Pogátsa Zoltán előadása a Budapesti Corvinus Egyetemen

A közgazdasági iskolák válságelméleteiről tartott előadást Pogátsa Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Soproni Egyetem docense, az Új Egyenlőség főszerkesztője bemutatta, milyen okokkal magyarázzák a különböző közgazdasági iskolák a gazdasági válságok kialakulását. Lesz-e következő válság? − tette fel előadása végén Pogátsa Zoltán a kérdést. Lesz − véleménye szerint.

Neoklasszikus iskola

A szélesebb közvéleményben ez a legismertebb iskola, a médiában is általában ennek az iskolának a hívei szerepelnek, ezért a hétköznapi ember számára a neoklasszikus iskola tanításai maga a közgazdaságtan. A neoklasszikus iskolának nincs válságelmélete, mert kizár minden szubjektív elemet, ami a gazdaságra hathat. Minden más iskolával szemben, amely azt gondolja, hogy a válság az alaptermészete a kapitalizmusnak, a neoklasszikus iskola képviselőinek nincsen elmélete a magából a gazdaság működéséből adódó válságra.. Ha mégis vannak válságok, azokat valamilyen, a gazdaságon kívüli tényezők (externáliák) okozzák. Az iskola képviselői szerint például az Amerikából induló 2008-as gazdasági válságot a pénzintézetek nem megfelelő hitelezési gyakorlata okozta (externália) −ha ezt szabályozással megszüntetik, a gazdasági válság elkerülhető. Európában pedig egyes nemzetállamok felelőtlen túlköltekezése (európai externália) okozott válságot, ami centralizáltabb, szabályozottabb fiskális politikával kerülhető el.

Osztrák (Hayek-) iskola

Hayek elmélete szerint létezik egy természetes kamatráta, amit a piac hoz létre, de a jegybankok ezt a kamatrátát felülírják, és ezzel maguk ösztönzik a felesleges kapacitások megteremtését, ami a gazdasági válságok kialakulásához vezet. Hayeknek a jegybanki kamatláb szükségtelenségét állító elméletét ma már kevesen vallják, Milton Friedman empirikusan hamisnak nevezi a természetes kamatráta létét, de a keynesiánusok, például Kaldor és Srafa is cáfolják.

Milton Friedman-féle monetáris iskola

Szemben Hayekkel nem utasítják el a jegybanki kamatláb szükségességét. Elemezve a FED 1929−32 közötti működését, arra a megállapításra jutnak, hogy a jegybanknak van szerepe a válságok alakulásában. A jegybanki kamatlábat és a pénzkibocsátást, a pénz mennyiségét a jegybankoknak a gazdasági potenciálhoz kell igazítani − vallják a monetáris iskola hívei. A keynesiánusok alapvető kritikája velük szemben úgy foglalható össze, hogy a pénzkibocsátás nem azonos az elköltött jövedelemmel. A megtakarítási hajlandóság miatt a jegybank nem tud mindig közvetlenül hatni a gazdasági folyamatokra. Az endogén pénzelmélet szerint a jegybank nem is képes kontrollálni a forgásban lévő pénz mennyiségét.

Minsky magánadósság-iskola

Hyman Minsky pénzügyi instabilitás hipotézise arról szól, hogy a pénzügyi rendszer prociklikusan segíti elő a válságot, majd akadályozza az abból való kilábalást. A bankok a gazdasági növekedés időszakában mindenkit, az úgynevezett „buborékokat” is hitelezik, elősegítve ezzel a válság kialakulását, majd válság idején túlzottan konzervatívvá válva azokat a szereplőket vagy beruházásokat sem hitelezik, amelyek pedig épp a válságból való kilábalást segítenék elő. Minsky szerint a válságok fő okozója a magánadósság, amelyet a pénzügyi rendszer közvetít. Steve Keen ausztrál közgazdász szerint a magánadósság (nem az államadósság!) fennállása évtizedek óta a kapitalista gazdaság motorja.

