Mikecz Dániel (2018): A globalizációkritikus mozgalom Magyarországon: Zöldek, pacifisták, házfoglalók. Budapest: L’Harmattan Kiadó.

Hová tűntek a globalizációkritikusok? Milyen politikai környezetben jelent meg itthon a mozgalom? Milyen újításokat hozott a „mozgalmak mozgalma”? Mikecz Dániel 2018-ban megjelent kötete a politikai lehetőségstruktúra és mozgalmi innovációk vizsgálatával ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ.

Kardos Dorka

A 2008-as pénzügyi válság sokak reményei ellenére nem rengette meg az uralkodó neoliberális ideológiát, és a globalizált gazdaság megingathatatlanul dübörgött tovább egészen napjainkig. A globalizációt kritikátlanul ünneplő hangok, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszere segítettek elterelni a figyelmünket a globális folyamatok negatív hatásairól (vagy céljainak megfelelően formálta át azok percepcióját). Így a globalizációról szóló hazai diskurzus igazán megérdemelt egy könyvet a magyar globalizációkritikusokról. Mikecz Dániel könyve ilyen, munkája jelentős hozzájárulás a magyar mozgalomkutatás szakirodalmához, és fontos empirikus eredményekkel gyarapítja a hazai mozgalmak történetéről alkotott tudásunkat.

A globalizációkritikus mozgalom megjelenését a berlini fal leomlása után hegemónná váló liberális demokráciákból való kiábránduláshoz és a jóléti kapitalizmusok válságához szokták kötni.

A ‘80-as és ‘90-es években egyre nyilvánvalóbbá váltak a társadalmi egyenlőtlenségek, a nyugati társadalmak berendezkedésének hátrányai és válságkezelésének eredményei, a neoliberalizmus terjeszkedése.

Az ennek hatására egyre erősebbé váló a társadalmi elégedetlenség végül elvezetett a globalizációkritikus mozgalom zászlóbontásának tartott 1999-es Seattle-i tüntetésekhez.

Mikecz Dániel könyve három nagyobb tartalmi egységet foglal magába. A könyv első harmada fogalmi kérdéseket tisztáz és elméleti alapot ad, a mozgalomkutatás releváns elméleteit mutatja be az olvasónak. A második egység Mikecz választott elemzési módszerén, a politikai lehetőségstruktúra elemzésén keresztül mutatja be a globalizációkritikus mozgalmat befolyásoló külső tényezőket. Az utolsó, nagyobb egység pedig azokat az innovációkat szedi sorba, amelyek megjelentek a magyar globalizációkritikus mozgalom eszközkészletében. Végül a szerző összefoglalja a kutatása megállapításait.

Mikecz munkája szerteágazó, sok témát és megállapítást magába foglaló írás, így a recenzió keretein belül csupán ízelítőt kínálok belőle. A könyv keretét adó főbb pontokat és állításokat ismertetem.

A mozgalom hazai zászlóbontása

Mikecz a globalizációkritikus mozgalom hazai ágát a Magyarországon már régóta jelenlévő alternatív mozgalmon belül egy korszakként jelöli meg. A szerző kiemeli az alternatív jelző fontosságát, mert az rámutat a keleti blokk mozgalmainak sajátos viszonyaira, azaz, hogy a mozgalom politikai törekvései egy „ellenkulturális mezőben” jelentek meg (36. old.).

A mozgalom a 2000-es években ütötte fel a fejét Magyarországon, jelentős mértékben támaszkodva az 1980-as évek zöld ellenzékére, a rendszerváltás korabeli környezetvédőkre és a professzionális NGO-k, azaz civil szervezetek már meglévő hálózataira. Mikecz érvelése szerint a mozgalom megalakulásához hozzájárult az új digitális kommunikáció elterjedése és az életmódban is megjelenő egyre radikálisabb aktivizmus. „Az ezredforduló után olyan szervezetek alakultak, mint a Védegylet, a Zöld Fiatalok (ZöFi) és az ATTAC magyarországi szervezete, amelyek a globális mozgalom munkájába bekapcsolódva fejtették ki kritikájukat Magyarországon a neoliberális globális elosztás rendszerét illetően.” (190. old.) Az NGO-k, vagyis a nem kormányzati szervezetek és professzionális civilek politikai szerepéről lásd az Új Egyenlőségen a Mikecz Dániel írását és az azt követő vitát.

Mikecz kutatása első felében módszerének a politikai lehetőségstruktúra-elemzést választja, azaz a mozgalom lehetőségeit formáló politikai-társadalmi tényezők feltérképezésével vizsgálja meg a mozgalmat érintő folyamatokat.

