lennének adataink a 70-es évek végéről, 80-as évek elejéről, akkor a mélyszegénység inkább 3% körül alakult, s az nőtt 10–17%-ra (legalábbis Magyarországon, ahol a TÁRKI-nak vannak újabb adatai, 2014-re a 14% inkább 17%-ra, s azóta talán valamelyest mérséklődött).

De legalábbis Magyarország estében Ferge Zsuzsa segítségével kaptam adatokat, melyek közvetlenül összehasonlíthatók az amerikai adatokkal: ismerjük a háztartások nettó jövedelmének alakulását kvintilisenként 1987 és 2014 között.

Forrás: Az 1987-es adatok a KSH-tól, a 2014-es adatok a TÁRKI-tól, valamennyi Ferge Zsuzsa közvetítésével

Néhány szó a táblázatról (az 1. és a 8. táblák összehasonlításától). Az alaptendencia Magyarországon (s feltehetőleg általában a poszt-kommunista országokban) hasonló az amerikaihoz (illetve a fejlett piacgazdaságokhoz). Az utóbbi évek nagy nyertese a „felső középosztály”, vagyis a felső 20%, a nagy vesztes az alsó kvintilis. De azért a valamelyest egalitáriánusabb szocializmus öröksége is tovább él. Az 1. táblázat azt mutatja, hogy az USA-ban az egalitárianizmus csúcsán, 1970-ben, a felső 20 százaléké volt a jövedelmek 42%-a, az alsó 20 százaléké 4%. Ez a 2014-re romlott körülmények között Magyarországon azért még mindig 39% illetve 8% (bár „romlott” 35%-ról 39%-ra, illetve a11%-ról 8%-ra). Az is figyelemre méltó, hogy az USA-ban a felső kvintilis nyereségei az alsó 80 százaléktól származnak (még ha az alsó 20 százalék a legnagyobb vesztes is).

Ezzel szemben Magyarországon a második, a harmadik és a negyedik kvintilis viszonylag stabil. Az adatok nem látszanak alátámasztani azt a hipotézist, hogy a „közép” a legnagyobb vesztes. A legnagyobb vesztesek a legszegényebbek. Mindössze annyit mondhatunk, hogy a legszegényebbek jövedelemvesztesége Magyarországon hasonló mérvű, mint az USA-ban.

Ott 4-ről 3%-ra csökkent, míg Magyarországon 11-ről 8%-ra mérséklődött (mindkét esetben 30%-os a csökkenés). Figyelemre méltó viszont, hogy ez az USA-ban 50 év alatt következett be, míg Magyarországon ehhez csak 25 év kellett. Ha ez folytatódik, hol lesz Magyarország 2050-ben? Ott ahol ma az USA van?

***

Még egy utolsó, Mihályi Péterrel közös munkánkra visszautaló megjegyzés a járadékról. Az USA-ban az egyenlőtlenségek növekedése nem vezetett a szegénység növekedéséhez. A posztkommunista országokban viszont – bár a fejlett tőkés országoknál a növekedés üteme gyorsabb volt, amit jórészt megmagyaráz az alacsonyabb kiindulópont – a több gazdagság effektíve több szegénységgel jár együtt.

Itt most nincs időm és helyem a „járadék” bonyolult fogalmát elemezni. Járadék alatt olyan jövedelmet értünk, ami az elvileg szabad piaci versenyen kialakuló jövedelem felett van. Ennek két típusa van: monopoljáradék, tehát olyan jövedelem, amihez azért jut valaki, mert egy termelési tényezőnek (a piac egy résznek) monopolizálását el tudta érni, illetve a szolidaritási járadék, amit a társadalom a piacon megtermelt jövedelmekből azoknak juttat, akik nem érnek el a piacon semmiféle jövedelmet, vagy jövedelmük a társadalom által elfogadhatónak vélt szintet nem éri el. A Piketty által aranykornak vélt 1970 előtti korban aránylag magas volt a szolidaritási és csekély a monopoljáradék.

A posztkommunista korszakban az erőltetett gyors privatizáció és a felhalmozott tőke hiányában különösen erősek a klientúra rendszerek, vagyonhoz és kitüntetetten magas jövedelemhez a politikai elit kliensei jutnak hozzá járadék formájában.

De mint azt Ricardo kimutatta, a járadék nem termel értéket, az a megtermelt érték újraelosztásából fakad. A szolidaritási járadék a magasabb jövedelműektől az alacsonyabb jövedelműekhez, a monopoljáradék az alacsonyabb jövedelműektől a magasabb jövedelműek felé transzferál értéket, így lesz a gazdag gazdagabb azáltal, hogy a szegény szegényebb lesz. Ezért a posztkommunizmus sajátossága, hogy a növekvő egyenlőtlensége növekvő (relatíve de talán abszolút mértékben is? Nincsenek adataim ennek elbírálására) szegénységgel párosul.

Mindez azonban – sajnos elméletünk szempontjából – pusztán spekuláció és lehetséges, hogy nem is igaz. Intuitíve igaznak tűnik. A periférikus (s főleg a „cigányosodó”) falvakban, vagy a hajléktalanok körében olyan nyomort látunk megjelenni, amire nem emlékezünk az „átkos” idejéből.

