Az alábbiakban az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin csapatának elképzeléseit olvashatja arról, hogyan lehetne olyan Magyarországot teremteni, ahol igazságosság, szabadság, és fenntarthatóság van. Olyan magyar demokráciát akarunk, ahol nem csak az egymással szimbolikus vitákat vívó elitek, hanem a hónapról hónapra küzdők és a még szegényebbek is úgy érezhetik, hogy az állam, a közösség az ő életesélyeinek javításáért dolgozik. Egy ilyen magyar demokrácia megvédéséért tehát mindenki hajlandó lesz majd kiállni, mert magáénak érzi azt.

E bevezető írást a későbbiekben részletes szakmai anyagok követik a gazdaságpolitika, az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika területeiről. A programalkotás a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest támogatásával készül.

Az állam képessé tesz

A rendszerváltás és 2010 között a meghatározó, liberális ideológia a versengő piac képét vetítette ki a társadalom számára. A valóságban azonban az  Európai Unió legigazságtalanabb társadalmát hoztuk létre. Felmérések tanúsága szerint az egész EU-ban nálunk volt a legalacsonyabb a társadalmi mobilitás, az emberek esélye arra, hogy a szüleikhez képest feljebb jussanak a társadalomban. Az elvileg a kiszolgáltatottak megsegítésére hivatott szociálpolitika és lakáspolitika perverz újraelosztást folytattak: a szegényektől a gazdagok felé csoportosították át az életesélyeket javító erőforrásokat. Az igazságos társadalmakban ez fordítva van. Az oktatási rendszerünk az egyik legnagyobb arányban rontotta az alulévők esélyeit  az OECD országok között. Azaz a piaci egyenlőtlenségeket az újraelosztó állami alrendszerek nem ellensúlyozták, hanem még rájuk is erősítettek. A vágyott piaci verseny ténylegesen nem jött létre, a zavarosban viszont elitcsoportok halásztak és gazdagodtak meg masszívan, nagyrészt összeköttetéseikre alapozva, a társadalom nagy részét maguk mögött hagyva. A piac mítosza mögött az elit láthatatlan kapcsolati hálói munkáltak. A magyar társadalom nagyobbik része esélytelenné vált: az alsó négy jövedelmi tized a létminimum alá süllyedt, ötből négy háztartásnak pedig nem keletkezett semmifajta megtakarítása. Ez nem alulfejlettségünk miatt volt így: a hozzánk hasonló gazdasági fejlettségű szomszédaink igazságosabbak.

Az élet minden területére benyomuló politika, a pártokrácia leépítette a helyi önkormányzatiságot, nem kezelte partnerként, nem erősítette a civil és szakmai szervezeteket, a szakszervezeteket, a vállalkozói érdekképviseleteket. Az érdekharmonizáció intézményeit a rendszerváltás után leépítették, a tényekre, a hazai és nemzetközi folyamatok ismeretére  építő szakpolitikai döntéshozatal drámaian visszaszorult. A közmédia nem töltötte be a társadalom egészét reprezentáló, az érdekviszonyokat feltáró, a társadalmi tudást elősegítő szerepét, a pártokrácia belharcai fokozatosan lezüllesztették.

A középosztály nélküli, piacnak hazudott elitreprodukció átláthatatlan világa összeomlott az őszödi hazugságbeszéd és a gazdasági világválság nyomán, az IMF hitellel és az annak feltételéül szabott drákói megszorításokkal. A magyar liberális párt kiesett a parlamentből, a többnyire csak névlegesen szociáldemokraták pedig elveszítették szavazóik felét. Pozitív fejlemény, hogy megjelent az ökológiai értékek, a fenntarthatóság pártszerű képviselete a magyar parlamentben, ráadásul érdemi baloldali, az igazságosságot fókuszban tartó társadalomfilozófiával társulva.