Ilyen lehetőségstruktúra-elem a gyülekezési jog szabályozása. A gyülekezési jog módosítására a 2000-es években születtek javaslatok, de végül a vizsgált időszakban nem változtatták meg. A módosítás szükségességére a megjelenő új radikális jobboldali utcai jelenlét hívta fel a figyelmet; a szerző véleménye, hogy nem igazán köthető a globalizációkritkus mozgalom tevékenységéhez. „A gyülekezési jog gyakorlása kapcsán tehát a legfontosabb korlátozó tényező annak békés jellege maradt, amely a hatóságoktól bizonyos színtű toleranciát kíván” – írja Mikecz (193. old.).

A hazai globalizációkritikus mozgalom megmozdulásai jellemzően békések voltak. Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetközi mozgalom talán leghírhedtebb ága a kapitalizmusellenes Black Block csoport, amelyről a média általában a nemzetközi szervezetek találkozói (G8, G20, Világgazdasági Fórum) kapcsán ad hírt, jellemzően abban az összefüggésben, hogy mekkora kárt okoztak tiltakozásukkal a helyszínt adó településeknek.

A magyar „globkrit” azonban az erőszakmentességet tűzte zászlajára, ez pedig már csak azért is praktikus volt, mert a Black Blockra jellemző tiltakozási formák itthon egyértelműen a radikális jobboldal sajátjai voltak és nagyrészt ma is azok.

A hazai globalizációkritikus mozgalom amellett, hogy békés jelleget öltött, Mikecz kutatásai alapján más sajátosságokkal is rendelkezett. A tüntetések maximális hossza nem haladta meg a 8 órát, és rendszerint nem globális kérdéseket feszegettek, hanem önkormányzati hatáskörbe tartozó, helyi ügyeket vettek célba. Ezek a helyi ügyek a NIMBY típusú megmozdulások (not in my backyard, „ne az én kertemben”) kategóriába tartoztak, azaz a helyben lakók életminőségét negatívan érintő ügyek kapcsán szerveződtek.

Politikai lehetőségstruktúra az itthoni mozgalmi környezet is, azaz a mozgalmi szektor, amely óhatatlanul befolyással bír az adott mozgalom lehetőségeire. Mikecz a szektoron belül a rendszerváltás zöld mozgalmát és a „civil” narratívát véli hangsúlyosnak. Azonban a globalizácikritikus mozgalom „túl kívánt lépni az anti-politikai hagyományokon, ezért nem is állították szembe a civil és a politikai cselekvést” (192. old.).

Mikecz szerint a mozgalmi szektor sajátossága a szakértői aktivizmus, amely köthető a Védegylet, a Levegő Munkacsoport és a Greenpeace nevéhez is. A szakértői aktivizmus jellemvonása, hogy nem tömegbázist épít, hanem a sajtóra és más szervezetek együttműködésére alapoz.

Tömegtüntetések helyett látványos akciók megszervezésére fordítják az energiáikat, és így könnyebben és hatásosabban tudják a média érdeklődését felkelteni.

A magyar politikai lehetőségstruktúrához tartozik a bal- és jobboldali felosztottság, ami a civilszervezetek belső konfliktusaiként is megjelent. Mikecz meglátása, hogy ez hazai sajátosság, más, külföldi alternatív szereplőkre ez a fajta törésvonal nem jellemző. Magyarországi kuriózumnak véli a „politikaellenes politikai kultúrát” is, az „alternatív mozgalmak erőforráshiányát”, illetve azt a fogalmi káoszt, ami a bal- és jobboldaliság meghatározásánál elő szokott fordulni (99. old.).

A bal-jobb kategóriák jelentéstartalmának elemzésénél kerül elő az a – véleményem szerint – igen fontos megállapítás, hogy a hazai globalizációkritikus mozgalom ugyan bírálta a neoliberális gazdasági paradigmát, a „magyar politikai rendszer azonban inkonzisztens volt, a globalizációkritika baloldali recepciójához vagy le kellett volna választani arról a neoliberalizmus kritikáját, ami nem lehetséges, vagy újra kell definiálni a baloldaliság tartalmát” (105. old.). A pártállami berendezkedés örökségétől szabadulni kívánó főáramú baloldal végső soron megnehezítette a mozgalom által képviselt ügyek széleskörű elterjedését.

