A nemzetközi szintéren már a 2000-es években megjelent az igény, hogy a korrumpálódott politikát a „globális civil társadalom” alakítsa át, és új hangsúlyokat találjon a nemzetközi gazdasági elosztásban. Magyarországon nagyjából az utóbbi két és fél évben merült fel, hogy majd a civilek lehetnének a politikai újrakezdés motorjai.

Mikecz Dániel
Mikecz Dániel

A több fórumon is zajló diskurzus azóta nagyjából arról szól, hogy mikor és hogyan formálódhatnak a civilekből új politikai erők, valamint a civil kezdeményezések hogyan lehetnek sikeresek az Orbán-kormánnyal szemben. Ez a vita azért is fontos, mert a civil szervezetek szerepének – a demokratikus keretek között – hagyományosan olyan érdekek megjelenítését tekintették, amelyek elsikkadnak a középosztály kegyeiért vívott választási kampányokban. Továbbá – liberális értelmezésben – a civilek olyan szolgáltatásokat is képesek előállítani, amelyekre az állam a szükséges tudás és eszközök híján nem alkalmas. Az 1960-as évek végétől azonban egyre erősebb az igény, hogy az alulról építkező kezdeményezések ellensúlyai legyenek a gazdasági és az intézményesített politikai hatalom birtokosainak. A kelet-európai rendszerváltások során a civil társadalom funkciója pedig egyesen egy alternatív politikai pólus kialakítása volt a pártállammal szemben. A liberális, baloldali civil kezdeményezések számára értelemszerűen a hatalmi ellensúly szerep válik fontossá az Orbán-kormánnyal szemben, míg a kormány erre a fajta tevékenységre, mint illegitim politizálásra tekint. Az alábbi elemzés a politikailag aktív civilek 2014 utáni helyzetét, típusait, majd röviden a civil politizálás lehetséges jövőjét is áttekinti.

rasterapostropheA liberális, baloldali civil kezdeményezések számára értelemszerűen a hatalmi ellensúly szerep válik fontossá az Orbán-kormánnyal szemben, míg a kormány erre a fajta tevékenységre, mint illegitim politizálásra tekint.

A jelenlegi ciklusban kétségtelenül több szó esett a civil szervezetek, mozgalmak politizálási lehetőségeiről, mint korábban. A Millának fontos szerep jutott már 2014 előtt, a hallgatói mozgalomnak pedig konkrét szakpolitikai eredményeket is sikerült elérnie, nem beszélve a résztvevők tapasztalatszerzéséről és az aktivista hálózat létrejöttéről. A második Orbán kormány idején azonban nem merült fel, hogy a konkrétan nem körülírt „civilek” nem csak a kormánynak, de az ellenzéki pártoknak is alternatívái, önálló, új politikai alakulatok magjai lehetnek. Ez a narratíva a kormányváltó összefogás kudarca és a netadós tüntetések után jelent meg. A 2014 őszi-téli demonstrációk nyomán feltűnt szervezetek, kezdeményezések (Populus, Új Magyar Köztársaságot, Most Mi!) közül végül egyik sem tudott tartósan aktív maradni. A pedagógusok, diákok, szülők tiltakozásai 2016-ban tartották lázban az ellenzéki közvéleményt, az azonban a netadós szervezetekkel ellentétben nem kívánt túllépni a – többek mellett az Oktatási Kerekasztal által ajánlott – szakmai, szakpolitikai követeléseken.

internetado
Tüntetés az internetadó ellen. Szélesebb érdekek mentén mozdulnak
Fotó: Tóth Gergő, Népszava

Szakpolitikai szinten azonban innovatív témával jelentkezett a feltétel nélküli alapjövedelemért küzdő mozgalom, valamint a Hirschler Rezső Szociálpolitikai Egylet. A ciklusban megerősödött egy élményorientált részvételi, politizálási forma is, amelyet a Magyar Kétfarkú Kutyapárt képvisel. A kutyáknak 2015-ben és 2016-ben is sikerült a kormányzati ellenplakátkampányaikra korábban példátlan mennyiségű adományt összegyűjteniük, valamint számos önkéntest megmozgatniuk. A menekültügyi kvótanépszavazás kapcsán a Kutyapárt és a hozzá csatlakozó civil szervezetek (TASZ, Magyar Helsinki Bizottság) az érvénytelen szavazat leadására ösztönző kampányukkal tulajdonképpen választói mozgósítást végeztek. Az érvénytelen szavazatok magas aránya (6,27%) miatt megkezdődött a találgatás, hogy az MKKP 2018-ban a választásokon is indulna-e. A kutyapárt vezetője, Kovács Gergő is tett erre vonatkozó utalást. A választásokhoz közeledve ugyanakkor értelemszerűen nagyobb figyelmet kapnak az együttműködés számukra legelőnyösebb formáját elérni kívánó pártok. A különböző előválasztási koncepciókban azért megjelenik a civilek bevonásának lehetősége is.

