Hogyan lehetne olyan Magyarországot teremteni, ahol igazságosság, szabadság, és fenntarthatóság van? Hogyan építhető olyan demokrácia, amelyben nem csak az elitek, hanem a szegények is úgy érezhetik, az állam, a közösség az ő életesélyeik javításáért dolgozik – ezekre keresi a választ az Új Egyenlőség társadalomelméleti közössége. A Szociális Demokrácia Programja 2017 augusztusában jelent meg, most ennek kibontott egészségügyi szakpolitikai fejezetét közöljük. A programalkotás a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest támogatásával készül.

Mindenki a képességei szerint fizet, és a szükségletei szerint részesedik az ellátásból.

A szociális demokrácia államának társadalmi-morális kötelezettsége és feladata, hogy esélyt biztosítson polgárai számára társadalmi, anyagi helyzetüktől és lakóhelyüktől függetlenül egészségük megőrzéséhez, betegségük esetén pedig a meggyógyulásukhoz.

Az egészség megőrzése és helyreállítása Magyarországon senki számára nem lehet anyagi kérdés!

Csak a teljes közösség által finanszírozott, térítésmentes és jó színvonalú alapvető egészségügyi ellátás biztosíthatja az ország szegényebb polgárai számára is, hogy tanulhassanak és dolgozhassanak, szabad emberhez méltó életet élhessenek.

Jelenleg ez nem így van. Ezért a magyar emberek életének várható átlagos hossza 4-5 évvel rövidebb, mint más európai uniós országok polgáraié, azaz ennyivel hamarabb halunk meg. Az elkerülhető (megelőzhető, kezelhető) halálozásnál is riasztóan rossz a helyzet a nyugat-európai országokhoz képest: kiugróan magasabb a halálozás azoknál a súlyos betegségeknél, amelyek túlélését biztosító kezelésére jelentős hatást gyakorol az egészségügy működése (ilyenek a daganatos betegségek vagy a keringési betegségek).

A Szociális Demokrácia Programja

A magyar társadalom drámaian rossz egészségi állapotát jelző alacsony átlagéletkornál is megdöbbentőbb az alacsony iskolázottságú és rossz anyagi helyzetű emberek várható élettartama Magyarországon. Különösen nagyok az egészségi állapot és az indokolatlan korai halálozás társadalmi csoportok közötti egyenlőtlenségei. Így például az érettségizett férfiak várható élettartama 76 év, a nem érettségizetteké 66 év. A legszegényebb kistérségekben 13,5 évvel élnek rövidebb ideig a férfiak a leggazdagabbhoz képest.

Teljességgel elfogadhatatlan, hogy azért haljunk meg 4-5 évvel hamarabb, és a rövidebb életünkből azért töltsünk többet betegségben, mert Magyarországon születtünk!

A társadalom életében az egyik legsúlyosabb, szinte mindent átitató, mindent megmérgező és az egészségi ellátáson messze túlmutató társadalmi konfliktusforrás, ha az egészségügy szétszakad a tömegeket ellátó, szakmailag kiüresített, pusztuló szegényellátásra és a „puccos” gazdagellátásra. Márpedig ez a folyamat megindult! Addig kell megakadályozni az ellátórendszer és vele együtt a magyar társadalom végletes szétszakadását, amíg ez még megtehető.

Az esélyteremtő állam feladata, hogy a társadalmi igazságot megvalósító, szolidaritáson és egyenlőségen alapuló, erőforrásokkal megfelelően ellátott európai színvonalú egészségügyi rendszer megteremtését és működtetését biztosítsa a társadalomnak.

A szociális demokrácia célja, hogy a kormányzati ciklusokon átívelő alkotmányos védelmet teremtsen arra, hogy:

  1. az egészség ügye megfelelő nagyságú közfinanszírozást kapjon, az éves egészségügyi közkiadások elérjék a legfejlettebb 15 uniós ország átlagát,
  2. minden ember az alapvető egészségügyi ellátást kötelező társadalombiztosítási alapon és térítésmentesen

Az egészség ügye az igazságos állam számára nemzeti kérdés. Az egészség ügye a teljes nemzet ügye. A magyar lakosság testi-lelki egészségi állapota, életesélye az emberek életminőségének legfontosabb feltétele, nem mellesleg a gazdaság növekedésének is az alapja.

Az esélyteremtő állam ezért a politikai-szakmai döntéseiben az egészség szempontjait, az egészség ügyét meghatározó feltételnek tekinti, megfelelő gazdaság- és szociálpolitikával, oktatás- és környezetpolitikával és természetesen egészségpolitikájával segíti a társadalom egészségi állapotának megóvását és fokozatos javítását.