Mindennek következtében az egyedüliként talpon maradt jobboldal hatalomra került. Az önérdek érvényesítő elit által fenntartott átláthatatlan viszonyrendszert,  a piac hamis képét felváltotta az Erős Vezető mítosza. Az extrém centralizáció, a gyakorlatilag egyszemélyes kormányzás 2010 után ugyanúgy nem hozta el a megváltást, ahogyan a sztálinizmus korszakában sem. Az uniós transzferek és uniós munkavállalás nélkül a magyar gazdaságban nem nőtt volna a gazdaság és a foglalkoztatás, a társadalmi mobilitást, az igazságos társadalmat elősegítő újraelosztó alrendszereket pedig minden korábbinál drámaiabb mértékben leépítette a kormány. A Fidesz a multinacionális cégek meghatározó hazai jelenlétére alapozva a neoliberalizmus kritikáját sikeresen fordította külföldi ellenességé, miközben kormányra kerülve egy szűk hazai baráti kör és a legfelső jövedelmi tizedek érdekében maga is neoliberális kormányzást folytatott, (egykulcsos adó, represszív közmunkaprogramok, 2012-es munka törvénykönyve, oktatás és egészségügy leépítése, stb.) sőt, még a multikat is minden korábbinál nagyobb mértékben támogatta.

Az elit piacnak hazudott pozíciószerzése, majd az Erős Vezető mítoszának összeomlása után el kell következnie annak a korszaknak, amikor Magyarországon – a sikeres nyugat- és észak-európai modellekhez hasonlóan – explicit korporativizmus, konszenzuskereső érdekharmonizáció, sok szereplős egyeztetéseken alapuló társadalomszervezés működik. A mindenható, mindent  mások helyett eldöntő politikusok korszaka véget fog érni. A politikának, az államnak az a feladata, hogy teret adjon a társadalomnak.

A korporatív Magyarországon a képessé tevő államnak helyzetbe kell hoznia a gazdasági és társadalmi partnereket:

  • A szakszervezeteket és a vállalkozások képviselőit. Nyugat-európai mintára erős jogosítványokkal kell felruházni a munka és a tőke képviselőit vállalati, iparági és nemzetgazdasági szinten, hogy kétéves bérmegállapodásokat kössenek a termelékenységről és a bérekről az Észak- és Nyugat-Európában működő úgynevezett Rehn-Meidner-modellnek megfelelően. Ki kell terjeszteni a kollektív megállapodások rendszerét! A szakszervezetek részesüljenek ugyanúgy az SZJA 1%-ából, mint a civil szervezetek és az egyházak, az állam pedig tegyen mellé ugyanennyi költségvetési támogatást! Ezzel világossá válik az egyes szakszervezetek társadalmi támogatottsága is. A szakszervezetek váljanak a munkanélküli segély elosztóivá (Ghent modell)! Vissza kell állítani a nyugdíj és egészségügyi társadalombiztosítási önkormányzatokat!
  • A munkavállalókat. A 2012-es, brutálisan neoliberális munka törvénykönyve helyett az államnak egy új munka törvénykönyvében kell garantálnia a munkavállalók érdekeinek érvényesülését. Szintén meg kell erősíteni a munkahelyi ellenőrzések rendszerét, és érdemben szankcionálni kell a vétkes cégeket.
  • A hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói szektor képviselőit. A rendszerváltás utáni negyedszázadban a magyar gazdasági modell a multik termelési láncaira épült. Ez a modell nem hozta meg a várt sikert, a felzárkózást. Ezért szükség van a hazai kkv szektor helyzetbe hozására, a velük való folyamatos érdekegyeztetés mellett.
  • A helyi önkormányzatokat és régiókat. A központi kormányzat képtelen az érdemi regionális fejlesztést és az önkormányzatiságot helyettesíteni. Ezért szükség van a Bibó István által már szorgalmazott járási szint önkormányzatiságának megerősítésére, valamint a regionális súllyal bíró városok (Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr) térségszervező erejének érdemivé tételére. A helyi erőforrásokra, helyi partnerségekre építő területi fejlődéshez ismét érdemi erőforrásokat (adókat) és kompetenciákat kell hozzárendelni. A jól működő országokban több szintű kormányzás van!
  • A civil és szakmai szervezeteket, szakpolitikai intézményeket. A politika partnerség nélkül képtelen a szakmai, szakpolitikai és civil érdekek és érvek becsatolására. Az iskolák működtetésében érdemi szerepet kell szánni az iskolaszékeknek. A központi és önkormányzati tervezésben érdemi szerephez kell juttatni a ma csak nyomokban létező belső szakpolitikai műhelyeket. A lehető legtöbb szinten intézményesíteni kell az érdekharmonizációs mechanizmusokat a politika és a korrupció kordában tartására.
  • A közmédiát. A jól működő országokban kitüntetett szerepe van a jó minőségű, szabad, a társadalom egészét reprezentáló közmédiának. Ez nemcsak a politikai vélemények sokszínűségének megjelenítését jelenti, hanem a társadalmi osztályok tudatos képviselethez juttatását, a területi különbségek és érdekek folyamatos bemutatását, a kisebbségek inkluzív kezelését. A közmédia fontos szociális ágens, kiemelkedő szerepe van a kereskedelmi média szórakoztató szerepének ellensúlyozásában, az állampolgári ismeretek terjesztésében, a demokráciára nevelésben, a globalizációs és technológiai folyamatok értelmezésében, a művészeti pluralitás reprezentációjában.
  • A politikai pártok finanszírozásának átláthatóvá tételével el kell érni, hogy azok ne kerülhessenek ismert és ismeretlen gazdasági érdekcsoportok befolyása alá. A pártok finanszírozása kizárólag a széles néprétegek, a természetes személyek joga. A politikusoknak kizárólag az ő érdekeiket kell képviselnie.
  • A nőket. A magyar társadalomban aránytalanul nagy teher nehezedik a nőkre. El kell érni, hogy egyenlő erőfeszítést kelljen kifejteniük a munka világában és a háztartásokban, és ezért egyenlő jövedelmezésben, megbecsülésben is részesedjenek.
  • A magyarországi cigányság számára lehetővé kell tenni, hogy lakóhelyén – amely jelentős átfedésben van Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségeivel – megkapja az érvényesüléshez szükséges jó minőségű közszolgáltatásokat (oktatás, egészségügy, átképzés, szociális ellátás, közösségi közlekedés), a helybéli nem cigány lakossággal együtt, közösen. Azaz a romák több generációs hátrányának, társadalmi és gazdasági kirekesztettségének a megszüntetéséhez olyan, a humán tőkébe való beruházásokat kell eszközölni, melyek a társadalom mélystruktúráit változtatják meg úgy. A közbeszédben a romákkal szemben használt előítéletes, őket homogén közösségnek beállító beszédmód akár gyűlöletkeltő cselekedetekre is buzdíthat, ezért ettől tartózkodni kell. A hátrányos helyzetű roma és nem roma állampolgárok érvényesülését és társadalmi mobilizációját a közösségnek egyformán támogatnia kell. Fontos, hogy a magyarországi cigányság közösségi érdekeit képviselő szervezetek, mint pl. az országos és a helyi roma önkormányzatok és civil szervezeteknél – hasonlóan a nem roma érdekérvényesítő szervezetekhez – érvényesüljön az átláthatóság és elszámoltathatóság elve.
  • A határon túli magyarságot nem politikai túszokként kell kezelni, hanem érdemben kell bekapcsolni a Magyar Köztársaság közlekedési, oktatási, kulturális, és gazdasági életébe. A szomszédos és visegrádi országok relációjában meg kell szüntetni a nacionalizmus kölcsönös mesterséges szítását belpolitikai haszonszerzés céljából

