Stanley, Jason: How Fascism Works: The Politics of Us and Them. New York: Random House, 2018.

Jól átlátható, történelmi példákkal tűzdelt új könyvben kísérli meg a fasiszta gondolkodás – és nem beágyazott fasiszta rendszer – sajátosságait felvázolni Jason Stanley, a Yale Egyetem filozófia professzora- A kötet tíz fő fejezetre bomlik, amelyek lépésről lépésre, egymásra támaszkodva tárják fel a fasiszta gondolkodás sajátosságait.

Kustán Magyari Attila

A szerző egyrészt magyaráz, rávilágít a tömegeket befolyásoló mechanizmusokra, azokra a gyengeségekre, amelyek „el tudnak rontani” egy társadalmat, másrészt számos példát hoz fel, Hitlertől, Mussolinitől kezdve indiai, afrikai példákon át kortárs európai politikai változásokig – beleértve Magyarországiakat is.

A szerző által meghatározott tíz jellemző a mitikus múlt, a propaganda, az antiintellektualizmus, az irrealizmus, a hierarchia, az áldozati szerep, a törvény és rend, a szexuális szorongás, illetve Szodoma és Gomorra, és a „munka szabaddá tesz” elve.

Az első fejezetben a mitikus múlt narratíváját vázolja: a dicső múlt nem kell igaz legyen, ezt maga Mussolini is kimondja egy beszédében – a fontos, hogy eltakarják az adott társadalom korábbi bűneit és egy olyan világ iránt keltsenek vágyat, amelyben a nemi szerepek élesen meghatározottak, a nők elnyomása alapvető jelenség.

A második fejezet feltárja: a propaganda célja eltakarni a valóságot (a témára egyébként külön könyvet szánt korábban a szerző[1]). Rámutat, hogy a demokratikusságot követelő retorika valójában gyakran antidemokratikus szándékkal használt fegyver: magát a szólásszabadságot használják fel arra, hogy az aláássák a demokráciát.

Az antiintellektualizmus vagy értelmiségellenesség táplálását az oktatás, a nyelv, a szakértők leértékelésével érik el – írja a harmadik fejezetben. Támadják az egyetemeket, különösen a gender szakokat (erre 2018 Magyarországán külföldi példát hozni sem érdemes, a helyiek aktualitása miatt, és a szerző sem mellőzi a példát). Ugyanakkor a filozófus megjegyzi:

már a náci hatalom is zsidó összeesküvésként bélyegezte meg a feminizmust, nem ritka az sem, hogy a marxizmust használják negatív címkének. A szakértelem visszautasításával megszűnik a vita lehetősége, így az intellektualizmust felválthatja annak ellentéte.

Amikor már működik a propaganda és az egyetemek is elhiteltelenedtek, megkérdőjeleződik a valóság – írja az negyedik fejezetben. Így aztán a valóság felváltható egyetlen személy vagy párt igazságával. Ehhez összeesküvés-elméletekkel is operálnak, amelyeknek önmagukban gyakran „csak” a főáramú médiával szembeni kétely erősítése a céljuk. A szerző amellett érvel, hogy a szólásszabadság negatív hatásokkal is bír. Mint írja, ha egy vitapartner azt gondolja, hogy Obama titkos muszlim kém, aki az Egyesült Államok tönkretételén dolgozik, akkor nem lesz produktív a beszélgetés, amelyet például az egészségügyi rendszerről folytatnánk vele – tehát

közös előfeltevésekre van szükség egy vitához, amelyet a fasiszta politika igyekezik megakadályozni.

Az ötödik fejezet a hierarchiát és a liberális demokrácia egyenlőség-elvét állítja szembe egymással. A fasiszta gondolkodás számára az egyenlőség elve természetellenes, azok pedig, akik győztesei egy hierarchikus társadalomnak, a maguk felsőbbrendűségének mítoszában hisznek. Jason Stanley megjegyzi egyébként, hogy a „race science”, azaz „fajtudomány” csendben szivárog be az egyetemekre, a különböző, emberek vagy nemzetek közötti hierarchiák vágya pedig akkor erősödik, amikor egy nagyhatalom gyengül – így például Trump korában.