A 2000-es évek végére tehető, hogy a globalizációkritikus mozgalom kifullad, vagy legalábbis veszít korábbi lendületéből. Mikecz ezen a ponton a politikai lehetőségstruktúra megváltozását és a mozgalmi apály okait veszi szemügyre. A 2001. szeptember 11-i támadás a nemzetközi színtéren kettős hatást fejtett ki. Egyfelől az Egyesült Államokban megváltoztatta a közbeszédet. Nem volt prioritás globális   kizsákmányolásról vitát folytatni, amikor a fő narratíva a haza védelme volt, érvel Mikecz. Másfelől a mozgalom központja Európába került, ahol az új típusú amerikai külpolitika muníciót adott a mozgalom számára. A 2008-as pénzügyi válság azonban Európában is elterelte a figyelmet a mozgalomról.

Mikecz a demobilizációs folyamat részeként vázolja fel a nemzetközi szervezetek, mint a WTO (World Trade Organization, Világkereskedelmi Szervezet) vagy a Világbank és az NGO-k közötti kialakuló együttműködést. Bár a közeledést a globalizációkritikus mozgalom hatásának tulajdonítja, a szerző leszögezi, hogy az együttműködés nem teremtett pozíciókat a világszervezetek döntéshozatalában, csupán azok átláthatóságát erősíti. A mozgalom a 2001-es Szociális Világfórum (SZVF) megalakulásával elindult az intézményesedés irányába. Mikecz álláspontja, hogy a szervezeti forma megalakulásával és a szakpolitikai sikereivel a mozgalom szintén a demobilizációs folyamatokat erősítette meg. Bár a szakpolitikai siker kérdése összetett, a pénzügyi válságra adott válaszok sajátja (ilyen például a kereskedelmi és pénzügyi szabályozó intézkedések bevezetése), hogy nehezen megállapítható, hogy a mozgalom tevékenysége valójában mekkora hatást gyakorolt rájuk.

A hazai globalizációkritikus mozgalom intézményesedése elsősorban az LMP-hez köthető.

Az LMP megalakulása azokból a szervezetekből szívott el erőforrásokat, amelyekre a mozgalom nagyban épült, ilyen volt a Védegylet, a Humanista Mozgalom és a Zöld Fiatalok.

Mikecz hozzáteszi, hogy az LMP bizonyos tekintetben a mozgalom részének volt tekinthető, pártként azonban széleskörű politikai programmal is rendelkezett, így végső soron gyengítette a mozgalmat.

2006 ősze és az őszödi beszéd szintén szerepet játszott a mozgalom aktivitásának csökkenésében. Az őszödi beszéd utáni általános hangulat és közbeszéd, illetve a radikális jobboldal megerősödése elszívta a levegőt a mozgalom elől. A sokszor erőszakba torkolló jobboldali tüntetések kockázatot jelentettek minden további megmozdulásra, ráadásul ezek hatására az utcai tüntetések is elvesztették a közvélemény szimpátiáját.

A mozgalmi újítások és az örökség

A könyv következő nagyobb egysége azokról a mozgalmi innovációkról szól, amelyek végső soron megkülönböztetik a globalizációkritikus mozgalmat a korábbi zöld és alternatív mozgalmaktól.

Mikecz ilyen mozgalmi innovációnak nevezi meg az új digitális kommunikációs eszközök használatát. A mozgalom legfontosabb erőforrása nyilvánossághoz való hozzáférés, az újfajta kommunikáció pedig megkönnyítette a mozgalom számára a közvetlen elérést, illetve a csatlakozás folyamatát is. A globalizációkritikus mozgalom újítása a saját médiafelület létrehozása, azaz az indymedia (Independent Media Center, IMC) volt. „Az alternatív média létrehozása a társadalmi mozgalmak egyik stratégiája a távolmaradás, a támadás és az adaptáció mellett a médiával való kapcsolatba lépésük során” – írja Mikecz (144. old). Sőt a mozgalom ezzel kritikát fogalmazott meg a nyilvánosság egyenlőtlen elosztásával és a meglévő médiaviszonyokkal szemben.

Ma már persze nehéz elképzelni egy tüntetést a közösségi média mozgósítási lehetőségei nélkül. Az indymedia a közösségi média szerepét vetítette előre egy-egy tiltakozás megszervezésében, így vált a mozgósítás eszközévé. A mozgalom üzenetei már nem csupán a széles nyilvánossághoz szóltak, az új felületen keresztül elérték a szimpatizánsokat és az aktivistákat is.

Az internet egyre szélesebb körű felhasználása nem meglepő módon nagy mértékben hozzájárult a mozgalom terjeszkedéséhez, de fontos belátás, hogy a kollektív identitás kialakulásához önmagában még nem volt elég. Bármennyire is vonzó lehetőségnek tűnik csupán az internetes mozgósításra hagyatkozni, szükség van a mozgalmi közösség és az offline jelenlét kapcsolatépítő hatására is. A gyors mozgósítás viszont egyértelműen az internet és a gyenge kötések sajátja, kár lenne ezt elvitatni.