A folyamatos és explicit partnerség, érdekegyeztetés eredményeképpen az igazságos Magyarországon sokkal kevésbé telepszik rá felülről lefelé a társadalomra a nagypolitika, a központi kormányzat. A politikai pártok rákényszerülnek a széles néprétegek bevonására. Az állam képessé teszi a társadalmat.

Esélyteremtő újraelosztás

Egy igazságos országban az előrejutás mércéje az egyénnek a közösség által megtámogatott erőfeszítése, nem pedig örökölt vagyona és kapcsolati hálója. Valódi piaci versenyt csak úgy lehet teremteni, ha a nem felülre születők az esélyteremtő állam közvetítésével megkapják azt a segítséget a közösségtől, hogy ők is versenyképesek lehessenek.

Ehhez újraelosztásra van szükség. Ez nem egyszerűen pénzek átcsoportosítást jelenti a gazdagoktól a szegényekhez, hanem beruházást a teljes társadalom humán tőkéjébe.

A demokrácia működtetésére csak anyagilag független, megtakarítással rendelkező, a társadalmi viták fogalomkészletét értő, a demagógia, gyűlöletkeltés és a klientalizmus felé zárt középosztály képes. Ilyen középosztály kizárólag piaci alapon nem jön létre. Az újraelosztásnak szerepe van a demokráciához fenntartani képes középosztály folyamatos újratermelésében. Az állampolgárok csak akkor kötődnek a demokrácia intézményeihez, ha azok értük működnek.

