„Se nem főnök, se nem szolga” – ez a mottó díszíti a budapesti Gólya vendéglátóhely falát. Milyen érzés hierarchia-nélküli szövetkezeti kocsmában dolgozni? Milyen lehetőségei vannak a szövetkezeti mozgalom újraéledésének Kelet-Közép-Európában? Kinek van joga beállítani a hangrendszer hangszínét egy koncert előtt? A Gólyában dolgozó Birtalan Gergő más kérdésekre is válaszolt.[1]

Gyimesi Mihály

A Gólya kocsma-funkciója még mindig központi elem, de rendkívül széles a profil: koncerteknek, biciklijavító workshopnak és posztkoloniális filmklubnak is otthont adott már. A Gólya most kénytelen elhagyni a fészkét a nyolcadik kerület dzsentrifikálódása miatt, ugyanakkor sokkal tágasabb helyre költözik. A régi Ganz-telepen helyet kap majd a közösségi ház-presszóban egy asztalos és keramikus munkával foglalkozó kisiparos szövetkezet is. Tehát az önigazgató, főnök nélküli közösségi kocsma él és virul.

A Gólya elődjét, a Frisco nevű szövetkezeti kocsmát 2011-ben alapították, ami eléggé rázós időszak lehetett vállalkozásindítás szempontjából. Már voltak jelei annak, hogy elkezdődött a 2008 utáni nemzetközi gazdasági válságból való kilábalás, de még a válság hatásai is bőven érződtek Budapesten. Az a nemzetközi tiltakozási hullám ért körülbelül ekkor a csúcsára, amelynek többek között az amerikai Occupy Wall Street és a spanyol Indignados mozgalmak voltak a húzónevei.

Csak valamilyen furcsa egybeesés lenne, hogy ebben a mozgalmas időszakban indult a Frisco?

Nem teljesen. Magyarországon is nőttek a feszültségek, részben a válság utáni megszorító politikák helyi megjelenése miatt. A Corvinus Társadalomelméleti Kollégiumának (TEK) három hallgatója létre akart hozni egy közéleti vitáknak teret adó helyet, ahol a mozgalmi energiák kibontakozhatnak. A felsőoktatási megszorítások és központosítások ellen tiltakozó Hallgatói Hálózat (HaHa) is ekkor jött létre.[2]

Bár a Frisco kocsma természetesen nyitva állt mindenki előtt, azért az látható volt, hogy sokszor aktivisták, köztük a HaHások szerveztek oda vitákat, megbeszéléseket.

A Friscót működtető csapat hamarosan fizikailag kicsinek érezte a teret, terjeszkedni akartak, így költöztek be ide, 2013-ban. Most a nyolcadik kerületben működünk Gólya néven, ebben az épületben, ahol korábban is Gólya néven működött egy hely. Én a költözés utáni évben csatlakoztam a csapathoz, és hamarosan újra költözni fogunk, részben a környékbeli épületek bérleti díjának robbanása miatt, részben pedig mert kinőttük a mostani épületet is.

Te a HaHának az egyik kifejezetten ismert arca voltál akkor, amikor a szövetkezet megalakult. A HaHa alapelveinek és gyakorlatainak egy része megtalálható a mostani, a Gólyát működtető szövetkezetben is, gondolok itt például a horizontalitásra, aminek része a bázisdemokratikus döntéshozatal is. Ezek a hasonlóságok mennyire teszik a szövetkezet mindennapi működését hasonlatossá az egykori HaHáéhoz?

Nagyon általános szinten vannak hasonlóságok, hiszen mindkét csoportnak magát kellett megszerveznie, de a különbségek nagyobbak: ezek a két szervezet jellegének eltéréseiből adódnak.

Úgy érzed, hogy a Gólya a demokratikus döntéshozatala időigényes gyakorlataival együtt is hatékonyan tud működni?

