Hol a helye az államszocializmusnak a kapitalista világgazdaságban? És hol a mi helyünk ma, az államszocializmus bukása után? Mi az Európai Unió? Hogyan jött létre, és mi a tágabb összefüggése, hogy Magyarország is a tagjává vált? Mit jelent a kettős függőség, és milyen szerepe van az informalitásnak a modern társadalmakban?

Böröcz József, a Rutgers Egyetem (New Jersey) szociológia tanszékének egyetemi tanára Hasított fa című könyve az elmúlt harminc évben megjelent tanulmányaiból ad közre válogatást. Írásaiban Magyarország, Kelet-Közép-Európa és Európa globális pozíciójának meghatározására, változó világgazdasági súlyának elméleti és empirikus kérdéseire és ezeken keresztül a világ főbb átalakulási tendenciáinak megértésére vállalkozik. A könyvben szereplő témákról a szerző Éber Márk Áronnal, az Új Egyenlőség szerkesztőjével beszélgetett.

  • Böröcz József Budapesten született, és Debrecenben volt bölcsészhallgató. A szociológia iránt azután kezdett el érdeklődni, miután elolvasta Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvének szamizdat kiadását. 1982-ben végzett, visszaköltözött Budapestre, de nem kapcsolódott a budapesti szociológiai szakmához, hanem fordítóként és tolmácsként dolgozott (főként angolból). Magyartanárként került Louisiana államba, először ott lett doktori hallgató, később innen került a Johns Hopkins Egyetemre, ott szerzett doktori (PhD) fokozatot 1992-ben.
  • A Hasított fa alcíme: A világrendszer-elmélettől a globális struktúraváltásokig. A szerző a világrendszer-elemzéssel a Fejlődés-tanulmányok című könyvsorozat jóvoltából találkozott, de már 17 éves kori meghatározó élménye (a kelet-berlini Világifjúsági Találkozó) óta érdeklődött a „harmadik világ” iránt. A Louisinai Állami Egyetemen kezdett szisztematikusan a világrendszer-elemzéssel foglalkozni. Később, a Johns Hopkins Egyetemen több meghatározó világrendszer-elemzővtő, így David Harveytól, Alejandro Portestől és Christopher Chase-Duntól is tanult kritikai globálistársadalom-elemzést.