A korábbi ciklustól eltérően, amikor a Milla beolvadt az Együtt pártba, 2014 után a civil kezdeményezések nem lettek a pártok vérfrissítésének forrásai. Természetesen nem is ez elsősorban a politikailag aktív civil szervezetek funkciója, hiszen úgy is elérhetnek hatást, ha szakmai tudást, tanácsot adnak a pártoknak, vagy felhívják figyelmüket egy adott társadalmi problémára. A civilek szerepe ugyanakkor annak is a függvénye, hogy milyen típusú szervezetekről, szerveződésekről van szó. Jelenleg nincs olyan észrevehető, kvázi pártként működő civil szervezet, mint amilyen a Milla és a netadós tüntetések után megjelent, már említett kezdeményezések voltak. Hasonló szervezet létrehozása már csak azért is problémás, mert 2011-hez képest több párt is van a poszt-gyurcsányi baloldalon. Míg akkor az LMP volt az egyetlen ilyen politikai erő, most ott van az Együtt és a Párbeszéd is. A többi politikailag aktív civil szerveződés három kategóriába sorolható, amelyek között természetesen van átfedés.

A politikailag aktív civil szerveződések három típusa

Az első csoportba tartoznak az egy-egy szektorral, szakmával foglalkozó kezdeményezések, mint amilyen a pedagógustüntetéseket szervező Tanítanék mozgalom, Sándor Mária, a fekete ruhás nővér egészségügyi mozgalma, vagy a középiskolás diákok alkotta Független Diákparlament. Ezek a szervezetek az adott szakma ügyeivel foglalkoznak, esetleg szakpolitikai javaslatokkal állnak elő, alulról építkeznek meghatározott foglalkozású, státuszú emberek (tanárok, diákok stb.) körében. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor tüntetésekkel adnak hangot a kormány szakpolitikájával szembeni elégedetlenségüknek. Ez az a pont, amikor csatlakozhatnak a laikusok, ahogy tették az a Tanítanék mozgalom tüntetésein is sokan, akik nem közoktatási alkalmazottak. Elsősorban persze olyan ügyeknek lehet támogatást szerezni, amelyekben többen is érintve érzik magukat. A közoktatás és az egészségügy ugyanis nem csak a dolgozókra, de végső soron a diákokra és a szülőkre, illetve a betegekre is tartozik. A kormány rendszerint politikai elfogultsággal vádolja ezeket a mozgolódásokat, ahogy Pukli István esetében is gyakran hangoztatták MSZP-s múltját.

rasterapostropheA kormány rendszerint politikai elfogultsággal vádolja ezeket a mozgolódásokat… A kormány azért is gondolhatta, hogy az ilyen vádak hatásosak lehetnek, mert a szervezők gyakran szakmai érvekkel legitimálják aktivitásukat.

Nyilvánvalóan nem túl valószínű, hogy politikailag aktív emberek korábban soha nem foglalkoztak volna politikával, akár párton belüli politizálással. A kormány azért is gondolhatta, hogy az ilyen vádak hatásosak lehetnek, mert a szervezők gyakran szakmai érvekkel legitimálják aktivitásukat. Másik oldalról a pártjukban esetleg csalódott, az apolitikus szakmaisággal rokonszenvező ellenzékiek is gyakran várják az új emberek, egyéniségek megjelenését. Bármennyire is szakmainak tűnik a felszín, a hasonló tüntetéseken azok jelennek meg, akik korábban a liberális vagy a baloldali pártokra szavaztak. Könnyen belátható, hogy egy elkötelezett Fidesz-szavazó pedagógus is érzékelheti a problémákat a közoktatásban, akár hangot is adhat véleményének belső fórumokon, de nem fog elmenni tüntetni a kormány ellen. A tüntetéseken megjelenők esetében ráadásul igen magas azoknak a száma, akik rendszeresen részt vesznek a választásokon. Ilyenkor az ellenzéki pártok is mozgósítják ilyenkor a támogatóikat, bár – ahogyan azt a szervezők kérni szokták – otthon hagyják a pártjelvényeiket. Árulkodó azonban, hogy a résztvevők pártossága ellenére ezeken a tüntetéseken többen vesznek részt, mint a pártok által szervezett eseményeken. Lehet ugyanis, hogy valaki tud pártot választani, de elköteleződését mégsem demonstrálná feltétlenül.