Nekem az a tapasztalatom, hogy a demokratikus folyamatok sokkal simábban működnek itt. A Gólya egy for-profit szövetkezet, úgyhogy ha fixen itt dolgozol, akkor nem beosztott vagy, hanem egyike a hely tulajdonosainak. A nyereségből a befektetett munka arányában kapod a fizetésed. Így a kereseted nagyon szorosan összefügg a szövetkezet sikerével, utóbbi pedig a működés hatékonyságának függvénye, amibe persze a döntéshozatal is beleértendő. Egy mozgalom aktivistájaként könnyű elveszni a látszólag véget-nem-érő viták sorozatában, hiszen sokszor nincsen végleges határidő, ameddig egy működőképes konszenzusnak mindenképpen meg kell születnie. Ezzel szemben egy közösségi ház-kocsma működése világos időkorlátokhoz van kötve. Hetente tartunk egy háromórás gyűlést, ahol az összes szövetkezeti tagnak részt kell vennie.

Mindenről közösen döntünk, menedzsment-kérdésekben is, és úgy érzem, hogy hatékonyan működik a folyamat.

Nem szül sok konfliktust, hogy főnök hiányában minden ügyet megvitattok az összes tag bevonásával?

Nem, az a benyomásom, hogy ez pont fordítva van. Ebben a típusú szervezetben nem születik olyan döntés, ami elfogadhatatlan lenne a tagok számára, ezért kevesebb a konfliktus. Mindenkinek vétójoga van a Gólyában, de az évek során az vált rendszerré nálunk, hogy ha legalább tízen ott vagyunk egy gyűlésen, akkor minimum két tagnak kell tiltakozni valami ellen ahhoz, hogy vétózhassanak. Szóval legalább egy szövetségest kell találnia az embernek, hogy egyedül ne lehessen blokkolni a folyamatot.

Van egy konkrét szövetkezeti modell, amit követtek?

Leporoltunk pár régi sztenderdet, például az úgynevezett rochdale-i elveket, amelyeket a 19. századi Nagy-Britanniában alkottak meg, és amelyek a szövetkezetek egyik legfontosabb vonatkozási pontjává váltak. De nincsen általánosan bevett recept, folyamatosan keressük a saját utunkat. Például először kipróbáltunk egy olyan fizetési rendszert, amelyben a szövetkezeti tagként eltöltött idő alapján súlyoztuk a bért, de végül ennek a különbségtételnek az eltörlése mellett döntöttünk.

Most tizenegy tagunk van, és mindenki a havi befektetett munkaórái arányában részesül a nyereségből. Nem lehetsz Gólya-tag anélkül, hogy dolgoznál benne.

Munka nélkül nem fektethetsz be pénzt, a majdani eredményekből való részesedés reményében. Minden tag tulajdonos, ezért a taggá válás folyamata során részesedést kell szerezned a szövetkezetben vagy közvetlenül megvásárolva azt, vagy bizonyos ideig a részesedés megszerzéséért dolgozva. Arra törekszünk, hogy egyforma mértékben vonódjanak be a tagok, mindenkinek részt kell vennie fizikai és szervezési munkákban is. Ugyanakkor megbecsüljük a szaktudást, úgyhogy nem fogunk szavazást tartani mondjuk arról, hogy milyenre állítsuk a hangszín-szabályozót egy koncert előtt, amikor éppen van köztünk egy hangmérnök is. Vannak munkacsoportjaink is, amelyek a kocsma különböző funkcióinak ellátására szakosodnak.

Kirajzolódik valamilyen egyértelmű irány a szövetkezeti működés változásaiból?

