A koronavírus-járvány miatt a munkaerőpiac átalakításában, a béralakulás kedvező változásaiban eddig elért, sok szempontból eleve kérdéses eredmények megőrzése nehézségekbe fog ütközni. Ezért fontos, hogy megvizsgáljuk, milyen a hazai bérezés színvonala, milyen jellemzői vannak, és honnan kell majd újrakezdeni az építkezést.

A 2020 elején kialakult világgazdasági helyzet jelentősen befolyásolja majd a magyar felzárkózás folyamatát. Nyilvánvaló, hogy a növekedés szükségszerű visszaesésével, a munkanélküliség várható nagyobb mértékű fokozódása miatt komoly gondok lehetnek a munkaerő eddig kialakult – a tanulmányban elemzett − bérszínvonalának megőrzésével is. Ez jelentős forrásokat igényel majd a költségvetés részéről, és a vállalati gazdálkodást is alapjaiban befolyásolja. A koronavírus-járvány leküzdése során a munkaerőpiac átalakításában, a béralakulás kedvező változásaiban eddig elért – sok szempontból kérdéses – eredmények megőrzése is nehézségekbe fog ütközni. Éppen ezért lehet fontos, hogy vizsgáljuk, milyen is jelenleg a hazai bérezés színvonala, milyen jellemzői vannak, és honnan kell majd újra elkezdeni az „építkezést”.

A magyarországi bérnövekedés 2020-ig tartó folyamata egyértelműen pozitív, jelentős a néhány év alatt bekövetkezett változás. A 6 éves bérmegállapodás sikeres gazdaságpolitikai és életszínvonal emelő lépés. A növekedési képességünk alapvetően összefügg a versenyképességgel, amelynek egyik fontos tényezője a bérszínvonal is. A hazai keresleti tényezők között eddig növekedési tartalékokat rejtett a „kedvező”, azaz alacsony munkaerőköltség a külföldi versenyképességünk megítélésében. Jelentősen változik azonban a munkaerőpiaci helyzet és az azt ösztönző adórendszer.

A magyar gazdaság felzárkózásnak fontos feltételei vannak. A sikeres fejlesztésekhez, gazdaságirányításhoz sok kérdést meg kell válaszolnunk. Ehhez nélkülözhetetlen a „növekedés korlátjainak” elemzése, számszerűsítése is. E tárgykörben pedig a foglalkoztatottság, munkaerőpiac, bérszínvonal összetett problémái meghatározók. Folyamatos vizsgálat tárgya, hogyan nőhetnek ennyire a magyar fizetések? Mikor érik el az európai átlagot? Akkor miért nem nő mindenki fizetése? Milyen módszertani hátterük van a kedvező vagy kedvezőtlen foglalkozási és béradatoknak? Mi alakítja a bérszínvonalat, és hogyan befolyásolható? A jelenlegi kedvezőtlen munkaerőpiaci folyamatoknak mik a közép-hosszú távú megoldási lehetőségei?

Egy hazánkhoz hasonló, közepesen fejlett gazdaságban a bérek aktív alakítása a hosszú távú fejlődésre is pozitív hatással lehet. A bérek és a termelékenység növekedése között szoros, belső összefüggések vannak, ezért a hosszabb távon a kínálati feltételek javításával együtt a bérek folyamatos emelése is nélkülözhetetlen. Ez természetesen nem a hazai béreknek a gyors, a fejlettebb országok szintjére történő emelését jelenti. Hosszú távon azonban ez lehet a feladat. Ennek fontos lépései, sarok kövei talán már meg is vannak:

  • A minimálbér-emelések általánosan jelzést adnak a gazdaságban szükséges béremelések mértékéről, és biztosíthatják az alacsony bérű és jellemzően alacsony alkupozícióval rendelkező munkavállalók esetében a bérek vásárlóerejének fokozatos növelését.
  • A bérmegállapodások rendszerének széles alapokon nyugvó − ágazati sajátosságokat is figyelembe vevő − kialakítása, Ez biztosítja, hogy a reálbérek emelkedése hosszú távon lépést tartson a termelékenység bővülésével.
  • A munkát terhelő adók további csökkentése fontos lehet. Az ennek érdekében hozott lépések a nettó bérhányadot már 2010 óta folyamatosan növelik és így nő a munkabérek vásárlóereje.
  • Nélkülözhetetlen az oktatási és felnőttképzési rendszer megfelelő hatékonysága. A jól képzett, folyamatosan képezhető dolgozók magasabb termelékenység mellett magasabb béreket kaphatnak, és a munkapiac strukturális problémáin is segíthetnek, támogatják a teljes foglalkoztatás elérését.
  • Végezetül csakis a megfelelő méretgazdaságosság mellett működő vállalatok képesek a magasabb bérek mellett profitábilisak maradni. Ezért kell áttekinteni, a kis- és középvállalati szféra túlzott elaprózódottságát.

