Antal Attila (szerk.): Mozgalmi társadalom. Budapest: Noran Libro Kiadó, 2018.

A politika elszakadt a társadalomtól, mozgalmaink értelmezését pedig torzítják a nyugati minták – állítja a tavaly megjelent Mozgalmi társadalom című kötet. Mi jellemzi a rendszerváltás utáni magyarországi mozgalmakat? Hogyan értékeljük a magyar mozgalmakat túllépve az elmaradottság vádján? Az Antal Attila szerkesztésében megjelent kötet új szempontokat nyújt e kérdések megválaszolásához.

Márton Ágnes

A kelet-közép-európai társadalmi mozgalmak értelmezésére jelenleg nincs kiforrott eszközkészletünk. Nyugati minták alapján tájékozódva régiónk lehangoló képet fest: civil szférája gyenge, politikai kultúrája nem áll készen a mozgalmi életre. A 2018-ban megjelent Mozgalmi társadalom című kötet Antal Attila szerkesztésében szembemegy e normatív ítéletekkel, új mozgalomfelfogás kialakításának szükségességét emeli ki és betekintést nyújt az elmúlt évek magyar mozgalmi tevékenységébe.

A kötet két nagyobb egységbe szerveződik. A társadalmi mozgalmak elméletének, valamint kihívásainak szentelt első rész három tanulmánya a társadalmi mozgalmak történetét, a mozgalomkutatás önálló diszciplínává válását, valamint a populizmus és demokrácia viszonyát járja körül. Ágh Attila, Gagyi Ágnes és Antal Attila a társadalmi mozgalmak kutatásának nyugati hagyományaira és az uralkodó nyugati mozgalomfelfogásokra mutatnak rá. Írásaiknak és a kötet egészének egyik legfontosabb állítása, hogy

régiónk mozgalmainak megértéséhez át kell alakítanunk a mozgalomkutatás szemléletét.

A jelentősen terjedelmesebb második alegység szerzői külföldi és magyar mozgalmakat vizsgálnak, kezdve Bakó András tanulmányával, mely Latin-Amerika és Kelet-Európa egyes, gyakran párhuzamba állított populista kormányzataival foglalkozik. Az első Magyarországra összpontosító írásban Pásztóy András a magyar szakszervezeti élet múltjának és jelenének nehézségeit tárgyalja. A kötetben helyet kap a ma már hivatalosan pártként működő Magyar Kétfarkú Kutyapárt elemzése Oross Dániel, Farkas Eszter és Papp Réka Kinga közös tanulmányában. Tóth András a Momentum Mozgalom életútját elemzi annak alakulásától 2018 elejéig. A Város Mindenkié csoportot alapító tagja, Misetics Bálint mutatja be. Éber Márk Áron tanulmányának kiindulópontja a Hallgatói Hálózat életútjának és működésének bemutatása. Benedek István befejező tanulmánya a 2010-től kezdődő megmozdulásokat, valamint a tiltakozások szakirodalmát felhasználva elemzi a 2017 tavaszán zajlott magyarországi tüntetéssorozatot.

Mozgalmi előzmények Kelet-Közép-Európában

A kötet egyik legfontosabb állítása több tanulmányban is fontos szempontként jelenik meg:

a társadalmi mozgalmak értelmezése szorosan összekapcsolódik azok nyugati sajátosságaival.

Ágh Attila felvázolja a társadalmi mozgalmak kutatásának kialakulását és önálló kutatási területté fejlődésének folyamatát, melynek fontos mozzanata, hogy a hatvanas években újfajta társadalmi mozgalmak jelentek meg a nyugati társadalmakban. A mozgalmak korai, első hullámával szemben – melyek javarészt nemzeti, kisebbségi és munkásmozgalmak voltak – a második hullám motivációi nem, vagy nem elsősorban anyagiak. A mozgalmak harmadik hulláma a 2008-as globális válságot követően bontakozott ki, e mozgalmakat visszatérés jellemzi a materiális szükségletek, igények és sérelmek megfogalmazásához. (Ágh Attila két legújabb könyvéről a Új Egyenlőségen Koreny Ajna recenziója, valamint Szadai Levente ismertető kritikája is olvasható.)

A mozgalmak első hulláma Magyarországon is jelentkezett, míg a másodikat legfeljebb csak a távolból érzékeltük. A mozgalmak jelentősége újra a harmadik hullámmal került előtérbe.