Forrásbővítést!

Az egészségügy finanszírozása befektetés a nemzet jövőjébe

A közel három évtizedes magyarországi neoliberális felfogás az egészség ügyéről, a maradékelvű, az egészségügyi kiadásokból folytonosan megtakarítani szándékozó politikai akarat szükségszerűen vezettek oda, hogy a lakosság túlnyomó többségét ellátó közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer egyes helyeken az országban már nem, más helyeken pedig csak részlegesen tud megfelelni az embereket időben és megfelelő színvonalon ellátó, gyógyító feladatainak (több száz háziorvosi praxis hiánya, a kórházi orvosok és különösen ápolók nem megfelelő száma, a diagnosztikai és műtéti várólisták hossza, a kórházi rossz ápolási és higiéniai állapotok miatt).

A magyar állam a rendszerváltás óta − kormányoktól függetlenül − a GDP arányában évente mintegy 1,5-2 százalékponttal kevesebb költ az emberek egészségi állapotának megőrzésére és gyógyítására, mint az Európai Unió országainak átlaga, és GDP-arányosan mintegy 1000 milliárd Ft-tal kevesebbet, mint az EU legfejlettebb 15 országa. Az elmúlt években tovább folytatott forrásszűkítések következményeként 2015-ben a visegrádi országok közül már Csehországnál és Szlovákiánál is számottevően kevesebb jutott a hazai egészségügyi ellátórendszer finanszírozására. A politika érzéketlenségét mutatja többek között az is, hogy Magyarországon a korábbi időszakhoz képest is csökkent az egészségügyi közkiadások aránya. Míg 1992-ben a GDP 6%-át, addig 2015-ben csak valamivel több mint 5%-át költötte a kormányzat a közösségi egészségügyre.

A fenti adatok is alátámasztják, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer katasztrofális állapotromlásának elsődleges oka a biztonságos működéséhez szükséges források elégtelensége, az a minimálisan évi 300-500 milliárd forint összegű a pénzhiány, amelyet egyáltalán nem indokol az ország gazdasági helyzete.

A magyar lakosságot ellátó egészségügyi rendszer működési színvonala és biztonsága a hatalmas uniós forrásokból biztosított tőkeberuházások ellenére is évről évre romlik az orvosok és ápolók túlterheltsége, az alacsony bérek miatti elvándorlásuk következtében. Ezért az emberek megtévesztése, politikai csalás a működési források bővítésével nem járó, egyszeri uniós tőkeberuházásokra úgy hivatkozni, mintha azok az egészségügy rendszeres, a működés finanszírozásának megoldása felé tett lépések lennének.

A közösségi térítésmentes egészségügyi ellátás (alapcsomag) megvédése és fejlesztése gyökeres változtatásokat igényel a források tervezésének szemléletében és mértékében az igazságos államtól. Az igazságos állam garantálja, hogy

  1. a közfinanszírozás nagyságát az EU 15 átlagára emeli, és a GDP-hez viszonyított évi minimálisan 8%-os mértékét kétharmados törvényben rögzíti,
  2. az egészségügyi közkiadások tervezésének elsődleges célja a magyar társadalom egészségi állapotának javítása lesz, a maradékelvű költségvetési tervezéssel szemben.

A magyar lakosság egészség által meghatározott életesélyének felzárkóztatása az Európai Unió 15 legfejlettebb országának átlagához az a társadalmi-politikai cél, amelyet az igazságos állam a tudást biztosító oktatási társadalmi célokkal egyenrangú feladatnak tekint.

Az egészségügyi rendszer közösségi finanszírozása az igazságos állam számára olyan beruházás a társadalomba, az emberekbe, ami több mint megtérül. Ezt a szemléletet az egészségügyi közfinanszírozás konkrét céljainak és nagyságának tervezésekor érvényesíteni szükséges.

A társadalom egészségi állapotának javítása növeli a foglalkoztatást, az adó- és járulékfizetők számát, csökkenti az eltartottakét. A társadalom egészségi állapotát jellemző legfontosabb mutatókat meg lehet és kell határozni, azok mérésével átláthatóvá és ellenőrizhetővé kell tenni, hogy magyar emberek egészségi állapota hogyan közelíti a legfejlettebb európai országokban élő emberekét.