A szakmai ügyek mentén tömegeket mozgósító civilek mellett a második kategóriába tartoznak a szintén szakmai alapon szervezett, de folyamatosan, professzionális alkalmazottakkal működő, működésüket adományokból és főleg pályázatok útján fenntartó civilek. Ezek közé tartozik többek között a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International, a Magyar Helsinki Bizottság. Időről időre ezek a szervezetek is részt vesznek közvetlen mozgósításban, azaz csatlakoznak tüntetésekhez, de nem ez az elsődleges profiljuk, hanem jogvédelemmel, szakmai tanácsadással, érdekvédelemmel foglalkoznak. Ebbe a típusba tartoznak a „norvég” civilek is, azok köre, akiket a 2014-es választás után a kormányzat a norvég alapból érkező pénzek politikai alapú elosztásával vádolt. Időközben az is kiderült, hogy a pályázatokat koordináló civil szervezetek pénzügyi ellenőrzését, közvetve az ennek keretében folytatott házkutatást maga a miniszterelnök rendelte el. A donorok közé tartozik a Nyitott Társadalom Alapítvány is, így gyakran elhangzik az a vád, hogy ezek a szervezetek valójában Soros György előretolt csapatai.

Orbán Viktor egyik év végi interjújában arról is nyilatkozott, hogy 2017 „Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni”. Mivel a külső befolyásszerzés a miniszterelnök szerint a Soroshoz kötődő „NGO-kon, alapítványokon, civil szervezeteken, médián keresztül” történik, a jövőben is lehet számítani civil szervezetek elleni kormányzati fellépésre. A „sorosozás” azonban nem pusztán kommunikációs fogás. A Fidesz a demokrácia többségi elvét hangsúlyozza, amely szerint a szavazók többsége által felhatalmazott kormányzat van feljogosítva a politikai cselekvésre. E logika szerint azok a civil szervezetek, amelyek a szakmaiság vagy univerzális emberi jogok mentén vonják kérdőre a kormányt, külső erők, hiszen nincsen mögöttük választói felhatalmazás. A narratívát erősíti, hogy ezek a szervezetek gyakran valóban külföldi donoroktól kapnak forrásokat, ráadásul nem széles állampolgári részvételen alapszik a tevékenységük, hanem egy szűk szakembergárdán. Szakmai hitelességük és függetlenségük fenntartása érdekében ugyanakkor kerülik a politikai pártok közelségét, noha vannak informális kapcsolataik, elsősorban a szintén a civil szférából érkező poszt-gyurcsányi baloldal politikusaival.

A politikailag aktív civil szervezetek harmadik csoportját a fővárosban koncentrálódó újbalos aktivista hálózat alkotja, amely egy sajátos alternatív politikai szubkultúra része is egyben. Ehhez a körhöz olyan szervezetek kapcsolódnak, mint A Város Mindenkié (AVM) csoport, a Közélet Iskolája és a Kettős Mérce szerkesztősége. Olyan aktivistahálózatról van szó, amely tagjainak többsége a 2012-13-as hallgatói tüntetések során szerzett tapasztalatot a mozgósításról, aktivitásról. Később többen részt vettek a Fidesz székházat rövid időre elfoglaló Az Alkotmány Nem Játék csoportban is, majd a netadós tüntetéseken, illetve ezek nyomában kibontakozó tiltakozási ciklusban. Az aktív közéleti tevékenységet folytató civilek közül ez tekinthető a legpolitikusabb csoportnak, nem jellemző rájuk az antipolitikus attitűd, nem tagadják, hogy tevékenységüknek politikai jelentősége, célja lenne. Ebből a csoportból a résztvevők motivációi alapján kinőhet akár olyan politikai párt is, mint amilyen a lengyel Razem, a spanyol Podemos. Ennek egyik akadálya a már említett tény, hogy a poszt-gyurcsányi baloldalon már így is több politikai erő található. Az aktivistahálózat legfontosabb ügyei közé tartozik a marginalizált, kiszolgáltatott csoportok (hajléktalanok, romák, prostituáltak, menekültek) helyzete, érdekeik képviselete és különösen a lakhatási szegénység.

rasterapostropheA kulturális szempontból a felső középosztály részének tekinthető aktivisták és az akörül gravitáló támogatók a szolidaritás és az egyéni felháborodás révén lépnek akcióba, tehát nem az érintettség révén.