A mozgalomkutatás uralkodó, nyugati megközelítései eközben csak a fejlett, nyugati demokráciák saját mozgalmaira korlátozódtak.

Kelet-Európa társadalmi mozgalmait az értelmiségi megmozdulások helyettesítették. A civil társadalom és az állami politika közé ékelődő köztes politikának Közép-Európában nem sikerült intézményesülnie. Míg Magyarországon a rendszerváltás idején a mozgalmi szektor ígéretesnek mutatkozott, ezt hamar annak gyengülése és a pártok általi bekebelezése követte. A magyarországi társadalmi mozgalmak e körülményeinek fényében a nyugati elméletek alkalmazása nemcsak pontatlan, de az ezekben húzódó „rejtett kódok” miatt méltánytalan összehasonlításokhoz vezethet, melyben a nyugati modell természetesként, normatívként tűnik fel, az eltérés ettől pedig torzulásként, rendellenességként hat.

A nyugatorientált mozgalomkutatási megközelítés és korlátai

Gagyi Ágnes tanulmánya amellett érvel, hogy a társadalmi mozgalmakat kutató terület feltételrendszerét a második világháború utáni jóléti társadalmak határozzák meg. A közép-kelet-európai mozgalmi hullám vizsgálata nyugati megközelítések alapján korlátokba ütközik – összehasonlító vizsgálathoz a kutatási terület szemléletének átalakítása szükséges. A 2008-as válság nyomán megkérdőjeleződik ugyan a társadalmi mozgalmak kutatásának azon alapvetése, hogy idejétmúltak volnának az anyagi követeléseket támasztó mozgalmak, a társadalmi mozgalmak harmadik hullámát övező konszenzus mindezt azonban inkább a demokratikus kapitalizmus válságához köti, vagyis megint csak a nyugati társadalmak tapasztalatai alapján értelmezi. A rendszerváltásokat követő időszakot régiónkban azonban nem írhatjuk le a demokratikus kapitalizmus fejlődésének megakadásával.

A nyugati mozgalomkutatás paradigmája a vizsgálat látóterébe egyáltalán bekerülő mozgalmak körére is rányomja a bélyegét. A mozgalomkutatás a paradigmatikus nyugati esetekhez hasonló mozgalomformákra hajlamos felfigyelni: ilyen a környezetvédelem, a feminizmus, az anarchizmus és a békemozgalom, valamint az emberi jogi, kisebbségi, szakszervezeti, globalizációkritikus mozgalmak. Az ezektől eltérő mozgalmi törekvéseket, például a nacionalizmust gyakran az „elvárttól eltérőként” értelmezik. A politikai mozgósítást a régióban olyan társadalomszervezési formák is meghatározzák, mint a rokoni hálózatok, a nepotizmus, a kölcsönös segítség vagy a közösségi önfenntartás. A nyugati példák helyi „megfelelőire” fókuszálva ezek azonban veszítenek láthatóságukból. A normatív összehasonlítás magától értetődő módon fulladhat a következtetésbe, hogy a közép-kelet-európai társadalmi mozgalmak szocialista diktatórikus múltjukból fakadóan gyengék. E nyugati értelmezés a fejlődés hamis idősíkját és elmaradottságot festhet fel.

A szerző a különböző globális pozíciók társadalmi viszonyait összefüggő, globális fejlődésük irányából elemző megközelítés kidolgozását és alkalmazását látja szükségesnek. Gagyi Ágnes 2019-ben megjelent A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában című könyvében többek között a közelmúlt romániai és magyarországi politikájának példáján keresztül foglalja össze a fenti tanulmányban is kifejtett állításait. (E könyvről az Új Egyenlőségre Kuklin Endre írt ismertető és egyben ajánló kritikát.)

A populizmus ígéretei a posztdemokrácia korában

Antal Attila írása a populizmus közép-kelet-európai mozgásterét járja körül Colin Crouch posztdemokrácia fogalmának segítségével. Samuel P. Huntington a demokratizálódás négy hullámát különböztette meg, melyeket minden esetben ellenhullám és valamilyen fokú visszarendeződés követ. A cikk szerint amit korábban a demokratizálódás negyedik hullámaként értelmeztünk – a posztszocialista rendszerváltásokat a múlt század végén –, az valójában ezúttal a demokrácia természetének megváltozása.