Az egészség ügyének teljes eszköztárát felhasználva, pénzügyi, emberi, szervezeti és eszközfeltételeit megteremtve kell elérnünk, hogy a magyar lakosság születéskor várható átlagos élettartalma és az egészségben eltöltött évek tekintetében legfeljebb két évtized alatt hozza be a 4-5 éves lemaradásunkat az átlagéletkor tekintetében és zárkózzunk fel a legfejlettebb európai országokhoz.

A magyar emberek egészségi állapotának javítása mint kiemelt társadalmi cél feltételezi, hogy megszűnjön az egészségügynek az éves költségvetés tervezésétől és a kiszámíthatatlan végkimenetű költségvetési alkufolyamatoktól való függősége és ezeknek való kitettsége. Ezért szükséges kétharmados törvényben rögzíteni a közfinaszírozás éves minimális mértékét.

A működésfinanszírozás kötelező minimumszintjének alkotmányos jellegű rögzítésével egyidejűleg célszerű kitűzni azt is, hogy milyen ütemezés szerint kell a magyar egészségügy működésének GDP-arányos finanszírozásának elérnie az EU 15 legfejlettebb országának átlagos egészségügyi közfinanszírozási szintjét.

Az egészségi állapot javítására fordított nagyobb közfinanszírozási összeg a hazai egészségipar, gyógyszerfejlesztés, élelmiszergyártás, egészségturizmus és a tömegsport fejlesztésének is lendületet adhat, munkahelyet teremtve ezzel sok százezer embernek.

Egyenlő hozzáférést!

Nincs gazdag beteg és szegény beteg

A közösségi egészségügyi rendszer beteget és orvost egyaránt próbára tevő állapotai miatt az anyagilag tehetősebbek ellátását az elmúlt években mindinkább átveszik és megoldják a magánegészségügyi szolgáltatók. Megindult az egészségügy szabályozatlan szétszakadása fizetős ellátásra és a szegényeket ellátó közellátásra, ami egyfelől legalizálja, hogy a szegényebbek ellátását az állam csak rossz színvonalon képes biztosítani, másfelől szabályozatlansága miatt a magánegészségügy forrásokat szív el az amúgy is nehézségekkel küzdő közfinanszírozott egészségügytől.

Pénz nélkül leépül az állami ellátás, és a tehetősebbek kilépnek a rendszerből. Ebben a tekintetben azonban nem lehet kompromisszumot kötni. Az állam által beszedett állampolgári finanszírozás mindenki számára egységes arányú. Nem engedhető meg, hogy a tehetősebbek alacsonyabb hozzájárulásért cserébe elmeneküljenek az állami rendszerből, és ezáltal még inkább csökkentsék annak finanszírozási lábát.

A szociális demokrácia programjának alapvetése ebben a tekintetben, hogy a magánkézben lévő egészségügyi szolgáltatást csak és kizárólag piaci alapon szabad működtetni. El kell választani mind intézményi, mind személyi értelemben a „magánt” a „köztől”, és nem lehet megengedni a kettő közötti cinkos átjárást. Ez ugyanis a tehetőseknek jó, a szegényeknek még rosszabb helyzetet eredményez. A magánegészségügyi szolgáltatók csak szabályozottan és abban az esetben vehetnek részt a közfinanszírozott egészségügyi ellátásban, ha a közszolgáltatást finanszírozó társadalombiztosító kapacitásbővítés vagy egyéb okok miatt erre szerződést köt velük.

Azaz az alapvető egészségügyi ellátáson felüli szolgáltatások igénybevétele állampolgári lehetőség lehet, amelyet a magánegészségügy szabályozott módon és piaci alapon szolgáltathat bárki számára. A magánegészségügy igénybevétele nem jelentheti egyetlen állampolgár számára sem azt, hogy nem vesz részt a közösségi egészségügy finanszírozásában, a kötelező egészségügyi járulék megfizetésében. Cél, hogy a magánegészségügy ne választott alternatívája, hanem az öngondoskodás alapján kiegészítője legyen a közösségi egészségügynek.

A szegények és gazdagok számára egyaránt hozzáférhető, fenntartható, igazságos teherviselést biztosító, az egyéni érdekeltséget megteremtő, európai színvonalú közfinanszírozott egészségügy biztosítása érdekében:

  1. vissza kell állítani a járulékfizetési alapon működő, kötelező társadalmi egészségbiztosítás rendszerét és intézményeit,
  2. meg kell határozni a térítésmentesen mindenki által igénybe vehető alapvető egészségügyi ellátás körét, az alapellátási csomagot.