A költségvetés alakításánál ezért be kell vezetni a kiadási oldal szükségletek vezérelte tervezését. Abból kell kiindulni, hogy milyen mértékű esélyteremtés szükségeltetik az egyes alrendszerekben (az oktatásban, az átképzésben, az egészségügyben, a szociálpolitikában, a közösségi közlekedésben stb.) a társadalmi folyamatok tükrében. Majd ehhez kell megtalálni a forrásokat a bevételi oldalon az újraelosztás végső arányától függetlenül. Az empirikus közgazdasági kutatások eredményei szerint ugyanis az újraelosztás arányának a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása semleges.

Milyen feladatai vannak a képessé tevő államnak?

  1. Oktatás: Területileg és társadalmi osztályok tekintetében is egyenlő színvonalú oktatási szolgáltatásokat kell teremteni. Ehhez a mindenkori legrosszabbul teljesítő iskolákkal partneri kapcsolatban anyagi és szakmai segítséget kell nyújtani az ottani képzés színvonalának emelésére, a vonzó bérhelyzet megteremtésére, a képzési, módszertani és fizikai feltételek biztosítására. Így a szabad iskolaválasztás is fenntartható, és az osztály illetve etnikai alapú egyenlőtlenségek is felszámolhatók. Radikálisan emelni kell a különleges képzési szükségletek kielégítésére képes pedagógusok számát. Az iskolának arra a tudásra kell építenie a képzési programját, amivel a gyerek ténylegesen rendelkezik. Az oktatás beruházás, ami több mint megtérül.
  2. Átképzés: a magas foglalkoztatási szintű országok sikerének kulcsa a mindenki számára hozzáférhetően folyamatos és jó minőségű oktatási rendszer. A már foglalkoztatottak esetében pedig meghatározó az átképzési rendszer magas színvonalú működése. Az átképzéshez a helyi gazdaság igényeit kell figyelembe venni, ehhez a jól működő helyi munkaügyi központoknak foglalkoztatási paktumokat kell kötnie a helyi vállalkozásokkal, képző intézményekkel és szakszervezetekkel. Az átképzés idejére a munkát keresőnek a jelenleginél kétszer-háromszor hosszabb időre kell biztosítani a megélhetést jelentő anyagi támogatást.
  3. Egészségügy: A magyar társadalom egészségi szintjét fel kell emelni a gazdasági fejlettségünkhöz képest is drámaian alacsony szintről. A társadalom egészségi állapotának emelése növeli a foglalkoztatást, az adófizetők számát, csökkenti az eltartottakét. Az egészségi állapot javításával óriási kiadási terhek szabadíthatók fel a költségvetésben. Az egészségügyi rendszer beruházás, amely több, mint megtérül. Az ország egész területén társadalmi osztálytól függetlenül meg kell teremteni a jó minőségű háziorvosi ellátást, szűrést, diagnosztikát, felvilágosítást és megelőzést, valamint kórházi szolgáltatásokat. Az egészségügynek térítésmentesnek kell lennie, amelynek garanciája az egybiztosítós rendszer. Az öngondoskodás a magas jövedelműek extra privilégiuma, amellyel szabadon élhetnek, de csak az univerzális egybiztosítós rendszeren felül.
  4. Szociálpolitika: A szociálpolitikában érvényesíteni kell az univerzális ellátások rendszerét. Érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy mindenki számára elérhetővé váljon az alapvető megélhetéshez szükséges minimum. Ez a dolgozó embereknél a létminimumot jelentősen meghaladó minimálbért jelenti. A nem dolgozóknál pedig a létminimumot elérő jövedelempótló támogatást az álláskeresésben aktívan részt vevőknek. A lakáspolitikának az eddigi gyakorlattól eltérően az állami forrásokat a felső két jövedelmi tized lakáshoz jutása helyett a többiek támogatására kell fordítania. Egy igazságos társadalomban nincsen helye az elhelyezés nélküli kilakoltatásoknak, családok szegénység miatti hatósági szétválasztásának és a hajléktalanságnak. A nők társadalmi terheinek könnyítésére az ország egész területén megfelelő színvonalú bölcsődei ellátást és idősgondozást kell biztosítani. Garantálni kell a legalább a létminimum szintjén biztosító nyugdíjat mindenkinek.
  5. Bérpolitika: a bérek esetében nem csak az jelent problémát, ha azok tartósan a termelékenységet meghaladó mértékben növekednek, hanem az is, ha attól tartósan elmaradnak. Ekkor az életszínvonal stagnál, a kis- és középvállalkozások nem tapasztalnak megfelelő keresletet, az innováció nem tud elterjedni. A vállalkozók alacsony bérek mellett nem motiváltak az új technológiák bevezetésére. Ezért tudatos életszínvonal- és bérpolitikát kell folytatni a vállalkozások és a szakszervezetek közötti bér- és termelékenységi megállapodások megkötésével, ágazati szinten (a Rehn–Meidner modell keretében). A politika e folyamat segítője, de nem meghatározója. A bérpolitika alapozza meg a foglalkoztatáspolitikát, hiszen a munkahelyek nagy része abból származik, hogy a kis és közepes keresetűek a helyi gazdaság szereplőinek termékeit vásárolják. Szemben a magas jövedelműekkel, akik nagyobb arányban viszik pénzüket külföldre, és importálnak drága külföldi termékeket.
  6. Közösségi közlekedés: az ország jelentős részén a munkavállalás, a tanulás, az ügyintézés jelentős gátja a nem megfelelő közösségi közlekedés. A közösség feladata a minél környezetkímélőbb közösségi megoldások megfinanszírozása. Ez mindenekelőtt a vasutat illetve a helyi buszközlekedést jelenti. Ezekben el kell érni a használható minőségű szolgáltatás megfinanszírozását.
  7. Helyi, fenntartható energiaforrások, energiatakarékosság: a képessé tevő államnak támogatnia kell, hogy a polgárok a lehetőségekhez mérten ne függjenek nagyvállalati energia monopóliumoktól. Óriás hálózatok helyett támogatni kell a helyi, autonóm, fenntartható energetikai megoldásokat, illetve az energiakímélő technológiákat, az energia megtakarítását.
  8. Fogyasztóvédelem: a képessé tevő állam lehetőséget teremt a polgároknak, hogy megvédjék magukat a mind az állami intézmények és vállalatok, mind pedig a magánszektor káros termékeitől és szolgáltatásaitól.