A magyar gazdaság termelékenysége azonban az eltelt évtizedben mégsem nőtt. Az új munkahelyeink jelentős részét a később majd automatizálható, és most alacsony hozzáadott értékű munkakörök adják. Egyértelmű, hogy a további GDP-bővülésünkhöz a termelékenység növelése kell. A rohamosan zajló új „ipari forradalom” hatásait ki kell használni. A becslések szerint a robotizáció évente 0,8−1,4 százalék között növelheti a globális, és így a magyar gazdaság produktivitását is.

Forrás: KSH, saját számítás

Az aktív, az érintett felekkel közösen született bérmegállapodások stabil alapot adnak a bérek emelkedésén keresztül a belső kereslet bővülésének. Eközben fokozatosan átalakítható lenne az alacsony hozzáadott-értékű termelési fázisok. Ennek egyik feltétele persze az, hogy az oktatási és képzési rendszerek fejlesztésével a munkaerő képzettsége is emelkedjen, és a cégek innovációs tevékenysége is erősödjön.

A minimálbér- és garantált bérminimum emelés 2019-ben már kisebb gondot okoz a vállalkozások gazdálkodásában, de a cégek gazdálkodásban nehézséget jelent az akár többletterhet is okozó adóváltozások egy része, elsősorban a cafetéria új szabályozása. A július 1-re eltolt 2%-os szociális hozzájárulás csökkentés is kedvezőtlen volt a cégeknek. A munkaerőpiac jelenleg is súlyos területi problémákkal terhelt, a következő években gyorsulhat a bérek felzárkózása, részben amiatt is; hogy a szociális hozzájárulási adó 2022-ig évente további 2-2 százalékponttal csökken, a nominális GDP tervezett növekedése a következő években 7 százalék körül alakulhat, ezzel a következő években tartható lehet a 8,5-9 százalék körüli bérdinamika, aminek eredményeként a reálbérek is mintegy 5,5-6 százalékkal nőhetnek.

A bértárgyalások sajátosságaiból adódóan a kínálati és a keresleti oldalról, illetve általában a várakozásokon keresztül a nominális folyamatokat befolyásolják a vállalati költségek változása, és a lakossági jövedelmek változása.

A magyarországi bérrendszer azonban változatlanul torz és az elmúlt években sem csökkentek számottevően a korábban kialakult jelentős egyenlőtlenségek.[1]

Fontos a reális megítéléshez a statisztikai lehetőségek, a rendelkezésre álló adatbázisok vizsgálata.

A bérstatisztikáról…

A havi bérstatisztikai adatok havi rendszerességgel mutatják a foglalkoztatottak bruttó- és nettó kereseti adatait, illetve az egyes kategóriák átlagát, és átlagos növekedését. Nincs is gond ezzel a mutatószámmal. Ez az átlag ugyanakkor egy olyan mérőszám, ami nagyon érzékeny a kiugró értékekre – így a kiugróan magas és alacsony fizetésekre. Éppen ezért fontos annak ismerete is, mekkora

  • a szórás (vagyis mennyire szóródnak az átlag körül az értékek, ez minél kisebb, annál jobban közelíti a valóságot az átlag);
  • és a medián (azaz növekvő sorrendbe állítva az összes értéket, akkor a középen levő).

A hivatalos munkaerőpiaci mérés alapján a bérek elemzése során sem a szórást, sem a mediánt (mint az e területen jól értelmezhető átlag-mutatót) nem ismerhetjük. Az ismert hivatalos KSH „átlag” az adatszolgáltatásba bevonható cégek bejelentésein és mintavételen alapuló módszerrel számított mutató, amelyben nem szerepelnek az 5 fős létszám alatti cégek dolgozói és a részmunkaidősök sem.[2]

A mediánt „hivatalosan” nem ismerjük, de becsülhető.