Az egészségügyi társadalombiztosítás alkotmányos védelmének visszaállítása teremti meg a társadalmi − pártpolitikától független – garanciáját annak, hogy a magyar emberek társadalmiosztály-hovatartozásuktól és anyagi helyzetüktől függetlenül azonosan hozzáférhető és a kor színvonalának megfelelő szakmai szintű ellátásban részesülhessenek.

A közcélú társadalmi kockázatkezelést végző, kötelező egészségbiztosítás rendszerének és intézményeinek, az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak a visszaállítása alapvető feltétele lehet annak, hogy az egyenlő hozzáférés pénzügyi forrásai igazságos közteherviseléssel megteremtődjenek és felhasználásuk társadalmi kontrollja is biztosított legyen.

A mindenki által kötelezően, de „jövedelemszerző képessége szerint” fizetett társadalombiztosítási járulék lehet a fő pénzügyi forrás „a szükségletek szerinti ellátás” garantálásához. A munkajövedelem alapján a munkaadók és a munkavállalók által kötelezően fizetendő járulék és a járulékot fizetni nem tudók utáni állami hozzájárulás együttesen teremtheti meg az egészségügyi ellátás közfinanszírozásának pénzügyi fedezetét. Ezzel a forrással, amelyet a parlament az éves költségvetéssel együttesen fogad el, a munkavállalók, a munkaadók és az állam képviselőiből álló Egészségbiztosítási Önkormányzat önállóan gazdálkodik. Így a járulékfizetők közösen határozhatják meg a járulékalap felhasználásának területeit és ellenőrizhetik a felhasználás eredményességét. A közösségi kockázatvállalás feltételezi, hogy az állampolgárok akkor is kötelesek társadalombiztosítási járulékot fizetni, ha csak részben, vagy egyáltalán nem kívánják igénybe venni a közösségi egészségügy szolgáltatásait.

A közfinanszírozott alapvető egészségügyi szolgáltatások tartalmának, az úgynevezett ellátási csomagnak a meghatározása és folyamatos aktualizálása objektív, átlátható és alátámasztható módszertan alapján az egészségügyi kormányzat és az OEP közös szakmapolitikai feladata kell legyen. Az ellátási csomagnak az európai gyakorlat által igazolhatónak, objektívnek, átláthatónak és módszertanilag igazolhatónak kell lennie. Az ellátás körét a parlament hagyhatja jóvá és évente az egészségügyi költségvetés fejezeteként aktualizálható. Reális és méltányos ellátási csomagra van szükség, megfelelő térbeli és időbeli hozzáférési garanciákkal annak érdekében, hogy az ország teljes területén minden állampolgár hozzáférhessen a számára jogosan járó ellátásokhoz. Az alapvető egészségügyi szolgáltatások köre a házi orvosi ellátástól a szűréseken át a kórházi betegellátásig a teljes körű betegellátást le kell fedje. A közfinanszírozott alapvető egészségügyi ellátás körének meghatározásakor három fejlett európai ország alap csomagját kell figyelembe venni.

A magyarországi alapcsomag tartalma nem lehet szűkebb az ausztriai alapcsomagnál!

A közösségi betegellátás intézményei a közfinanszírozott közszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók. Az OEP szakmai és pénzügyi felügyeletével működő egészségügyi közszolgáltatók feladata, hogy a házi orvosoktól a kórházakig, szakmailag nemzetközi színvonalon, a közpénzeket hatékonyan felhasználva vegyenek részt a társadalom általános egészségi állapotának javításában, a megbetegedett emberek időben és lakóhelyük közelében történő meggyógyításában.

Egészségközpontú egészségpolitikát!

Nem lehet fehér folt az egészségügyben

Ma a szegények és gazdagok közötti szakadék meghatározza az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést. Az egészségközpontú egészségpolitika célja, hogy csökkentse a hozzáférési különbségeket az ellátáshoz, növelje az esélyét annak, hogy minden ember azonos színvonalú fizetésmentes közösségi egészségügyi ellátáshoz juthasson. Az egészségközpontú egészségügy két kiemelt szereplője a beteg és az orvos. Sajnos a betegek száma nem csökken, míg az orvosok száma igen. Ez azt jelenti, hogy létrejöttek fehér foltok az ellátási térképen, ezeken a helyeken nincsen megfelelően képzett egészségügyi személyzet. Ez pedig az ellátási rendszeren kívülre szorít olyanokat, akik rossz helyre születtek.