Jelenleg egy demokrácia utáni korszak, a posztdemokrácia kialakulásával kell szembenézünk.

A fogalom a liberális demokrácia működésének rendellenességeire, diszfunkcionalitására utal. A posztdemokrácia „azon a kísérleten alapul, hogy hogyan lehet kizárni a hiányok tudomásulvételét és a negativitást a politikából, miközben megőrzi a liberális demokrácia látszatintézményeit, ugyanakkor neutralizálja az antagonizmusok egyébként húsbavágó valóságosságát”.

A neoliberális globalizáció szűkíti a nemzetállamok gazdasági, jogi és politikai szuverenitását, a kialakuló helyzetet legjobban pedig a multinacionális vállalatok tudják kihasználni. A demokrácia nem tud lépést tartani a kapitalizmussal. A szélsőjobboldali populizmus felerősödésének előzménye a nyugati középosztály lesüllyedő, radikalizálódó rétegeinek kiábrándultsága az olcsó munkaerővel szemben. A társadalmi feszültséget növeli, hogy a globalizációval megerősödött a menedzserszemlélet a kormányzásban. A közszolgáltatások privatizálása a hatékonyság jegyében az államnak csupán ki nem szervezhető feladatköröket hagyott, amelyeket azonban minőségjavulás nélkül, fokozott terhelés alatt tud ellátni. A kormányzat szűk elitcsoportok kezébe kerül, kiüresedik a pártpolitika, míg a formális demokrácia intézményei nagyjából érintetlenek maradnak. A politika antagonizmusainak figyelmen kívül hagyása nem képes azokon enyhíteni – éppen ellenkezőleg. A társadalom problémái pattanásig feszülve törnek a felszínre.

A populizmust számos eltérő értelmezése ellenére a szakirodalom szinte magától értetődően a demokráciára leselkedő veszélyként értelmezi.

Antal Attila szerint azonban a populizmus önmagában nemhogy nem veszélyes a demokráciára, de annak kijavítója, helyreállítója is lehet.

A szerző a populizmus átfogó újraértelmezésével többek között a 2017-ben megjelent A populista demokrácia természete: Realizmus és utópia határán című könyvében is foglalkozik. (E könyvről az Új Egyenlőségre Paár Ádám írt recenziót, Antal Attila írásai az Új Egyenlőségen pedig itt olvashatók.)

Mozgalommá válás vagy eljelentéktelenedés – a magyar szakszervezetek kilátásai

A kötet magyar mozgalmi valósággal foglalkozó második részének tanulmányai a mozgalomkutatás olyan hagyományos témáival foglalkoznak, mint a civil szervezetek, az új pártok vagy a szakszervezetek. Az írások kisebbik része hivatkozza az első három tanulmányban lefektetett szempontokat témaválasztásukban, szempontrendszerükben többnyire idézik az első három tanulmány szellemiségét, arra azonban már ritkábban építenek.

A magyar szakszervezeti mozgalomról írva Pásztóy András kiemeli a rendszerváltás utáni sajátosságokat: a szakszervezetek a rendszerváltást előkészítő egyeztető fórumokban érdemi szerepet nem játszottak, a rendszerváltás utáni Magyarország alkotmányos rendszerét lefektető megállapodást nem írták alá. Az új szakszervezeteket nem a rendszerrel elégedetlen munkavállalók kezdeményezték, hanem értelmiségi és aktivistacsoportok. Az 1990-ben kormányhatározattal létrehozott Érdekegyeztető Tanács működését és jogosítványait 2009-ig nem rendezte átfogó jogszabály.

A külföldi tőke bevonására törekvő rendszerváltás utáni Magyarországnak nem állt érdekében egy erős szakszervezeti hálózat kiépítése, ehelyett a decentralizált kollektív alku terjedt el.

A szakszervezetek támogatottsága a kilencvenes évektől kezdve rohamosan csökkent, amelyet legkézenfekvőbben a taglétszám zuhanásából állapíthatunk meg, valamint bizalmi indexüket is rendre alacsonyan mérik. Ez részben nemzetközi trendeknek is betudható: sorban bukkannak fel atipikus foglalkoztatási formák, a fiatalok szervezését eltérő szocializációjuk, későbbi és nehezebb elhelyezkedésük is nehezíti. Az alacsony szervezettség, a szakszervezetek csökkenő hatékonysága, a szűkös kapacitás és a fokozatos zárójelbe kerülés kiemelésével a tanulmány reflektál arra az előszóban is felvetett problémára, amely a politika és társadalom elszakadásában fogalmazható meg: ez a tér természetes élőhelye lehetne a szakszervezeti struktúrának, az azonban képtelen tartósan gyökeret verni benne.