Nincs ilyen, azonkívül, hogy a működési szabályzatunk idővel egyre átláthatóbbá és részletesebbé vált. Egy csupán egyetlen oldalas alapító okirattal és néhány informális szabállyal indultunk. Aztán lassan kialakítottuk a Szervezeti és Működési Szabályzatunkat (SZMSZ), megfogalmaztuk a missziónkat, és így tovább. Természetesen megfelelünk a munkaügyi törvényeknek, de vannak saját, belső, jogi értelemben semmire nem kötelező szabályaink, amelyek csak addig működnek, amíg a csapat betartja azokat. És ahogy már említettem, a dolgok mindig mozgásban vannak, folyamatosan kísérleti üzemmódban működünk. Minden alkalommal, amikor ismeretlen helyzettel kerülünk szembe, feltesszük magunknak a kérdést, hogy eléggé általános-e a szituáció ahhoz, hogy létrehozzunk egy azt kezelő szabályt. Például nem volt szabályunk a betegszabadság kezelésére hosszan tartó, súlyos betegség esetén, ezért akkor kellett alkotnunk egy ilyet, amikor először szembesültünk ilyen helyzettel.

A Gólya elég különlegesnek számít az országban, ugyanakkor része hasonló szervezetekből álló nemzetközi hálózatoknak, részt vesztek konferenciákon, műhelyfoglalkozásokon, és szerveztek is ilyeneket.

Igen, jó tudni, hogy nem csak mi keressük az utunkat, és hasznos látni, hogy más szervezetek hogyan birkóznak meg a mieinkhez hasonló problémákkal. Például a bécsi Café Gagarinnak eléggé sajátos fizetési rendszere volt akkor, amikor találkoztunk velük: a fizikai munkát elég jól megfizették (a magyar bérekhez képest legalábbis mindenképpen), de a kulturális, szervezési és menedzsmentfeladatokat mindenki önkéntesen látta el. Azt mondták, hogy ez a felállás nagyon meglátszott a belső működésen, beleértve a tagtoborzás és a kilépés mintázatait is. De Görögországba, Theszalonikibe is ellátogattunk, hogy hozzánk hasonló szövetkezeti közösségi házak dolgozóival találkozzunk és tapasztalatokat cseréljünk. Egy másik alkalommal pedig Bosznia-Hercegovinából, Tuzlából jöttek meglátogatni, megismerni a Gólyát egy munkások által elfoglalt, önigazgató gyár dolgozói. Ezek mind nagyon izgalmas találkozások voltak, amelyekből tudtunk tanulni. A tapasztalatunk ennek ellenére az volt, hogy hosszabb és mélyebb együttműködések csak a fizikailag közel lévő és nagyon hasonló profilú szervezetekkel alakulhatnak ki.

Van valamilyen koncepció az egymást hosszú távon támogató szövetkezetek ideálja mögött?

A szövetkezetek hálózatának ötlete már az említett rochdale-i elvekben is benne van, úgyhogy ez a mozgalom egyik sarokköve. Először is, mivel az alapértékeink és részben a működési gyakorlataink is megegyeznek, könnyen tudunk segíteni egymásnak. Érdekeltek is vagyunk ebben, hiszen minden szövetkezet jobban működik akkor, ha vannak szövetségesei. Például 2019 nyarán, amikor a terveink szerint a régi Ganz-telepre fogunk költözni, ahol több helyünk lesz, helyet kap majd nálunk egy kisiparos szövetkezet is, akik kerámiával és asztalosmunkákkal foglalkoznak.

A szövetkezeti hálózatépítést támogató másik érv a lokalitásból indul ki. A szövetkezetek tagjai az energiájuk nagy részét annak szentelik, hogy az adott szervezetek működjenek, ezért jellemzően kötődnek ahhoz a településhez, szűkebb miliőhöz, ahol a szövetkezet működik. A versenyelőnyük is részben ebből a hosszútávú beágyazottságból származik. Tudják, hogyan intézhetnek el ügyeket könnyebben, alacsonyabb költségekkel, ha erős gyökerekkel kötődnek a környezetükhöz, beleértve a többi szövetkezetet is.

Harmadrészt pedig azt gondoljuk, hogy

a demokratikus önigazgatás megerősíti a dolgozókat, mert több kontrolljuk lesz a saját életük felett, ezért az ilyen szervezetek hálózatosodása és elterjedése egy lépést jelent egy egyenlőbb társadalom felé.