Az eddig hivatalosan publikált munkaügyi bér adatok mellett hasznos az a hiánypótló elemzés, amelyet a Policy Agenda végzett el.

E szerint a magyarországi mediánbér bruttó 240 ezer forint volt 2019. februárjában. Így a 4,4 millió foglalkoztatottból 3 millió 130 ezer a KSH által számított átlagkeresetnél kevesebbet keres. A medián bruttó bér szerint: 100 dolgozóból 69, míg a versenyszférában100 foglalkoztatottból 73 az átlagkeresetnél kisebb medián-bérrel rendelkezik.

Munkabérben részesülők

A 2018. évi szja-adatbázis[3] mintegy 5 millió adóbevallás tartalmaz. Ebben jól elkülöníthetően a jövedelmek négy kategóriája szerepel:

  1. munkaviszonyból származó bérjövedelmek;
  2. ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek;
  3. más bérjövedelmek: ezek sokszor inkább szociális támogatások, amelyek beszámítanak az adóalapba. Ilyen például az álláskeresési járadék, álláskeresési segély, bizonyos esetben táppénz, gyed, szociális törvény alapján járó ellátások);
  4. egyéb jövedelmek. Ide soroltuk a külszolgálatért kapott jövedelmeket, az egyéb jövedelmeket – pl. személyes közreműködés ellenértéke, értékpapír formájában szerzett jövedelem, segítő családtagként kapott jövedelem, önálló tevékenységből származó jövedelmeket (kivétel az ingatlan bérbeadása), egyéni vállalkozóként szerzett jövedelem, őstermelőként szerzett jövedelem.

A kutatásban alkalmazott kategóriákba tartozó szja-bevallók száma 2018-ban (a kategóriák között lehet átfedés)

Forrás: Policy Agenda

Először célszerű volt a hagyományos (ún. klasszikus) munkaerőpiac – azaz a munkaszerződéssel szabályozott munkaviszonyok − állapotát, és egyenlőtlenségét mérni, vagyis első körben a munkaviszonyból származó bérjövedelmeket vizsgálni.

A 2018-as évben a KSH felmérései szerint 4,47 millióan tartották magukat foglalkoztatottnak. Ők nyilatkoztak úgy, hogy munkát végeztek, és ezért bért/fizetést kaptak. A foglalkoztatásuk módja természetesen nagyon eltérő. Alkalmazottként valamivel több, mint 4 millió ember dolgozott. Ők feleltethetők meg az szja-adatbázisából összeállítható 4,28 millió munkaviszony alapján jövedelemben részesülőnek. A jövedelemek nagysága jelentősen árnyalja a képet.

A szja-adatbázis szerint a munkaviszonnyal rendelkezők között:

  • 32% még a minimálbért sem kereste meg havi átlagban;
  • 45% a minimálbér és a KSH által közölt átlagbér közötti értéket vitte haza;
  • 23% keresett az átlagbér felett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy 2018-ben éves szinten kb. 997 ezer dolgozó keresett az átlagbér felett.

Ezek az adatok, arányok összevethetők a Policy Agenda által számított létminimum és társadalmi minimum értékekkel. Ezeket az értékeket a járulékokkal bruttósítva látható, hogy a munkaviszony alapján bérjövedelemmel rendelkezők közül mintegy 2,8 millió munkavállalónak volt magasabb jövedelme a létminimumnál, és 2,3 millió fő keresett jobban a társadalmi minimumnál.

A létminimum és társadalmi minimum értékei és az afölött keresők száma

Forrás: Policy Agenda

A 2018 évi adatok némi javulást jeleznek az előző évhez képest, de még így is majdnem 1,5 millió volt azoknak a száma, akik a létminimum összege alatt keresnek havi szinten. (lásd következő tálázat adatait)

Egyértelmű, hogy a munkajövedelmek szerinti adatok és a KSH foglalkoztatotti adatai között változatlanul eltérés van.