Pásztóy András az intézményesített, porosodó szakszervezeti rendszer mozgalommá szélesítésének lehetőségét veti fel: a munkavállalókénál szélesebb érdekek képviseletével, pártokkal és civil szervezetekkel való összefogással visszafordíthatóvá válhatna a szakszervezetek folyamatos jelentéktelenedése. (Pásztóy András szakszervezeti témájú írásai az Új Egyenlőségen itt olvashatók.)

Momentum – túl korán és túl későn

Tóth András tanulmánya a Momentum Mozgalom megalakulásának körülményeit Guglielmo Ferrero „kvázi legitim” rezsimfogalmával értelmezi. Ez a demokrácia meghamisítását jelenti: az ellenzéknek nincs reális esélye demokratikus úton hatalomra kerülni, a politikai elit visszaél a hatalmával, a rendszer pedig legitimitáshiánnyal küzd. A rendszerváltás után az őszödi beszéd napvilágra kerülése hozta el a demokratikus rendszer első legitimitási válságát. A kvázi-legitimmé vált rendszert felváltó Orbán-kormány a legitimitás helyreállítása helyett új, de szintén kvázi-legitim közhatalom-gyakorlási mód kialakításába kezdett. 2006-tól kezdve folyamatos az aktivistahullámok színrelépése, céljuk egy új politikai kultúra, valamint „igazi” demokrácia meghonosítása.

A Momentum láthatóan egyike a kettős legitimitási válság által aktivált kezdeményezéseknek. A tanulmány a pártot a kezdetektől – Fekete-Győr Andrást tévénézés közben sokkolta a baloldali összefogás híre 2014-ben – a 2018-as országgyűlési választásokra készülésig mutatja be. Az eleinte nagy sikerrel növekvő párt életútjának kérdései a pártalakítás általános dilemmáira vetnek fényt. A Momentum egyik első válaszútjához annak 2016-os ceglédi táborában érkezett el, amikor baloldali, illetve bal- és jobboldal értékek együttes felvállalása között kellett döntenie a tagságnak.

Egyes megosztó tartalmi kérdésekről a párt ugyan hozott demokratikus döntéseket, más kérdésekben azonban sosem foglalt határozott álláspontot.

A véleménykülönbségek feszültségei a későbbiekben folyamatosan felszínre törtek. Amit a párt a jobb és bal ósdi és kiüresedett címkéitől való elfordulásként prezentált, az valójában a kibeszéletlen világnézeti különbségeket elrejtő retorikai sebtapasz lehet.

Ezt a Momentum önmeghatározása is alátámasztja: 21. századi és generációs pártként belső és külső mozgásteret remélhettek hagyni maguknak. A helyezkedéssel járó áldozatokat tehát a meghatározatlanság áldozataira cserélték.

A 2018-as országgyűlési választásokra meghirdetett közel négyszáz oldalas programjuk érdekes módon ezen nem segített sokat: azt a párt nevében megszólalók nem tették magukévá, újságíróknak nyilatkozás helyett a robosztus dokumentum tanulmányozását javasolták. A kommunikáció nem csak az állásfoglalás terén dolgozott a párt ellen: „nem rejtették véka alá, hogy az összes többi politikai szereplőnél tisztábbnak, okosabbnak és nyugatiasabbnak tartják magukat, s emiatt morális és intellektuális fölénnyel néznek le mindenkit”.

Míg a párt kezdetben arra hajlott, hogy először a 2019. évi Európai Parlamenti választásokon mérettetik meg magukat, a valamelyest spontán NOlimpia népszavazási kezdeményezés és az aláírásgyűjtés nem várt ismertséget és támogatottságot hozott a párt számára. Ennek nyomán született meg a döntés, hogy már 2018-ban nemcsak elindulnak az országgyűlési választásokon, de mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet indítanak. Programja alapján a Momentum bármely baloldali párttal szövetségre léphetett volna, ennek lehetőségét a párt azonban kategorikusan kizárta.