Forrás: The Geeky Bibliophile

A dicső múlt mellett fontos elem a hatodik fejezetben vázolt áldozati szerep táplálása. A szerző megemlíti: a Trump-szavazók 45 százaléka gondolta azt egy felmérés szerint, hogy a fehérek a leginkább diszkriminált csoport az Egyesült Államokban, 54 százalék szerint a keresztények azok a vallásos csoportok között. Tény az, hogy sok, korábban politikailag érdektelen amerikait a szélsőjobbra tol az a tendencia, amely során a fehérek kisebbséggé válnak az országban. A szerző figyelmeztet arra is, hogy létezik nem fasiszta jellegű nacionalizmus: amikor csupán az elnyomottak ellenreakciójáról van szó, például antiszemitizmus miatti zsidó nacionalizmusról vagy antikolonialista mozgalmakról. Megemlít más áldozat-típusokat is, például a férfiakat. A jelenség a mitikus múltban vélt erős szerep elveszítésében rejlik – jegyzi meg a filozófus.

A liberális demokráciában mindenki egyenlő a törvény előtt, a fasiszta politikában egy kiválasztott nép esetében igaz ez, de vannak, akik kiszorulnak – írja a hetedik fejezetben, amely a törvény és rend szerepét körvonalazza. Jellegzetesen a nem fehérek, melegek, menekültek, nem tradicionális nemi szerepek szerint élő nők szorulnak ki. Arra is figyelmeztet, hogy a megcélzott csoportot nem feltétlenül kell bűnözőnek kikiáltani a fasiszta politikában: elég csak a nemzet tisztaságára veszélyesként láttatni őket. Megjegyzi – ezzel pedig átvezet a következő fejezetbe –, hogy a szexuális szorongás elősegítésére a nemi erőszak vádja különösen hatékony eszköz.

A nyolcadik fejezet tehát a szexuális szorongásról szól: félelem születik a különböző bőrszínű emberek keveredésétől, ezt pedig azzal érik el, hogy a másiktól való szexuális félelmet erősítik. A melegek és transzneműek ugyanakkor a férfi nemi szerepek elveszítésének félelmét erősítik – teszi hozzá a szerző.

A férfiak ráadásul olyan korszakokban, amikor a gazdasági szorongás túlteng, még inkább kitettek ennek a propagandának, és pánikot keltenek bennük a szexuális kisebbségek.

A filozófus itt egyébként még Schmidt Máriát is idézi, aki szerint egy „normális férfi” megvédené a családját, a „mai németek” azonban már „agymosottak” és képtelenek erre.

A Szodoma és Gomorra történetének felhasználását idézi fel a kilencedik fejezet, a város és vidék közötti antagonizmusról írva. Hitler már a Mein Kampfban undorodik Bécs multikulturalizmusától, a náci ideológia számára ugyanis a vidéki kultúra számít tisztán németnek, míg a városok „fajilag szennyezettek”. Az Egyesült Államokban a mai napig előítéletesebbek a vidéken élők a bevándorlókkal szemben, a szerző szerint ugyanis a nagyvárosok sokszínűsége ideig-óráig védelmet nyújt a fasiszta ideológia terjeszkedésével szemben.

Az utolsó fejezetben az Arbeit macht frei, azaz a munka szabaddá tesz elvét taglalja Jason Stanley: a kiválasztott néppel szemben az üldözött, a Másik lusta, akit kemény munkával lehet ebből „kigyógyítani”.

A szerző itt erős párhuzamot von egyes individualista gondolkodásmódok és a fasiszta politika között, mondván: a szociáldarwinizmus adja mindkettő alapját.

Mint egy adott ponton fogalmaz: a gazdasági libertarianizmus, bár nem kompatibilis a fasizmussal, de mindkét ideológiában az egyén értéke a fő szempont: „a gazdasági libertarianizmus végül is a szociáldarwinizmus manhattani vacsora parti arca”. Hitler szintén amellett érvelt, hogy az ipari szférának támogatnia kell őt, hiszen a vezetőben való hit jellemző rájuk.

Jason Stanley a könyv epilógusában arra emlékeztet, hogy a fasiszta politika gyorsan normalizálódik, a menekültekkel és nem legálisan dolgozókkal szembeni brutális bánásmód világszerte emelkedőben van.

A fasiszta politika ma azokat akarja behálózni, akik „felszabadulnának” a demokratikus normák alól, de elfedi azt, hogy az alternatíva, amit kínál, mégsem a szabadság

– figyelmeztet a filozófus. Azt is megjegyzi: hatalmas kihívások elé nézünk a menekülthullámok és az ezeket okozó klímaváltozás miatt, ezeket pedig ki fogják használni a fasiszta politika eszközeit használó politikai szereplők.

[1] Stanley, Jason: How Propaganda Works. New Jersey: Princeton University Press, 2015.

Címkép forrása: Bundesarchiv Bild, CC

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.