A KSH szerint 4 millió alkalmazott volt havi átlagban és ezek 4,2%-a részmunkaidős. A Belügyminisztérium adatai alapján 135,6 ezer fő volt a havi átlagos közfoglalkoztatotti létszám.[4] Konzervatív becsléssel havi átlagban 3.590 millió foglalkoztatott volt, akiknek a bére magasabb kellett legyen a minimálbérnél. Ezzel szemben egész évre nézve mindössze 2,9 millió főnek készíti el a bevallását a NAV a minimálbért meghaladó mértékű munkajövedelméről. A két létszám között tehát jelentős, 770 ezer fős különbség van.

A foglalkoztatotti létszám a két adatbázis alapján

Forrás: Policy Agenda

Egyéb dolgozók

A KSH foglalkoztatotti statisztikája az alkalmazottak létszáma mellett továbbra is a következő három csoportot nevesítette:

  • szövetkezetek tagja: 0,2 ezer fő
  • egyéni vállalkozó és társas vállalkozás tagja: 455,1 ezer fő
  • segítő családtag: 10,2 ezer fő.

Az szja-adatbázis teljes mértékben nem feleltethető meg ezekkel a kategóriákkal. Ezért a korábban már említett „egyéb bérjövedelmesekkel” hasonlíthatók össze a létszám adatok. 2018-ban az e körbe soroltak száma 572 ezer fő volt. Ez azonban átfedéseket tartalmazhat a munkaviszonnyal rendelkezőkkel. Így valószínű, hogy sokan „rendes munkaviszonyuk” mellett rendelkeztek önálló jövedelemmel is (megbízási szerződéssel láttak el valamilyen munkát), vagy esetleg őstermelőként tettek szert további jövedelemre.

Kiszűrve a duplikálódásokat azt lehet becsülni, hogy 2018-ban 267 ezer fő volt az, aki munkaviszonyból nem kapott jövedelmet, de bevallott egyéb munkához köthető jövedelmet.

Egy jelentős eltérést ismét látható a KSH foglalkoztatási statisztikája és a szja-adatbázis között. Miközben a fentebb felsorolt foglalkoztatotti kategóriákban kb. 465,5 ezer embert tartanak nyilván, személyi jövedelemadót ebből a körből csak 267 ezer ember fizetett. Ez átlagosan 1,4 millió forint jövedelmet jelentett, amely havi átlagban számolva mintegy 120 ezer forintnak felel meg.

A KSH a nem alkalmazottnak számító foglalkoztatottak között feltünteti az egyéni vállalkozókat is. Ők akkor szerepelnek az szja-adózók között, ha egyéni vállalkozóként kivétjük volt, vagy átalányadózással adóztak.

Azonban a rohamosan terjedő KATA-val adózók nem tartoznak ebbe a körbe. Az utolsó hivatalos adat szerint[5] a főállású és a nyugdíjas egyéni vállalkozók száma 87 ezer fő volt. Eltérések vannak tehát a KSH foglalkoztatotti adatbázisa és az szja-adatbázisa között.

A létszámok a két adatbázis alapján

Forrás: Policy Agenda

A KSH foglalkoztatotti adatbázisa és az szja-adatok között a számítás szerint:

  • a „normál” munkaviszonyosok esetében kb. 770 ezer fős különbség van, míg
  • az egyéb dolgozóknál 110 ezer fős volt ez az eltérés.

Természetesen magyarázható a foglalkoztatotti statisztika módszertana. Így elfogadható az, hogy 2018-ban havi átlagban 4 millió 460 ezer fő dolgozott. Azaz a módszertan alapján ennyien állították, hogy munkát végeztek és ezért pénzt kaptak. Az szja-adatok azonban azt mutatják, hogy nagyon sokan vagy teljesen elbújnak az adóhatóság elől a megszerzett jövedelmükkel, vagy lényegesen kisebb jövedelmet vallanak be (inkább a munkáltatójuk), mint amit havonta kézhez kapnak .

Béregyenlőtlenség

Az szja-adatbázis nagyon jól lehetőséget annak vizsgálatához, hogyan alakulnak az átlagosan megszerzett jövedelmek, és a mediánjövedelmek. Három kategóriába sorolva elemezhetők az adatok;

  • Először kizárólag a munkaviszonyból származó jövedelmek alapján. Itt a mediánjövedelem az átlagnak a 78%-a volt.
  • A második vizsgált kategóriában azon adózók figyelembe vétele, akik havi átlagban legalább minimálbérnek megfelelő jövedelmet vallottak be.
  • A harmadik vizsgált körbe minden munkához kapcsoló jövedelmet beleszámítva.