Keynesi gazdaságpolitikai iskola

Keynes szerint a gazdasági válságok oka a nem elégséges „fizetőképes kereslet”, amely nem tudja felszívni a termelékenység növekedés eredményét. Ellentétben a neoklasszikus iskola híveivel, akik azt vallják, hogy a piaci verseny helyreállítja az egyensúlyi helyzetet, Keynes szembenéz a válságok problémáival. Szemben azokkal, akik úgy gondolják, hogy a kínálat megteremti a keresletet, Keynes szerint a megtakarítások miatt az állam feladata a többletkereslet előállítása. A piac önszabályozó rendszere, a „láthatatlan kéz” nem képes a gazdasági és a társadalom számára a fejlődést biztosítani. A keynesi iskola szerint a költségvetési hiány konjunktúraélénkítő eszköz, keresletet teremt.. A szegény rétegek javára történő újraelosztás növeli a keresletet, a fogyasztást, hiszen a szegények kevesebb megtakarítással élnek, mint a gazdagabbak. A vagyon-, az örökösödési, a jövedelem- és a vállalati nyereségadóknak fontos szerepük van. A társadalmi igazságosság, a kirívó vagyoni különbségek és főleg a szegénység csökkentése elengedhetetlen a társadalmi béke és a kapitalista rendszer fennmaradásához. A monetáris politika az állam kezében alapvetően kiegészíti az állami keresletélénkítés eszközeit, így a kamatláb emelése fékezi a „túlfűtött” gazdaságot, míg csökkentése élénkítőleg hat. A keresletet, a magánszektort fiskális és monetáris élénkítéssel kezelő országok – az USA, Kína és Lengyelország − példája azt mutatja, hogy a 2008-as válság kezelése az anticiklikus gazdaságpolitikával eredményesebbnek bizonyult, mint az Eurózóna megszorító politikája.

Marxiánus iskola

Marx szerint a kapitalizmust az automatizáció következtében csökkenő profitráta jellemzi. A munkaerő termeli azt a bérénél nagyobb értéket, amiből  a profit fizethető. A növekvő automatizációval a munkaerő minden határon túli csökkenésével a profitnak ezért el kellene tűnnie, ami a kapitalista termelési és társadalmi viszonyok végét jelentené. A neoliberális gazdaság- és társadalompolitika a bér−profit arány drasztikus megváltoztatásával, a kizsákmányolás fokozásával a profitráta csökkenését lelassította, és igyekszik továbbra is az automatizáció profitrátára gyakorolt negatív hatását a munkások rovására kompenzálni. A marxiánusok szerint a kapitalista válságok keletkezésében és elmúlásában az elmúlt 180 évben csak egyetlen közös ok található: a profitráta alakulása. Ezért szerintük sem a neoklasszikus, sem a keynesiánus iskola javaslatai általánosan nem alkalmazhatók a válságok kezelésére.

A két Cambridge tőkevitája

Az egyesült királyságbeli Cambridge-i iskola és az egyesült államokbeli Cambridge-i iskola képviselői között az 1950-es években vita zajlott a neoklasszikus termelési funkcióról. A vita konklúziói: 1. A neoklasszikus termelési függvény téves. 2. A profit−bér arányt a nyers társadalmi erő határozza meg. 3. A két termelési tényezőnek nincs egymástól független határtermelékenysége. A vita végeredménye a mai magyarországi bérvitáknál is alkalmazható lehet.

Összefoglalás

A neoklasszikus közgazdaság szerint a válságokat a kapitalizmusban külső tényezők okozzák, melyeket azok jobb szabályozásával el lehet kerülni, a keynesiánus iskola követői a kereslet állami szabályzásával látják kezelhetőnek a gazdasági válságokat, míg a marxiánusok a válságot a kapitalista termelési viszonyok sajátjának tekintik, és a profitráta folyamatos csökkenésével magyarázzák annak ciklikus, de folyamatos jelenlétét.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.