Az elvek egyszerűek. Az egészségközpontú ellátásnak kell biztosítania, hogy

  1. minden ember egészségben eltöltött éveinek száma az egészségtudatos életmód és a prevenció következményeként minél hosszabb legyen,
  2. a betegségben töltött ideje a lehető legrövidebb legyen,
  3. a gyógyítás, a kezelés az emberi méltóság maradéktalan megőrzésével történjen.

Az egyenlő hozzáférés biztosítása az egészségügyi ellátáshoz a háziorvosi praxisok megfelelő számával kezdődik. Az igazságos államnak minden eszközzel – a háziorvosi munka társadalmi és anyagi megbecsülésével, adókedvezményekkel, autó- és lakhatási kedvezményekkel stb. − biztosítania kell, hogy mindenütt az országban, így a legszegényebb településeken élők is, rendelkezzenek a lakóhelyükön háziorvossal és a praxisban dolgozó szakképzett- gyermek és idősgondozó ápolóval.

A háziorvosi praxis faladatává kell tenni, hogy a háziorvosok és az ápolók részt vegyenek a körzetükben élők egészséges életmódra nevelésében, a gyermekvédőoltások beadásában és a rendszeres óvodai és iskolai gyermek-, valamint lakóhelyi felnőttszűrések végzésében, megszervezésében, és ennek feltételeit biztosítani kell.

A szegénységben élők átlagéletkorának emelése szükségessé teszi a lakosság teljes körében a rendszeres szakorvosi szűréseket 2-3 népbetegségre. A szűrések szakmai feltételeinek megteremtését, az állampolgári és munkahelyi ösztönzés módjainak kialakítását az igazságos állam feladatának tekinti.

Az egyenlő hozzáférést segítheti, hogy az állam (társadalombiztosítás) biztosítja a háziorvosi beutalóval rendelkező embereknek a közösségi közlekedési eszközök térítésmentes igénybevételét a szakrendelőig, kórházig, ill. vissza a lakóhelyükig.

A kórházi ellátásban is garantálni kell, hogy az ország bármely régiójában európai minőségű, azonos orvosi és hotelszínvonalú ellátásban részesüljön minden állampolgár anyagi helyzetétől és lakóhelyétől függetlenül. Ezt a követelményt szükséges érvényesíteni az országos kórházi struktúra fejlesztésénél, a kiemelt regionális kórházak modern műszerparkjának alakításánál és az orvosok és ápolók megfelelő létszámú foglalkoztatásában. A rossz színvonalú ellátást nyújtó intézményeket, ha a fejlesztésük nem racionális, be kell zárni.

Az egyenlő hozzáférés garantálására és a beteg ember jogainak és méltóságának biztosítására az igazságos állam létrehozza a betegjogi ombudsman intézményét és újraszervezi a betegjogi és a minőségi követelményeket ellenőrző intézményeket. Meg kell oldani, hogy a minőségi követelmények megvalósulását folyamatosan monitorozzák és mérjék.

A gyógyszerár-támogatási rendszer alakításánál a gyógyszerek szegények általi megfizethetőségét a gyógyszertámogatási rendszer prioritásává kell tenni. A generikus és innovatív gyógyszerek ártámogatásának meghatározásánál prioritási szempontnak kell lennie a minél szélesebb hozzáférés biztosításának. A legszegényebbek számára néhány generikus gyógyszer támogatását minden évben a minimálbér és a nyugdíj minimumismeretében külön szükséges meghatározni.

Az egyenlő hozzáférést segíthetik az öngondoskodás különböző formái. Az egészségpénztári tagság, az egészségbiztosítások különböző formáinak, a munkahelyi kedvezmények biztosításának állami ösztönzése mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberek saját maguk is tegyenek egészségük megőrzéséért, betegség esetén annak visszaszerzéséért.

Az egészségközpontú egészségügy megteremtése szükségesé teszi az egészségügyben dolgozók bérének érdemi és azonnali emelését. A közfinanszírozott egészségügy nem működtethető a jelenlegi súlyos orvos- és ápolóhiány mellett. Az orvosi és ápolói munkakörök évtizedek óta tartó társadalmi-kormányzati lenézése, lekezelése krónikus létszámhiányhoz, a közösségi egészségügyi ellátás súlyos zavarához vezetett. A közösségi egészségügy további bomlasztásának megakadályozása azonnali beavatkozást és intézkedéseket tesz szükségessé az egészségügyi dolgozók bérének rendezésében. A gyorsított ütemű egészségügyi béremeléseket mindaddig folytatni kell, amíg a biztonságos és színvonalas egészségügyi ellátáshoz elegendő számú orvos és ápoló nem áll rendelkezésre.