A medián és az átlagbér nagysága

Forrás: Policy Agenda

2017-ről 2018-ra érezhető az a bérszintemelkedés, amit a minimálbér és garantált bérminimum kötelező emelése váltottak ki.

A mediánbér és az átlagbér eltéréseiből látni, hogy mennyire jelentős a béregyenlőtlenség, az arányok azonban lényegében változatlanok. A három vizsgált kategóriában tizedekre osztva a dolgozói kört vizsgálható, hogy az egyes decilisekben mekkora jövedelemre tettek szert a foglalkoztatottak.

Az adatok alapján jól látszik, hogy a felső keresetű tizedbe tartozók, azaz a legjobban keresők 2018-ban annyit visznek haza, mint a társadalom alulról számított tizedeinek majd kétharmada (65%). Másként mondva, ez azt jelenti, hogy 428 ezer ember bérjövedelme megegyezik mintegy 2,8 millió fő keresetével.

Forrás: Policy Agenda

A másik két csoportra, a minimálbér felett keresőkre és az egyéb címen jövedelmet szerzők esetében pedig, a jövedelemeloszlás a következőt mutatja: azoknál, ahol minimálbérnek megfelelő összegű munkajövedelem volt a bevallásban, ott az egyes tizedek között a megszerzett jövedelem egyenlőtlenség mérsékeltebb, de továbbra is elmondható, hogy a felső 10% által megkeresett bér, az alsó 50% által megkeresett bérrel egyenlő.

A harmadik kategóriában nem csak munkaviszonyból, de egyéb munkával kapcsolatos jövedelmeket is (természetesen csak az szja hatálya alá tartozókat, így az egyéni vállalkozók KATA-s jövedelmeit nem) szerepelnek. A helyzet itt ismét olyan egyenlőtlenséget mutat, mint az első kategóriában.

 2018-ban – a megelőző évhez hasonlóan − változatlanul jelentős az eltérés, azaz a munkaviszonyból és az egyéb címen is bér jellegű jövedelmet szerzők csoportjába sorolható munkavállalóknak 65%-a keres annyit, mint a felső 10%-ba soroltak. Vagyis az egyéb bérjövedelmek megszerzésének lehetőségei egyáltalán nem mérsékelték 2018-ban sem a béregyenlőtlenséget.

Forrás: Policy Agenda

Fontos megjegyezni, hogy a hosszú ideje meglévő egyenlőtlenséget változatlanul konzerválja az egykulcsos adórendszer. A felső 10% bérjövedelmi előnyeit pedig fokozhatja a felgyorsuló infláció, és az egyre gyengébb forint árfolyam is, így a legálisan megszerezhető jövedelmek tekintetében a dolgozói társadalom nagyobbik része vesztes.

Címfotó: Pexels

[1] A 2017-es, majd 2018. évi személyi jövedelemadó bevallások alapján a Policy Agenda és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) megvizsgálta, hogy milyen béregyenlőtlenség figyelhető meg, és a klasszikus munkaviszony foglalkoztatás mennyire van jelen a dolgozói társadalomban

[2] A statisztikai hivatal 2019-től – a másodlagos adatforrások, az un. külső adatbázisok használatával − új módszertant is használhat, azaz a munkaerőpiaci bérkalkulációt teljes körűen a NAV járulékbevallásai alapján készíthetik, és így ki lehet számítani a mediánt, illetve az alacsonyabb létszámú cégekről is pontosabb képet kapnak az átlagszámításhoz

[3] NAV által kutatási célból átadott, anonimizált szja-adatbázis

[4] A részmunkaidősök és a közfoglalkoztatottak száma azért érdekes, mivel a jövedelmük kisebb lehetett a minimálbérnél. (Ez az állítás a részmunkaidősök esetében nem biztos, hiszen ott lehetséges, hogy még részmunkaidőben foglalkoztatva is többet keresetek, mint azok, akik teljes munkaidőben dolgoztak minimálbéresként.)

[5] NAV Évkönyv 2018. év

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.