Az AVM olyan szervezeti struktúrát hozott létre, amelyben az érintett lakhatási szegénységben élők és hajléktalan emberek is aktívan részt tudnak venni. Az így képviseltek azonban olyan társadalmi helyzetben vannak, hogy abból önmagában nem lehetséges jelentős választói tábort építeni. A fogyasztásuk alapján nem feltétlenül, de kulturális szempontból a felső középosztály részének tekinthető aktivisták és az akörül gravitáló támogatók ugyanakkor a szolidaritás és az egyéni felháborodás révén lépnek akcióba, tehát nem az érintettség révén, mint például a Tanítanék mozgalom esetében. Szubkulturális jellege okán ebben az aktivistakörben fontos szerepük van az alternatív közösségi tereknek, kocsmáknak, koncerteknek, még ha sokszor az azokat látogatók esetében nem is lehet politikai tudatosságról beszélni. A politikai cselekvés esetében nem csak a közvélemény figyelmének felhívása, a politikai önkifejezés a lényeges, de – ahogyan azt a Kétfarkú Kutyapárt példája is mutatja – a látványos, vicces akciók révén az élményszerzés is. A médiához való hozzáférés, a mozgalomszervezők tiltakozásszervezési profizmusa, a szubkultúra beágyazottsága a fővárosi, mobil rétegek fogyasztási mintáiba azonban képes felnagyítani ennek az újbaloldali aktivista hálózatnak a politikai jelentőségét. Beszédes, hogy miközben az említett kör igen keményen kritizálta Kocsis Mátét többek között hajléktalanellenes intézkedései miatt, 2014-ben mégis 57 százalékos eredménnyel újrázott a józsefvárosi polgármester.

Civilek és pártok

A figyelemfelkeltésen túl a civilek közvetlenül is együttműködhetnek a politikai pártokkal egy-egy szakterületen, ahogyan azt az AVM is teszi, amikor az LMP segítségét kérte egy – később leszavazott – törvénymódosításhoz, vagy amikor Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke által vezetett Zuglói önkormányzattal egyeztettek hajléktalanügyben. Ezek azonban kivételes esetek. A Fidesz számára ugyanis nincs egyeztetési kényszer, koncepciójuk szerint nem kell konszenzusra jutniuk szakpolitikai ügyekben a választói felhatalmazással nem bíró szervezetekkel. A konszenzus a választások révén jön létre a magyar néppel, nincs szükség annak megújítására civil szervezetekkel. A politizáló civil szervezeteket ráadásul Orbán Viktor a 2014-es tusványosi beszéde szerint külföldről fizetett politikai aktivistáknak tartja. A civilek által képviselt ügyekben tehát nem várható előrelépés csupán a szakmai hitelesség alapján és a kormány jóhiszeműségében bízva. Ami a civil szervezetek szempontjából a döntésbe való bevonás, szakmai egyeztetés, az a Fidesz számára a politikai hatalmának korlátozása. A kormány akkor vonul vissza, változtat álláspontján, ha széles tömeggel találja szembe magát. A hallgatói mozgalom, a netadós tüntetések és a pedagógusok tiltakozásai is ezt bizonyítják. Jóllehet a kisméretű polgári engedetlenségi akcióknak van médiavisszhangjuk, de az nem hatja meg és nem is kényszeríti semmire a kormányt. Ezek az akciók azonban nem értelmetlenek, mert befolyásolják az ellenzéki közvéleményt és az ellenzéki pártokat, továbbá fenntartják azokat az aktivista hálózatokat, amelyeknek fontos szerepük van a nagyszabású mozgósítási lehetőségek kiaknázásában.

banksy
Tartsd meg az apród, én változást akarok – Banksy falra festett rendszerkritikája 
Fotó: Joshua Rappeneker, CC