Milyennek látod a Budapesten-kívüli, illetve kifejezetten a vidéki Magyarország szövetkezeti aktivitását, úgy is mint kecskeméti származású Gólya-tag?

Jó ideje próbáljuk követni ezt a szcénát. Kecskemét megyei jogú városként azért eléggé más helyzetben van, mint az „igazi vidék”, ahol szörnyen kevés az erőforrás. Azt tudom, hogy mióta a Mercedes-Benz gyár Kecskemétre költözött, azóta az lett a helyi gazdaság központja, én ottani szövetkezeteket nem ismerek. Az „igazi vidék” szövetkezetei közül például egy kunbábonyi vállalkozásról tudok viszont. Ők a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) oktatási központjának vendéglátási és szállásadói funkcióit látják el, a bevételük ebből származik, de közben közösen művelnek egy kertet is, hogy saját maguknak termeljenek zöldségeket. Hasonló közösségi kertek máshol is vannak a magyar vidéken, Borsodban például ismerek ilyeneket. Ezek is közösségi tulajdonalapúak, ők is közösen szervezik meg a munkát, ennyiben hozzánk hasonlóan működnek.

A tágabb fejlődési perspektívához tartozó szempont lehet, hogy Kelet-Közép-Európában a szövetkezetek a sztálinista, erőszakos kolhozosítás fájdalmas emlékeit idézhetik fel sokakban. Ez szerinted akadályt jelenthet a kortárs szövetkezeti szektor növekedése szempontjából?

Igen, ez tényleg jelenthetne problémát. De a szövetkezeti mozgalom sokkal régebb a sztálinista ál-szövetkezeteknél, és most is nagyon aktív. Úgyhogy, bár mindig szívesen beszélgetünk arról, hogy hogyan működnek a szövetkezetek és milyen gondolatok köré épül a mozgalom, nem kell mély filozófiai vagy ideológiai vitákban elmélyedned ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy szimpatikus-e számodra a munkának ez a formája.

Amikor látják az emberek, hogy hogyan működnek a kortárs szövetkezetek, akkor nem szokott felmerülni bennük ez a történelmi párhuzam, mert sem tartalmilag, sem a stílusunkban nincs olyan elem, ami a szovjet kolhozosításra emlékeztetné őket.

Szóval bárki eldöntheti az élő példák alapján, hogy ez olyasmi-e, amit szeretne az életébe, vagy sem, el akar-e köteleződni hosszútávon egy adott, helyi projekt mellett.

Jelenthet-e ez a helyi projektekre és gyökerekre fókuszált működés alternatívát a régióból való elvándorlással szemben?

Persze. A félperiférián élők, köztük a kelet-közép-európaiak, tipikus gazdasági stratégiája a centrumországok felé, azaz a nyugatra és északra vándorlás. Bár fontos szerepet játszik a kapcsolati háló is az ilyen migrációs folyamatokban, azért az elvándorlásban nagy szerepe van egyfajta individualista szemléletnek is. Ezzel szemben a szövetkezetek kollektív kezdeményezések, ahol az emberek összerakják azt a kis tőkéjüket, amijük van, leginkább a munkaerejüket, és hosszútávon elköteleződnek egy helyi vállalkozás működtetése mellett. Tehát ebben az értelemben

igen, az a célunk, hogy az emberek helyben lehessenek aktívak, kevésbé legyenek kiszolgáltatva a globális kapitalizmus logikájának, nagyobb legyen a kontrolljuk a saját életük felett.

Címfotó: Tóth Gergő – Népszava

[1] A cikk eredetileg a pozsonyi Kapitál című nyomtatott havilap 2018 decemberi számában jelent meg szlovákul, angolból fordítva. Ezt, az Új Egyenlőségen megjelent verziót a szerző fordította magyarra az eredeti angol szövegből, minimális változtatásokkal.
[2] Korábban is létezett egy Hallgatói Hálózat nevű szervezet, de az eddigre már megszűnt, és nem volt folytonosság a 2011-ben alakult Hallgatói Hálózattal.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.