A Momentum kompromisszumképtelensége támogatottságának időközben lankadó iramával kombinálva nulla mandátum elnyerését eredményezte az országgyűlési választásokon. A párt az Európai Parlamenti választásokon azonban sikeresen mandátumhoz jutott, amely okának firtatására itt nincs lehetőség, azonban kiemeli az utolsó fontos faktort: az időt. Tóth András szerint

a Momentum egyszerre túl korán és túl későn bukkant fel: nem forrott ki a profiljuk, nem rendezték le a belső ideológiai konfliktusokat az egységességre törekedve, a 2018-as választási versenybe azonban túl későn szálltak be.

A Momentum tehát szembesült az új pártokra jellemző dilemmák mindegyikével és nem mindig sikerült a legjobb döntést meghoznia.

A középosztály prioritásai a NER-jégheggyel szemben

A Hallgatói Hálózattal foglalkozó tanulmány kapcsolódik leginkább a kötet első fejezeteinek problémafelvetéseihez. Ahogyan Misetics Bálint a Város Mindenkié csoportnak (a mai napig), úgy Éber Márk Áron a Hallgatói Hálózatnak volt aktív résztvevője. Ám míg az AVM-ről szóló tanulmány nehezen lép túl az aktivista hangvételen a szervezet ismertetésekor, a HaHa bemutatásának célja a középosztálybeli megmozdulások csőlátásának kritizálása. Az írás a jéghegy metaforáját hívja segítségül: a magyar társadalom jéghegyének csúcsa az a középosztály, amely a 2010-es évek elején tiltakozott a felsőoktatási rendszer átalakítása ellen.

A jéghegy csúcsa összetéveszti saját magát a jégheggyel: a magyar társadalom nagyobb részének problémái nincsenek kifejezve, míg a középosztály a saját problémáit az egész társadalomra általánosítja.

A cikk szerint a NER hatékony ellenszere csak a vízfelszín alá merüléssel található meg.

A felsőoktatásban résztvevők sajátos körét tekintve nem alaptalan a feltételezés, hogy a Hallgatói Hálózat követeléseiben a középosztálybeli magyar fiatalok pozícióféltése mutatkozik meg. Ez több akkori törekvésről állítható: a NER-intézkedések jéghegyének csupán a csúcsát nevezték meg. A NER célkeresztjébe vett liberális középosztály saját sérelmeit a demokrácia, a jogállam, vagy a szabadság elleni támadásnak titulálja. A magát – a szerző szerint tévesen – baloldalinak tekintő liberális frakció emellett nem fogékony a társadalom alsó kétharmadát-háromnegyedét sújtó egzisztenciális problémáira, ez egyértelműen kimutatható abban, hogy mi ellen emeltek szót és mi ellen nem. Utóbbiba sorolható például a munka törvénykönyvének átalakítása vagy az alsó középosztály és az alsó osztály devizahitel-válságának kezeletlensége. Attitűdjük az alsóbb osztályokkal kapcsolatban nem merül ki egyszerű passzivitásban: felháborodásukat előszeretettel bélyegzik „populizmusnak”, az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok enyhítését célzó óvatos baloldali intézkedéseket pedig „osztogatásnak”.

Ha pedig a cél valóban a NER legyűrése, a középosztálynak ki kell kerülnie saját buborékjából.

(E tanulmány szerkesztett és rövidített formában az Új Egyenlőségen is megjelent, itt olvasható.)

Sokszínű mozgalmi látkép

A kötet a társadalmi mozgalmak kérdéskörébe nyújt számos perspektívából betekintést. Antal Attila szerkesztői előszavában a kötetet társadalmi mozgalmakkal foglalkozó társadalomtudósok mellett a magyar mozgalmi és politikai élet szereplőinek ajánlja, ez az ambíció a szerzők körében is visszaköszön. Ebből és módszertanok sokszínűségéből fakadó eklektika a témák és megközelítésmódok pluralitásának előnyét nyújtja. Ez a változatosság okozza azt is, hogy a kötet sokkal inkább egymáshoz kapcsolódó, de egymásra ritkán építő, egymást kevésszer kiegészítő tanulmányok gyűjteménye, amelyek saját témájukba mély megértést nyújtanak.

Címfotó: Burst – CC

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.