Miből működik a képessé tevő állam?

Alapelv, hogy a képessé tevő államban minden szereplőnek kölcsönös érdeke a szolidaritás. A rászorulónak el kell fogadnia, hogy egyéni erőfeszítés nélkül nincsen segítség a közösből. A tehetősebbnek pedig azt kell megértenie, hogy hogy be kell fektessen a közösségbe annak érdekében, hogy igazságos, az erőfeszítést honoráló társadalomban élhessünk, és senki ne veszítse el a reményt. Nemzetközi kutatások mutatták ki, hogy az egyenlőbb társadalmakban a tehetősebbek is jobban járnak szinte minden lényegi mutató tekintetében: az igazságosságba beruházni a gazdagabbaknak is megéri.

Nem azt tartjuk értéknek, hogy az állam annál jobb, minél kevesebb adót szed be. Célunk, hogy finanszírozást találjunk a képessé tevő állam működésének finanszírozására. Ennek a következő alapjai vannak:

  1. Progresszív adózás: igazságtalan az az adórendszer, ahol ugyanolyan arányban adóznak azok, akik megtakarításra képesek és álló vagyon felhalmozásával kivonják a gazdasági körforgásból a tőkét, illetve azok, akik megélni is képtelenek jövedelmükből, és nem ritkán eladósodnak. Ezért progresszív adórendszerre van szükség. Ennek működtetéséhez pedig jelentős béremelésekre. A magyarországi bérek jelenlegi szintjén nincs fenntartható megoldás az újraelosztási szükségletek megfinanszírozására sem.
  2. Vagyonadó: a legfelsőbb rétegek vagyona sokkal gyorsabban nőtt, mint a társadalom egészéé. Ennek jelentős része nem erőfeszítésre alapozott vagyonosodás. Ráadásul még az erőfeszítésre épülő vagyonosodás esetén is érdeke a gazdagabbaknak, hogy magasabb arányban viszonozzák azt a segítséget, melyet a közösségtől kaptak gazdagodásukhoz. A nemzetközi tapasztalatok szerint az egyenlőbb, igazságosabb, nagyobb társadalmi mobilitással rendelkező társadalmakban a gazdagabbak helyzete is jobb.
  3. Az offshore megszüntetése: az offshore adóalap és vagyonkimenekítés nem az egészséges adóverseny része, hanem részben illegális, részben pedig legális korrupció. A nemzetállamnak nagyon komoly lehetőségei vannak annak ellehetetlenítésére nemzetközi együttműködés nélkül is, melyet azonban természetesen Magyarországnak támogatnia kell.
  4. Korrupció ellenes küzdelem. A hatékony esélyteremtés alapfeltétele az újraelosztásba vetett bizalom, a bizonyosság, hogy a befizetet adók a társadalmi célok érdekben hasznosulnak, és nem a politikai és gazdasági elit összefonódása teszi zsebre. Magyarország az egyetlen ország a teljes volt keleti blokkban, ahol egyetlen magas rangú politikus sem került börtönbe korrupció miatt. A következmények nélküli ország negyedszázados jelenségének véget kell vetni. A korrupcióellenes harc elsődleges eszköze a magas színvonalú közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, amely megszünteti a hétköznapi korrupciót. Csak ez képes olyan középosztályt teremteni, amely maga sem vonódik be kényszerszerűen a saját életében a korrupcióba, és függetlenségéből és tudatosságából adóan képes a politikai és köztisztviselői elit elszámoltatására. Hamis azonban az az álláspont, hogy amíg a korrupciót fel nem számoljuk, addig ne csináljunk képessé tevő államot. A kettőnek ugyanis együtt kell megtörténnie, ahogy azt a mára gazdaggá vált országok is tették korábban.