Gyakran elhangzik, hogy alacsony a tiltakozási hajlandóság Magyarországon, miközben kutatások azt bizonyítják, hogy a magyar választók többsége úgy érzi, „rossz irányba mennek a dolgok”. A közelmúlt lengyelországi tüntetései az abortusz szigorítása és a parlamenti tudósítás korlátozása ellen azt mutatták meg, hogy akkor lehet hatékony a mozgósítás, ha a civil tüntetők szövetségesekre találhatnak a politikai pártokban. A magyar baloldal széttöredezettsége, a hitelességi kérdések miatt azonban ez hazánkban nem problémamentes. Emlékeztetőül: már a 2008-as, kirekesztés- és erőszakellenes Tarka Magyar! tüntetés szervezői is arra kérték az akkor miniszterelnök Gyurcsány Ferencet, hogy ne jelenjen meg rendezvényükön. Ebben a tekintetben továbbra sem tudnak a civil tiltakozók egységes és számukra hiteles politikai szövetségest találni. Másfelől azonban az is látható a kutatásokból, hogy honfitársaink többsége szerint az egyszerű embereknek nem sok beleszólásuk lehet a politikai ügyek menetébe. Valószínű tehát, hogy a magyar választó pártokban gondolkodik, s pártorientált a politikai cselekvés. A pártok számára a civilek egyrészt szakmai és politikai hitelességet, másrészt tömegtámogatást, mozgalmi lábat tudnának teremteni. Jelenleg azonban az említett kapcsolódási problémák és a mozgósítási nehézségek miatt a népszerűbb, aktív támogatókkal és kiterjedt szervezettel működő pártok (a DK és az MSZP) hitelességét a civilek nem tudják erősíteni, a hozzájuk hátterük alapján közelebb állók pártoknak (az Együttnek, az LMP-nek és a Párbeszédnek) pedig nem képesek tömegtámogatást adni.

A civil kezdeményezések jövője

A választások előtt értelemszerűen újra a politikai pártok kerülnek a figyelem középpontjába, bár bekövetkezhetnek olyan események, amelyek újból tiltakozásokat váltanak ki. Ilyen lehet az ellenzéki – jobban mondva a nem kormányzati – sajtóorgánumok ellehetetlenítése, vagy a civil szervezetek külföldi támogatóik miatti kormányzati vegzálása miatt szerveződő tiltakozási akciók, noha a hasonló ügyekben eddig sem alakultak ki elhúzódó tiltakozási ciklusok. A politikailag aktív civilek jövőjét a jelenlegi társadalmi folyamatok befolyásolják. Az egyik ilyen, hogy az olcsó, gyors, többirányú kommunikáció nem valósította meg a korábbi elképzeléseket a szabadság kis köreiről, a deliberatív demokráciáról, a racionálisan vitatkozó állampolgárok közösségeiről. Akármennyire is szimpatikusak az ilyen kezdeményezések, elérésük korlátozott, ráadásul rengeteg egyéb lehetőség van szavazni, kommentelni, vitatkozni, így ezek valójában csak arra alkalmasak, hogy egy szűkebb politikai közösséget kovácsoljanak, amely aztán természetesen részt vehet a mozgalmi és a választói mozgósításban is. A másik fontos változás – amely szintén a kommunikáció átalakulásában gyökerezik –, hogy a politikusoknak több lehetőségük van az állampolgárok közvetlen elérésére. Így ők is képesek a mozgalmi módszereknek megfelelő minták szerint mozgósítani a támogatóikat, sőt követeléseket megfogalmazni. Bár ez jelenleg Magyarországon csak a jobboldalon jellemző. A politizáló közvéleményt azonban rendszerint nem önmagában, hanem egy új politikai formáció alapjaként érdeklik a civil szervezetek, így nem véletlenül adódik a kérdés minden sikeres tiltakozási hullám után, hogy „mikor lesz párt?” a tüntetőkből. A civil kezdeményezések akkor képesek eredményeket elérni, ha a mindenkori kormányzók attól tartanak, hogy engedmények nélkül olyan népszerűségvesztést szenvednének el, ami kockáztatja a hivatalban maradásukat. Amíg Magyarországon nincs erős és egységes ellenzék, addig ez nem fenyegeti a Fideszt. A 2018-as választásokig ebben a tekintetben nem is várható változás.

Címfotó forrása: Népszava

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.