2000-ben végeztem egy több szocialista országa kiterjedő kutatást (Szelényi 2013). Mivel a szocialista és posztkommunista korszak objektív szegénységéről nem rendelkeztem megbízható adatokkal, a válaszadóinktól azt kérdeztük, hogy mennyiben tapasztalják-tapasztalták a mélyszegénységet. Válaszadóinktól azt kérdeztük, hogy előfordult-e az elmúlt héten, hogy éhesen mentek aludni (ezt tekintettük a „mélyszegénység” mérőszámának), mert nem volt elég pénzük élelemre. S aztán feltettük ugyanezt a kérdést 1988-ra. Ezt az indikátort használva az objektív mélyszegénység minden posztkommunista országban a rendszerváltás, az átalakulás első évtizedében drámaian növekedett (Szelényi 2013: 86–92). Így Bulgáriában 1,8%-ról 16,3%-ra, Magyarországban 2,4%-ról 6,8%-ra, Lengyelországban 3,1%-ről 6,2%-re. Mindez persze csak abszolút szubjektív véleményt tükröz s szerepet játszhatott benne a „kommunista nosztalgia”, vagyis az, hogy talán a szocializmus alatt „élvezett” biztonság elvesztését a válaszadók elnyomorodásként élték meg.

Annyival fejezném be: talán van valamennyi „abszolút elnyomorodás”, de annak a létezéséről és nagyságáról megközelítőleg sincsenek megbízható adataink. 2000 óta még olyan szubjektívek sem, mint amilyeneket én állítottam elő az átalakulás első évtizedének a végén. Arról végkép nincs megbízható adatunk, hogy az „abszolút elnyomorodás” folyamatában a posztkommunista országok „jobban”, vagy „rosszabbul” teljesítenek, mint a fejlett piacgazdaságok. Annyi biztos: ezt érdemes lenne kutatni s Mihályival előadott hipotézisünk a posztkommunista járadékvadászatról talán egész jó kutatási kérdés lehetne egy ilyen kutatáshoz.

A cikk első része ide kattintva olvasható!

[1] Előadásként elhangzott 2017. szeptember 28-án „A magyar szegénységről, egyenlőtlenségről, kirekesztésről és a javítás lehetőségéről” című konferencián. Ennek a tanulmánynak a megírásában sok segítséget kaptam Mihályi Pétertől, akivel a járadékelmélet különböző vonatkozásaival foglalkozó tanulmányokat irtunk s egy kis monográfián is együtt dolgozunk. De ebben a tanulmányban előadottakért én vagyok egyedül felelős.

[2] Ha jól értelmezem az adatokat, akkor a szegénységi küszöb 1.00 százalékán állóknak semmi jövedelme nincs, 1.25 azt jelenti, hogy a szegénységi küszöbnél 25%-a keres többet.

Irodalom
Bourdieu, Pierre and Jean-Claude Passeron. 1977. Reproduction in Education, Society and Culture. London: Sage.
Goldin, Claudia and Lawrence F. Katz, 2001. “Decreasing (and then Increasing) Inequality in America. The Tale of Two Half Centuries” In Finis Welch (eds.): The Causes and Consequences in Increasing Income Inequality. Chicago: Chicago University Press, pp. 37-82.
Greenwood, Jeremy, Nazih Guner, Gerogi Kocharkov – Cazar Santos. 2014. Marry your like: Assortative Mating and Income Inequality. Cambridge, MA: NBER Working Papers Series, #19829.
Grusky, David, Pable Mitnik and Eric Cumberworth. 2016. „Social Inequality in a High-Inequality Regime.” The Annals of the America Academy of Political and Social Sciences, January: 140-84.
Konrád György – Szelényi Iván, 1989 Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz, Budapest: Gondolat Könyvkiadó.
Mare, Robert D. 2016. „Educational homogeny in Two Gilded Ages” The Annals of The American Academy of Political and Social Sciences January: 117-139
Massey, Douglas 2007 Categorically Unequal: The American Stratification System. New York: Russel Sage Foundation.
McCall, Leslie. 2013. The Undeserving Poor. Cambridge, MA: Cambridge University Press.
Murray, Charles. 2012. Coming Apart: the State of White America 1960- New York: Random House.
Nolan, Brian –Wiement Salverda – Daniele Cacchi – Ive Marx – Abigail McKnight – István György Tóth – Herriman van de Wersfhorts (eds).. 2016. Changing Inequalities and Social Impacts in Rich Countries. Oxford: Oxford University Press.
Page, Benjamin and Lawrence Jacobs 2009. Class War? Chicago: University of Chicago Press.
Piketty, Thomas. 2014. Capital in the 21st Century. Cambridge: Harvard University Press.
Putnam, Robert D. 2016. Our Kids: The American Dream in Crisis. New York: Simon and Schuster.
Rawls, John. 1971. A Theory of Justice. Cambridge, MA: Harvard University Press.
Reeves, Richard V. 2017 Dream Hoarders: How the American Upper Middle Class is Leaving Everyone Else in the Dust. Washington D.C.: Brookings Institution.
Szelényi, Iván 2013. Poverty and Social Structure in Transitional Societies. The First Decade of Post-communism. Plovdiv, Bulgaria: Publishing College of Economics and Administration.
Whyte, Martin. 2010. Myth of Social Volcano. Stanford, CA: Stanford University Press.
Wilson, Julius William. 1978. Declining Significance of Race. Chicago: University of Chicago Press.

Kapcsolódó írások