A magyar társadalomnak ugyanaz jár, mint a nyugat- és észak-európai embereknek: nemcsak működőképes demokrácia, hanem az ahhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó esélyteremtő újraelosztás rendszere is. Ez garantálja a szabad és igazságos társadalmat!

Nemzetközi orientáció

A Magyar Köztársaság (mert nyilvánvalóan hangsúlyozni kell az ország elnevezésében is az államformát) az Európai Uniónak és a tágabb nemzetközi közösségnek legyen olyan tagja, amely a szolidaritás és a fenntarthatóság alapján lép fel nemzetközi ügyekben. Nemzetközi orientációnkban nem lehetünk kritikátlanok a transzatlanti világgal szemben, de határozottan a demokratikus világ kötelékébe kell tartoznunk. Véget kell érjen az Orbán rezsim diplomáciájára jellemző tranzakcionalizmus, az értékmentesen pragmatikus adok-kapok.

Ezért a Magyar Köztársaságnak fel kell lépnie:

  • A klímaváltozás visszafordítása érdekében: az energetikai nagyvállalatok masszív állami támogatásait meg kell szüntetni, a szektor nemzetközi szabályozását szigorítani kell.
  • Az intenzifikálódó migrációs és menekültválság megoldása érdekében a regionális konfliktusokat helyben kell érdemben kezelni, és lehetőséget kell teremteni a Föld minden lakosának, hogy ott élhesse le életét, ahová született, ahol felnevelkedett. Ennek érdekében a Magyar Köztársaság támogatja i.) a fegyverexport fokozatos betiltását ii) a klímaváltozás helyi hatásainak csökkentését) a terrorista és extrém mozgalmakat támogató országok nemzetközi elszigetelését. Mindezen ügyekben akkor is elvszerű álláspontot foglalunk el, ha a vétkes fél a szövetségeseink kötelékében található. A már akuttá vált válsággócok kezeléséből, annak globális hatásaiból kivesszük a részünket.
  • A Magyar Köztársaság fellép a nemzetközi adóigazságosság érdekében, az offshore joghatóságok teljes megszüntetése érdekében. Saját jogrendszerében is drasztikus offshore ellenes politikát folytat, és ezt teszi az Európai Uniós és az OECD keretein belül is. Elvszerű politikát folytat akkor is, ha a vétkes fél nemzetközi szövetségesünk.
  • A Magyar Köztársaság határozott álláspontja, hogy a fejlődő országok instabil politikai rendszereinek stabilizálására fair nemzetközi kereskedelmi szabályozásra van szükség, illetve érdemi nemzetközi fejlesztéspolitikára. Ezekben Magyarország kiveszi a részét nemzetközi súlyának megfelelően.
  • A határon túli magyarságot nem politikai túszokként kell kezelni, hanem érdemben kell bekapcsolni a Magyar Köztársaság közlekedési, oktatási, kulturális, és gazdasági életébe. A szomszédos és visegrádi országok relációjában meg kell szüntetni a nacionalizmus kölcsönös mesterséges szítását belpolitikai haszonszerzés céljából.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.