  • A világrendszer-elemzés azonban – noha rendkívül vonzó világmagyarázat volt – sem az államszocializmusról, sem pedig Kelet-Közép-Európáról nem tudott sokat mondani. Amit mégis állítottak, gyakran egymásnak ellentmondó volt: az államszocializmus egyszerre „segítette a globális kapitalista tőkefelhalmozást” és fejtett ki „rendszerellenes” hatást. Amikor a világrendszer-elemzők az államszocializmusról beszéltek, jellemzően elfeledkeztek arról, hogy ez is a tőkés világgazdaságba ágyazott formáció. Kínálkozott tehát a lehetőség, hogy ezt az ismerethiányt új kutatásokkal betöltse az Egyesült Államokban. Mindez 1986-1990-ben történik, tehát a kérdés itthon is mindenkit izgatott: milyen lesz az átalakulás? Azt tudtuk, hogy kapitalizmus lesz a szocializmus után – de milyen jellegű lesz ez a kapitalizmus?
  • A függőség és a függő fejlődés elmélete, kombinálva a világrendszer-elemzés iskolájával, jól alkalmazhatónak mutatkozott a régió átalakulásának elemzésére. Ebből alakult ki a kettős függőség elmélete. A kelet-közép-európai államszocialista átalakulás e magyarázata – akárcsak a függőségelméletek eredeti változatai és a világrendszer-elemzés is – a modernizációelmélet különböző változataival szemben fogalmazódott meg. Ez utóbbi fő állítása, hogy az egyes országok fejlődésének és elmaradottságának legfőbb oka ezen országok és népek belső, kulturális hibája: éretlensége, felkészületlensége, „tradicionalizmusa”. Bár szakmailag ez az elmélet régen megbukott, a modernizációs gondolkodás különféle változatai tovább élnek a közbeszédben. E továbbélés egyik oka, hogy e világszemlélet kora-huszadik századi válfaja képezi a „nyugatos” értelmiség identitásának alapját. Azt az azonosságtudatot, mely szerint a „nyugatos” értelmiségi elit feladata, hogy utat mutasson „a népnek”, amely azonban képtelen arra, hogy kövesse ezeket az instrukciókat, s különféle defektusai miatt rendre meghiúsítja az ország felzárkózását, nyugatosodását.
  • Kelet-Közép-Európa kettős külső függőségben volt és – részben – van ma is. Az első, jellemzően gazdasági, pénzügyi és technológiai függőség a kapitalista világgazdaság centrumaihoz (főképpen a nyugathoz, Nyugat-Európához) kapcsolja a térséget. A másik, jellemzően politika-katonai függőség az államszocialista Szovjetunióhoz kapcsolta ezeket az országokat és gazdaságaikat az államszocialista időszakban. A kettős függőség belső arányai és intenzitása remek keretet teremt, hogy leírjuk vele a térség vagy akár a kelet-közép-európai államszocializmus történetét. A Szovjetuniótól való politikai függés 1989 után megszűnt, noha energiafüggőségünk nem szűnt meg. A mai Oroszországhoz fűződő viszonyunkat ez ma is erőteljesen formálja.
  • Nincs olyan társadalom, amelyben ne lenne informalitás. Az informalitás (a nem-hivatalos, jogilag nem szabályozott viselkedés) a társadalmi lét normális formája. Az igazi kérdés az, hogy van-e egyáltalán formális viselkedés, és ha van, mi formális és informális magatartás viszonya egymáshoz. Az üzleti világ és az állami szervek összefonódása nemcsak empirikus tény, de tananyag is az üzleti szektor feltörekvő fiataljai számára. Az informalitás fogalma jóval tágabb, mint a korrupcióé: az önzetlen segítségnyújtás, a támogatás, a barátság, stb. számos egyéb formája is e kategóriába esik. Nem kizárólag „elítélendő” tevékenységek sorolódnak tehát az informalitás fogalma alá.
  • Várhatóan 2018 tavaszán jelenik meg magyarul Böröcz József egy másik könyve, Az EU és a világ címmel a Kalligram kiadónál – a 2009-ben megjelent The European Union and Global Social Change magyar változata. Ez az európai integráció történetének mintegy előzményeként a nyugat-európai államiság több évszázados globális történetét is áttekinti, s ebben a keretben értelmezi az EU létrejöttét és formálódását. A könyv, amely bő egy évtizedes kutatómunka összefoglalója, azt magyarázza meg, hogyan következik az EU kialakulása az azt megelőző, több évszázad történelméből. A könyv fő állítása, hogy az EU létrejöttének fő oka a gyarmati rendszer második világháborút követő összeomlása volt. Az Európai Unió az európai székhelyű nagytőke és az európai államok szövetsége, érdekházassága, amelybe az európai állampolgárokat is bevonták. Az EU kritikáját a rendszerváltást követően azonban a baloldal részben elmulasztotta, részben elhallgatta, a bírálatok nagy részét ebből adódóan átengedte a nemzeti, szélsőjobboldali radikalizmusnak, amelyet az meg is erősített. Az Európai Unió történeti-szociológiai kritikájának ezért minduntalan azzal kell szembenéznie, hogy kritikáját félreértik, álláspontját pedig a nemzeti radikalizmuséval tévesztik (vagy mossák) össze.
  • Mi a teendő? Mi következik ezekből az elemzésekből? A magyar gazdaság és társadalom hosszú évtizedek óta az egy főre eső GDP világátlagának 100-142%-a között mozgott. Ez azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen középső pozíciót foglal el a világgazdaságban: sem nem szegény, periférikus ország, sem nem gazdag centrumország. Magyarország félperifériás helyzetben volt és maradt. Globális viszonylatban egyáltalán nem vagyunk „elmaradottak”, csak a leggazdagabb kevesekhez, az „oligarchikus vagyonnal” (Arrighi) rendelkező centrumországokhoz képest vagyunk kedvezőtlenebb pozícióban (ám hozzájuk képes a világ túlnyomó többsége kedvezőtlenebb, s nagy része nálunk sokkal rosszabb pozícióban van). A világátlag 120%-a körüli helyzetünk globális szempontból morálisan is vállalható. Vajon fel kellene zárkóznunk ezekhez az országokhoz, amelyek a világátlag 2-3-4-5-szörösét tudhatják a magukénak? Ha vannak olyan országok a világban, melyeknek egy főre jutó GDP-je a világátlag 10%-a körül van, a mi felzárkózásunk ilyen mértékig egyenlőtlen viszonyok között a még rosszabb helyzetben lévők esélyeit rontaná. Globális tekintetben immorális követelés, hogy zárkózzunk fel az Európai Unió leggazdagabb országaihoz, ha eközben nem követeljük a nálunk sokkalta nyomorultabb helyzetű társadalmak felemelkedését is.
  • Ami a globális újraelosztás gondolatkísérletét illeti: egy ilyen elgondolás elvben ugyanúgy megvalósítható lenne, mint az egyes országokon belüli jóléti újraelosztás. A közösen megtermelt javak igazságosabb és egyenlőbb újraelosztásával mind globálisan, mind pedig az egyes államokon belül ki lehetne alakítani mindenki számára az emberhez méltóbb élet létfeltételeit. Több kísérletezéssel, kreatív intézményépítéssel mind a világban, mind az egyes országokban létre lehetne hozni az egyenlőbb, igazságosabb, fenntarthatóbb, azaz: az emberhez méltóbb élet feltételeit.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.