Az egészségközpontú ellátórendszer kialakításának alapvető feltétele, hogy a betegeket ellátó orvosok és ápolók társadalmi megbecsülése megoldódjon. Így

  1. az orvosok bérszínvonala érje el a társadalmilag legmegbecsültebb állami közalkalmazottak, pl.a bírói jövedelem szintjét,
  2. az ápolók és az egészségügy más területein dolgozók anyagi megbecsülése versenyképes legyen a piaci szférával,
  3. az egészségügyben dolgozók gyógyító munkájának műszerezettségi és gyógyszer rendelési feltételei összhangban legyenek a gyógyító munkájuk felelősségével.

Alapvető cél, hogy az egészségügy dolgozói egy munkahelyen, egy jogviszonyban tudják megkeresni a tisztességes megélhetéshez szükséges és a társadalmi megbecsülést kifejező jövedelmüket. Ennek érdekben komplex, kiszámítható és számonkérhető életpályamodell kialakítására van szükség, amelynek főbb elemei:

  1. Az egészségügyi ágazat dolgozóinak bére legalább öt éven át az átlagos bérnövekedést meghaladó módon növekedjen oly módon, hogy az orvosok bérszintje elérje a legmegbecsültebb állami közalkalmazotti kategória szintjét, az egészségügy más dolgozói pedig a versenyszférában dolgozókét.
  2. A kiszámítható bérperspektívát megfelelő szakmai előmenetelhez célszerű kötni. Az életpályamodell hozzájárulhat egészségügyben meglévő feudális függőségi rendszer felszámolásához.
  3. Az egészségügyi dolgozók megbecsülése nem csak bérkérdés. Ezért az életpályamodellben egyéb kedvezményekkel is ki kell fejezni az ágazat munkájának elismerését. (pl. speciális adószabályok, egészségügyi bérlakásprogram stb.)

A tisztességes bérezés, és megbecsülés következményeként létrejövő megfelelő létszám mellett a jó színvonalú, felelős orvosi munkához átlátható szakmai protokollokra, továbbá azokkal összhangban lévő intézményekre, orvosi berendezésekre, műszerekre és gyógyszerrendelési lehetőségre van szükség. Mindennek anyagi feltételei az európai átlaghoz hasonló GDP-arányos egészségügyi költségvetéssel megteremtődnek. A szakmai protokollok és azokat megvalósító racionális és hatékony működtetés feltételeinek tervezése és biztosítása az egészségügyi kormányzat és a Társadalombiztosítási Önkormányzat feladata lehet. A működtetés valós költségeinek tervezése, mérése és ellenőrzése közgazdaságilag megalapozott, a piaci árakkal és az orvosi eszközök amortizációjával számoló árképzést igényel az egészségügyben. A közgazdaságilag megalapozott árak mérhetővé teszik az egészségügyi ellátás valós költségeit, így mérhetővé és ellenőrizhetővé tehetők az egészségügyi ráfordítások.

Az átlátható szakmai és hozzáférési szabályok, továbbá a betartott protokollok esetén mindenki tudhatja, mi, hol és hogyan jár neki a közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszerben, és ezt hálapénz nélkül meg is kapja. Az átlátható szakmai szabályok (pl. központilag vezetett várólisták) csökkentik a hálapénzzel befolyásolható döntési helyzeteket. Ha a fenti feltételek – az egészségügyi dolgozók tisztességes anyagi megbecsülése, az alapvető egészségügyi ellátás körének és módjának közérthető és átlátható szabályozása – megvalósul, bevezethető a hálapénz teljes tiltása.

***

A hálapénz- és fizetésmentes, európai színvonalú egészségügyi ellátórendszer létrehozása és működtetése minden egyes magyar állampolgár számára az igazságos állam egészségpolitikájának célja és mércéje. Ehhez az államnak a társadalommal új szerződést kell kötnie, melynek legfontosabb elemei

  1. a közösségi egészségügy finanszírozására a társadalom évente a GDP legalább 8 százalékát fordítja,
  2. az egészségügyi rendszer finanszírozása szolidaritási alapú társadalombiztosítási módon kötelező járulékfizetéssel történik,
  3. a finanszírozás minimális mértékére és módjára vonatkozó társadalmi szerződést az Alaptörvényben rögzíti.
A Szociális Demokrácia Programja

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.