Hiába gyógyít meg valakit a pszichológia, ha az őt körülvevő társadalom miatt ismét lelkibeteg lesz, megint szenvedni fog. A társadalmi környezet, a struktúrák megváltoztatása nélkül nem tudjuk csökkenteni az emberi szenvedést. Sik Domonkos szociológus volt stúdiónk vendége, aki két könyvet is írt erről.

 Sik Domonkos 2018-ban megjelent két összefüggő könyvét az Új Egyenlőség is bemutatta. Ezek a szociológiai, pszichológiai és pszichiátriai elméleteket egyaránt felhasználva kínálnak válaszokat a szenvedéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre. A társadalmi okokra visszavezethető szenvedés kezelési alternatíváiról az ELTE docensével Pogátsa Zoltán főszerkesztő beszélgetett.

– A premodern társadalmakban a szolidaritás elsősorban a családon, helyi közösségen, lokalitáson alapult. A korai modernitásban,a kapitalizmus korábbi szakaszában az állam volt a főszereplő. A jelen korban,a késő modernitásban ezzel szemben a válságok egymásutánja, a gazdasági növekedés megtorpanása és az állam lehetőségterének beszűkülése miatt a szolidaritás korábbi formái válságba kerültek. A társadalmi okokra visszavezethető szenvedések kezelésében az állami újraelosztás mellett mind nagyobb szerep jut a közösségeknek, hálózatoknak.

– Az emberi élethelyzetekben megjelenő társadalmi zavarok, diszfunkciók következménye az egyéni szenvedés. Nem kell ahhoz az egyes embernek ismernie, értenie a társadalmi zavarok okait, hogy azok negatív következményeit, például az anyagi nélkülözést, a véleménye semmibevételét, az információtól és a tudástól való elzártságot megtapasztalja és ezektől szenvedjen.

– A tartós szenvedés, a megoldhatatlan anyagi, munkahelyi, családi problémák az egyén számára mentális zavarokat okozhatnak. A mentális zavarok biológiai és pszichológiai megjelenése mögött legtöbbször egy szenvedéssel teli élethelyzetnek a hosszan tartó megélése tapasztalható.

– Ma már nem a társadalmak kisebbsége, hanem az emberek többsége szenved valamilyen mentális zavarban. A depresszió, a szorongás, a pánikbetegségek, a testképzavarok közül egy vagy több a társadalmak nagy részét érinti. Vészhelyzetben élünk valamennyien.

– Minden történelmi és gazdasági kornak létezik szenvedésértelmezése és stratégiája a szenvedés értelmezésére és kezelésére vonatkozóan. A középkorban a kis közösségek, a család, a lakóhelyi környezet jelenthetett megoldást, az ipari forradalom után, a nemzetállamok kialakulásával a társadalom, az állam által létrehozott rendszerek, például a társadalombiztosítás illetékességébe kerül a problémák kezelése. Ezzel párhuzamosan a szenvedés kezelése az ideológiák mentén politikai kérdéssé válik.

– A jelen korszakban − a késő modernitás korában − a korábbi társadalmi struktúrák megváltozása miatt, egyre nehezebben működnek az állam által korábban létrehozott rendszerek. A sematikus, kiszámítható életpályák megszűnésével az ellátórendszerek kitettsége megnő, ezért miközben feladataik növekszenek, azok kezelését egyre szűkebb erőforrásból kell megoldaniuk. Modellváltás szükséges.

– Az emberek a korábbi sematikus élethelyzetekkel szemben mindinkább különböző társadalmi terekben léteznek, társadalmi hálózatok, társadalmi kapcsolódások rendszerében élnek. A társadalmi kapcsolódások, hálózatok sokfélék: a versengés, az önkép megalapozása, a másokkal való hierarchia rendezése, a technikai, tárgyi környezet, az információs környezet mind különböző terek, melyekben az egyén él, melyekbe bele van ágyazva. S mindegyikben felállíthatók azok a minimumkritériumok, amik nem teljesülése szenvedést okozhat az egyénnek.

– A szenvedés a társadalmi kezelése nem csak újraelosztási kérdés, ahogy persze nem is csak orvosi vagy pszichológiai probléma. A megfelelő orvosi ellátás is csak akkor képes eredményesen kezelni a depressziót, a pánikbetegséget, az önképzavart, ha az egyénnek nem ugyanabba az élethelyzetbe kell visszatérnie, ami a mentális zavarai kialakulását okozta.

– Az igazságosabb újraelosztás mellett a szenvedés társadalmi kezelésének másik fontos pillére az a politikai kultúra, amely a szolidaritást és a civil szervezetek tevékenységét igényli és bevonja a szenvedések kezelésébe. A szociális munkások és hálózatok növekedése nélkül kicsi az esély a szenvedések eredményesebb kezelésére.

– A szenvedéseket kezelni képes közösségi, politikai kultúra megteremtése lassú, de nem lehetetlen feladat. Ehhez nyújthat segítséget a tudomány azzal, hogy segít felismertetni az emberekkel, hogy szenvedéseikkel nincsenek egyedül, hogy a munkahelyi, családi konfliktusaik a társadalmi struktúrából erednek. A hasonló szenvedéstapasztalatok kiindulópontjai lehetnek a közös akaratnak és társadalmi cselekvésnek a szenvedések kezelésében.

Az összefoglalót Gábor Péter készítette.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.