A mozgalom újszerű módon alkalmazkodott a média logikájához, ezt Mikecz a budapesti Úttörő Áruház és a Kazinczy utca 41. szám alatti ház elfoglalásának példáján illusztrálja. Az aktivisták célja az Úttörő Áruház elfoglalásával egy alternatív, nonprofit közösségi és kulturális központ létrehozása volt. Körülbelül egy évvel később a Centrum Csoport a Kazinczy utca 41-et foglalta el hasonló célzattal, ott már a sajtó jelenlétében, az akciót végül az önkormányzati képviselővel való megegyezés zárta.

Az elfoglalt épületeket mindkét esetben átalakították, dekorálták és megpróbálták kiállítási térré formálni. Sőt, a Kazinczy utcai aktivisták azt tervezték, hogy a rendőrségi beavatkozást egy „dadaista performansz” megalkotásával fogadják. A performansz azt jelentette volna, hogy mindenki zavartalanul folytatja a korábban megkezdett tevékenységét, ügyet sem vetve a megjelenő rendőrökre. Mikecz szerint „Az egyéni művészeti médiagyakorlatok révén a házfoglalás célja a sajtónyilatkozatok mellett a művészeti cselekvés, kiállítás által jut el a támogatók és a sajtó felé.” (142. old.)

A látványos tiltakozási elemek alkalmazása üde színfoltként jelent meg a hazai médiafelületeken.

A mediatizált tiltakozások során nem csupán arról van szó, hogy a mozgalom igyekszik a média logikája szerint viselkedni, hanem arról is, hogy a média is változik és a mozgalmak képesek alakítani annak gyakorlatait.

A látványos akciók azonban nem csak a média vonatkozásában hasznosak, Mikecz megállapítása, hogy egyszerre több különböző szinten is fejtenek ki hatást. A látványos elemek egyrészt valóban alkalmasak a médiafigyelem felkeltésére, másrészt az aktivisták és a támogatók szintjén képesek érzelmek kiváltására, harmadrészt a mozgalom kollektív identitását is képesek kifejezni. A látványos, karneváli megjelenésű tüntetések által a mozgalom élményt kínál, miközben politikai kifejezőeszközt is ad a résztvevő kezébe. Ez a fajta tiltakozás alkalmas a mozgalom iránti szimpátia felkeltésére, „hiszen a tüntetés nem annak erőszakos, hanem felszabadult, kreatív jellege miatt kerül be a híradásokba.” (204. old.)

Ez azért is fontos, mert Mikecz Schulze élménytársadalom fogalmát kölcsönvéve írja le a politikai cselekvés élményszerző aspektusát. A politikai részvétel ebben a megközelítésben az élménykeresés egyik eszköze. Ha valaki például a Pride felvonuláshoz csatlakozik, nem feltétlenül, vagy elsősorban az egyenlő bánásmódért vagy az egyenlő jogokért vonul fel; lehetséges, hogy a felszabadultan bulizó színes forgatag élményében kíván osztozni.

A hazai globalizációkritikus mozgalom sajátja és újítása egyben, hogy felhasználja a globális mozgalom értelmezési kereteit. Azaz, egy helyi ügyhöz hozzákapcsol egy globális kérdést, nem véletlenül a mozgalom jelmondata: „Think globally, act locally” („gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”). A globalizációkritikus mozgalom két legfontosabb ügye, írja Mikecz, az iraki háború és a Zengő-konfliktus volt. Az iraki háború természetesen a nemzetközi mozgalom közös ügye, és ennek részeként jelenik meg a hazai mozgalom látószögében. A Zengőre telepítendő NATO-radar körüli konfliktus mozgalmi értelmezése viszont teljes mértékben megfelelt a fenti jelmondat iránymutatásának. Alapvetően egy lokális környezetvédelmi ügyet sikerült a globális háborúellenes diskurzus részeként megjeleníteni.

Egy mozgalom sikerességét nehéz mérni. Sikerként könyvelheti el a mozgalom, ha egy politikus felkarolja az ügyét, vagy ha egy megmozdulás felhívja a figyelmet egy ügyre. Nehéz azonban eltekinteni a médiában lépten-nyomon megjelenő cikkektől, amelyek egy-egy tüntetés alkalmával rendre felteszik a kérdést, Volt-e ennek értelme? Egy tiltakozás hatása szerteágazóbb is lehet, minthogy nyomást gyakorolt politikai döntéshozókra. Előfordul olyan, hogy egy mozgalom működése életmód-fordulatot von maga után azzal, hogy mint az új társadalmi mozgalmak, egy életmódbeli változásra szólít fel. Mikecz fontos megállapítása, hogy a 2000-es évek közepének változásai, mint a városi élethez és térhez való viszony megváltozása, erősen kötődnek a hazai globalizációkritikus mozgalomhoz.

Következetesen hozzáteszi, hogy a mozgalom nem feltalálta e változásokat, hanem csak felgyorsította a nyugati minták átszivárgását.

A sikeres mozgósítás nem mindig az alapjául szolgáló ideológia sikere, a csatlakozókat nem feltétlenül a mozgalom tevékenysége fogja meg, hanem a mozgalom által felkínált életmód: a városi biciklizés, a romkocsmák, a street food, a tűzfalfestés és a vintage boltok világa.

A szerző leszögezi, hogy a globalizációkritikus mozgalomnak nem volt célja új fogyasztási mintát kínálni a középosztálynak, ez a mozgalom közvetlen hatása volt. És hogy mi különbözteti meg az urbánus életmódot a globalizációkritikustól? A neoliberális rendszer kritikájának hiánya. „Tiltakozásra legfeljebb akkor kerülne sor, ha a hatalom veszélyeztetné ezt a fogyasztási autonómiát, ahogyan ez a netadóellenes tüntetéseknél is történt.” (208. old.)

A globalizációkritikus mozgalom öröksége tehát velünk él. Az Úttörő Áruház és a Kazinczy utca 41. elfoglalásának szellemiségét (bár a foglaltházak koncepciója már előtte is létezett), a civil/közösségi tér megteremtésének igényét ma az Auróra vagy a Gólya hordozza magában. A Critical Mass célkitűzései, a városi biciklizés hozzátartozik a budapesti alternatív középosztály megjelenéséhez. Fontos azonban tudatosan tekinteni erre az örökségre és nem szabad figyelmen kívül hagyni a, hogy a középosztályi buborék jellemző vonása a torzítás. A bioélelmiszerek és a zöld, fair-trade, morális háztartás és közösség ideája akkor tud a globalizációkritikus mozgalom eredeti törekvéseivel szinkronban maradni, ha nem sajátítják ki a társadalom magasabb státuszú tagjai.

Mikecz Dániel könyve a mozgalomkutatás népszerű eszközein keresztül mutatja be az olvasónak a 2000-es évek talán legfontosabb mozgalmát. Bár Mikecz magát a globalizációkritikát nem vizsgálja, részletes leírást kapunk magyarországi mozgalom megszületéséről és annak körülményeiről, a mozgalom innovációiról és eredményeiről, végül demobilizációjának okairól. A politikai lehetőségstruktúra vizsgálata országspecifikus módszer, így nehéz felróni a szerzőnek a globális perspektíva hiányát. Mégis úgy vélem, hogy a hazai mozgalom elemzésénél elkerülhetetlen a kelet-közép-európai helyzet figyelembevétele. A mozgalom megalakulásakor többen egészen eltérő pozíciókból próbáltak bekapcsolódni a globális mozgalom értelmezéseinek és diskurzusainak formálásába.

A ‘90-es évek Magyarországa még a rendszerváltás és a várható gazdasági növekedés ígéretének eufóriájában úszott, amikor a centrum országai már jó ideje élvezték a fennálló egyenlőtlen gazdasági berendezkedés előnyeit.

Címfotó: MIKI Yoshihito, CC 

Kapcsolódó írások

  • A baloldali populizmus halála és az eljövendő párt
    Sok írás születik „helyes ideológiáról” és jó „ellenzéki stratégiáról”, miközben elfeledkezünk a mozgalomépítés alapjáról: egy bázisról, ami autonóm módon épül....
  • Demokratikus szocialista kiáltvány
    Kísértet járja be Amerikát, a demokratikus szocializmus kísértete. E mozgalom évtizedek homálya után lett mindent átalakító tényező. Szellemi középpontja a Jaco...
  • Az elmélet mint politikai probléma
    Ha politikáról gondolkozunk, akkor nem kerülhetjük ki a történelem és a hatalom kérdését – állítja Raymond Geuss Philosophy and Real Politics c. könyvében. Ez a...
  • Az áldozatok nevében?
    Lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy a nyilvánosságban zajló emlékezetpolitikai viták nem tudnak nyugvópontra jutni. Zombory Máté kötete invenciózusan és érdekfes...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.